Hónapokat vártak a legsúlyosabb betegek a gyógyszerre – a kormány szerint ennek most vége
Több pénzt kap a Batthyány-Strattmann László Alapítvány, hogy új alkalmazottakkal gyorsítsák a munkát. Emelett a betegtájékoztatásért és betegelégedettségért felelős miniszterelnöki biztos három új intézkedést is javasolt az alapítványnak.
Az innovatív gyógyszerek és terápiák számának ugrásszerű növekedése új kihívások elé állította a Batthyány-Strattmann László Alapítványt, amely működése során 2600 engedélyt adott ki különleges kezelésre - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
Kiemelték: az alapítvány tevékenységének köszönhetően elérhetővé váltak olyan terápiák (pl. törpenövés génterápiája, egyes onkológiai gyógyszerek), amelyekre korábban nem volt mód az intézményi keretek közt.
Az új készítmények miatt a benyújtott kérelmek elbírálása sokkal összetettebbé vált, ami csúszást is okozott az elbírálási folyamatban.
Jogos igénye azonban a magyar betegeknek és hozzátartozóiknak, hogy a lehető legmodernebb ellátáshoz férjenek hozzá, mégpedig a lehető legrövidebb idő alatt
- írták.
A támogatásra szoruló betegek nem várhatnak hónapokat a döntésekre
- idézték Kőnig Róbertet, a betegtájékoztatásért és betegelégedettségért felelős miniszterelnöki biztost.
Az átlagos elbírálási idő csökkentése érdekében további működési forrást kapott az alapítvány, és a miniszterelnöki biztos három új intézkedést is javasolt, a gyorsabb és hatékonyabb működést elősegítendő
- ismertették.
A tájékoztatás szerint az első többleterőforrás az alapítványnak: humánerőforrás-bővítéssel hatékonyabb, gyorsabb ügyintézés érhető el.
A második 60 napos ügyintézési határidő bevezetése: ez minden újonnan beadott kérelem esetében kiszámítható, átlátható eljárást jelent.
A harmadik javasolt intézkedés a digitális integráció felgyorsítása: az EESZT-hez való csatlakozás előkészítése már elindult az Egészségügyi Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-vel, és ezt a folyamatot mielőbb le kell zárni, hogy az ügyintézés transzparens és könnyen nyomon követhető legyen - fogalmaztak.
Az Egészségügyi Államtitkárság és az alapítvány kuratóriuma is támogatja a javaslatokat. A cél: a betegek gyorsabb, biztonságosabb és emberségesebb kiszolgálása - áll a közleményben.
Az innovatív gyógyszerek és terápiák számának ugrásszerű növekedése új kihívások elé állította a Batthyány-Strattmann László Alapítványt, amely működése során 2600 engedélyt adott ki különleges kezelésre - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
Kiemelték: az alapítvány tevékenységének köszönhetően elérhetővé váltak olyan terápiák (pl. törpenövés génterápiája, egyes onkológiai gyógyszerek), amelyekre korábban nem volt mód az intézményi keretek közt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy bejelentést tett Magyar Péter: Kevesebb, mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson
Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást. A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is.
„Kevesebb mint 12 óra alatt több mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson, és tízezer új letöltést regisztráltunk a Tisza Világ applikációban” – írta Magyar Péter a Facebookon.
A Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást, ami meghatározza majd a következő három hét témáját.
A kampány október 23-ig tart, ahogy Magyar Péter 80 napos országjárása is. Az ünnepnapon is lesz nagy TISZA-rendezvény, a Deákról a Hősök terére vonulnak, Magyar szerint ez lesz a legnagyobb rendezvényük az elmúlt másfél évben.
Most Magyar nagy bejelentést tett:
"Kevesebb mint 12 óra alatt több, mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson és tízezer új letöltést regisztráltunk a TISZA Világ applikációban!
Köszönjük, köszönjük, köszönjük!
Kérlek, szavazzatok minél többen, és értesítsétek a családotokat és a barátaitokat is!
Köszönjük az önkénteseinknek, hogy több száz helyszínen voltak ma személyesen jelen! Folytatjuk."
„Kevesebb mint 12 óra alatt több mint 50 ezren szavaztak a Nemzet Hangja szavazáson, és tízezer új letöltést regisztráltunk a Tisza Világ applikációban” – írta Magyar Péter a Facebookon.
A Blaha Lujza téren indította el a TISZA Párt elnöke a Nemzet Hangja 2. nevű szavazást, ami meghatározza majd a következő három hét témáját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor régi barátja, az elmúlt években Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.
Az oknyomozó portál azt írja:
az irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég azzal segítette Orbán Győzőt, hogy egy 2023-2024-es, a beruházás részleteit ismerő egyik forrás szerint 3,6 milliárd forintos költségű munkához ők biztosítottak fedezetet.
A nagy beruházások előtt az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég forrása az adott építkezésre.
A dokumentum értelmében Orbán Győző helyett ezt a fedezetet ebben az esetben Mészáros Lőrinc cége igazolta, illetve fizette ki
- jegyzi meg a Direkt36.
A oknyomozó portál birtokába került iratban kevés információ szerepel a beruházásról, ugyanakkor a Direkt36 szerint
több jel is arra utal, hogy az Orbán apja által régóta épített, egyre fényűzőbbnek kinéző hatvanpusztai ingatlankomplexumról van szó.
Az irat a beruházást „8087 Alcsútdoboz” néven említi. A hatvanpusztai birtok a település mellett van. A helyi önkormányzathoz és építőiparhoz kötődő források pedig azt mondták a Direkt36-nak: nem tudnak arról, hogy Orbán Győzőnek lenne más nagyobb, milliárdos értékű beruházása a környéken.
A dokumentum szerint a kivitelező a Fejér B.Á.L. Zrt., amely Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában áll. Ennek a cégnek egy munkagépe szerepel egy, a hatvanpusztai birtokról készült fotón is, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közzé - jegyzi meg az oknyomozó portál.
A Dirket36 szerint az alcsútdobozi beruházással összefüggő pénzügyi tranzakció minden korábbinál erősebb bizonyítéka annak, hogy van pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc között.
Mészáros egy ügyvédi irodán keresztül reagált. A Direkt36 kérdéseire ugyan nem válaszoltak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a dokumentum hitelességét sem támasztják alá.
A kérdésekre az Első Fedezetkezelő Zrt. vezérigazgatója, Orbán Győző és Orbán Viktor sem válaszolt.
Orbán Viktor régi barátja, az elmúlt években Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.
Az oknyomozó portál azt írja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy: Bezárja a MÁV az egyik regionális vasúti sikersztorit, a Debrecen-Nagykereki vasútvonalat – a CATL kínai akkumulátorgyár számára kell a helye
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) írta meg: október 13., hétfőtől megszűnik a személyszállítás a Nagykerekit Debrecennel összekötő, 106-os számú vasútvonalon. A döntés okán a Sáránd és Pocsaj-Esztár szolgálati helyeken dolgozó öt forgalmi szolgálattevő és hat váltókezelő sorsát kellett sürgősen rendeznie a szakszervezetnek; egy MÁV-dolgozó felmondott, a többieknek sikerült új szolgálati helyet találni.
Az iho.hu szerint a vonal jövőjét illetően igencsak homályos a kép.
"A nyomvonal áthelyezését évek óta tervezik, mivel Debrecen határában kanyargó szakasza egyrészt a kínai CATL akkumulátorgyártó épülő magyarországi üzeme, a Contemporary Amperex Technology Hungary (CATL) Kft., másrészt a Debreceni Repülőtér futópályája meghosszabbításának útjában áll."
"Bezárja a MÁV október 19-től az elmúlt évtizedek egyik regionális vasúti sikersztoriját, a Debrecen-Nagykereki vasútvonalat. A 106-os vasútvonal ugyanolyan kallódó magyar vidéki mellékvonal volt, mint oly sok másik, míg nem 2015-re a vonalmenti települések összefogtak, és 13 önkormányzat fél milliárdos uniós pénzből hatékonyan megújítottak több vasútállomást, gondozták a növényeket (a fotó ekkoriban készült), a ráhordó autóbuszjáratokkal javultak az átszállási kapcsolatok, a MÁV pedig ütemes menetrendet vezetett be.
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Nem véletlen, hogy ezt követően a tipikus magyar vidéki vasúti sikersztori és példa volt ez a vonal - amit most bizonytalan időre bezárnak.
A bezárás oka prózai: a CATL kínai akkumulátorgyár számára kell a vasútvonal helye. Az új nyomvonal rég megvan, már 2022-ben is tudni lehetett, hogy pár év múlva szükség lesz rá, de mint oly sok más vasúti beruházás kapcsán, Lázár János minisztériuma ezügyben sem csinált semmit és nem folytatta a megkezdett munkát az elmúlt években. Még a tervezés sem indult el… Így aztán most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.
Ausztriában vagy Csehországban ez elképzelhetetlen lenne.
Az is, hogy egy külföldi ipari beruházó érdeke így írja felül a helyiekét, ahogy az is, hogy a közszolgálatot és a kötelezettségeit ilyen mértékig elhanyagoló közlekedési kormányzat egy vállrándítással elintézhessen egy ilyet, sok évnyi semmittevést.
De mi így élünk itt a Kárpát-medencében, és így épül le, zár be ki tudja hány évre egy kihasznált és jól működő vasútvonal. Mert ugye “most a vidék jön”, ahogy Lázár János mondta, amikor közlekedési miniszter lett 2022 végén - ahogy már a bezárt tíz vonal kapcsán is láttuk, leginkább a vasút leépítése terén bizonyult igaznak ez az ígéret, sajnos."
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) írta meg: október 13., hétfőtől megszűnik a személyszállítás a Nagykerekit Debrecennel összekötő, 106-os számú vasútvonalon. A döntés okán a Sáránd és Pocsaj-Esztár szolgálati helyeken dolgozó öt forgalmi szolgálattevő és hat váltókezelő sorsát kellett sürgősen rendeznie a szakszervezetnek; egy MÁV-dolgozó felmondott, a többieknek sikerült új szolgálati helyet találni.
Az iho.hu szerint a vonal jövőjét illetően igencsak homályos a kép.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Izraeli erők tartóztatták fel több palesztinbarát flottila hajóját is Gáza partjaitól nagyjából 120 kilométerre, amikor a hajók megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját. A hajókon segélyt akartak bejuttatni a területre.
Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint a rajtaütést a konvoj élén haladó Almával kezdték.
A hatóságok őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó aktivistákat, köztük Greta Thunberget.
A minisztérium felvételt is közzétett az elfogásról, amelyen Thunberg egy hajó fedélzetén ül, és az izraeli hadsereg egyik tagja vizet és kabátot ad neki.
Thunberg az elfogás előtt nem sokkal az Instagramra feltöltött videóüzenetben ezt mondta: „Greta Thunberg vagyok. Az Alma hajón vagyok. Izrael hamarosan elfog minket.”
A letartóztatott aktivistákat az izraeli Asdód kikötőjébe szállították.
A flottilla saját hajókövetési adatai szerint csütörtök hajnalig összesen 13 hajót állítottak meg vagy tartóztattak fel. A szervezők közölték, hogy a többi hajó „rendületlenül folytatja”, és hozzátették: célpontjuktól 85 kilométerre járnak.
A Global Sumud Flotilla több mint 40 civil hajóból áll, fedélzetükön mintegy 500 parlamenti képviselővel, jogásszal és aktivistával – köztük Thunberggel. A konvoj humanitárius segélyt vitt Gázába, noha Izrael többször felszólította őket a visszafordulásra.