SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Apa lesz VV Fanni feltételezett gyilkosa, ősszel születik meg a gyermeke



A Bors arról is ír, hogy B. László továbbra is házi őrizetben van, de a napokban már kimehetett az utcára. Ügyvédje és egyben nagybátyja, dr. Brodmann Péter a lapnak elmondta, hogy

a bíróság engedélyezte, hogy a férfi egy héten egyszer, három órára elhagyhassa a lakást személyes szükségletei kielégítésére, például bevásárlás vagy egészségügyi ellátás miatt.

A jogi képviselő azt is elárulta, hogy unokaöccse első útja a nagyapja sírjához vezetett. Nem lehetett ott a papája temetésén, ezért csak most tudta meglátogatni őt. Ezután bevásárolt, majd sétált egyet a Duna-parton.

Az ügyvéd egyébként nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, miszerint B. László apa lesz. A Bors szerint a család nem is akarta nagy dobra verni a hírt. Egyelőre nem is biztos, hogy az édesapa felnevelheti a gyermekét.

Az egykori valóvilágszereplő, VV Fanni még 2017. novemberében tűnt el, és azóta sem adott életjelet magáról. A nyomozás azonban megállapította, hogy B. Lászlónak köze van az ügyhöz, a Marina-parti lakóház egyik biztonsági kamerája ugyanis rögzítette, ahogy a hiányos öltözetű, ájult Fannit a férfi a kocsijába teszi, ahol később a lány vérével átitatott kötelet is találtak. A férfi azt nem tagadja, hogy valóban ő látható a felvételen, ám azzal védekezik, hogy az ájult Fannit átadta másoknak, az eltűnéséhez nincsen köze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Keresztes Tibor, azaz Cintula
A magyar diszkókultúra egyik úttörője 81 éves korában hunyt el.


81 éves korában elhunyt Keresztes Tibor, ismertebb nevén Cintula, derül ki a Poptarisznya vasárnapi posztjából. Cintula a magyar diszkókultúra egyik úttörője, a fiatalok körében legendás hangulatfelelős, valamint a hazai ifjúsági kultúra meghatározó alakja volt, olvasható a bejegyzésben.

A ’60-as évektől a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, ám igazán kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként lett. Ezeken a rendezvényeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – mindez egy olyan korszakban, amikor ez még bátor és újító kezdeményezésnek számított.

A „Helló, itt Cintula!” köszönés generációk fülében maradt meg, és máig a korszak egyik ikonikus hangjaként emlékeznek rá.

A Poptarisznya.hu webrádió különösen büszke arra, hogy megőrizhetett valamit ebből az örökségből: Cintula hangja ma is hallható a rádió szignáljaiban, így minden egyes lejátszott dal között tovább él emléke és jellegzetes orgánuma.

„Nyugodj békében, Cintula! Köszönjük a hangulatot, a mosolyt, a zenét – és azt, hogy mindig önmagad voltál” – búcsúzik a rádió.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Péter Szabó Szilvia fehér bikinis tengerparti fotóitól mindenkinek eláll a szava
Az énekesnő a tengerparton készült képeken fehér bikiniben, nadrágban és áttetsző blúzban látható. A bejegyzése alatt dicsérő kommentek sorakoznak, és sokan a világ legszebb nőjének nevezték.


Péter Szabó Szilvia gyönyörű nyaralós fotókkal örvendeztette meg követőit az Instagramon, vette észre a Femina.

A képeken a NOX énekesnője egy fehér bikiniben látható, amely szépen kiemeli lebarnult bőrét. Az összeállítást fehér nadrággal, néhány felvételen pedig áttetsző, fehér blúzzal egészítette ki.

Azokon a fotókon, ahol állva pózol, jól érvényesül karcsú, nőies alakja. A rajongók nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal: „Gyönyörű, mint mindig!”, „Micsoda bomba bikinis nő!”, „Legszebb nő a világon!!!”

A képek mellé a következő gondolatot írta:

„Amikor végre nincs más dolgod, csak hagyni, hogy a tenger “zaja” csendet teremtsen a fejedben…”

A fotókat itt lehet átlapozni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szoboszlai Dominik a kislánya születéséről: A feleségem végig hősiesen helyt állt
Szoboszlai Dominik megható szavakkal mesélt első gyermeke születéséről. A sztárfocista szerint semmilyen sporteredmény nem ér fel azzal, amikor először karjába vehette a kislányát.


Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka életük egyik legszebb időszakát élik, hiszen megszületett első közös gyermekük. A magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool játékosa mindössze 24 évesen lett édesapa.

A házaspár nagy figyelmet fordít arra, hogy óvják a családi életüket, ezért a kislány születésének pontos időpontját és nevét nem hozták nyilvánosságra. Az első közös fotó mellé Dominik csupán ennyit írt: „A születésed a világot jelenti nekem. Köszönöm, szerelmem, hogy elhoztad őt az életünkbe.”

A sportoló a story.hu-nak adott interjúban beszélt arról, mit jelentett számára az a pillanat, amikor először tarthatta a karjában a gyermekét.

„Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad, és az is biztos, hogy mostantól sok minden megváltozik az életünkben” – mondta.

Hozzátette, hogy az apaság számára egyszerre jelent óriási felelősséget és az egyik legszebb ajándékot. Feleségét külön is méltatta:

„A feleségem végig hősiesen helyt állt, minden elismerésem az övé. Most már nemcsak magamért, hanem értük is küzdök a pályán.”

Bár tisztában van vele, hogy lesznek fárasztóbb éjszakák, biztos benne, hogy az apaság minden percét élvezni fogja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Axl Rose a Hungaroringen fagyizott, majd lepacsizott a kedvenc pilótájával
A Guns N’ Roses frontembere vasárnap jelent meg a paddockban, és a jelek szerint jól érezte magát. A rockikon Max Verstappennek szurkol, és szívesen fotózkodott a versenyhétvégén.


A szokásoknak megfelelően idén is rengeteg világsztár bukkant fel a Forma-1-es Magyar Nagydíjon.

Vasárnap megjelent a paddockban Anthony D. Mackie amerikai színész, akit sokan Amerika Kapitányként ismernek a Marvel-filmekből, valamint a Guns N’ Roses énekese, Axl Rose is.

A rockzenész nemcsak megmutatta magát a szurkolók között, hanem láthatóan jól is érezte magát. Fagylaltot nyalt, beszélgetett a vendéglátóival, és nem zárkózott el a rajongóktól sem, írja a Blikk. Bár két kísérő folyamatosan figyelte a mozgását, a közös fotót és autogramot kérőket így is közel engedték hozzá.

Sokan éltek is a lehetőséggel: fiatalok, idősebbek és még Forma–1-es csapatok tagjai is szelfiztek vele. Axl Rose közvetlen volt és nyitott, ami még inkább emelte a paddock hangulatát.

„Nagyon szép itt minden, remek a hangulat” – mondta, majd azt is elárulta, kinek szurkol a versenyeken.

„Kedvelem a Forma–1-et, az izgalmat, a száguldást. Max Verstappen a kedvencem”

– mondta a rockbanda énekese, miközben egy feltűnő nadrágban, ingben és napszemüvegben sétált a bokszutcában.

Később egyébként össze is futott a Red Bull négyszeres világbajnok holland pilótájával, és közös fotót is készítettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: