HÍREK
A Rovatból

Amerikai immunológus: megvan a vírus lehetséges ellenszere

„Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét” – jelentette be egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója.
MTI - szmo.hu
2020. április 04.



Megvan az új típusú koronavírus lehetséges ellenszere - állította Jakob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában. A laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust.

Az interjúban Glanville kifejtette, hogy

"Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét"

- fogalmazott az immunológus. A "tüskék" azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el, és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú "csápokról" kapta.

Glanville doktor azt is elmondta, hogy az Ebola-járvány idején szintén antitestekkel sikerült gátat vetni a betegségnek. Álláspontja szerint az antitest-kezelés fordította meg az Ebola terjedését. "Az Ebola korábban halálos ítéletet jelentett, a betegségben szenvedők halálozási aránya 50 százalékos volt. Majd amikor a megfelelő semlegesítő antitest-terápia megszületett, a páciensek 94 százaléka meggyógyult" - fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy "az Ebola veszedelmes válságból kezelhető betegséggé változott".

Az orvos - akinek egyébként számítógépes mérnöki végzettsége is van - kifejtette:

sok esetben az antitestekkel történő kezelés hatékonyabb, mint a vakcina, mert a vakcinának 6-8 hétre van szüksége a védettség kialakításához, míg az antitest félórán belül hatni kezd.

Példaként a légúti óriássejtes vírus (RSV) által okozott betegségek vagy a veszettség kezelését hozta fel. Leszögezte: "gyorsabban lehet antitestet kifejleszteni, mint vakcinát".

Közölte: reményei szerint az új antitest-kezelést már a nyáron ki lehet próbálni embereken is.

Glanville és munkatársai az eddigi kutatási anyagot átadják az amerikai hadseregnek, a Gates Alapítvány egyik vállalkozásának és néhány magánlaboratóriumnak. Ezek valamennyien tesztelik majd a kifejlesztett antitest hatékonyságát. Az orvos-mérnök Glanville augusztus végére ígérte a terápia forgalomba hozatalát.

Közben Donald Trump amerikai elnök szombat délután a Twitteren újra közölte John Solomon oknyomozó újságíró információit. Ezek szerint Michigan is változtatott eddigi álláspontján, és kérte a malária-ellenes szer szállítását a szövetségi kormányzattól. "A héten Nevada után a második demokrata párti kormányzó változtatott a véleményén" - olvasható a mikroblogban. A nemcsak malária, hanem olyan autoimmun betegségek, mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz kezelésére is alkalmazott klorokin és hidroxiklorokin hatékonyságát vitatják, de egyre több helyen vetették be az Egyesült Államokban a koronavírus ellen. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a héten engedélyezte is a kórházi alkalmazását. New Yorkban és New Jerseyben használják is, és más gyógyszerekkel együtt alkalmazva hatékonynak mutatkozik.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.

„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.

„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”

- tette hozzá.

Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”

Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:

„szeretjük az életszerű megoldásokat”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk