SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ákos: Nem segít senki lelki problémáin, ha egészséges szerveket metszenek le róla

A Kossuth-díjas énekes legújabb, Metropolis című albuma kapcsán beszélt világképéről, többek között a transznemű emberekkel kapcsolatos gondolatairól.


Interjút adott az Indexnek Kovács Ákos, aki legújabb, Metropolis című albumáról is beszélt, de a beszélgetés során természetesen szóba került többek között a kormányhoz kötődése, konzervativizmusa vagy éppen a transzneműekkel szemben tanúsított ellenállása is.

Ákos elmondta, hogy szerinte ő nem megosztó személyiség, egyszerűen csak elmondja a véleményét, ami egyeseknek tetszik, másoknak nem. „Ezer példát lehetne hozni. József Attila nem finomkodik az Ars poeticában. „Más költők – mi gondom ezekkel? / Mocskolván magukat szegyig, / koholt képekkel és szeszekkel / mímeljen mámort mindegyik. / Én túllépek e mai kocsmán”. Juj, de megosztó! Lehetne belőle írni egy vitriolos szemlét, hogy ez az ellentmondásos figura milyen durva és kirekesztő, lenézi a költőtársait, és magát a többiek fölé emeli” – világítja meg egy magyar költészeti példán keresztül, mit jelent számára megosztónak lenni.

Arra a kritikára, hogy a Metropolis pártpolitikai állásfoglalás lenne, azt válaszolta: aki ezt állítja, „az számomra vitaképtelen: vagy meg se hallgatta, vagy tele van előítélettel. Bob Dylannek megmondta valaki, mire gondolhat? A Rolling Stones megrendelésre aggódott, hogy csak egyetlen puskalövésnyire vagyunk a háborútól? Ne vicceljünk már.” Hozzátette, művészként arról beszél, amiről akar, ebbe senki nem szólhat bele.

Szerinte a lemeze hangvétele sem „közel áll a kormánypárt retorikájához”, csak éppen ő is olyan világnézetű, mint az aktuális kormányzat. „Én konzervatív vagyok, pont. Bárki más világnézete számomra dalszerzési szempontból teljesen közömbös” – fogalmazott.

Az albumon szerepelő Kékből rózsaszín című számot érte olyan kritika, hogy transzfób, mert szerepelnek benne olyan sorok, mint „Hidd el a nemed nem csak egy jelmez, amit az ember levet vagy felvesz”, „nem vált parancsszóra a kromoszóma” vagy „Hiába ezer műtét és ezer kín, soha nem lesz rózsaszínből kék”. Erről a dalszerző azt mondta:

„Előre lehetett tudni, hogy fóbiásnak bélyegzik azt, aki a normalitás védelmében próbál megszólalni. A fóbia indokolatlan félelmet jelent, bennem biztosan nincs ilyesmi. Erősen indokolt aggodalom viszont van. Például azt gondolom, hogy nem segít senki lelki problémáin, ha egészséges szerveket metszenek le róla. A dal egy kétségbeesett apa segélykiáltása nyomán született.”

„Miért nem szeretjük annyira ezeket a gyerekeket, hogy segítsük őket saját maguk elfogadásában? Arról nem beszélve, hogy ez óriási üzlet is. Nevezhetnek, aminek akarnak, ezzel akkor sem fogok egyetérteni. De amúgy kit bánt, ha nekem személyesen ez a véleményem? Én ezt mondom, más meg mást.” Arra a felvetésre, hogy élnek olyan emberek a világban, akik úgy érzik, hogy más testbe születtek, mint amilyennek érzik magukat azt mondta: „Vajon ki akar jót a magával megbékélni nem tudó embernek? Az, aki megerősíti a lelki zavarában, esetleg a csonkolásig? Mégis milyen világot szeretnénk hátrahagyni a gyerekeinknek?” Hozzátette: „Ha én Napóleonnak képzelem magam, bevisznek a diliházba, de ha nőnek, akkor azt tisztelni kell?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: