A Rovatból

Agyonverte randipartnerét egy amerikai kamasz, miután rájött, hogy „a nő” valójában férfi

A fiatal amerikai focistát annyira feldühítette az átverés, hogy ott helyben végzett a 40 éves férfivel.


Gyilkossággal vádoltak meg egy 18 éves fiút az Egyesült Államokban, miután agyonvert egy 40 éves férfit - írja a Daily Star.

A kamaszfiú a Virginia állambeli Blacksburgben, egy lakásban ölte meg a Jerry Smith nevű áldozatot. Isimemen David Etute először áprilisban járt abban a lakásban, miután a Tinder nevű társkereső alkalmazáson megismerkedett egy "Angie" nevű nővel, akivel orális szex miatt találkozott.

Május 31-én visszament ugyanabba a lakásba egy újabb találkozóra, de ekkor már egy férfi nyitott neki ajtót, ami nagyon meglepte, mert úgy tudta, ismét egy nővel találkozik.

Azt nem tudni, hogy ismét az "Angie" nevű nővel lett volna randija, vagy egy másik hölggyel, akiről aztán kiderült, hogy nem is az, akinek mondta magát.

Az egyetemi amerikaifoci-csapatban játszó fiú annyira dühös lett emiatt, hogy elkezdte ütni-vágni Smith-t, majd amikor a férfi már a földön szenvedett, még meg is taposta párszor. Etute ezután sorsára hagyta áldozatát és lelépett a lakásból.

A rendőrök másnap holtan találták Jerry Smith-t, akinek a holttestén egyértelműen látszott, hogy durván megverték. A boncolás során kiderült, hogy a fejét ért ütésbe halt bele, de

az összes arcccsontját eltörte a támadója, és a fogait is egytől egyig kiverte.

A kamaszfiút június másodikán tartóztatták le hirtelen felindulásból elkövetett emberölés miatt, majd vádat is emeltek ellene. A bíróság előtt azt mondta, nagyon sajnálja a történteket. Ügyvédje azzal próbálta védeni őt, hogy ugyan senki nem érdemli meg, hogy meghaljon, de az áldozat is bűnös volt abban, hogy becsapta a fiút azzal, hogy másnak adta ki magát, ami nem helyes.

Az ügy tárgyalása szeptember végén folytatódik, Etude addig házi őrizetben marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nem is gondoltunk rá, hogy prioritást élvező terület” - olyan helyen találtak rá Kaszás Nikolett holttestére, ahol eddig nem keresték
A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni, utána nem érték el. A vasárnapi, összehangolt keresés során a csapatok láncban haladtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Vasárnap délelőtt a Pilisben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akit húsz napja kerestek, számolt be róla az RTL Híradó. A helyszínen fehér ruhás szakemberek dolgoztak, a területet a nap folyamán kutatómentők is átvizsgálták kvadokon.

A 27 éves nő szeptember 7-én indult egyedül kirándulni. Kaszás Nikolett aznap este még üzenetet írt a barátjának a telefonjáról, másnap viszont nem jelent meg a munkahelyén és elérhetetlenné vált, ezért a rendőrség körözést adott ki. Hosszú napokon át rendőrök, természetjárók és önkéntesek járták a Pilist, a fényképe több helyen is kikerült.

A mai akciót előre egyeztetve szervezték: polgárőrök, kutatóegységek és civilek gyűltek össze a pilisszentlászlói focipályán, közel ötszázan. Lovasok is csatlakoztak, a környéket drónokkal és kutyákkal pásztázták. A csapatok rendőri irányítással több oszlopban indultak, láncban haladva, méterről méterre fésülték át azt a sávot, ahol a mobil utolsó jelét bemérték. Erdős, bokros, füves részek váltották egymást, a mozgásukat egy sátorból monitorokon követték.

A keresők ruhadarabokat, telefonokat és minden olyan tárgyat kerestek, ami útbaigazítást adhat. Ha bármi előkerült, nem nyúltak hozzá, megvárták, amíg egy rendőr megvizsgálja. Néhány ruha ugyan előkerült, de nem kötődött az eltűnt nőhöz. Végül egy gyalogos keresőlánc találta meg a testet.

A Pest megyei kutatómentők tájékoztatása szerint azon a nyomon találtak rá, amely a Spartacus-ösvényről vezet vissza a település felé.

A holttest az úttól 200–220 méterre feküdt a bokrok között, olyan részen, ahol korábban még nem kerestek, és amelyet nem jelöltek ki kiemelt területnek.

A rendőrség közigazgatási eljárást indított. Az eddigi információk szerint nincs olyan körülmény, amely idegenkezűségre utalna, ám ezt véglegesen a szakértői vizsgálatok tisztázzák majd. A hatóságok azt is jelezték, hogy nem volt valóságalapja annak a kommentnek, amelyben egy férfi az eltűnéshez való kapcsolódását állította, és nem igaz az a hír sem, hogy az eltűnés estéjén a nő asztali számítógépről üzent volna a barátjának.

Az RTL teljes riportját a keresésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a kutatás: így találták meg Kaszás Nikolett holttestét
Vasárnap délelőtt mintegy ötszáz önkéntes civil és hivatásos, kutyás rendőr folytatta a kutatást, hogy megtalálják Kaszás Nikolettet. A Pest vármegyei rendőrség képeket tett közzé az akcióról.


Ahogy korábban írtunk róla, szeptember 7-én a 27 éves Kaszás Nikolett egyedül indult el a Pilisbe túrázni, azonban onnan nem érkezett haza. Eltűnése után már elindultak kisebb keresőakciók, vasárnap reggel pedig ötszáz önkéntes civil és hivatásos, kutyás rendőr folytatta a kutatást. Az akció eredményre vezetett, délelőtt előkerült a szerencsétlenül járt nő holtteste.

Lapunk úgy tudja, az eddigi vizsgálati eredményeink alapján az idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel,

„A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredményt hozott. A délelőtti órákban megtaláltuk a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt. A szemle folyamatban van, azonban bővebb információt nem áll módunkban adni jelenleg az ügy körülményeiről. A család gyászában és fájdalmában osztozunk!” – írta a Pest vármegyei rendőrség a Facebookon.

A Pest vármegyei rendőrség képgalériát is közzétett a keresés vasárnapi napjáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Rádión jött az információ, hogy találtak valakit a 'B' szektorban” - Kaszás Nikolett megtalálásáról nyilatkozott az eltűntkereső
Ahogy megérkezett az információ, hogy megtalálták az eltűnt lány holttestét, a rendőrök azonnal leállították a kutatást, majd lezárták a helyszínt.


Ahogy már írtunk róla, vasárnap reggel kutatóakció indult a Pilisben Kaszás Nikolett felkutatására, aki szeptember 7-én tűnt el túrázás közben. A 27 éves nő holttestét a délelőtt folyamán kutyás keresők találták meg egy dombos, bokros területen, nem messze a kijelölt túraútvonaltól.

A több száz önkéntest 40–50 fős csoportokba osztották, és szektorokra bontották a terepet. A keresés közben rádión érkezett az információ, hogy az egyik szektorban megtalálták a keresett személyt. Erről Nagy Laci eltűntkereső számolt be a Borsnak.

„A terület szektorokra volt bontva, mindegyiknek van neve, én például az 'E' szektorban voltam.

Rádión jött az információ, hogy találtak valakit a 'B' szektorban. Ekkor azonnal leállították a kutatást és a helyszínre mentek a rendőrök”

– mondta a férfi.

A helyszínről származó információk szerint a holttest azonosítása gyorsan megtörtént, mivel Nikolett ugyanazt a ruhát viselte, amit az utolsó róla készült fotón is látni lehetett.

„A rendőrök lezárták a helyszínt, senki sem tartózkodhat ott, amíg a szemle zajlik.

Az önkéntesek visszajöttek a kiindulási pontra. Beszélgettünk és tanakodtunk, de lassan mindenkit szélnek eresztenek. Hiszen a keresők munkája itt véget is ért” – fogalmazott az eltűntkereső.

Lapunk úgy tudja, a rendőrség eddigi vizsgálati eredményei alapján az idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ugyanakkor Nikolett rejtélyes körülmények között tűnt el. Három héttel ezelőtt, a túrája befejezése után még írt egy üzenetet Prágában élő barátjának, amelyben azt írta, hogy jól sikerült a kirándulás, és indul haza. Ezután a telefonja elérhetetlenné vált. Később, hajnali kettőkor azonban ismét érkezett egy üzenet a barátnak – ezúttal nem a mobiltelefonról, hanem egy asztali számítógépről. A rövid üzenet ennyi volt: „Jóéjszakát.” Egyelőre nem tudni, hogy azt az üzenetet ki és honnan küldte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó Kaszás Nikolett kereséséről
A helyszíni információk szerint a 27 éves lányt egyértelműen azonosítani tudták a ruházata alapján.


Ahogy már hírt adtunk róla, vasárnap reggel csaknem ötszázan gyűltek össze Pilisszentlászlón, hogy folytassák a szeptember 7-én eltűnt Kaszás Nikolett keresését. A 27 éves nőt eltűnése óta nagy erőkkel keresték. Nikolett egyedül túrázott a Pilisben, majd a barátjának megüzente este, hogy a kirándulás jól sikerült. Éjszaka még küldött egy rejtélyes üzenetet, azóta pedig senki sem hallott róla.

A keresés újabb napján bekövetkezett az, amitől mindenki tartott: megtalálták a lány holttestét a Pilisben.

A helyszíni információk szerint Nikolettet egyértelműen azonosítani tudták a ruházata alapján.

A keresést befejezték, és megköszönték a jelenlévőknek a munkát. A keresés pillanatairól drámai felvételt tett közzé a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: