SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ada: „A császár után fagyizgattam a megfigyelőben”

Pintér Adrienn május végén adott életet harmadik gyermekének. Többek között arról beszélgettünk vele, hogyan élte meg a várandósságot, de részletesen elmesélte azt is, milyen élmény volt számára a szülés és a kórházban töltött napok.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2021. június 30.



Pintér Adrienn, Ada május végén adott életet harmadik gyermekének, Freyának. A műsorvezető már jó ideje Németországban él férjével és korábbi kapcsolatából született 15 éves iker fiaival. Követői már korábban több kérdést is feltettek neki az Instagram-oldalán a várandósságról, a szülésről, hiszen kislányát Németországban hozta világra, így sokan kíváncsiak voltak rá, ott hogyan működik a rendszer.

Adával most beszélgettünk többek között arról, hogyan élte meg a várandósságot, de részletesen elmesélte azt is, milyen élmény volt számára a szülés és a kórházban töltött napok.

A kislányoddal már a járvány alatt lettél várandós. Hogyan élted meg a második terhességed, pláne ebben az időszakban?

A terhességem alatt mondhatni remeteéletet éltünk. Az elmúlt egy évben szinte nem is találkoztam emberekkel, merthogy minden zárva volt a járvány miatt. Németországban december óta egészen mostanáig csak az élelmiszerboltok, a drogériák, a gyógyszertárak voltak nyitva, így nem is volt rá lehetőség, hogy bárhova elmenjünk, és nem is bandáztunk.

Az utolsó két hónapban már boltba sem járhattam, nehogy elkapjam a vírust. Teljesen el voltam szeparálva a világtól.

A fiaimnak sem volt december óta iskola, ők is online tanultak. A férjem volt az egyedüli, aki járt dolgozni, de ő be lett oltva. Nyilván nem olyan volt ez az időszak, mint egyébként lett volna, de könnyen megszoktuk ezt az elszeparálódást.

Már jó ideje Németországban éltek. Mennyiben volt más a terhesgondozás ott, mint Magyarországon?

A fiúk már 15 évesek, így nem tudom, hogy most milyen Magyarországon terhesnek lenni, szülni. Illetve itt Németországban is gondolom sok minden másképp lett volna, ha nincs a járvány. De az például egy különbség, hogy itt nincs kifejezetten védőnő, hanem az orvos lát el egy csomó olyan feladatot, amit Magyarországon a védőnők. Németországban úgynevezett Hebamme van, aki szülésznő, védőnő és minden egyben. Ő az, aki felkészít a szülésre, aki a terhesség alatt ellát tanácsokkal, van aki akupunktúrát vagy masszázst is csinál, tehát mindenkinek van valami specializálódása. De a szülés után is segít: megtanít, hogyan fürdesd meg a babád otthon, szoptatási tanácsadó is, és például ő az, aki kiszedi a varratokat, ha a szülés után varrni kellett. Ami még fontos, hogy itt abszolút nincs választott orvos, annál szülsz, aki éppen ott van. Hebamme-t lehet választani, de ő is csak akkor lehet ott a szülésnél, ha az adott kórházban dolgozik.

Milyen élmény volt a szülés?

Freya császármetszéssel született, ahogy a fiúk is. Viszont azt fontos megjegyezni, hogy az első szülésem otthon egy életmentő császár volt. Akkor elég gyorsan történt minden, nem is igazán voltam magamnál, mert már annyi gyógyszert kaptam. Most viszont teljesen normális állapotban besétáltam a saját lábamon a műtőbe, magamtól ültem fel az asztalra, tehát minden mozzanatra tisztán emlékszem. Maga a műtét nyilván nem volt más.

Ott, ahol én szültem, a császár után elviszik a babát, ellátják, aztán visszahozzák. Így amíg engem összevarrtak, Freya a mellkasomon lehetett, és a férjem is ott volt velünk. Aztán nekik át kellett menni egy másik szobába. Amikor én is kész voltam, odatoltak hozzájuk. Egyből mellre tehettem, és egy kicsit együtt lehettünk.

Így oldották meg az aranyórát. Végül engem átvittek a megfigyelőbe, ahol a járvány miatt nemcsak a nőgyógyászati műtéteken átesett betegek voltak, hanem mindenki más is, akit műtöttek.

Ami nagyon vicces volt számomra, hogy a megfigyelőben kértem innivalót, mire megkérdezték, hogy vizet vagy jeget kérek? Én azt válaszoltam, hogy mindegy, végül a kezembe adtak egy fagyit, ami tulajdonképpen csak vízből és narancsból állt. Szóval a császár után fagyizgattam a megfigyelőben.

Hogyan teltek a kórházi napok?

Három napot töltöttünk bent a kórházban. A császár előtt még volt szobatársam, de mire visszaértem, ő hazamehetett, és utána nem is jöttek mellém, így mázlim volt, mert végig egyedül voltam. Freya is ott lehetett velem.

Sokan panaszkodnak a kórházakban az étkezésre, ezt részben nem annyira értem, mert egy kórházba nem Michelin-csillagos ételekért járunk. Nálunk menüről lehetett rendelni, illetve nekem nem volt sok választásom, mert gluténmentes, tejmentes, tojásmentes menüt kértem, így nyilván azt adtak, amit ezek alapján elő tudtak állítani.

Például volt főtt krumpli, valamilyen szószos hús, tehát egyszerű dolgok, igazából ez teljesen rendben volt.

Hogy fogadták Freyát a fiúk?

Ők még szinte soha nem láttak ilyen pici babát, szerintem nem tudták, mire számítsanak. Bence például mondta is, hogy azt hitte, sokkal hangosabb lesz. Egyébként nagyon cukik, ahhoz képest, hogy kamaszfiúk, nagyon érdeklődőek, figyelnek rá, segítenek, tologatják a babakocsiban, nagyon jófejek vele.

Milyen a háromgyerekes anyukák élete?

Így, hogy a nagyok már 15 évesek, könnyebb dolgom van, mert nem három kicsi gyerekre kell figyelni. Bence és Bálint már teljesen önállóak, persze velük is kell foglalkozni, és mosni, főzni, takarítani, de a fiúk már sok mindenben segítenek.

Az Instagramon már a terhességed előtt is sokszor mutattál magadról olyan fotókat, amik nem azok a tipikusan beállított képek, tökéletesen belőtt hajjal, sminkkel. De például a szülés után is megmutattad a tested, ezzel sok nőnek adtál erőt. Miért tartod fontosnak, hogy ezt az oldaladat is megmutasd?

Mert ez a valóság. Persze, minden reggel kisminkelhetném magam és mosolyoghatnék a kamerába, de az nem lenne igaz, az nem én lennék! Illetve, ami a célja is volt annak a posztnak, hogy a császáros anyukákra sokan mondják, hogy nem is szültek. Rengeteg olyan dolog van, amiben nagyon megoszlanak a vélemények, sok szélsőséges nézet van, például az anyukák esetében ilyen az is, ha nem anyatejes a baba.

Viszont egy nőnek, aki most szült, tombolnak a hormonjai, küzd, próbál helytállni, és emellett még kapja a megjegyzéseket is, az egyáltalán nem segítség. Az, hogy feszült és megfelelési kényszere van, nem egy boldog állapot. Egyetlen anyukának sem kellene rosszul éreznie, vagy kevesebbnek gondolnia magát mások megjegyzései miatt.

Ezért gondolom, hogy ez egy fontos téma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.

„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”

- írta közösségi oldalán a humorista.

Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.

Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs elárulta, hogyan fizeti Az Árulókban szereplő celebeket az RTL
A műsorvezető azt is elmondta, ki a kedvence most, és keményen kritizálta azokat, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 02.



Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.

A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, hogy nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.

„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”

– fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.

„Olyan béna, hogy szórakoztató”

– mondta róla.

Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.

„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.

Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”

– mondta.

Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.

„Nagyon drága napi díjért egyébként”

– tette hozzá.

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk