prcikk: A szuperérzékenység nem szégyen, hanem hasznos a társadalomnak – így látja a magyarországi szakértő | szmo.hu
EGÉSZSÉG
A Rovatból

A szuperérzékenység nem szégyen, hanem hasznos a társadalomnak – így látja a magyarországi szakértő

Kövesdi Eszter pszichológussal arról beszélgettünk, milyenek a szuperérzékenyek - 5-ből 1 ember ilyen, férfiak, nők egyaránt.


Társadalmunk 15-20 százaléka szuperérzékeny, lehet, hogy te is, aki ezeket a sorokat olvasod. Amikor megtudtam, hogy szuperérzékeny vagyok, olyan volt, mintha egy ablak tárult volna ki előttem, amin keresztül tisztábban láttam a dolgokat.

Addig is azt gondoltam, hogy nincs olyan, hogy nem normális, de most már tudom, hogy teljesen normális, ha túlingerlődöm egy plázában, sokkal több csendre és ingerszegénységre van szükségem, mint másnak, és nem véletlenül voltam rosszul huszonkét évesen egy open office-ban.

Átveszem mások hangulatát, engem is meglepő intuícióim vannak, és úgy túl tudok pörögni, ha valamit fontosnak tartok, hogy utána kidőlök, mint egy zsák. Hogy mi a szuperérzékenység, és mit tehet az, aki ezzel a különleges adottsággal - és egyben nehézséggel is - van ellátva, arról beszélgettünk a téma hazai szakértőjével, Kövesdi Eszter pszichológussal.

– Mi a szuperérzékenység?

– Hivatalos néven szenzoros feldolgozási érzékenység, így nevezik tudományos körökben. Ez nem azt jelenti, hogy a te ingerküszöböd alacsony, hanem a mi, szuperérzékeny idegrendszerünk sokkal részletesebben fogadja be a külvilágból származó ingereket, mint egy másik emberé.

Egy szuperérzékeny sokkal hamarabb eljut másoknál addig a pontig, hogy nem akar semmit látni, hallani, érezni, csak hagyják békén. Ezért van az, hogy az irodában dolgozó szuperérzékeny nem érti, hogy miért hullafáradt délre, más meg simán még este tízkor is dolgozik gond nélkül.

Ez vezet ahhoz, hogy sok szuperérzékeny kimeríti magát. Sokan jönnek anélkül hozzám, hogy tudnák, ők szuperérzékenyek. Általában a testük jelez előbb, és mindig egy testi dolog kényszeríti rá őket a lassításra. De maguktól nagyon nehezen fogadják el, hogy le kéne lassítani.

– Ez nagyon ismerős. Én érzem, melyek a jó oldalai a szuperérzékenységnek: például az, hogy intuitív és empata vagyok, és az érzékenységemet jó dologra tudom használni. A flow állapotban azonban túl tudok pörögni, és nem tudom elkapni ezt a pontot, hol kéne leállni. Hogy lehet elcsípni ezt?

– Csak tudatosan lehet csinálni. A mértékletességet és az egyensúlyt kell beállítani, ami nehéz. Hogy ne legyen túl sok, de túl kevés sem. Különben amikor kimerül az ember, jönnek a betegségek.

– Elaine N. Aron, a szuperérzékenység nemzetközi szakértője szerint, úgy emlékszem, ennek az állapotnak van valamilyen fiziológiai eredője is. Van valami agyi különbség a nem szuperérzékenyekhez képest, ugye?

– Igen, több agyi különbség is van. Négy különböző helyen más az agyban a szuperérzékenyek idegrendszeri behuzalozottsága. A neten fellelhető teszt alapján megállapíthatja bárki, hogy szuperérzékeny-e. Minden szuperérzékeny egy kicsit más: például 30 százalékuk extrovertált, 70 introvertált.

Emellett az agyban van egy gátló-serkentő aktivációs rendszer, amely a szuperérzékenyeknél szintén érzékenyebb, ezért van, akinél a gátló, van, akinél a serkentő aktivációs rendszer az erősebb és van, akinél mindkettő. Ezért van, hogy létezik ingerkereső és ingerkerülő szuperérzékeny is. Az ingerkereső szuperérzékenyek esetében is meg kell találni az egyensúlyt: menj ki egy napra pörögni, de utána két napig visszafogottabban létezz.

A szuperérzékenyeknek a tükörneuronjai aktívabbak, ezért sokkal jobban rezonálunk másokra. Csak épp ennek az a hátulütője, hogy arra kell figyelni, hogy ne mindig másokat tegyünk saját magunk elé.

Több kutatás foglalkozik azzal, hogy az agy mely részei aktívabbak a szuperérzékenyek esetében, például a jutalmazásért, motivációért felelős dopaminrendszerünk. Bár a kutatások eredményei nem egyértelműek, előfordulhat, hogy a szuperérzékeny emberek számára kevésbé ösztönzők a külső jutalmak. Ezért képesek visszahúzódni a világ zajától, és mélyebben feldolgozni a rendszerükbe jutó kevesebb információt, illetve megelőzni, hogy az ingerek elárasszák őket.

– Jelentek meg könyvek is a témában, a legelismertebb szakértő az említett Elaine N. Aron, akinek a nevéhez a téma felfedezése is köthető.

– Igen. Nagyon jó, hogy ezek a könyvek léteznek, mert nem a szuperérzékenynek kell kitalálnia, hogy miként működik, hanem kap egy segítséget önmagához, egy önismereti utazáson vehet részt.

Másrészt megerősítés is, hogy végre valaki leírta, hogy mások is működnek így és normális vagyok.

– Mi történik nálad a szuperérzékeny pácienssel?

– Eleve ezekkel az ismeretekkel kezdjük, majd - mivel én is szuperérzékeny vagyok - , azokat a módszereket használom, melyek nekem is használnak. Például egy szuperérzékeny agyonstresszeli magát, mindenen szorong, így a különféle stresszkezelési módszerek tudnak például hasznosak lenni. Megtanuljuk, hogyan ne lépjük mindig át a határainkat, hogyan ne rendelődjünk alá másoknak, képviseljük jól az érdekeinket (asszertivitás). Egy szuperérzékeny ritkán van a jelenben: vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn agyalunk - a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét alapú meditáció is segít.

Az általam használt sématerápia a kognitív terápia továbbfejlesztett változata - sokat dolgozunk érzésekkel, a belső gyermekkel - ez a szuperérzékenyeknél fontos: hogy a belső gyermekről hogyan tudnak gondoskodni, úgy, mint egy jól gondoskodó szülő.

– Én azt érzem néha, hogy ez energetikailag is más működés. Bejön valaki a szobába, akit szeretek, feszült, és én is feszült leszek, sőt, mivel ezt nem tudom leválasztani magamról, és ez rengeteg energiát elemészt.

– Ez abszolút így működik. Ha nekem fáj a fejem, a szintén szuperérzékeny kislányomnak is fáj a feje. Ezért fontos, hogy én is rendben legyek. Egyébként a szuperérzékenység genetikailag öröklődik.

– Milyen egy átlagos szuperérzékeny, ha jellemezned kéne?

– Aron egy DOES mozaikszóval írta le a 4 fő alapjellemzőiket: az ingerek mélyebb, alaposabb feldolgozása, a túlingereltségre való hajlam, a fokozott empátia, - a negyedik pedig az érzékenység a finomságokra. Ezen kívül sok más tulajdonság is létezik, de ez a négy legfontosabb.

– Milyen általános gyakorlati tanácsaid vannak a szuperérzékenyek számára?

– Amivel a legnagyobb problémájuk van, az az önszeretet. Mindenféle önbizalomerősítés, önszeretet gyakorlása jót tesz. Sokan hajlamosak allergiára, autoimmun betegségre, ami a pszichoszomatikában az önszeretet hiányát jelenti. Egy idő után felvesznek egy álarcot a szuperérzékenyek, mert a társadalom nem fogadja el őket, pedig jó felvállalni az érzéseket. Szerintem a szuperérzékenység manifesztálódása egy emberben ott dől el, hogy gyermekkorban mennyire kezelik jól. Ha a szülők már eleve arra nevelnék a gyermeket, hogy ez nem egy rossz dolog, amit szégyellni kell, már nagy lépés lenne.

– Annyi inger van, minden felgyorsult... a világ pont ellentétes irányba megy, mint ami a szuperérzékenyeknek jót tenne.

– Azt lenne jó átállítani társadalmilag a fejekben, hogy a szuperérzékenység nem káros dolog, amit el kell titkolni. Ugyanis a szuperérzékenyek jelenléte hasznos a társadalomnak. Aron például végzett kutatásokat az állatvilágban is: és ugyanilyen arányban vannak jelen a szuperérzékeny egyedek. Ha a szuperérzékeny egyedek nem lettek volna evolúciósan hasznosak, kihaltak volna.

Azért maradhatott fenn evolúciósan a szuperérzékenység, mert a csoportok ötöde szuperérzékenyként az előőrs volt: az állatok között az érzékenyebb kiszűri a lehetséges veszélyeket, jobban érzékeli az ingereket, az ő feladatuk az észlelés.

A szuperérzékenyekből remek vezetők lehetnek emiatt. Ezért van sok szuperérzékenyben egy belső késztetés, hogy "hasznos akarok lenni". Genetikailag belénk van kódolva, hogy hasznosnak kell lennünk.

– Én is azt érzem, hogy le van maradva ennek az elfogadásában a társadalom. Nekem is nehéz megértetnem néha, hogy nem akarok most sétálni, hanem csak olvasni, vagy egyedül lenni.

– Pedig már Ranschburg Jenő is megírta, hogy a félénknek címkézett gyerekekkel nincs semmi baj, egyszerűen csak ilyenek. Ő félénknek hívta őket, ma már tudjuk, hogy szuperérzékenyek. Fontos a túlingerlődés ellen megtanulni védekezni. Az érzelmeiket hogyan tudjuk elkülöníteni: az én érzésem vagy csak átvettem? A reziliencia, a lelki ellenállóképesség is fejleszthető.

– Hogyan?

Egy szuperérzékeny nehezen kezeli a változást, fontos, hogy meglegyen a biztonságérzete, vagy az illúziója. Minden eshetőségre A, B, C, D, terveket gyártunk és általában egy hatodik szokott bejönni. Azt kell tudni elfogadni, hogy nincs mindenre ráhatásunk, de bízunk magunkban, hogy meg tudjuk oldani, mert eddig is meg tudtuk oldani. Így tréningezzük a lelki ellenállóképességet.

– Most kérdezte meg tőlem a férjem, hogy "Még meddig tart ez? Mer' már fáradsz." Fizikailag is érzékenyebbek a szuperérzékenyek, ugye? Ennek megvan a pozitív oldala is, hogy tudom, mire jelez a testem, hogy álljak már le.

– Igen, a fájdalomreceptorok is érzékenyebbek. Nem arról van szó, hogy rosszabbul tűri a fájdalmat a szuperérzékeny, hanem arról, hogy sokkal jobban átérzi, megéli a fájdalmat, mint más.

– Miért ajánlod a most megjelent szuperérzékeny-könyvet (Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve) az olvasóknak és a téma iránt érdeklődőknek?

– Mivel lehetséges, hogy a gyerekkorodban még nem ismerték, hogy hogyan is érdemes egy szuperérzékeny emberrel bánni, ezért könnyen mondhatták rád, hogy félénk vagy, lassú, mimóza lélek, túlérzékeny, stb. ami az énképeden olyan sebeket ejthetett, amiket ez a könyv segít kijavítani.

A könyv célja, hogy tisztába kerülj az érzékenységed velejáróival, fogadd el saját magad és hagyd abba saját magad hibáztatását. A könyv megmutatja a hogyanra is a választ, és mire elolvasod, máshogy fogsz tekinteni az érzékenységedre.

Továbbá a könyvben sok gyakorlati tanácsot olvashatunk arról, hogy találjuk meg az optimális izgalmi szintünket, mivel

a szuperérzékenyeknél a túl sok inger felfokozott izgalmi állapotot eredményez, és mi gyakrabban kerülünk ebbe az állapotba, mint mások.

A könyvben ezen kívül sok megoldási javaslatot kapunk arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk társaságban, hogyan kommunikáljuk az érzékenységünket a munkahelyünkön, és egyáltalán: hogyan válasszunk hivatást és hogyan alakítsuk a párkapcsolatunkat. Ami az egyik legfontosabb tanács ezzel kapcsolatban: hogy ne ajándékozzuk oda magunkat! A könyv fő üzenete és az az enyém is, hogy semmi baj a szuperérzékenységgel, nem kell túlóvni sem minket, csupán kedvességre, elfogadásra és tiszteletre van szükségünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„Köpni szabad, öblíteni szigorúan tilos?” – itt az új szabály, ami felülír mindent, amit a fogmosásról eddig tudtál
Nemzetközi fogorvosi szervezetek a „köpj, ne öblíts” elvét javasolják, a szájvíz használatát pedig egy másik napszakra időzítik.


Egy frissítő, erősen mentolos fogmosás után a legtöbbünk számára teljesen automatikus, szinte reflexszerű mozdulat, hogy a csapot megnyitva egy nagy korty hideg vízzel öblítjük ki a szánkat. Tisztaságérzet, friss lehelet, a habos fogkrém nyomainak tökéletes eltüntetése – generációk óta ezt a kőbe vésett rutint követjük a fürdőszobákban. Mégis,

egyre több hivatalos egészségügyi ajánlás állítja a szöges ellentétét: ha fogmosás után nem öblítünk azonnal vízzel, a fogkrémben lévő fluorid sokkal tovább védi a fogainkat.

Bár a napi rutin megváltoztatása első hallásra jelentéktelen apróságnak tűnik, a téma valóságos indulatokat generál az emberek között, hiszen a megszokott, azonnali tisztaságérzet csap össze a tudományosan igazolt, hosszú távú fogászati megelőzéssel.

Az elmúlt időszakban a közösségi médiát is letarolta a téma, a rövid videós platformokon futótűzként terjedt a „köpj, ne öblíts” üzenet, ami rengeteg felhasználóból váltott ki heves reakciót. A laikusok által felkapott trendre a szakmai szervezetek is reagáltak, és a meglepetés sokakat arcul csapott: a furcsa, megszokhatatlannak tűnő tanács nagy vonalakban valóban megállja a helyét. A brit nemzeti egészségügyi szolgálat útmutatója egyértelmű:

„Ne öblíts vízzel közvetlenül fogmosás után, mert lemossa a fogakon maradó, koncentrált fluoridot.”

Az Amerikai Fogorvosi Szövetség is ebbe az irányba mozdult el, bár egy kompromisszumos javaslattal: aki ragaszkodik az öblítéshez, tegye azt kevés vízzel, vagy várjon legalább húsz percet.

A tudományos háttér is ezt támasztja alá. Egy 2024-es vizsgálat kimutatta, hogy az öblítés elhagyásával a szájüregi fluoridszint tartósabban és magasabban marad, ami hatékonyabb védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen.

Ez a megnövekedett koncentráció segíti a fogzománc ásványi anyagainak visszaépülését, és gátolja a baktériumok savképző tevékenységét.

A helyes sorrend tehát: először fogselyem vagy fogköztisztító kefe a lepedék fellazítására, majd kétperces fogmosás magas fluoridtartalmú (felnőtteknél 1350-1500 ppm) fogkrémmel. Ezután a felesleget ki kell köpni, de nem kiöblíteni. Ha valaki mégis szájvizet használna, azt a nap egy másik szakaszában, például ebéd után tegye, hogy ne mossa le a fogkrém jótékony hatását.

Magyarországon a helyzetet bonyolítja, hogy nincsen országos, közösségi ivóvíz-fluoridálási program, így a lakosság fluoridbevitelének szinte egyetlen jelentős forrása a fogkrém. Ennek helyes használata ezért kiemelten fontos a fogszuvasodás megelőzésében.

A módszer különösen hasznos lehet a fogszuvasodásra hajlamosabb csoportoknak, például gyerekeknek, fogszabályzót viselőknek vagy azoknak, akik gyakran fogyasztanak cukros, savas ételeket és italokat.

Aki szeretne változtatni a berögződésein, próbálja ki két hétig az öblítésmentes módszert a javasolt sorrenddel. A legfontosabb, hogy a témáról konzultáljon saját fogorvosával, aki személyre szabott tanácsot adhat a fogkrém típusára és a szájápolási rutinra vonatkozóan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
A legveszélyesebb tévhitek az agyhártyagyulladásról: ezért nem szabad a kiütésre várni
A sötétlila, nem elhalványuló kiütés a véráramfertőzés (szepszis) kései jele, nem a betegség kezdete. Aki erre a tünetre vár, az a kritikus állapotig halogatja az életmentő orvosi segítségkérést.


Ez a betegség nem egy elhúzódó nátha, hanem egy villámgyors lefolyású vészhelyzet, ahol a késlekedés szó szerint életekbe kerülhet. A legnagyobb ellenség pedig nemcsak a kórokozó, hanem a tévhitek is, amelyek hamis biztonságérzetet keltenek.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ - CDC - nem finomkodik, amikor a meningococcus baktérium okozta agyhártyagyulladásról és a vele járó véráramfertőzésről beszél.

Mielőtt rátérnénk a leggyakoribb félreértésekre, a legfontosabb, hogy tudd, mikor kell azonnal cselekedni.

Felnőtteknél és idősebb gyerekeknél a hirtelen fellépő magas láz, a kínzó fejfájás és a merev, mozgathatatlan tarkó klasszikus tünetegyüttese azonnali vészjelzés, amit gyakran fényérzékenység, hányinger vagy zavartság kísér.

Csecsemőknél a figyelmeztető jelek sokkal árnyaltabbak lehetnek: a baba túlzott aluszékonyságot, vigasztalhatatlan sírást, az étel elutasítását, valamint a koponyán lévő kutacs feszülését vagy elődomborodását mutathatja.

Ha ezekhez hideg végtagok, szapora légzés, erős izomfájdalom, és később sötétlila kiütések társulnak, amelyek nem halványulnak el még akkor sem, ha átlátszó tárggyal (például pohárral) enyhén megnyomjuk őket, az már a véráramban terjedő fertőzés, azaz szepszis jele lehet, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel.

Ilyenkor Magyarországon egyetlen helyes lépés van: azonnal hívni a 112-t és egyértelműen jelezni az agyhártyagyulladás gyanúját.

Sokan gondolják, hogy ez egy tipikus gyermekbetegség, ami felnőttként már nem fenyeget. Ez az első és talán legveszélyesebb tévhit.

Bár a kisgyermekek valóban a legveszélyeztetettebb korosztály, a bakteriális agyhártyagyulladás bárkinél, bármikor lecsaphat.

Az elmúlt évek adatai ráadásul azt mutatják, hogy bizonyos kórokozótörzsek kifejezetten a 30 és 60 év közötti felnőtteket támadták.

„Bizonyos esetekben a fertőzés rendkívül gyorsan súlyosbodhat, és a beteg órákon belül meghalhat” - nyilatkozta az American Medical Association-nek Dr. Jeffrey Silvers infektológus.

A kockázat tehát nem korfüggő, a legnagyobb hiba mégis az, amikor a beteg vagy a családja egyetlen, jól ismert tünetre vár.

„Megvárom, amíg megjelenik a kiütés” – hangzik a második tévhit, ami végzetes lehet.

A jellegzetes, nem elhalványuló bőrjelenség ugyanis egyáltalán nem törvényszerű, és ha megjelenik is, az gyakran már a betegség egy kései, rendkívül súlyos szakaszát jelzi.

A betegség influenzaszerű tünetekkel indulhat, de az állapot órák alatt drámaian romolhat. „Szólaljanak meg a vészcsengők, mert az agyhártyagyulladás olyan, mint a villámcsapás; sosem gondolod, hogy veled történik meg” – mondta a Meningitis Now-nak egy túlélő kislány édesanyja, aki a szülői ösztönére hallgatva kért időben segítséget.

A harmadik gyakori félreértés a védőoltásokhoz kapcsolódik. Sokan hiszik, hogy ha be vannak oltva, teljes védettséget élveznek.

A valóság az, hogy bár a vakcinák a megelőzés leghatékonyabb eszközei, nem fednek le minden egyes kórokozót és szerotípust. Az oltottság drasztikusan csökkenti a kockázatot, de nem teszi nullává.

Éppen ezért a gyanús tünetek jelentkezésekor az oltási státusztól függetlenül ugyanaz a szabály érvényes: azonnali orvosi segítségkérés.

Ezzel szorosan összefügg a negyedik tévhit: a halogatás. A betegség lefolyása annyira gyors, hogy nincs idő mérlegelni vagy arra várni, hogy a tünetek maguktól enyhüljenek.

Minden egyes óra késlekedés rontja a túlélési esélyeket és növeli a maradandó károsodások, például hallásvesztés, agykárosodás vagy végtag-amputáció kockázatát.

Végül sokan tévesen ítélik meg a fertőzés terjedésének módját is.

Az ötödik tévhit szerint a betegség egy rövid, hétköznapi találkozás során is könnyen elkapható.

Ezzel szemben a leggyakoribb bakteriális kórokozó terjedéséhez jellemzően szoros és hosszan tartó kontaktus szükséges, például közös evőeszköz használata, csókolózás vagy egy háztartásban élés.

A beteggel való szoros kapcsolat esetén a hatóságok döntenek a megelőző antibiotikumos kezelés szükségességéről.

A betegség ritka, de a lefolyás brutalitása miatt a legkisebb gyanú is azonnali cselekvést követel. Ahogy a már idézett édesanya fogalmazott: „Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha várok.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Bénító jövőkép: a pszichológus szerint a Z generáció egyre jobban szorong
A pszichológus szerint a fiatalok növekvő szorongását a tartós bizonytalanság okozza. Ez az állapot pedig motivációvesztéshez és a kapcsolatoktól való visszahúzódáshoz vezethet.


Lakhatási válság, bizonytalan gazdasági helyzet és a közösségi médiából áradó, folyamatos összehasonlítási kényszer. Egyre több Z generációs fiatal (szül.: kb. 1995–2010) szorongása mögött ezek a tényezők állnak – írja az Egészség Kalauz.

Sokan úgy érzik, hiába dolgoznak vagy terveznek, az élet klasszikus mérföldkövei, mint a saját lakás, a stabil egzisztencia vagy a családalapítás, elérhetetlen távolságba kerültek.

„A Z generáció egy olyan korban nőtt fel, ahol a gazdasági és társadalmi bizonytalanság szinte állandó háttérélmény”

– mondja Budavári Eszter, a Mindwell Pszichológiai Központ pszichológusa. A szakember szerint a fiatalok a lakhatási válsághoz hasonló társadalmi problémákat gyakran saját kudarcként élik meg.

A friss gazdasági adatok szerint a lakásbérleti piacon feszültségek vannak, Budapesten pedig tartós a drágulás. Az eladó lakások piacán sem jobb a helyzet, egy február végi összefoglaló szerint tavaly a harmadik negyedévben az éves áremelkedés reálértéken is 13 százalékos volt, és idén is további növekedés várható.

A folyamatos bizonytalanság aláássa a jövőbe vetett bizalmat, a szakember szerint pedig ennek hiánya komoly lelki következményekkel jár.

„Ha valaki úgy érzi, hogy a jövő kiszámíthatatlan vagy elérhetetlen, csökkenhet a motivációja és az önhatékonyság érzése. Ilyenkor gyakran megjelenik a halogatás vagy a passzivitás, mert a befektetett energia értelmetlennek tűnik”

– magyarázza Budavári Eszter.

Hosszabb távon az idegrendszer tartós stresszállapotba kerülhet, ami növelheti a szorongásos és depresszív zavarok kockázatát. „Ilyenkor könnyebben jelennek meg katasztrofizáló gondolatok, és kialakulhat az úgynevezett tanult tehetetlenség érzése. Vagyis az a meggyőződés, hogy hiába próbálkozunk, úgysem tudunk változtatni a helyzeten” – teszi hozzá a pszichológus. Az állapotot gyakran reménytelenség és motivációhiány kíséri.

A helyzetet tovább rontja, hogy a közösségi médiában látott idealizált életképek torz összehasonlításhoz vezetnek, ami elégedetlenséget és hiányérzetet szülhet. A párkapcsolati bizonytalanságok és a családalapítás halogatása szintén fokozhatja a magány érzését.

Figyelmeztető jel lehet a beszűkült gondolkodás, az érdeklődés elvesztése vagy a társas kapcsolatoktól való visszahúzódás.

A szakértő szerint különösen veszélyes, ha önkárosító vagy öngyilkossági gondolatok jelennek meg, ilyenkor mielőbb szakemberhez kell fordulni.

A helyzettel való megküzdésben segíthet, ha különbséget teszünk aközött, mi az, amit valóban befolyásolhatunk, és mi az, ami rajtunk kívül áll. „A kis lépésekben kitűzött, reális célok segíthetnek visszaadni a kontroll élményt. Az érzések megosztása és a közösségi kapcsolatok erősítése szintén fontos védőfaktor” – javasolja Budavári Eszter. A szakember szerint a terápia abban is segíthet, hogy a fiatalok átkeretezzék a nehézségeket. „A terápia során gyakran kerül szóba, hogy az életút nem egyetlen, előre meghatározott pálya. Mindannyian más lehetőségekkel és vágyakkal rendelkezünk. Ha képesek vagyunk átkeretezni a nehézségeket, a jövőt ismét formálhatónak érezhetjük, nem pedig fenyegetésnek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Nem esztétikai kérdés a vastag hasi zsírpárna, hanem olyan probléma, ami eldöntheti a sorsodat
Ez a típusú elhízás azért nagyon veszélyes, mert a zsír egy része a hasüregben, a szervek körül halmozódik fel.


Sokan csak esztétikai problémaként tekintenek a hasi zsírra, pedig a szervezetünk ellensége.

A has körül felhalmozódó zsír, különösen az úgynevezett zsigeri zsír, komoly egészségügyi kockázatot jelent, és aktívan rombolja a szervezet működését.

Ez a zsírtípus a belső szerveket öleli körbe, beavatkozik a hormonális folyamatokba és gyulladást okoz.

A hasi elhízás azért különösen veszélyes, mert a zsír egy része a hasüregben, a szervek körül halmozódik fel. Egy szakértő szerint ez a zsírszövet hormonálisan aktív, vagyis olyan anyagokat termel, amelyek hatással vannak az anyagcserére és a gyulladásos folyamatokra. Emiatt a hasi elhízás sokkal nagyobb kockázatot jelent, mint amikor a zsír más testtájakon, például a csípőn vagy a combon gyűlik össze.

A hasi zsír egyik legkomolyabb következménye, hogy nagy mértékben növeli a szív- és érrendszeri betegségek esélyét. Szoros összefüggésbe hozható a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel és az érelmeszesedéssel.

Ezek a tényezők együtt jelentősen megnövelhetik a szívroham és a stroke kockázatát.

A zsigeri zsír emellett hozzájárulhat az inzulinrezisztencia kialakulásához, ami a 2-es típusú cukorbetegség előszobájának számít.

Ilyenkor a szervezet sejtjei kevésbé reagálnak az inzulinra, így a vércukorszint megemelkedik.

Ez a zsírréteg folyamatosan olyan gyulladáskeltő anyagokat bocsát ki, amelyek alacsony szintű, krónikus gyulladást tartanak fenn a szervezetben.

A hasi elhízás a hormonháztartást is felboríthatja. Férfiaknál csökkenhet a tesztoszteronszint, nőknél pedig felborulhat az ösztrogén egyensúlya, ami a közérzetre és a további súlygyarapodásra is hatással lehet. A szakértők egy egyszerű módszert javasolnak a kockázat felmérésére – írja a Harvard Health.

A derékkörfogat mérése kulcsfontosságú. Általában nőknél 80–88 centiméter felett, férfiaknál pedig 94–102 centiméter felett már fokozott kockázatról beszélnek a specialisták.

Fontos azonban, hogy nemcsak a fenti számok számítanak, hanem az általános életmód és egészségi állapot is.

A hasi zsír tehát nem csupán esztétikai kérdés. Aktív, a szervezetet folyamatosan terhelő tényező, és csökkentése kulcsfontosságú a súlyos betegségek megelőzésében.

Via International Diabetes Federation


Link másolása
KÖVESS MINKET: