Lakatos Levente az RTL Reggeli című műsorában volt vendég, ahol az OnlyFans és a fiatalokra gyakorolt hatása volt a téma.
A műsorvezető elmondta, hogy ő is fent volt az oldalon. Az OnlyFans ugyanis eredetileg tartalomgyártóknak készült, hogy pénzbevételhez jussanak a tudásuk által. Más felületeken (például Instagram, YouTube) ugyanis csak szponzoráció révén lehet bevételhez jutni.
Lakatos Levente eredetileg egy regényfolyamot akart írni, és olyan művészi aktképeket osztott meg, amelyek más közösségi felületen nem jelenhetnének meg. Mostanra viszont az OnlyFans inkább az erotikus tartalmairól ismert, ahol pár fotóval is rengeteget lehet keresni.
Ekkor csatlakozott a beszélgetéshez Polányi Viktória szakpszichológus, aki szerint a gyerekek nem látják, mennyi munka van a tartalomgyártás mögött, csak a könnyű pénzkereseti lehetőséget.
„Abba a kétes illúzióba ringatják magukat, hogy az élet, ha jól csinálom, akkor nagyon könnyű lesz. Akinek gürcölni kell, vagy akinek nagyon sok energiát bele kell fektetnie a dolgokba, az meg, mondjuk ki, egy lúzer"
- mondta.
Az is probléma, ha nincs egy biztos családi háttér a gyerek mögött, és a gyerek nem beszéli meg a szüleivel, hogy milyen pénzkereseti lehetőségek vannak.
„A gyerek saját maga hoz egy döntést, a kevés tapasztalatával, a sok illúziójával, ami nem biztos, hogy jó irányba visz” - fejtette ki a pszichológus.
Lakatos Levente szerint arra mindig van igény, hogy az ember könnyen pénzhez jusson, erre a lehetőséget most a fiatalok az influenszerségben látják.
„Nekem az a problémám, hogy a felhasználói oldal üzeni azt a fiataloknak, hogy a tartalmaddal nem tudsz pénzt keresni a Facebookon, Instán. Annyit semmiképpen, mintha az OnlyFans-re regisztrálnál fel. Azt üzenjük, hogy testedért, az aktképeidért, a szexualitásodért fizetek, de a zenédet ingyen akarom letölteni, a filmedet ingyen akarom megnézni, a könyvedet ingyen akarom olvasni. Konkrétan a szexért fizetnek az emberek"
- mondta.
Lakatos Levente az RTL Reggeli című műsorában volt vendég, ahol az OnlyFans és a fiatalokra gyakorolt hatása volt a téma.
A műsorvezető elmondta, hogy ő is fent volt az oldalon. Az OnlyFans ugyanis eredetileg tartalomgyártóknak készült, hogy pénzbevételhez jussanak a tudásuk által. Más felületeken (például Instagram, YouTube) ugyanis csak szponzoráció révén lehet bevételhez jutni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.
A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.
Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.
„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.
Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.
„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.
„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”
– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.
A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.
Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.
„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.
A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.
„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.
[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.
Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.
„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.
Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”
– mondta elérzékenyülve.
Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”
Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.
Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apa lett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, Takács-Koltay Vilmos. A zenész a közösségi oldalán, egy megható fotó kíséretében jelentette be, hogy feleségével, Annával megszületett első gyermekük, ahogy arról a Blikk is írt. A csöppség kislány, a Gréta nevet kapta, és az édesanyjával együtt mindketten jól vannak.
„Kedves Mindnyájatok! Ma délután érkezett közénk egy kis angyalka, akit úgy hívnak, hogy Takács-Koltay Gréta. Anyukája nem csak simán hős, hanem egy gigantikus superhero, akihez képest az egész Marvel univerzum csak egy falat piskóta.
Mindenki jól van, apuka meg olyan boldog, hogy arra kevés minden szép magyar szó” – lelkendezett posztjában a büszke édesapa.
A pici érkezésének nemcsak a szülők, hanem a boldog nagypapa, Koltay Gábor filmrendező is örül. Lánya, Anna és Vilmos 2019-ben ismerkedtek meg, majd három évvel ezelőtt, 2022-ben házasodtak össze.
A gólyahírt idén június elején osztották meg a nyilvánossággal.
A zenész, akit sokan csak Vilkóként ismernek, 2014 óta oszlopos tagja a Kartelnek. Felesége, Takács-Koltay Anna elismert televíziós szerkesztő, műsorvezető és dokumentumfilm-rendező, nevéhez fűződik többek között a díjnyertes BP Underground sorozat is.