SIKERSZTORIK
A Rovatból

A Maty-éri kajak-kenu versenyek „hangja” az olimpián bíráskodik

Weixl Mónika élete a sportág, bíróként Tokióban érhetett fel a csúcsra.
Gallai Péter interjúja a www.duol.hu oldalon, Címkép: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap - szmo.hu
2021. augusztus 04.


Link másolása

A dunaújvárosi sportolókon és edzőn felül van még egy helyi résztvevője a tokiói olimpiának. Ugyanúgy öt év munkája van benne, mint az előbbieknek, hogy Magyarországot képviselve ott lehet Japánban. Ő a dunaújvárosi, jelenleg Kulcson élő Weixl Mónika, aki rövid kitérőtől eltekintve csak a kajak-kenu sportágban és sportért dolgozik évtizedek óta.

A versenybíró az ötkarikás játékokon a nemzetközi szövetség delegáltjaként tevékenykedik a hétfőn kezdődött versenyeken.

A világ legnagyobb sport­eseményével kapcsolatban rendre csak a sportolók, edzők kerülnek rivaldafénybe, holott nagyon sokak munkája kell ahhoz, hogy a „show” tökéletesen és zökkenőmentesen menjen végig. Egyrészt a helyi szervezőké és önkénteseké, másrészt a szintén a világ minden pontjáról érkező további közreműködőké, akik a különböző sportágak delegáltjaiként vesznek részt a lebonyolításban. Kajak-kenuban is van egy magyar résztvevő, aki szerényen ezt nem verte nagy dobra.

– Menjünk vissza kicsit a kezdetekhez, milyen út vezetett odáig, hogy most ott van az olimpián?

– Gyerekként cseppentem bele Dunaújvárosban a sportágba, de aztán a tanulás lett a hangsúlyosabb, ezért ifjúsági korosztály után abbahagytam a versenyzést. Az ezt követő évben, húszévesen már le is tettem a hazai versenybírói vizsgát, majd 2005-ben a nemzetközit, azóta veszek részt világversenyeken is. Mellette 2003-tól 2011 végéig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség irodavezetője és szakmai titkára voltam, de közben volt két év szünet 2004–2006 között. 2012-től 2018-ig pedig a Dunaferrben edző – ekkor csak nemzetközi színtéren bíráskodhattam –, s idén március elsejétől lettem a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapítványi titkára. Most ha összeadom, több mint harminc éve vagyok a sportágban.

– Ez azt jelenti, hogy nem akart, tudott elszakadni a közegtől, miután a versenyzést abbahagyta?

– Ez abszolút szerelem, kétszer próbáltam meg rövid ideig más területen dolgozni, de mindig rájöttem, nekem másutt nem jó, itt vagyok otthon.

– Miért pont versenybíró akart lenni?

– Hubikné Éva néni vetette fel, amikor indult egy tanfolyam, hogy vegyek részt rajta, mert szerinte alkalmas lennék rá. Letettem a vizsgát, ez volt a kezdete mindennek.

– Aztán egyszer csak tréner is lett, emlékszem, a Dunaferr évzáróin rendre meghatódva értékelte kis tanítványai munkáját. Azt is szívvel és lélekkel csinálta, ám mégis abbahagyta.

– A szövetségnél rettentő megterhelő volt a napi szintű ingázás 2010-ig Újvárosból, majd utána Kulcsról. Amikor például a 2011-es vb-t rendeztük, aludni sem jöttem haza, szóval már tudtam, váltani szeretnék, de elszakadni nem a sportágtól. Az akkori vezetőedző, Hubik András hívott a klubhoz, és ugyan már nem dolgozom itt, de mind a mai napig imádom a gyerekeimet, akik nekem azok maradtak. S látja, három éve nem edzem őket, de most, hogy szóba hozta, megint elérzékenyülök… Mégis,

úgy éreztem, nem az én utam az edzői munka, volt, ami rajtam múlt, volt, ami nem, de tudtam, hosszú távon nem csinálom, ám a gyerekek, a víz és a sportág iránti szeretetem töretlen.

– Ennek részeként folytatta versenybíróként, ami elég tág fogalom.

– Egy versenyhez, még egy kicsihez is alapból tizennégy ember kell, hogy rendben és szabályosan lemenjen. Számos pozíció van, amikor valaki levizsgázik, képesnek kell lennie az összes feladat ellátására, de a magyar és külföldi gyakorlat szerint mondjuk, ha valaki beválik indítóként, és szeretik a versenyzők, az bele tud ragadni a szerepébe.

– A hazai versenyeken többször az „égből” ismertem meg és fel a hangját, mint a szegedi pálya műsorközlője.

– 1999 óta vagyok tájékoztató, egyszerűbben műsorközlő, ebben a két évtizedben ritkán tudtam Magyarországon kiszállni abból a székből. Szokták is mondani, én vagyok a Maty-ér hangja.

Ám a 2011-es vb-n például hozzám tartozott a dopping, a szövetség részéről ezért voltam felelős. Idén már változott a helyzet, mert voltam elnök, vagy éppen célbíró is, ebből a szempontból változatosabb lett az év.

– Miként választották ki, az olimpián éppen milyen csapat vesz részt, s ebbe hogyan került bele?

– Nemzetközi versenyen értelemszerűen nemzetközi versenybíró működhet, és a japánoknak nincs ennyi és ilyen képesítésű emberük. Nálunk is számos országból érkeztek bírók, a csapat a nemzetközi kajak-kenu szövetség égisze alá tartozik.

Ami pedig a kiválasztást illeti, ez úgy néz ki, mint a sportolók esetében, hogy egy olimpiai ciklust kell teljesíteni. Magyarul azok kapnak meghívást, akik ezen idő alatt minden világversenyen ott voltak, dolgoztak, ez egy íratlan szabály. Így próbálják meg ugyanazt a gárdát együtt tartani arra a négy, azaz most öt esztendőre. Azokból az emberekből választanak, akiket a nemzeti, így a magyar szövetség is delegál minden év végéig a következő esztendőre. Ezeket összesítik, a húsz helyre mondjuk van százhúsz jelentkező, s közülük választanak.

Ebben a ciklusban a felnőtt vb-kre mindig engem delegáltak Magyarországról, és mindig be is kerültem a csapatba, aminek eredményeként ez a megtiszteltetés ért. Most előindító vagyok, nem választhattam, ezt a szerepet kaptam, ami az angol megfelelő nem pontos fordítása, de ebben a pozícióban dolgoztam a tesztversenyen is, amit két éve ugyanitt rendeztek. Egyébként nem mindenki jön a sportágból, sokan civilben teljesen mást csinálnak – ügyvéd, légiutas-kísérő, tanár –, de abban az időben csak és kizárólag a kajak-kenu sportért tevékenykednek.

– Mi a feladata Tokióban?

– Egy katamaránból a rajtvonal előtti százméteres területért felelünk a kollégámmal.

Ide a futam előtt három perccel még nem evezhetnek be a versenyzők, hogy a vízfelület hullámmentes maradjon. Ügyelünk arra, hogy mindenki betartsa a szabályokat, aztán, hogy szépen egyvonalban felsorakozzanak a hajók a rajt előtt, és persze, amikor a rajtgépbe beállnak a versenyzők, mindenki a megfelelő módon a csizmába illessze a hajó orrát. Ellenőrizzük, mindenki a megfelelő helyen van a hajóban és a megadott ember ül, térdel-e ott, a rajtszámokat, a felszerelést. Amíg ez a procedúra tart, piros zászlót emelünk a magasba, ha minden rendben, jöhet a fehér és az indítóbíró startjele.

– Akkor hasonló sikerként élte meg, hogy elért a csúcsra, kijutott az olimpiára, mint egy versenyző?

– Minket is mindig megfigyelnek, értékelnek, tehát meg kell felelni az elvárásoknak. Igen, mondhatjuk, megdolgoztam érte, persze nem annyit, mint egy sportoló, korántsem akkora az érdemem, de nagyon boldog vagyok, hogy elértem ezt. A versenybíráskodásban ennél följebb már nincs. Azért nekem pici előnyöm lehetett abból, hogy a magyar kajak-kenu sport nagyon sikeres, és ezt a jelölésnél igyekeznek figyelembe venni. Persze, ha nem teljesítem az elvárásokat, akkor a magyarságom ehhez kevés lett volna.

– Magyar és külföldi sztárok sokasága veszi körül ilyenkor önöket, ami azért nem újdonság.

– Általánosságban mindig azt szoktam mondani, ami mindenre érthető, hogy engem, remélem, érthető amit mondok, nem az érdekel, valaki hányszoros olimpiai bajnok, hanem egyébként milyen ember. Nem tudok automatikusan fejet hajtani valaki előtt, mert elért valamit, szerintem például egy orvos előtt is ugyanúgy meg kell hajolni, pedig nem lett aranyérmes.

Természetesen minden tiszteletem azoknak, akik egyáltalán kijutnak, a győzteseknek meg pláne. Mondjuk azok sem dolgoztak kevesebbet, akik másodikak lettek, vagy az utolsók, főleg, hogy nélkülük nincsenek elsők sem.

Egyébként nagyon kedvelem a sportolókat és az edzőket, persze, itt is van sokféle típus, kedvesebb vagy éppen morcosabb, zárkózottabb.

– A katamaránban ülve, amikor a magyarok érkeznek a rajthoz, akkor lehet, szabad mondani nekik pár biztató szót?

– Alapvetően, mint előindító nem kommunikálok a versenyzőkkel, annyit mondhatok: fordulj meg, rossz pályán vagy, kérlek, menj arrébb.

Egy olimpián annyira fókuszáltak a versenyzők, ha én valami olyasmit mondok, ami nem szorosan kötődik a futamhoz, akkor lehet meg sem hallja, vagy éppen kizökkentem a koncentrálásból.

Ebből a szempontból abszolút tisztelem őket, legyen szó bárkiről, ezért semmilyen módon nem szeretném megzavarni. Voltam a ciklusban a vízreszállásnál is ellenőr, ott aztán tényleg közvetlen kontaktusban vagy mindenkivel, de nagyon kevés az, akivel lehet beszélni, akár csak az előfutamban is. Mindenkinek megvan a saját dolga, arra figyel.

– Azért én elég nehezen tudnám megállni, hogy akkor legalább a start után ne kiabáljak és szurkoljak honfitársaimnak.

– Nekünk ezt nem szabad,

tiltott minden megnyilvánulás, maximum magamban izgulok és elmorzsolhatok két könnycseppet, miközben szorítok lányainkért és fiainkért.

Olyan szinten vagyok minden porcikámmal a sportágban, leginkább a lelkemmel, hogy nem tudnám kivonni magam ez alól, de én most nem egy magyar, hanem egy nemzetközi bíró vagyok. Meg azért elég vicces lenne, ha azt mutatná a kamera, hogy ott ugrálok a hajóban.

– És a futamok után?

– Korábbi versenyeken volt rá példa, hogy ebédszünetben kimentem a magyar csapathoz, és akikkel szorosabb kapcsolatban vagyok, beszélgettem. Ám itt olyan szigorú biztonsági előírások vannak, hogy ez képtelenség. Teljes karantén van, a saját szobáinkat csak akkor hagyhatjuk el, amikor enni megyünk, és egyedül étkezés közben nem kell maszkot viselni. Napi tesztelés van, leadjuk az egészségügyi állapotunkról a kérdőívet, ugyanazok a követelmények vannak velünk szemben is, mint a sportolókkal. Így is nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, s mivel az a szokás a magyar versenybírói testületnél, hogy egy ember egy olimpián szerepelhet, megpróbálom ennek minden pillanatát hasonlóan megélni.

Ha érdekel, mit tippel egy versenybíró a magyarok szereplésével kapcsolatban és mitől lesz tökéletes a munkája, az eredeti cikk végén ELOLVASHATOD!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A minőségi csokoládéhoz elég három alapanyag” – Gyöngyvér a világ legjobb ültetvényein leste el a kakaóbab feldolgozásának trükkjeit
Hobbinak indult Sára-Gulyás Gyöngyvérnél a csokikészítés, azóta viszont csak ebből él. Extrém bonbonjaival világversenyeken szerzett érmei neki csak a hitelességhez kellettek, és igazán a csokikészítő workshopok éltetik.
Tóth Noémi - szmo.hu
2024. február 17.


Link másolása

– Mikor és miért kezdtél komolyabban foglalkozni a csokoládékészítéssel?

– 2011-ben kezdődött ez a történet, amikor karácsonyra készítettem a rokonoknak és barátoknak kézműves csokoládékat, majd szájhagyomány útján elkezdtek az ismerősök ismerősei is rendelni tőlem. Pár hónappal később már annyi rendelésem volt, hogy egyik napról a másikra eldöntöttem, hogy ebbe komolyan belevágok, felmondtam az akkori munkahelyemen és pont annyi félretett pénzem volt, amennyiből el tudtam kezdeni. Ráadásul akkoriban ment férjhez a húgom, akinek a szobája megüresedett, úgyhogy mondtam a szüleimnek, hogy mit szólnának, ha műhely lenne belőle, és szerencsére ők megengedték, sőt, támogatták is az ötletemet. Így lett a hobbiból megélhetés a csokoládékészítés. Mindig érdekelt a csokoládé, bár tinikoromban inkább a fogyasztása, hiszen hazafelé a suliból mindig vettem egy táblával, és egy álomképként bennem is volt, hogy de jó lenne ezzel foglalkozni, de amikor szakmát kellett választani, eszembe se jutott, hogy ezt is választhatnám. Viszont olyan papírokat szereztem, amelyek jó kiindulópontként szolgáltak ehhez, hiszen az egyik az idegenforgalom-szállodamenedzsment volt, amivel bármilyen vendéglátóhelyet nyithatok, a másik pedig egy szakácssuli.

– Mitől jó egy csokoládé?

– Minél kevesebb az összetevő, annál jobb. Ami kell bele, az kakaómassza, kakaóvaj és nádcukor vagy más édesítés, illetve tejcsoki esetén plusz tejpor. Ezen túl nagy mértékben meghatározza egy csoki minőségét, hogy milyen fajtájú kakaóbabból készült. Rengeteg típus van az ízesebb-aromásabbtól a kevésbé karakteres, semlegesebb változatokig, és az sem mindegy, hogy hol termesztették azokat. Általánosságban elmondható, hogy Latin-Amerikából származik a legjobb minőség (pl. Mexikó, Karib-térség, Costa Rica, Kolumbia, Peru), és a Criollo típus a legjobb kakaóbab. A fairtrade jelölés is fontos, hogy fenntartható gazdaságból származzon, és tisztességesen megfizessék a farmereket. A jó minőségű csokik csomagolásán ezeket az információkat – azaz a termőterületet, a kakaóbab típusát, sőt, néha még azt is, hogy hány órán át és hány fokon pörkölték – mind fel is tüntetik.

– Úgy látom a falon lévő vidám fotókból, hogy sok helyen voltál már a világban, ahol foglalkoznak kakaóbabbal: hol milyen tudással gazdagodtál?

– Az első ültetvény, ahol jártam, 2016-ban Vietnamban volt, és itt találkoztam azzal, hogy milyen lépésekből áll a kakaó feldolgozása. Persze már hallottam róla sokat, de ott láttam először, ahogy fermentálják, szárítják, őrlik vagy éppen préselik ki belőle a kakaóvajat – és ott kóstoltam először nyers kakaóbabot is. Hatalmas nagy tudást azért nem itt szereztem a témában, viszont első találkozásnak szuper volt.

A Karib-térségben jártam utána jópár szigeten és ültevényen, de a legkedvesebb élményem Martinique szigetén volt, ahol a szállásadónk kakaóval foglalkozott, és a dzsungelben lakott, ahol minden megtermett nála a kakaóbabtól a kókuszon át a papayáig, és a saját portáján készítette el a csokoládéit. Ő részletesen elmagyarázta a dolgokat, és itatott velem egy kakaóbab gyümölcséből készített, erjesztett alkoholt is, amely finom, licsis-citrusos aromájú volt. Mivel ő meg azt nem tudta, hogyan kell bonbont és trüffelt készíteni, arra meg én tanítottam meg, szintén helyben termett alapanyagokból.

Guadeloupe szigetén is rengeteget tanultam egy férfitól, aki workshopot tartott a csokoládékészítés folyamatairól, például a pörkölésről és őrölésről, saját tábla csokit is készítettünk, és megkóstoltatott minket autentikus kakaóitalokkal is. Tőle rengeteget tanultam, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy itthon is meg lehetne csinálni egy ilyen tanfolyamot.

Santa Lucia szigetén pedig többek között teljesült egy álmom, hiszen megszállhattam a Hotel Chocolatban, ahol az étterem minden ételében van valamilyen módon csokoládé, és valami isteniek azok a kombinációk – illetve természetesen itt is volt workshop arról, hogyan kell a nulláról elkészíteni a csokoládét. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy eljuthattam ezekre a helyekre!

– És végül meg is valósítottad a csokoládékészítő tanfolyamokat itthon, Lady Lavender néven! Mi inspirált még ebben az utazáson felül, és milyen az összetétele a csoportjaidnak?

– Ez úgy jött, hogy jártam tánciskolába, és ott megismertem egy gourmet házaspárt, és egyszer megkérdezték, hogy eljöhetnek-e megnézni, hogyan készítem a csokoládéimat. Úgyhogy nekik tartottam meg életem első tanfolyamát, de nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle, csak poénból, azért az alapanyagárat persze odaadták. Amikor a csokoládéjukat bevitték a munkahelyükre, a férj egy olyan cégnél volt, ahol több ezer ember dolgozik, és ott szájról-szájra terjedt, hogy létezik ilyen tanfolyam, és erre lehet jönni. Onnantól hetente jött egy négyfős csoport onnan, én meg közben rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, és jó látni a lelkesedésüket, hogy nahát, mennyire finom és szép már elsőre is a végeredmény. Nem magamtól találtam tehát ki, hanem az igények alapján alakult így, hogy ez érdekli az embereket: mostanra már a vállalkozásom harmadát teszi ki a nagyjából a tanfolyamok tartása. Nem csak az óbudai műhelyben tartom őket, hanem országosan is kitelepülünk, ha van megkeresés.

Ami a csoportok összetételét illeti, a feltételezéssel ellentétben nem csak csajok jönnek, sok a fiú is, akik általában a párjuknak készítenek valamit. Sokszor nekik még jobb érzékük is van az ízekhez, örömmel díszítgetnek és néha tovább is maradnak, mint a lányok, de persze 75-80%-ban azért valóban nők vesznek részt, és sok a gyerek is. Szóval 10-70 éves korig vegyes az összetétel.

– Melyek a legérdekesebb ízű csokoládék, amelyeket valaha készítettél és kóstoltál?

– Sok érdekes ízesítést készítettem már, mert régen meg voltam róla győződve, hogy csak olyat akarok készíteni, amit más nem. Ezért elkezdtem egyből meghökkentő párosításokat kitalálni sajtokkal, és a gorgonzolással több elismerést is begyűjtöttem. De szeretek különféle gombákkal is dolgozni, abból az egyik legizgalmasabb az volt, amikor karamellizált hagymára dobtam pöfeteg gombát és fehércsokival párosítottam, de medvehagymás és zöldségpárlatos kreációkat is megálmodtam. Húsokkal is dolgoztam már, azaz libamájas, vadpástétomos, füstölt kolbászos és baconös variációkkal. Virágos kombinációkat is kipróbáltam egyébként, szóval az a rövidebb lista, hogy milyen csokit nem készítettem még.

Ezeket az extrém ízeket csak a legbevállalósabbak szokták megkóstolni, ebből nem lehetne megélni, de fesztiválon a vagány látogatók szerették ezeket, csak ugye ők nem akartak ezekből húszat hazavinni. De a vásározást már abbahagytam, a céges partnerek meg biztosra mennek, és nem akarnak megosztó ízeket rendelni, úgyhogy most már kevésbé ez az irányvonal nálam.

A legizgalmasabb csokoládé, amit valaha kóstoltam, az egy vietnami úton a pho leveses csoki azzal az egyedi fűszerezéssel: igazán emlékezetes és finom volt! Egyébként szeretem tesztelgetni a konkurenciát, és ahogy járok a világ minden táján, sok érdekességgel találkozom.

– Milyen elismeréseket gyűjtöttél be eddig a csokikészítő szakmában, és milyen céljaid vannak még?

– Nem neveztem sok termékemet, és csak 2-3 évig vettem részt aktívan versenyeken, amelyeken meglepő módon nagy arányban szereztem érmeket, főleg bonbonokkal (Great Taste 2016 egy csillag gorgonzola bonbon és két csillag pipadohányos bonbon; Academy of Chocolate 2016 masala chai tejcsokoládé; International Chocolate Awards bronz 2016 gorgonzola bonbon és sajmeggy pálinka-zöldbors bonbon, illetve ezüst 2017 zölddiólikőrös bonbon; Az év pálinkás bonbonja két db bronz 2023 vadcseresznye bonbon és sajmeggy pálinka bonbon).

De nem vagyok alapvetően versengő típus, csak érdekelt, hogy világszinten hol tartanak a csokoládéim. Szerintem ez inkább hiteleséget ad, ha már tanítom, hogy lássák, akik jönnek hozzám, hogy van mögöttem tudás. De nem tervezek a jövőben versenyekre járni, és nem is a gyártásban látom a jövőmet, hanem inkább a rendezvényekben és a tanfolyamokban: emberekkel szívesebben foglalkozom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Szinte csoda: közel 30 év után találták meg a Forma-1-es versenyző ellopott Ferrariját
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.

Link másolása

Londonban találták meg Gerhard Berger volt Forma-1-es autóversenyző csaknem 29 éve ellopott Ferrariját.

Az osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.

A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya 29 évvel az eset után Nagy-Britanniában megtalálta.

A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály kiderítette azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállítottak, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából – áll a londoni rendőrség hétfői beszámolójában.

A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte: szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).

Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
TikTok-videókban mutatja be Balázs, hogyan varázsoltak át egy romos parasztházat álmaik otthonává
Teljesen laikusként, szinte nulláról kellett felújítaniuk az etyeki házat, a három évig tartó munkát részletesen dokumentálták. A videókban szó esik sitthordásról, flexelésről, de még az építkezési alkoholizmusról is.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. február 18.


Link másolása

Vidékre Házasodtunk címmel október elején indult Tarnóczi Balázs TikTok-csatornája, amelyen elmeséli, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie friss házasként és apukaként egy házfelújítás levezénylése során. Arról beszélgettünk, mennyire tette próbára a projekt a kapcsolatukat a feleségével, előfordult-e, hogy besokalltak, és hogyan érintette őket az építőanyagok óriási áremelkedése.

– Sokan a gondolatától is fáznak annak, hogy felújítandó ingatlant vásároljanak. Számotokra mi szólt mellette?

– Épp nemrég készült egy kétrészes videóm arról, milyen előnyei vannak a romos, vagy legalábbis erősen felújítandó állapotú házaknak. A leglényegesebb szempont az ár, jóval olcsóbban meg lehet venni, mint egy kulcsrakész ingatlant. Emellett egy látszólag felújított ház is rejthet csapdákat: lehet, hogy amikor megveszi az ember, tök jónak tűnik, de pár hónap múlva mondjuk kiderül, hogy azért húztak fel gipszkarton falat, mert mögötte durván penészedik a valódi fal. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint visszabontani az egészet, akkor pedig máris ugyanott tartunk.

Ha a problémák előre láthatóak, az összességében sokkal ideálisabb helyzet, mint amikor ránézésre minden rendben, majd szép lassan kiderül, hogy valójában nagyon nem.

– Ha a fő indokotok az ár volt, akkor valójában kényszerből döntöttetek így, és mondjuk háromszor-négyszer annyi pénz birtokában inkább maradtatok volna Budapest belvárosában?

– Biztos, hogy nem. Én Salgótarjánban nőttem fel, aztán 12 évet éltem Budapesten, egyetemistaként és közvetlenül utána még kiélvezve ennek minden előnyét. Alapítottam stand up comedy társulatot, játszottam kilenc zenekarban, és még sorolhatnám. De ahogy elcsitultak bennem a kozmopolita ingerek, valahogy sokkal inkább a természetközeliség és a nyugalom kezdett vonzani.

Egyértelmű volt, hogy Budapestről el kell jönnünk, viszont a munkáim miatt valamennyire azért közel kellett maradnunk hozzá. Így végül a mindössze félórányira lévő Etyekre esett a választásunk. Egyéb szempontok is szóltak mellette, arról szintén készítettem egy videót, hogy mit érdemes mérlegelni, amikor az ember lakóhelyet választ.

– Mekkora személyes jelenlétet igényel egy ilyen projekt? Tudtatok-e dolgozni mellette?

– Amikor elkezdtük, hétvégente jártunk ki, már csak azért is, mert akkoriban olyan munkahelyem volt, ami állandó városi jelenlétet igényelt. Viszont apósom a távollétünkben is egyengette a dolgokat. Négy és fél hónapunk volt arra, hogy befejezzük az első szobát és a fürdőszobát, mivel addig tartott at albérleti szerződésünk, amit csak nagyon előnytelen feltételekkel tudtunk volna meghosszabbítani. Emiatt az első 4 hónap, 2020 decemberétől 2021 áprilisáig rettentően feszített tempóban zajlott.

Ráadásul ez pont a karantén idejére esett, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem is vágyakoztunk elmenetelre, hiszen lehetőségünk se lett volna rá. Emiatt az összes szabadidőnket ebbe öltük. Az áprilisi beköltözést követően pedig már hétköznapokon is tudtunk haladni.

A munkám addigra jórészt otthonról végezhetővé vált, szóval két feladat között „pihenésként” nem megittam egy teát, hanem mondjuk elhordtam pár vödör sittet, kiástam egy négyzetmétert a terasz előkészítéséhez, esetleg leszedtem pár kiló mészkövet a disznóólról, hogy szét tudjuk bontani.

Amiatt is sietnünk kellett, mert augusztusban összeházasodtunk, és az esküvőnk után már itt nálunk szerettünk volna egy összejövetelt tartani, tehát addigra vendégfogadásra alkalmas állapotba kellett hozni a helyet. Nem egyszer fordult elő, hogy felkeltünk egy órával hamarabb hajnalban, hogy felvihessünk még egy réteg meszet valamelyik szobára, mert akkor az napközben tud száradni, és este mehet rá egy újabb réteg.

– Volt olyan, hogy besokalltatok?

– Inkább a feleségemnek volt olyan érzése néha, hogy jó volna szünetet tartani, elmenni kirándulni, vagy bárhogyan kikapcsolódni. De annyira hajtott bennünket a határidő és az előre lefektetett ütemterv, hogy nem éreztem szükségét a pihenésnek. Ez konfliktusokhoz is vezetett köztünk, úgyhogy meg kellett tanulnom kikapcsolni. Ahhoz képest, hogy ez a fajta munkavégzés addig totálisan távol állt tőlem, egy egészen új dimenzióját ismertem meg a flow érzésnek.

– Hárman csináltátok az egészet az apósoddal, senki mást nem vontatok be?

– Kezdetben még próbálkoztunk barátok elhívásával, hogy egyfajta közösségi élményt nyújtva őket is részesévé tegyük a történetnek, de ez nem mindig sült el jól. Ment rá emberi kapcsolatunk arra, hogy aki segíteni jött, nem tudta felvenni azt a tempót, amihez mi hozzáedződtünk a hónapok során.

Ilyenkor egy idő után óhatatlanul fellép egy olyan rossz érzés, hogy „mégse voltam jó segítség”, és ha sikerélmény helyett ezzel tér haza az adott barát, az sajnos súrlódáshoz vezethet. Egyébként készült arról a témáról is egy videóm, hogyan lehet elkerülni az ilyesmit.

Volt egy egyszemélyes kőműves segítségünk is egy idős mester bácsi személyében, aki például a vakolást és az ablakok cseréjét végezte, közben pedig folyamatosan tanított bennünket. Rengeteget köszönhetünk neki, de mivel korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeink, csak időnként bíztuk meg őt. És persze ott voltak szüleim is, akik amikor tudtak, bekapcsolódtak az aktuális folyamatokba, de Salgótarjánból nekik ez bonyolultabb volt azért, úgyhogy távmunkában végezhető feladatokat vittek, mint például a 100 éves tálaló szekrényünk kipofozása.

– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára a projekt?

– Próbára tette, de kiállta a próbát. Amikor tavaly nyáron, a terhessége hetedik hónapjában nekiláttam a pince felújításának, és egy héten keresztül napi 12 órát ott töltöttem a pincében, amit ő akkor megközelíteni se tudott, érthető módon nem volt boldog. De fantasztikus megbocsátó- és megértőkészsége van, szóval ezen és a hasonló helyzetekben szerencsére túl tudtunk lendülni.

– Az építőanyagok ára óriásit nőtt az elmúlt pár évben. Ezt ti mennyire éreztétek meg?

– Abszolút mértékig. Épp most tervezek egy videót arról, mikor érdemes anyagot venni az építkezéshez, a válasz erre nagyon röviden annyi, hogy amint pénze van az embernek. Attól jobb ajánlatot ugyanis, amit ma kap, később biztos nem fog kapni, valószínűleg már másnap se. Rosszabbat viszont annál inkább kaphat. Az építkezés három éve alatt a faanyagtól a cementen át a sóderig mindennek az ára hatalmasat drágult.

@videkrehazasodtunk Első meglepetések a felújítában Pt.1 #vidékreházasodtunk #költözzvidékre #vidékiélet #vidék #etyek #csináldmagad #diy #diyproject #felújítás #házfelújítás #házasélet #házépítés #házilag #hajópadló #homok #építkezünk #építkezés #parketta #vizesedés #falak #fal #tippek #tippeknektek #tippekneked #fyp #tippektrükkök #mész #mészkő #festék ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– Milyen váratlan akadályok merültek még fel?

– Rögtön az építkezés elején volt egy olyan bakim, hogy meg kellett néznem, milyen mélyen van a ház alapja. Soha nem csináltam előtte ilyet, szóval bementem a szoba közepére és ott kezdtem el ásni. Már egy egész nagy kupacot kiástam, amikor bejött a feleségem, majd nevetve közölte, hogy az alapot a fal mellett kell megnézni, nem a szoba közepén. Hasonló, a szaktudás hiányából fakadó felesleges feladatvégzések több alkalommal adódtak, de a ház állapota is okozott meglepetéseket.

– Hogy jött a TikTok-csatorna ötlete, ki a célközönség?

– Magával a csatornával többféle célom is volt. A fő szempont mindenképpen az oktatás, hiszen én pusztán gyakorlat útján el tudtam jutni a teljesen laikus szintről egy olyan fokra, amikor már magabiztosnak mondhatom magam az építkezéssel összefüggő kérdésekben. Szerettem volna a megszerzett tudást minél többeknek átadni, hiszen ha a munka elején is rendelkeztem volna vele, biztosan rengeteget tudtunk volna spórolni. Egyben azt a nézetet is népszerűsítem, hogy nyugodtan vágjunk bele olyan dolgokba, amelyekhez látszólag egyáltalán nem értünk, mert minden tanulható.

A harmadik szempont pedig, hogy teljesen beleszerettem a vidéki életbe, ami egykori városiként komoly tanulási folyamat volt. Ennek része például, hogy igen, itt előfordul, hogy hétvégén is kaszálnak az emberek a telkükön, de valamikor le kell vágniuk a füvet, és mivel hétköznap dolgoznak, máskor nem tudják. Empatikusnak kell lenni mások felé. Az is teljesen természetes dolog, hogy az út közepén sétálnak az emberek, mert itt nincs járda, városiként viszont ez is nagyon furcsa lehet.

Rengeteg olyan vidékre települő van, aki pontosan azt a városi kultúrát hozza magával, amit hátra akart hagyni. Szerintem ha szórakoztató formában mutatjuk be az itteni tipikus élethelyzeteket, az nekik is segít az átállásban. Most már 53 videó közül lehet válogatni, emellett a YouTube-csatornán elindítottam egy podcast-sorozatot is, amelyben a miénkhez hasonló történeteket mutatok be olyan emberekkel beszélgetve, akik városból költöztek vidékre.

@videkrehazasodtunk Miket kell elfogadj vidéken? 3: Ne flexelj! #vidékreházasodtunk #vidék #vidékiélet #vidékiéletszépségei #vidékvagyváros #vidéki #közösség #tanács #tanácsadás #tanácsok #gondoldújra #tipp #tippek #tippeknektek #tippekneked #tippektrükkök #flex #flexelés #társadalom #társadalomkritika #fy #fyp #foryou #foryourpage #ingyen #jótékonyság #felajánlás #szerénység #bmw #porsche #maserati #balenciaga ♬ eredeti hang - VidekreHazasodtunk

– A ház már teljesen készen van, vagy akad még feladat?

– Egy ház soha nem lesz kész… (nevet) Egyelőre ami látható feladat, az a falak külső lemeszelése, ugyanakkor a gyerekünknek a cseresznyefára elképzelt lombháztól kezdve az udvarban kialakítandó járófelületig folyamatosan jutnak eszünkbe olyan dolgokat, amiket meg lehetne valósítani, és ami persze tartalmat is biztosítana a csatornára. Egyelőre még visszamenőleg dolgozom fel az elmúlt 3 év eseményeit, de miután azzal végeztem, jöhetnek az újabb témák.


Link másolása
KÖVESS MINKET: