SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A fele sem igaz a Michael Jordan pályafutását bemutató filmnek a kosaras egykori csapattársa szerint

Horace Grant – aki hét évig játszott a kosaras legendával egy csapatban – úgy gondolja, Az utolsó tánc című filmből sok fontos részlet kimaradt.


Az elmúlt hetek Netflix-szenzációja volt a Michael Jordan pályafutását bemutató sorozat, Az utolsó táncnak. Várható volt, hogy lesznek érintettek, akik belekötnek.

A tíz részes dokumentumfilm utolsó részét múlt vasárnap vetítették, és az amerikai kosárlabda-legenda régi csapattársai megkérdőjelezték annak hitelességét. Horace Grant például, aki hét éven át játszott Jordan mellett és három NBA-bajnokságot nyertek együtt a Chicago Bulls színeiben, úgy vélekedett, hogy a film csupán a hajdani 23-as további fényezését szolgálja.

Grant egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy

a sorozat valóban szórakoztató volt, de mivel csapattársak voltak, pontosan tudja, hogy 90%-ban nem sok köze van a valósághoz. Kimaradtak például azok a kemény szóváltások, amelyek „Air” és csapattársai között zajlottak, ezek nélkül pedig elég nehéz dokumentumfilmnek nevezni.

Az utolsó tánc olyan embernek mutatja be Jordant, akit elszánt győzni akarás motivál, és ennek érdekében kész saját népszerűségét is feláldozni. Grant szerint azonban Jordan időnként túlságosan messzire ment.

„Úgy érezte, hogy uralkodhat felettem, de tévedett. Valahányszor rám támadt, én visszavágtam neki. Ugyanakkor szívszorító volt azt látni, ahogy Will Perdue-vel, Steve Kerr-rel és a fiatal Scott Burrell-lel bánt, vezéregyéniség létére. Hogy engedhette meg magának, hogy másokat megüssön?”

– tette fel a kérdést Grant, utalva arra, hogy a filmben Kerr elmondja: Jordan az 1995-es edzőtáborban megütötte őt, de ez csak javította a köztük lévő kapcsolatot.

Grant, aki egyébként végig szerepel valamennyi részben, különösen sérelmezte, hogy Jordan azt állítja a filmben, hogy ő volt a Bulls részéről a „bennfentes forrás” a Jordan Rules című könyv számára. Ez a fogalom egyébként a Jordan elleni védekezési taktikát jelentette, amelyet a Detroit Pistons csapata alkalmazott először.

„Hazugság, hazugság, hazugság. Ha MJ-nek valami baja van vele, intézzük el férfiak módjára. Beszéljünk róla. De másképpen is elintézhetjük”

- közölte Grant, aki elismerte, hogy a könyv szerzőjével, Sam Smith oknyomozó újságíróval mindig is jó barátok voltak, de tiszteletben tartotta az öltözői titkokat, és nem árult el semmi személyes dolgot neki.

A csapattárs szerint Jordan egyszerűen irigy: ha valaki rosszat mond róla, azonnal a karaktergyilkosság eszközéhez nyúl.

A nem kevésbé legendás Scottie Pippennek, aki a Bulls nagy korszakának másik pillére volt, ugyancsak rosszul esett, hogy Jordan a filmben önzőnek nevezte őt.

Több kritikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a film társproducere Jordan egyik cége volt, de ezt szerényen elhallgatták. Grant éppen ezért nevezi Az utolsó táncot „úgynevezett dokumentumfilmnek”, mert szerinte nem lehet annak nevezni egy olyan filmet, amelyben a film alanya dönti el, hogy mi kerülhet bele és mi nem – idézte a Guardian.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: