HÍREK
A Rovatból

A családlátogatás is tilos lesz karácsonykor Szlovákiában

Olyan sok és nagy mértékben növekvő a fertőzöttek száma, hogy hamarosan további korlátozások, teljes lezárások jöhetnek északi szomszédunkban.


A kijárási tilalom alól nem képeznek kivételt a karácsonyi összejövetelek sem – jelentette be Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés után.

Az Új Szó beszámolója szerint északi szomszédunknál a boltok és a templomok mellett pénteken nyitnak az edzőtermek, a szépségápolási szolgáltatások (fodrászok, manikűrösök stb.), valamint a sípályák is. Mindegyik esetében csak az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be, és szigorú járványügyi előírásokat is be kell tartani.

Lengvarský közölte, a kijárási tilalom az ünnepek alatt is érvényben marad, ráadásul a jelenlegi formájában:

a szlovákok szenteste sem látogathatják meg a hozzátartozóikat.

Újságírói kérdésre a tárcavezető azt mondta, idén fel sem merült, hogy a tavalyihoz hasonló, úgynevezett "családi buborékokat" hozzanak létre az emberek, vagyis válasszanak, hogy mely háztartást szeretnék meglátogatni.

Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, ha a kórházakban kezelt betegek száma eléri a 3800-at, akkor újra bevezethetik a szigorított lockdownt, amely nem járna enyhítésekkel a teljesen védettek számára. Jelenleg 3479 fertőzött szorul kórházi ellátásra.

Matej Mišík, az Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) vezetője szerdán arról számolt be, hogy az országban naponta 340 ember kerül kórházba, mintegy 82 százalékuk nincs beoltva. Ezért az országban már vizsgálják a kötelező oltás lehetőségét a 60 év felettiek számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy magyar állami kórház egyik osztályán
A hozzátartozók szerint napidíjat és alapítványi hozzájárulást is kérnek. A kórház egyelőre nem ad részletes tájékoztatást az ügyről.


A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint

a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.

A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.

A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”

A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.

Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.

A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,

ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.

A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.

Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.

A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Terjed a koronavírus új variánsa, ami most erősebb tüneteket okoz – Emellett több betegség okoz gondot
A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy a tünetek megjelenésekor el kell kezdeni a kezelést, hogy ne legyenek szövődmények.


Mindenféle kórokozó megjelent a közösségekben, mondta egy háziorvos az RTL Híradónak. Nátha, covid és influenza szerű tüneteket okozó vírusok is jelen vannak.

Gyorsan terjednek, főleg az újfajta koronavírus. Ez a gyerekeknél enyhébb tünetekkel járnak, de a felnőtteknél erősebb, sokszor magas lázzal járó tüneteket okoz. Ugyanakkor ritkán vezet súlyos betegséghez ez a mutáció. Jellemző tünet a magas láz, és az erős, szúrós torokfájás. A tesztek nem mutatnak pontos diagnózist, ezért fontos, hogy az első tüneteknél azonnal kezelni kell. Enélkül komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint a következő hetekben nőhet a covidos esetek száma.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Én személy szerint nem félek” – Reagált Ruszin-Szendi Romulusz, miután halálosan megfenyegették
A volt vezérkari főnök szerint fizetett vagy megtévesztett emberek gyűlöletkeltő kommentekkel próbálják mérgezni a közösségi teret.


Halálosan megfenyegették az egykori vezérkari főnököt. Ruszin-Szendi Romulusznak a közösségi oldalon üzent egy hozzászóló. Egy bejegyzéshez kommentelte hozzá:

"Utolsó hazaáruló, kötelet a nyakára!"

Ruszin-Szendi Romulusznak reagált a fenyegetésre. Úgy vélte, hogy sokszor megtévesztett, vagy fizetett emberek írnak le ilyen durva dolgokat. Majd arról is szólt, hogy a TISZA Párt hogyan vélekedik a gyűlöletbeszédről:

"A kormány hazugság- és gyűlöletkampányának sajnos pontosan ez az eredménye: fizetett vagy megtévesztett emberek, akik gyűlöletkeltő kommentekkel próbálnak mérgezni minden közösségi teret. Hazugságok gyártása, emberek szándékos félrevezetése és becsapása zajlik nap mint nap, és ennek a következményeit mi mindannyian érezzük" - írta.

Majd egy példát is elmondott: "Ugye megy a TEK az emberért – ahogy történt azzal a hölggyel is, aki Orbán Viktor posztja alá írt kommentet? Ez jól mutatja, milyen eszközökkel próbálnak félelmet és megfélemlítést kelteni azokban, akik más véleményt fogalmaznak meg".

Én személy szerint nem félek, és nem is haragszom azokra, akik ilyeneket írnak. Tudom, hogy sokszor vagy egy megtévesztett, vagy egy megfizetett ember áll a sorok mögött, és nem maga az egyén a valódi felelős.

A volt parancsnok leírta, hogy a TISZA Párt hogyan viszonyul mindehhez:

"A Tiszánál mi mindig, minden fórumon kiállunk egy alapelv mellett: politikai nézete miatt senkit sem érhet bántódás. Nem az számít, hogy ki mit gondol egy pártról vagy kormányról – az számít, hogy emberek vagyunk, közösségben élünk, és egymás tisztelete minden másnál fontosabb.

Éppen ezért továbbra is hirdetjük: a gyűlölet helyett párbeszédre, a megosztás helyett összefogásra van szükség"

- írta bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: