KULT
A Rovatból

10 világhírű film, amit betiltottak valahol a világon

Némelyiküket elég meglepő indokokkal.
Listverse - szmo.hu
2017. május 04.



A filmtörténet során számos filmalkotást tiltottak be a világon akár helyi, akár országos hatóságok. Volt, amikor a tiltás nem volt más, mint a szólásszabadság durva megsértése, de akad olyan film is, ami nem véletlenül került a feketelistára.

A Listverse.com csokorba szedte a tíz legérdekesebb esetet.

1. Mechanikus narancs (A Clockwork Orange)

Stanley Kubirck filmje, a Mechanikus narancs egy megnyerő pszichopata, Alex DeLarge mindennapjait követi, perverz bűntényei közben és a pszichoterápia rögös útján. Nemi erőszak, brutalitás, kegyetlenség a jövő Nagy-Britanniájában.

A filmet 1971-ben vágatlanul mutatták be a szigetországban. A sajtóban nem sokkal ezután a filmben látható bűntényeket másoló „copycat” bűnözők felbukkanásáról kezdtek írni. Azzal vádolták a filmet, hogy az erőszakot dicsőíti.

1973-ban megerőszakoltak egy holland lányt. Az elkövető férfi ugyanúgy az Ének az esőbent énekelte tette közben, mint ahogy DeLarge a filmben. Kubrick ezután 30 percet kivágott a filmből, hogy alacsonyabb korhatár-besorolást kapjon. A film végül 27 évig volt betiltva a királyságban. 2000-ben mutatták be újból, ismét vágatlan változatban.

Az Anthony Burgess regényén alapuló film a mai napig rendkívül megosztja a nézőket.

clockwork

Wikipédia

2. A sebhelyes arcú (Scarface: The Shame of The Nation)

Al Pacino 1983-as filmje csupán egy remake. Az eredeti filmet 1932-ben mutatták be, Howard Hawks rendezésében. A film a 30-as évek amerikai gengsztereinek bűntetteit mutatta be. Több amerikai államban is betiltották, valamint a náci Németországban is. Csupán 1979-ben ismerhette meg a teljes amerikai közönség.

A film Al Capone életét használta forrásként, rekonstruálta többek között a hírhedt Valentin-napi mészárlást és Big Jim Colosimo meggyilkolását. Úgy mutatta be a kor Chicagóját, mint valami modern Szodomát és Gomorrát.

3. Brian élete (Monty Python’s Life of Brian)

Az 1979-ben bemutatott Brian életét több önkormányzat is betiltotta az Egyesült Királyságban. A film okozta felháborodást jól jelzi, hogy olyan hatóság is betiltotta, amelynek az illetékességi területén nem is üzemelt mozi. A film egyik reklámszlogenje maga is elismeri: „Egy film, ami arra rendeltetett, hogy a művelt világ kétharmadát halálra sértse. És a maradék egyharmadot is rettentően bosszantsa.”

A bibliai témát szatirikusan feldolgozó alkotás sokak szerint a kereszténységből, sőt, magából Jézus Krisztusból űz gúnyt. Hiába hangsúlyozta a csapat, hogy Brian nem Jézus, hiszen maga Jézus is szerepel a filmben. A Terry Jones által rendezett film egyébként Názáreti Brian történetét követi, aki karácsonykor született, és fatális tévedések után messiásként kezdik imádni.

Egy kis Star Wars évfordulós fun fact: Terry Gilliam azt nyilatkozta, hogy a Brian életében látható sci-fi jelenethez a Csillagok háborúja adta az ihletet. Jézust pedig az a Kenneth Colley alakította, akit később A birodalom visszavágban és A jedi visszatérben Piett admirálisként láthattunk viszont.

Egy emlékezetes jelenet :)

4. Hillary: The Movie (Hillary: A mozifilm)

Ezt a filmet egy nonprofit konzervatív csoport, a Citizens United készítette 2008-ban. A film Hillary Clinton életét mutatja be archív felvételek, interjúk, újságcikkek és riportok segítségével. A Szövetségi Választási Bizottság (FEC) azonban megakadályozta a film bemutatását a 2008-as választás végéig, mivel azt nagyvállalatok is támogatták. Úgy ítélték meg, hogy ez ellenkezik a kampányfinanszírozási korlátozásokkal.

A Citizens United bírósághoz fordult. Első fokon a bíróság kinevette őket, de végül 2010-ben a legfelső bíróság a nonprofit szervezetnek adott igazat. Megállapították, hogy a nagyvállalatokat is megilleti a szólásszabadság, amibe a politikai jelöltek anyagi támogatása is beletartozik.

hillary

Wikipédia

5. Az utolsó ház balra (The Last House On The Left)

Az 1972-es Wes Craven-klasszikus azt mutatta be, hogy egy csapat pszichopata hogyan rabol el, erőszakol és gyilkol meg két tini lányt. Az Egyesült Királyságban be sem mutatták. A Brit Filmminősítési Osztály így fogalmazott a szakvéleményében:

„Nem találtunk olyan pozitív erényeket a forgatókönyvben, az alakításokban, a jellemfejlődésben vagy a rendezésben, amelyek indokolná, hogy megkegyelmezzünk ennek a katyvaszságos (sic) filmnek.”

A film rövid időre elérhető volt VHS-en, majd 2002-ben kijött DVD-n is, de 31 percet kivágtak belőle. A filmből 2009-ben remake készült, és 14 millió dollárt kaszált az amerikai mozikban.

Az eredeti mű azóta kultuszfilm lett annak dacára, hogy a világ sok helyén még mindig tiltólistás.

last house

Wikipédia

6. Rémusz bácsi meséi (Song Of The South)

Bár a filmet hivatalosan sosem tiltották be az USA-ban, a Disney mégis visszahívta, mivel ellentmondásosan mutatja be az afroamerikaiakat.

A film a mai napig nem jelent meg DVD-n sztereotipikus ábrázolása miatt. Állítólag elbagatellizálja a rabszolgaság intézményét. Utoljára 1986-ban mutatták be moziban. Bár a világ több országában megjelent videón, az USA-ban sosem adták ki.

A sors fintora, hogy a Disney World egyik legnépszerűbb mutatványa, a „Splash Mountain” is ezen a filmen alapul.

song of the south

7. A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chainsaw Massacre)

A Tobe Hooper által rendezett Texasi láncfűrészes mészárlást a Brit Filmminősítési Osztály 1975-ben elutasította annak rendkívül erőszakos és groteszk jelenetei miatt. Végül néhány londoni moziban bemutatták (X-es kategóriában), miután 28 másodpercet kivágtak belőle.

A főcím hatására sokan azt hitték, hogy a film megtörtént esetet dolgoz fel, de a rendező ezt cáfolta. Számos országban betiltották, és sok helyen csak megvágva engedték bemutatni.

A texasi láncfűrészes mészárlás a mai napig az egyik legijesztőbb „slasher” mozi, amit egyetemeken is oktatnak.

texas chain saw

8. E.T., a földönkívüli (E.T. The Extra-Terrestial)

Bármily meglepő, Norvégiában, Finnországban és Svédországban eltiltották a gyerekeket mindenki kedvenc űrlényétől, mondván, hogy úgy ábrázolja a felnőtteket, mint a gyerekek ellenségeit. Finnországban 8, Norvégiában és Svédországban 12 év alatt nem lehetett megnézni.

Star Wars fun fact: a sokak által kárhoztatott előzménytrilógiában George Lucas szerepeltette E.T. népét. Erről azóta is megy a vita a rajongók között. Egyesek szerint, ha E.T. faja része a Star Wars-univerzumnak, akkor E.T. is. E.T. viszont ellátogatott a földre, vagyis innentől kezdve minden, ami földi, az a Star Wars része.

9. Ördögűző (The Exorcist)

Az Egyesült Királyságban elkészülte után még 11 évig nem nézhették meg a nézők a filmet. Az 1973-as film főszereplője egy 12 éves kislány, akit megszáll egy démon. A gyermek viselkedése miatt aggódó anya két pap segítségét kéri.

Bár rövid ideg korhatárral ment a mozikban, hamarosan visszavonták, és VHS-en sem tették elérhetővé, mondván, hogy félő, gyermekek is hozzáférnének. 2010-ben viszont engedélyezték a DVD kiadását. Azzal érveltek, hogy a film készítése óta annyit fejlődött a trükktechnika, hogy a speciális effektek korában felnőtt gyerekeket már nem rázza meg annyira a film tartalma.

ordoguzo

10. Az interjú (The Interview)

Az interjú főszereplői Seth Rogan és James Franco. A vígjáték arról szól, hogy egy népszerű bulvárműsor alkotóiként hogyan találkoznak Kim Dzsongunnal. Bár a film célja a nevettetés, a történet szerint a két főszereplőt felkéri a CIA, hogy öljék meg az észak-koreai diktátort.

Észak-Korea úgy értékelte, hogy a film az ország elleni uszítás, ezért bizonyos helyeken betiltották. Bár 2014-ben bemutatták az amerikai mozikban, később visszavonták, és csak az interneten tettek elérhetővé egy erősen megvágott, cenzúrázott változatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: