HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij: Oroszország „mindent tönkretesz, hogy nehezebben vészeljük át a telet”

Ukrajna energetikai infrastruktúrájának már több mint egyharmada megsemmisült. Az ukrán elnök szerint nem lehet megvárni a háború végét az ország újjáépítésével.


Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát - közölte Volodomir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek.

Az Európai Bizottság és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport közös szervezésű nemzetközi konferenciájára videón bekapcsolódó ukrán államfő azt mondta, nem lehet megvárni a háború végét az újjáépítéssel, hanem minél hamarabb hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit Oroszország "szisztematikusan lerombolt".

Oroszország "mindent tönkretesz, hogy nehezebben vészeljük át a telet", és hogy Ukrajna ne tudja kibontakoztatni gazdasági képességeit

- mondta Zelenszkij.

Elmondása szerint az Ukrajnát támogató országok katonai segítségnyújtása már olajozottan működik, de az újjáépítést szolgáló erőfeszítéseket is szervezett mederbe kell terelni. Az együttműködés megszervezésére ki kell alakítani egy "platformot", és az átláthatóság érdekében az adományozó országok képviselőire kell bízni a helyreállítási alapok felügyeletét. Arról is gondoskodni kell, hogy Ukrajna megkapja a költségvetési kiadások fedezéshez szükséges forrásokat. Ez 38 milliárd dollárt jelent 2023-ba. Mindennek finanszírozásához fel kell használni a háború miatt befagyasztott külföldi orosz vagyont is, és a háború után jóvátételre kell kötelezni Oroszországot - mondta.

Arról is beszélt, hogy Ukrajna támogatása nem csupán áldozat, nem jótétemény, mert a "revansista" Oroszországnak ellenálló ország "az EU fizikai biztonságának garanciája", hosszabb távon pedig a közösség tagjaként nagyban hozzájárul majd az EU megerősítéséhez.

Példaként említette, hogy Ukrajna villamos energiát és földgázt is exportál majd, hozzásegítve az EU-t a kieső orosz import pótlásához. Ukrajnának a világ élelmezésében is fontos szerepe van, és élelmiszer-exportőrként "megakadályoz (az EU-ba irányuló) menekülthullámokat" - mondta Volodmir Zelenszkij.

Olaf Scholz, a G7 csoport soros elnökségét adó Németország kormányfője a konferencia szünetében tartott tájékoztatón rámutatott, hogy a háborús károk értékéről szóló becslések igen eltérőek - az ukrán kormány szerint 750 milliárd dollár, a Világbank szerint 350 milliárd dollár a kár -, de az biztos, hogy "sok százmilliárd dollárról" van szó.

Ennek előteremtése és a helyreállítás végrehajtása több évtizedre szóló feladat, nagyságrendje a második világháború utáni nyugat-európai újjáépítési programhoz, a Marshall-tervhez fogható, ezért Ukrajna újjáépítéséhez ki kell dolgozni egy "21. századi Marshall-tervet".

Első lépésként létre kell hozni egy "inkluzív és átlátható adományozói platformot", amely összehangolja a finanszírozást és a pénzek felhasználását - mondta a német kancellár, hozzátéve, hogy a munkába a nemzetközi pénzügyi intézményeket és a nemzeti fejlesztési bankokat is be kell vonni.

Mint mondta, a legfőbb cél a békés, szabad, demokratikus és jólétben élő Ukrajna, amelynek biztosított a területi épsége és a szuverenitása. Gondoskodni kell arról is, hogy az ország elinduljon az európai uniós csatlakozás útján, hiszen "Ukrajna jövője Európában van" - mondta Olaf Scholz.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kiemelte, hogy az újjáépítés "kolosszális feladat", és legalább három rétege van. Az első az ukrán államháztartás folyamatos támogatása, a "rendszeres és megbízható" pénzügyi segítség, amelynek révén Kijev teljesíteni tudja "legalább az abszolút minimumot", például ki tudja fizetni a tanárok bérét és a nyugdíjakat.

A második réteg a lakosságot sújtó orosz "terror" hatásainak ellensúlyozását szolgáló azonnali újjáépítési támogatás, amely nem csupán helyreállítást, például iskolák rekonstrukcióját jelenti, hanem "pragmatikus megoldásokat" is, vagyis például azt, hogy iskolabuszokkal támogatják az ukrán oktatási rendszer működőképességének fenntartását.

A harmadik réteg a hosszú távú újjáépítés, amelynek finanszírozását egyetlen ország, de még egy olyan közösség sem tudja megoldani egyedül, mint az Európai Unió, ezért mindenkire szükség van, aki kiáll Ukrajna mellett - mondta a bizottság vezetője.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt mondta, nem egyszerűen újjáépítésről van szó, hanem Ukrajna modernizálásáról, méghozzá az EU-s szabványoknak, elvárásoknak megfelelő módon, mert Ukrajna az EU tagjaként képzeli el a jövőjét.

Ugyanakkor rövid távú feladatok is vannak bőven, gondoskodni kell például arról, hogy "ne fagyjunk meg télen" - tette hozzá az ukrán kormányfő.

Rámutatott, hogy Ukrajna katonai támogatására már van egy jól működő egyeztető fórum, az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Copntact Group). A Ramstein németországi amerikai légitámaszponton tavasszal megalakított fórum mintájára kellene létrehozni az újjáépítési egyeztető platformot is, és az lenne a legjobb, ha az év végére már konkrét formát öltenének az erről szóló elképzelések - mondta Denisz Smihal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több mint 150 ezer háztartás maradt áram nélkül – drámai a helyzet a villamos hálózatban is a vihar után
Az E.on közleménye szerint több megyében is szolgáltatáskiesést tapasztaltak a felhasználók. Az MVM is komoly vezetékszakadásokról ír,


A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:

„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.

„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”

„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”

– áll a közleményben.

Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.

Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.

„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”

– tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Annyira összeomlott a vasút, hogy a MÁV azt kéri, aki teheti, holnap inkább busszal menjen
A vasúttársaság közleményében külön kérte azt is, hogy aki teheti, inkább halassza el a másnapi utazását. Öröm az ürömben, hogy a mai napon éjfélig a helyjegyköteles vonatok helyjegy nélkül is igénybe vehetők.


Hétfőn délután közlemény adott ki a MÁV-Csoport a viharhelyzet miatt. Ebben azt írják, hogy a számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg

a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja utasainkat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni), ezért

a MÁV-csoport tisztelettel és nyomatékosan kéri az utazóközönséget, hogy a keddi napra VOLÁN busszal és ne vasúton tervezze utazását, illetve ha arra lehetősége van, utazását halassza a következő napok valamelyikére!

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasaink továbbutazását a Haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei ezekben a percekben is szervezik. Ma éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Döntött a rendőrség: nem büntetik meg a Pride-on résztvevőket
Megfogalmazásuk szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok miatt az eseményen részt vevők azt gondolhatták, hogy nincs betiltva a rendezvény.


Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevőivel szemben – írja honlapján a rendőrség a Budapest Büszkeség – Budapest Pride felvonulásra utalva.

Úgy fogalmaznak: egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett.

A rendőrség oldala szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.

A végkövetkeztetésük pedig az:

a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a MÁV Budapest és a Balaton térségét
Felsővezeték-szakadások és ledőlt ágak is nehezítik a vonatközlekedést. A vasúttársaság azt is kéri az emberektől, hogy kedden inkább buszozzanak.


A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.

A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.

Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.

Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.

„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”

– írták.

A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.

Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.

A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.

Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: