HÍREK
A Rovatból

Újabb nagyvárosban zárja be üzletét a Spar

Azért nem marad teljesen Spar nélkül Szolnok, van ott másik kettő is. A pletykák szerint a bezáró üzlet helyén egy orosz bolt fog nyílni, de az állítást már cáfolták.


Július közepén végleg bezár az ország második legnagyobb kiskereskedelmi lánca Szolnokon. Az üzlet bezárása után az a hír terjedt el, hogy az orosz Mere diszkontlánc foglalhatja el a helyét. A 70 ezres lakosságú város azonban nem marad Spar nélkül – írja a Világgazdaság.

Legutóbb januárban Budapesten, a IV. kerületi Külső Szilágyi úton zárt be egy másik Spar üzlet. A pletykák szerint ott nyitotta volna meg első magyarországi boltját a Mere, de ezt a kiskereskedő nemrég cáfolta.

Most Szolnokon, Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén zárja be egyik boltját a Spar Magyarország. Az érintett üzlet a Pelikán Bevásárlóközpont földszintjén működött, amely a város egyik frekventált részén található, a buszpályaudvar közelében.

Néhány napja egy nagy tábla fogadja a vásárlókat a bejáratnál, amely szerint az áruház július 14-én, vasárnap 14 órakor végleg bezár.

A 70 ezres nagyváros viszont nem marad Spar nélkül, hiszen a láncnak további két üzlete is van Szolnokon, és egy Interspar is működik a városban.

A Világgazdaság megkereste a Spar Magyarországot az ügy kapcsán. Maczelka Márk kommunikációs vezető elmondta, hogy a Spar Magyarországnál éves szinten felülvizsgálják az üzletek eredményességét.

„Az idén ez a felülvizsgálat azt mutatta, hogy a Szolnok, Ady Endre utca 15. szám alatt működő Spar szupermarket sajnálatos módon a jövőben sem működtethető eredményesen, aminek következtében ez az üzletegységünk 2024. július 14-én lesz utoljára nyitva”

– közölte.

A Szol24 portál arról is beszámolt, hogy az orosz Mere esetleg boltot nyithat a bezárt üzlethelyiségben. A Pelikán üzemeltetője nem cáfolta, de nem is erősítette meg ezt az információt.

Jelenleg több érdeklődővel is folynak tárgyalások, de még nem dőlt el, hogy milyen új élelmiszerüzlet nyílik majd a földszinten

– reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta
A politikus egy tavaly áprilisi rendezvény méretével hasonlítaná össze a tegnapi Békemenetet. Úgy tudja, hogy következményei lehetnek az állítólag rosszul elsült fideszes mozgósításnak.


Másfél évvel ezelőtti fotót posztolt Magyar Péter a zsúfolásig megtelt Kossuth térről.

„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk” - írta a kép mellé a Tisza Párt elnöke, aki szeretné párhuzamba állítani a Fidesz tegnapi rendezvényét ezzel a fotóval.

„Most Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről hadoválnak a Kossuth téren, de nem mernek egy valódi fotót sem lehozni a tegnapi rendezvényükről, amin az egész tér látszik. Annyit tudunk, hogy a fél teret beépítették egy gigantomán színpaddal, hogy ne legyen óriási lebőgés az országos falubusz-találkozó” - tette hozzá Magyar Péter.

A politikus ezután arról is írt a bejegyzésben, hogy értesülései szerint következményei lehetnek a mozgósításnak.

„Állítólag Kubatov Gábor Fidesz alelnök széke inog, mert totális kudarc volt az állampárt mozgósítása és Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta.”

Magyar ezután még a megafonosokat is kérdőre vonja:

„Hol vannak a híres drónfotók, megafonos szakértők? Tavaly ti erre a fotóta azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember” - írta a másfél évvel ezelőtt készült felvétel kapcsán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyukája interjút adott egy youtubernek a Békemeneten - A hatvanpusztai zebrákról is kérdezték
Elmondta, büszke a fiára és a többi gyermekére. Beszélt a férje tulajdonában lévő birtokról és a gánti kőbányáról, majd kitért arra is, hogy a nyilatkozatoknál szerinte gyakori a szavak kiforgatása.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



A 444 vette észre, hogy Kersák István, politikával és közélettel foglalkozó youtuber a Békemeneten beszélgetett Orbán Viktor édesanyjával. Orbánné Sípos Erzsébet készséggel válaszolt a kérdésekre.

Elmondta, hogy minden alkalommal elmegy a Békemenetre, és a miniszterelnököt akkor is támogatná, ha nem lenne a fia. Büszke rá, ahogyan a többi gyermekére is. Sajnálja, hogy a békéért menetelni kell, és nem jön magától.

Az ellenzékről úgy fogalmazott, sok embert meg tud érteni, és azt is, miért mennek át a másik oldalra. „Az emberek tulajdonképpen nem politizálnak, ha megjelenik valaki, aki jót ígér nekik, nem ismerik ők egyik oldalt sem, valamit szeretnének, valami jót. Nem mondom, hogy mindenki azért van az ellenzékkel, mert a Viktor ellen van, de ha egy ilyen szlogen elindul az emberek hajlamosak arra, anélkül, hogy ismernék, hogy valakit szidjanak.”

Felidézte, hogy amikor korábban kopogtatócédulát gyűjtött, egy idős nő azt mondta neki, azért nem szavaz Orbán Viktorra, mert cigány. Miután kiderült, hogy ő a miniszterelnök édesanyja, a nő zavarba jött. Szerinte ez jól mutatja a suttogópropaganda működését. Hozzátette, ha Orbán Viktor cigány származású lenne, még büszkébb lenne rá, mert „onnan oda tudott jutni, ahol van”. A történelmi ismeretei alapján aggódik érte.

Hatvanpusztáról azt mondta, az nem a fia, hanem a férje tulajdona. Elmesélte, hogyan szerezték meg a gánti kőbányát, és hogy az jól megy. A sokat emlegetett zebrákról így fogalmazott:

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra. Miért tartanánk ott zebrát, már nem azért mondom. Viktor meg pláne miért tartana zebrát. Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta.”

Hozzátette, ő ezt komikusnak tartja, férjét viszont idegesíti minden, ami igazságtalan.

Arra a kérdésre, miért nem vállal több nyilvános szereplést, felidézte, hogy férje régen szívesen fogadta a sajtót. Egy újságíró azonban egyszer azt kérdezte tőle, igaz-e, hogy verte a fiát. Orbán Győző erre azt mondta, azért kapott, mert szemtelenkedett az anyjával, másnap pedig a tévében ez a felirat jelent meg: „brutálisan verte gyermekét”. Ekkor döntötte el, hogy nem nyilatkozik tovább, felesége szerint „igaza van”.

Orbánné szerint nem zavarja, ha valaki rosszat ír, amikor ő jót vagy igazat mond. Azt mondta, csak azért fogják vissza magukat, hogy a fiuknak ne ártsanak. Kersák István kérdésére, hogy a miniszterelnök megtiltotta-e nekik a nyilatkozatokat, azt válaszolta, erről nincs szó, nem szólnak bele egymás életébe. Úgy látja, a nyilatkozatokkal az a baj, hogy kiforgatják az ember szavait. Amikor szóba került, hogy a Fidesz is szokott ilyesmit csinálni, azt mondta, nem tartozik rá, ki tesz ilyet, de „ne forgassa ki senki” mások mondandóját.

A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a youtubert meghívta látogatóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Trump szankciói miatt Magyarországon és Szlovákiában is leállhat az orosz olajszállítás
Az amerikai pénzügyminisztérium „lehetséges” szankciókat helyezett kilátásba az orosz cégekkel együttműködő országoknak. Az Európai Bizottság eközben a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat fontolgatja.


Donald Trump amerikai elnök váratlanul szankciókat jelentett be a Lukoil és a Rosznyeft ellen. A döntés Európában is éreztetheti a hatását, Magyarországot közvetlenül érintheti.

Az Egyesült Államok olyan vállalatokat céloz, amelyek még mindig fontos szereplők az uniós energiapiacon. A Lukoil több száz benzinkutat működtet az EU-ban, nagy finomítókat tart fenn Romániában és Bulgáriában, és 45 százalékos részesedéssel bír egy holland üzemanyag-feldolgozóban.

A cég olajat szállít Magyarországnak és Szlovákiának is. A két ország továbbra is 86–100 százalékban az orosz importra támaszkodik.

A Politico szerint a mostani lépés akár a szállítások teljes leállásához vezethet. A lap felidézte, hogy Magyarország és Szlovákia a korábbi uniós mentességre hivatkozva eddig sem mondott le a moszkvai szállításokról, de most változás jöhet.

Az amerikai pénzügyminisztérium közölte:

„lehetséges” szankciókat vet ki minden országra, amelyek együttműködnek az orosz cégekkel.

Csütörtökön az Európai Bizottság jelezte, hogy fontolóra veszi a Lukoil elleni tranzakciós tilalmat. A Politico úgy fogalmazott, Donald Trump döntése főként Magyarországon és Szlovákiában keltett aggodalmat, mert fennáll a kockázat, hogy az olajszállítások leállnak.

Ha a szankciók érvényesülnek, „az az import leállításához vezetne” – mondta egy szlovák tisztviselő, hozzátéve, hogy a kormány „valószínűleg” mentességet fog kérni Washingtontól.

A magyar külügy a lap megkeresésére nem reagált.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az Orbán beszédre várakozó Csőgör Pétert megint bilincsbe verve vitték el október 23-án
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott Orbán Viktor beszédére, amikor a biztonsági cég munkatársai minden ok nélkül kiemelték, majd a kiérkező rendőrök előállították. Hét órával később engedték el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



Csőgör Péter arról posztolt, hogy ismét összetűzésbe keveredett a rendfenntartókkal a Fidesz október 23-i rendezvényén. A bejegyzés szerint a volt rendőrtiszt az Orbán Viktor beszédére váró tömegben állt barátjával, amikor erőszakkal kiemelték a sorból, majd előállították.

Azt írta, először a biztonsági cég alkalmazottai léptek fel vele szemben.

„A tömegből erőszakkal kiemeltek, majd a kerítéselemhez löktek oda, hogy az ráborult a mögötte álló mentőgépkocsira.”

Szerinte erre nem volt semmi okuk, mindössze egy magyar zászlót tartott a kezében. Igaz, a korábbi tüntetésekről már tudhatták, hogy „nem a rendszer barátja.”

Tavaly október 23-án is elvitték a rendőrök, akkor a Millenáris Parkból, mert egy tiltakozó táblát csempészett be, aminek a fedőlapját állítása szerint egy sniccerrel akarta levágni. Ezt azonban megtalálták nála, és eljárást indítottak ellene. 2023-ban is előállították, akkor egy Karmelita előtti tüntetésről, ahol átlépett egy kordonon. Az egész éjjelt a rendőrségi fogdán töltötte, majd kihallgatás nélkül elengedték, mondván nincs elég bizonyíték ellene.

Csőgör 2022 augusztusáig gazdasági főnyomozó volt, akkor kirúgták, többek közt arra hivatkozva, hogy magáncélra is használta a hivatali netet. Ő azonban úgy gondolja, valójában a Magyar Triatlon Szövetségben végzett munkája miatt küldték el, ahol az ellenőrző testület elnökeként több gyanús ügyre bukkant, és feljelentette a szövetség akkori elnökét, Orbán Viktor fogorvosát. A feljelentésből azonban semmi sem lett, Csőgört pedig jó hírnév megsértése miatt elmarasztalta a bíróság.

A friss bejegyzés szerint a mostani ünnepen több biztonsági ember visszatartotta őt és a társát. „Utána az engem körülvevő 6 fő secus testi kényszerrel „marasztalt” (csakúgy, mint barátomat) egészen addig, amíg rendőri segítségért nem kiáltottam.”

Csőgör azt írja, a rendőrök megérkeztek, de nem neki segítettek, hanem előállították.

Csőgőr elhurcolásáról Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője is videót posztolt. Ezen az látszik, hogy a volt rendőrtisztet 6-7 rendőr és bíztonsági őr közösen cipeli a kezénél és a lábánál fogva. Lőcsei Lajos a művelet közben arról érdeklődik, hogy miért viszik el Csőgört, a férfit cipelők azonban nem válaszolnak. Csőgör azt mondja a felvételen, nem érti, miért emelték ki a tömegből, és nyomták oda a falhoz.

A videó alapján az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem működött együtt a rendőrökkel.

„Az előállításban természetesen nem működtem együtt, mivel az teljesen törvénytelen volt.” Azt írja, hét óra fogda után meghallgatták, majd rendzavarás szabálysértés gyanújával eljárást indítottak ellene, szerinte egy hamis tanúvallomás és egy „hamis rendőri jelentés” alapján.

Csőgör válaszul több feljelentést is tett.

„Meghallgatásomon öt feljelentést tettem hivatali visszaélés, bántalmazás hivatalos eljárásban, személyi szabadság megsértése és csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt, de kétség nem fér hozzá, hogy ezekből semmi nem lesz.”

Az ügyben kerestük a rendőrséget, amint válaszolnak, a cikkünket frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: