prcikk: Szülői gumicsont: kell-e az elektronikus ellenőrző? | szmo.hu
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Szülői gumicsont: kell-e az elektronikus ellenőrző?

Az iskolás korú gyerekek szüleinek a legtöbb problémája az oktatás körül van. Az elektronikus ellenőrző kapcsán sem egyértelmű az álláspontjuk.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

A szülői lét nem az a tipikus állóvíz-fíling. Mindig van valami, amin lehet rágódni, vitázni, ölre menni. Kisebb korban főleg a babás témák (etetés, altatás, napirend...), nagyobb korban jellemzően az oktatáshoz köthető kérdések, események tartják lázban és ugrasztják össze a szülőket.

Már épp kezdtem magam jól érezni szülőként – nem, szó sincs róla, hogy túladtam volna a kamaszaimon és bónuszként hozzájuk csaptam volna az apróbb népet is -, hogy jön egy kis nyugi, mert épp három napja nincs napirenden semmi olyan nagy horderejű téma, amelyen mi, szülők egymásnak feszülhetünk. Erre tessék!

Derült égből villámcsapásként a minap felbukkant egy levél az egyik gyerekem osztályának közös levelezőlistáján, amelyben egy szülőtárs felvetette, hogy csak ő gyerekének nincsenek beírva a jegyei az ellenőrzőbe vagy ez mindenki másnál is így van? A levélből az is kiderült, hogy nem a gyerek sumákolja el a jegyek feljegyzését. Mert persze ez is lehetett volna. Láttam én már karón varjút. Nem is egyet... De gondolom ez másnál is előfordult már. (Ugye? Mondd, hogy igen! Könyörgöm!)

ellenorzo1

Fotó: Freepik

Sokan, sokféleképpen reagáltak a feltett kérdésre, belőlem viszont csupán egyetlen rövid mondat bukott ki: ha lenne elektronikus ellenőrző, nem lenne ilyen probléma. Ha lenne. De nincs. Nem tudom a pontos indokot, de remélem, hogy csak valami adminisztratív oka van a bevezetés halogatásának és nem valami félreértelmezett szülői ellenérzés/ellenállás miatt tartunk ki a régi változat mellett. Mert ilyen is van.

A szülői lét egyik legnehezebb kihívása, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat. Mindent a maga helyén. A kéretlen jó tanácsokat, a gyerekek életkori sajátosságából fakadó viselkedésformákat, a külvilág által támasztott megfelelési kényszereket stb.

Meg az elektronikus ellenőrzőt. Amely csupán egy eszköz, se több, se kevesebb. Ha mégis, az nem a véletlen műve. Én szóltam.

Igen vagy nem?

Az elektronikus ellenőrző egy elég régóta húzódó ügy és ez idő alatt nagyon sokféle véleményt láttam már megfogalmazódni. Nálunk Nagyfiúnál egy éve vezették be a gimnáziumban, az általános iskolában, ahova három gyerekem is jár, nincs. Kell? Nem kell? Jó? Nem jó?

Íme, az én meglátásom (amellyel nem kell egyetérteni, sem követni, de akkor nekem is legyen meg a szabadságom, hogy ne értsek egyet az elektronikus ellenőrző kritikusaival anélkül, hogy megint bélyeget ütnének rám).

#1

Kezdjük a sort a legtöbbet hangoztatott ellenérvvel, amely viszont szerintem a legkevésbé állja meg a helyét. Legalábbis az én szememben.

Az elektronikus ellenőrző nem más, mint a szülő-gyerek közötti viszonyba való külső beavatkozás, meg, hogy aki örül ennek, az bizalmatlan a gyerekével szemben, túlságosan ellenőrzés alatt akarja tartani, nem hagy neki szabadságot stb.

Aha. Hát nem.

Én személy szerint nagyon is örülök az elektronikus ellenőrző létének és nem, a közel egy évvel ezelőtti bevezetése óta nem sérült – még minimális szinten sem – a Nagyfiúval való bizalmi kapcsolatom. Sőt, inkább mintha az ellenkező irányba mozdultunk volna el: ő nem sumákol, én nem toszogatom. 1:1. Ha meg ezen az apróságon múlna a köztünk lévő viszonyrendszer egyik legfontosabb alappillére, akkor már rég eláshattam volna magamat és az lenne az igazi vég, nem az elektronikus ellenőrző.

Soha nem tagadtam – kár is lenne -, hogy vérbeli analóg szülő vagyok, távol áll tőlem a kütyük világa, nehezen igazodok el a digitális világban. Kötődöm és ragaszkodom a papírhoz: könyvben, jegyzetben… De még így is minden évben idegbajt kapok, hogy szeptember első napjaiban újra és újra információs lapok tucatjait kell kitöltenem a hagyományos módon a gyerekeim születési adatairól, valamint arról, hogy mikor, kivel, hánykor jöhet haza az iskolából, melyik nap milyen különórája van, milyen gyógyszer-/életallergiával küzd stb.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezt csak egyszer kellene megtennem elektronikus formában és csak a változásokat kellene bejelentenem. És amikor kell, akkor hozzáférhető lenne az összes infó. Egyszerűen és gyorsan.

(És akkor még véletlenül sem fordulhatna elő olyan helyzet, hogy miközben én épp a város másik fele felé tartok Legkisebbel, rám telefonálnak a suliból, hogy nem engedik haza Négyest Középsővel, mert elkeveredett az engedélykérő lap, de szívesen vigyáznak rájuk akár este hatig is. Kár, hogy nem érnék oda akkora sem. Így aztán félútról visszafordulunk és bukunk minden programot – Legkisebb csalódottságát meg fél kiló sajtos pogácsával próbálom enyhíteni -, de legalább megtanulom: egy engedélykérő lap soha nem elég. Legközelebb fél tucatot gyártok és Négyes minden valamirevaló füzetébe beleragasztom.)

És ez csak egy példa arra, hogy egy elektronikus formátum mennyire meg tudja (tudná) könnyíteni az életet, illetve annak egy szeletét, nagycsaládos anyaként egy igen fontos szeletét.

Én ugyanígy tekintek az elektronikus ellenőrzőre. Ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a gyors és megbízható információáramlást, valamint megkönnyíti az adminisztrációt. Ugyanakkor nem helyettesíti a gyerekre való odafigyelést, az élő párbeszédet az iskolai élet szereplői (tanár-szülő-diák) között. De ez ugyanúgy igaz a papír alapú ellenőrzőre is.

Nem attól fogok jobban odafigyelni a gyerekeim iskolai előmenetelére, hogy minden nap elkérem az ellenőrzőjüket és aláfirkantom a jegyeket. Viszont a toszogatást a kamaszaim határozottan rossz néven veszik.

Ráadásul elektronikus formában sokkal jobban nyomon lehet követni az egyes tantárgyak alakulását, mert egyben látható az összes jegy, rögtön szembetűnik, ha valami gond van. Ja, persze ehhez rá kell kattintani. Ahogy a papír alapút meg kinyitni. Mindkettő az én felelősségem, csak míg az utóbbinál felmerülhetnek akadályok – "Beszedte a tanár. Nem találom. A suliban hagytam. Kútba esett. Spontán öngyulladás történt, én nem tehetek semmiről. Nem tudom hol van." -, az elektronikus ellenőrző elérhető. Bárhonnan. Bármikor. Mindenkinek. (Most arról a kivételes esetről nem beszélek, amikor nincs net. És nem azért, mert kihagy az áram.)

#2

Sokan róják fel a rendszer hibájának, hogy

az elektronikus ellenőrző révén a szülő hamarabb értesül a jegyekről, minthogy arról a gyerek be tudna számolni. Önként és dalolva. Ha-ha-ha.

Igen, ez így van. Vagy nincs. Mert például megvárhatod, amíg hazaér és egy alkalmas pillanatban felvetheted, hogy nézzétek meg együtt hogyan áll jegyek tekintetében. Elutasíthat. Persze. Ha kamasz, el is fog. De akkor már mondhatod, hogy jó, de te akkor is megnézed, mert szeretnéd tudni. Te szóltál, ő hallotta, tiszta sor. Nem kutakodsz, nem a háta mögött intézed.

Másik megoldásként egész egyszerűen beállítod a rendszerben, hogy nem kérsz értesítést az előmeneteléről. Vagy csak hetente/havonta egyszer vagy még inkább egyszer sem. Mert szereted a meglepetéseket. Rajtad áll. Senki nem kényszerít semmire. Ha te szívesebben jársz a (kamasz) gyereked nyakára, hogy árulja már el milyen jegyeket szerzett mostanában a suliban, akkor ebben semmi nem akadályoz meg. Legfeljebb ő maga.

Ha meg a gyerek meg alapból olyan, hogy mindig minden jegyről beszámol, akkor teljesen mindegy, hogy papír alapú vagy elektronikus az ellenőrzője. Nem? De legalább fákat nem kell kivágni a papírhoz.

ellenorzo3

Ráadásul, ha mégis úgy döntesz, hogy előbb szeretnéd látni a jegyeket, mert kíváncsi természet vagy és nem bírod kivárni, hogy a gyerek számoljon be róla vagy legalább együtt nézzétek meg, akkor egyrészt eljött az ideje, hogy dolgozz ezen a problémán és magadon – én már egész jól haladok -, másrészt a a megnézés és a szembesítés közötti fáziskésés arra is alkalmas, hogy lehiggadj a jegy láttán kapott sokktól, reálisan szemléld azt és aztán nyugodt körülmények között beszéld át a gyerekkel a történteket.

Mennyivel jobb ez, mint a két hét után váratlanul előkerülő ellenőrzőben – vagy még jobb esetben a fogadóórán – szembesülni néhány olyan jeggyel, amiről mindaddig fogalmad sem volt és a pillanat törtrésze alatt helyesen lereagálni a kínos szitut. Tutira menne. Ja, nem. Vagy nem mindig. Bezzeg, ha van egy kis időd felkészülni, lehiggadni. Na, ugye?

De ezért a rendszert tenni felelőssé igazságtalan és elhamarkodott vélemény.

#3

Megint mások azt hozzák fel, hogy az elektronikus ellenőrző bevezetésével

elveszünk valamit – nevezetesen a titkolózás lehetőségét – a gyerekünktől, hogy ő maga dönthesse el, mibe avatja be a szüleit az iskolával kapcsolatos ügyeiből és mibe nem.

Ennek alátámasztásaként mindenféle nosztalgikus emléket idéznek fel: mekkora buli volt, hogy három hétig sikerült bizonyos jegyeket eltitkolni a szülők elől, meg hogy két ellenőrzőjük volt és ennek ellenére felnőttek és egészséges lelkületű emberek lettek. És aki ennek a lehetőségét elveszi a gyereke elől, az nem ember, akarom mondani nem jó szülő, nem elég laza, nem elég vagány.

Mi van? Én itt vesztettem el a fonalat.

Tehát sokkal bulibb és vagányabb titkolózni, mint beleállni és vállalni a tetteink következményeit. Aha. Baj, ha ezzel nem értek egyet? Esetleg én lennék fordítva bekövetve és csak az én szemben vagányság az igazmondás?! Nem hinném...

És akkor újra. Az elektronikus ellenőrző csak egy eszköz. Ne akarjuk túlmagyarázni, ne lássunk bele többet, mint ami, használjuk arra, amire kitalálták. Szimplán, egyszerűen. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egész generációk tanulták meg rosszul, hogyan kell szeretni a családtagokat: kiderült, sokan miért nem látogatják a szüleiket felnőtt korukban
Önzőnek bélyegzik azokat, akik nem vágynak gyakran haza a szülői házba. A pszichológusok szerint a jelenség mögött gyerekkorban tanult minta áll.
Sz.E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 29.



Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?

Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?

Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.

Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.

Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.

Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól

– írja a Psychology Today.

A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.

Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.

A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.

A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.

Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.

Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „

A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.

Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".

A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.

A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.

Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.

Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ártalmatlan szokásnak tűnik, de tönkreteszi a gyerekedet: a kőkemény igazság a kötelező ovis altatásról
Új kutatások szerint semmi szükségük nincsen rá egyes gyerekeknek, és ha kényszerítik őket, az az idegrendszerüket károsíthatja.


Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.

Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.

Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.

A tudomány ugyanis egyértelműen kimondja: az alvásigény nincsen kőbe vésve, az idegrendszer fejlettségétől függ.

A legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között szokik át a nappali alvásról a csak éjszakai pihenésre. Kutatások szerint 5 éves kor felett a gyerekek kevesebb mint 30 százalékának van szüksége a délutáni szunyókálásra.

Ha egy gyereket mégis rákényszerítenek a mozdulatlan fekvésre, az a testének nem pihenés, hanem stressz.

„A gyereket arra kényszeríteni, hogy ébren feküdjön egy sötét szobában, nem relaxáció, hanem tiszta stressz, ami megemeli a kortizolszintjét és garantáltan tönkreteszi az esti elalvást is” – magyarázza egy szakértő a jelenség hátterét. A kényszerített csend nemcsak az aznapi hangulatát teszi tönkre, de felboríthatja az éjszakai alvását is, ami egy ördögi körhöz vezet.

Ezt támasztják alá a Queenslandi Egyetem kutatásai is. Karen Thorpe és csapata kimutatta, hogy 5 éves kor felett a kötelező délutáni alvásnak semmilyen mérhető előnye nincs a gyerekek kognitív fejlődésére vagy egészségére, sőt, negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenés minőségét.

A vizsgálatok szerint a kényszerpihenő a stressz-szintet sem csökkentette megbízhatóan azoknál a gyerekeknél, akik már nem voltak álmosak.

A megoldás szerencsére nem bonyolult, és a pedagógusok leterheltségét sem növeli feltétlenül.

Az egyik bevált módszer a „20 perces szabály”: aki ennyi idő után sem alszik el, halkan felülhet az ágyában, és nézegethet mesekönyvet, rajzolhat vagy játszhat egy csendes logikai játékkal.

Máshol „suttogó sarkot” alakítanak ki, ahol az ébren lévők egy elkülönített részen színezhetnek vagy kirakózhatnak, amíg a többiek alszanak. A nagyobbaknál a fülhallgatós mese- vagy hangoskönyv-hallgatás is bevált, ami leköti a figyelmüket anélkül, hogy a többieket zavarnák. A lényeg, hogy a fektetés lehetőség legyen, nem pedig kényszer.

Természetesen a nagy csoportlétszám és a kevés felnőtt nehezíti a helyzetet, de a differenciált pihenőidő megszervezése nem lehetetlen.

Előre összeállított „csendes tevékenység-listával” és a terem zónákra osztásával a pedagógusok is fellélegezhetnek. A kulcs a szülők és az óvoda közötti nyílt kommunikáció. „A szülő jelezze bátran a pedagógusnak, ha otthon azt tapasztalja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt este tízig pörög. Egy kéthetes próbaidő alatt közösen figyelhetik a változásokat” – tanácsolják a szakemberek.

A felelősség azonban a családoké is. Ha egy gyerek elhagyja a délutáni alvást, kulcsfontosságú a stabil esti rutin, a képernyőidő csökkentése és a korábbi lefekvés, hogy az idegrendszerének legyen ideje regenerálódni. A cél nem az alvás eltörlése, hanem az, hogy a pihenés a gyerekek valódi igényeihez igazodjon. A pihenés maradjon lehetőség, ne pedig parancs.

Via ABC News, Anyugi Facebook-oldal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Súlyos hibát követsz el, ha ezeket az élelmiszereket és ételmaradékokat lefagyasztod
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás mindent megold, és ezzel óriási veszélynek teszik ki a családjukat.
Sz. E. - szmo.hu
2026. március 22.



Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.

A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.

Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.

A mélyhűtés valójában csak szünetelteti a baktériumok működését, de nem pusztítja el őket.

Erre élelmiszerbiztonsági szakértők is felhívják a figyelmet.

Amint kiolvad a több napos maradék vagy a lejárt szavatosságú élelmiszer, a kórokozók újra aktívvá válnak, folytatják a szaporodást. Te pedig ételmérgezést kaphatsz.

Jobb esetben csak gyomorrontást.

Vagyis a legfontosabb szabály: kizárólag olyan ételt szabad lefagyasztani, ami friss és nem mutatja a romlás jeleit. Ha lejárt a fogyaszhatóság dátuma vagy elszíneződött az étel, akkor kuka.

És ez a mélyhűtésre is vonatkozik!

Ha lejárt fogyaszthatóság dátuma, vagy elszíneződött az étel, azt ne tedd a mélyhűtőbe, hanem dobd ki.

Ha az étel szaga megváltozott, állaga szokatlanul nyálkás, elszíneződött, vagy a csomagolása gázosodott, akkor már nem biztonságos.

Különösen veszélyes, ha a húsokat, halakat kint hagyod órákra a konyhában, főleg a nyári melegben.

A baktériumok ilyenkor már elszaporodhattak benne, ezért akkor se fagyaszd le, ha a dátum szerint még fogyasztható lenne.

Fontos, hogy a fasztó legyen -18 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten. A ételeket, élelmiszereket külön dobozban tartsd és légmentesen zárd le. A csomagra írd rá a fagyasztás dátumát.

Mivel a fagyasztás ellenére az élelmiszerek minősége idővel romlik, rendszeresen nézd á a mélyhűtőt, és ha valami elszíneződött, vagy már több mint fél éve van lefagyasztva, inkább dobd ki.

A fagyasztás tehát kiváló eszköz az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, de csak akkor, ha betartod az alapvető szabályokat: friss alapanyaggal, helyes tárolási módszerekkel és okos kiolvasztással működik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Alvásfigyelő alkalmazást töltöttél le? Okosórád van? Lehet, hogy többet árt, mint használ!
Mindenki a jobb pihenés reményében kezdi használni a kütyüket. De vizsgálat kimutatta, hogy sokaknál éppen az ellenkező hatást váltja ki.
Sz. E. Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. március 22.



Milliók bámulják reggelente az okosórájukat, vagy az alvásfigyelő appot, hogy megtudják, jól aludtak-e.

A pihenés javítására kitalált eszközök azonban sokaknál éppen az ellenkezőjét érik el: szorongást és aggodalmat keltenek.

Az okosórák, fitneszkarkötők és mobilapplikációk azt ígérik, hogy a mérésekkel segítenek jobban aludni. Rengetegen tartják hasznosnak őket, mert úgy érzik, jobban megértik a saját alvásukat és tudatosabban figyelnek rá. A kép azonban ennél árnyaltabb.

Egy friss, közel ezer ember bevonásával készült norvég kutatás szerint nem mindenkinek tesznek jót ezek az eszközök.

Sőt, minden hatodik felhasználónál kifejezetten fokozták az alvással kapcsolatos aggodalmakat, ami alvászavarhoz vezethet – derül ki a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban pénteken megjelent tanulmányból.

A legnagyobb kockázat a fiatalabbaknál jelentkezett, akik egyrészt gyakrabban használják ezeket az appokat, másrészt hajlamosabbak arra is, hogy túlgondolják az eredményeket.

Az úgynevezett „alváspontszám” például könnyen stresszforrássá válhat.

„A fiatalok hajlamosak azonosítani magukat a kapott adatokkal. Egy rossz pontszám után könnyen elkönyvelik, hogy az egész napjuk tönkrement, pedig lehet, hogy kipihenten ébredtek volna”

– magyarázta egy alvásszakértő.

Különösen veszélyeztetettek az álmatlansággal küzdők. Náluk egy rossz adat csak olaj a tűzre, hiszen azt az érzést erősíti, hogy valami nincs rendben velük. Ez tovább rontja a helyzetet.

„Inszomniás betegnek azt mondani, hogy az adatai szerint rosszul aludt, olyan, mintha a lámpalázas diáknak ismételgetnénk, hogy meg fog bukni. Ez csak tovább rontja a helyzetet, és negatív spirálba löki az illetőt”

– figyelmeztetett a szakember.

A probléma gyökere, hogy a pihenés egyfajta teljesítménnyé válik, az alvásfigyelő alkalmazás adatai pedig önértékelési kérdéssé. Ha a számok nem jók, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rosszul is aludtunk, még akkor is, ha szubjektíven nem így éreztük. Ez egyenes út az aggodalomhoz, ami tényleg alváshoz, az pedig még kedvezőtlenebb pontszámokhoz vezet.

A szakértők szerint nem kell azonnal a kukába dobni ezeket az eszközöket, de sokkal tudatosabban kellene használni őket.

Aki azt veszi észre magán, hogy az alvásfigyelő követése inkább szorongást okoz, mint segít, jobban teszi, ha időnként kikapcsolja az értesítéseket, vagy akár teljesen félreteszi éjszakára. Érdemes a napi kilengések helyett inkább a heti átlagokra koncentrálni.

Jelzésértékű lehet, mi a válaszunk arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e a reggeli pontszám a hangulatunkat.

Érzünk-e teljesítménykényszert lefekvéskor? Erősödtek-e az álmatlansági tüneteink, mióta az appot használjuk? Ha a válasz igen, érdemes stratégiát váltani.

A jelenségnek már nevet is adtak: orthoszomnia, vagyis a tökéletes alvás görcsös hajszolása az adatok alapján.

Fontos tudni, hogy ezek az eszközö k nem orvosi műszerek, méréseik pontossága korlátozott, és az alvás minősége természetes módon is ingadozik. A lényeg, hogy a technológia egy eszköz maradjon a nyugodtabb alvás eléréséhez, ne pedig maga a cél.

Amire még felhívnánk a figyelmet, az, hogy ne pörgesd folyamatosan a telefonodon a közösségi oldalakat: a doomscrolling rosszat tesz az idegeidnek.

Via Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET: