Szijjártó Péter: Tíz magyart menekítettünk ki Libanonból
A külügyminiszter elmondta, hogy a szlovák barátaink egy általuk indítani tervezett mentesítő járaton helyet biztosítottak a Libanonban tartózkodó magyarok számára.
A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni. Ez ma megtörtént, így
most már kijelenthető, hogy augusztus után ma ismét sikeres műveletet hajtottunk végre, ezúttal szlovák barátaink segítségével
– írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton délután.
Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy a reggeli órákban elhagyta Libanon légterét a Szlovákia által küldött mentesítő járat, fedélzetén 9 magyar állampolgárral és egy libanoni családtaggal.
„A gép előbb Cipruson, majd ezekben a percekben Pozsonyban landolt, így most már valamennyien biztonságban vannak” – írta.
„Korábban, augusztus elején már hoztunk ki magyarokat a térségből, aminek köszönhetően azon állampolgáraink, akik el szerettek volna jönni Libanonból, el tudták hagyni az országot a Honvédség gépével” – emlékeztetett.
Hozzátette,
„a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt most ismét felajánlottuk segítségünket a Libanonban tartózkodó magyaroknak. Ezen felhívásra összesen 10 állampolgárunk jelentkezett, így megállapodtunk szlovák barátainkkal, hogy az általuk indítani tervezett mentesítő járaton helyet biztosítanak a magyarok számára. Ezen együttműködés nem példátlan, hiszen mi is, amikor lehetőségeink engedik, minden esetben felajánlunk helyeket saját evakuációs járatainkon a szomszédos, valamint az európai uniós országoknak, akik rendre élnek ezen lehetőségekkel”
– jegyezte meg.
Most azonban a szlovákok hozták el a magyarokat, akiknek evakuációját a bejrúti képviseletünk koordinálta, és a hazatérőket magyar konzulok várták Larnakán és Pozsonyban is egyaránt, megadva minden segítséget az állampolgárainknak közölte a miniszter.
„A mai művelet sikeres volt, de sajnos a helyzet egyre csak súlyosbodik a Közel-Keleten, ezért hangsúlyosan arra kérek minden magyar állampolgárt, hogy utazásai során lehetőleg kerülje el ezt a térséget a következő időszakban”
– írta Szijjártó Péter.
(MTI)
A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni. Ez ma megtörtént, így
most már kijelenthető, hogy augusztus után ma ismét sikeres műveletet hajtottunk végre, ezúttal szlovák barátaink segítségével
– írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton délután.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” – írta korábban Magyar Péter elnök.
Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.
Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”
„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.
A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?
- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.
„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.
Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”
„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.
Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.
„Nem mindegy?”
– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.
Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.
A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.
A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.
Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.
A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.