HÍREK
A Rovatból

Szijjártó: 700 millió köbméternyi plusz földgáz beszerzését tervezi a kormány

Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak a külügyminiszter szerint.


A kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében tárgyalásokat folytat, hogy a hosszútávú szerződésekben szereplő mennyiségeken felül 700 millió köbméternyi plusz földgázt szerezzen be - jelentette be Szijjártó Péter pénteken Budapesten.

Az erről szóló tárgyalások keleti és nyugati irányban is folynak; ezek eredményéről reményei szerint a jövő hét második felében tud bővebb tájékoztatást nyújtani

- közölte a külgazdasági és külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gebran Bassillal, a libanoni keresztény Szabad Hazafias Mozgalom párt elnökével közösen tartott.

A miniszter elmondta, hogy békeidőben a globális energiapiac a kínálat és a kereslet mentén működik: lehet gázt venni a szabadpiacon és hosszútávú szerződések alapján is.

Felidézte, hogy tavaly és tavaly előtt a piaci szereplők megpróbálták őt lebeszélni a hosszútávú szerződésről, mert úgy ítélték meg, hogy anélkül is biztosítható a gázellátás. Ám mindig kitartott amellett, hogy az ország energiabiztonsága stratégiai, nemzetbiztonsági kérdés, ezért a Gazprommal és a Shellel is kötöttek hosszútávú gázvásárlási szerződést - mondta.

"Ha ezt nem kötöttük volna meg, akkor most az ország hatalmas nagy bajban lenne, mert háborús időszakban az európai földgázpiac spotpiaci része kiszáradt"

- fogalmazott, hozzátéve, hogy a hosszútávú szerződéseknek köszönhetően az ország energiaellátása biztos lábakon áll.

Kifejtette, ugyanakkor a háború miatt fel kell készülni a nyugat-európai ellátási zavarokra és korlátozásokra, vagyis "a lehető legnagyobb mennyiségű földgázt kell betárolnunk". Ezért döntöttek úgy, hogy a hosszútávú szerződéseken rögzített mennyiségen felül vesz földgázt az ország.

Hangsúlyozta: azt tapasztalták, hogy a Gazprom eddig megbízhatóan szállított és látszik, hogy a déli útvonal a legkiszámíthatóbb. Emlékeztetett arra: amikor a Török Áramlathoz kapcsolódó magyar infrastruktúrát megépítették, mindenki ennek ellenkezőjére próbálta rászorítani Magyarországot. Ám, ha ez nem épült volna meg, óriási bajban lennénk - közölte.

Elmondta, pénteken a Magyarországra érkezett 32,6 millió köbméter fölgáz fele, 16,3 millió köbméter a déli útvonalon jött be.

Vagyis az orosz gáz legnagyobb része délről érkezik, miközben nyugati irányból csak az egyharmadát tudjuk megkapni a szerződött mennyiségnek

- ismertette. Ezért a plusz gáz szállításáról szóló tárgyalások során arról is egyeztetnek, hogy a nyugatra nominált mennyiségeket inkább délről kaphassa meg az ország - mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború miatt globális kihívásokkal néz szembe a világ. A háború és az arra válaszként adott szankciók pedig tartós inflációs környezetet hoztak létre Európában és háborús infláció közepette kell működnie az európai gazdaságoknak.

A háborúnak vannak hatásai a kontinensen kívül is, amelyek nyomán egyre valószínűbbé válik egy minden eddiginél súlyosabb migrációs válság kialakulása. Ugyanis az alapvető élelmiszerek és a gabona exportjának csökkenése súlyos ellátási zavarokat fog okozni a világ egyébként is instabil területein - fejtette ki.

A miniszter szerint az Európát fenyegető tragikus következmények a béke mielőbbi megteremtésével előzhetők meg. Ezért itt lenne az ideje, hogy a nemzetközi életben azok, akiknek hatalmuk és szavuk van, minden hatalmukat a béke érdekében vessék latba.

Felidézte, hogy Libanonban másfél millió szíriai menekült él, miközben Libanon a búzaellátásának 80 százalékát, étolaj ellátásának 90 százalékát ukrán és orosz forrásból fedezte. Ezért az ország egy lőporos hordó, ahonnan hatalmas migrációs hullám indulhat meg Európa felé, ha nem sikerül békét teremteni.

Elmondta: az energiabiztonság megteremtése mellett fizikai biztonságunk kulcsa, hogy távol tartjuk azokat a felfegyverzett migráns bandákat, akik a déli határainkat ostrom alá vették. Ebben a helyzetben a nemzetközi politikának is arra kellene koncentrálnia, hogy a migrációs hullámokat megakadályozza és segítséget nyújtson az olyan országoknak, amelyek sok menekültet látnak el - közölte. Hozzátette, Magyarország ezt teszi, hiszen a libanoni keresztény közösség számára az elmúlt időszakban több millió dollárt juttattak a többi között templomok építésére, és évente 50 ösztöndíjat biztosítanak libanoni hallgatóknak a magyar egyetemeken.

Gebran Bassil az eseményen kiemelte, hogy Magyarország és a magyar kormány az országát sújtó nehéz körülmények közepette mindig Libanon mellett állt. Ezt annál is inkább értékelik, mert a nemzetközi politikából a hitelesség és a lojalitás hiányzik a leginkább. A Hungary Helps program ékes bizonyítéka a segítségnyújtásnak és pártja erősíteni kívánják a kapcsolatot a Fidesszel - tette hozzá.

Egyetértett a magyar külügyminiszterrel abban, hogy a háború kiváltotta migrációs válság, élelmiszerválság és infláció megoldásának kulcsa a diplomáciai párbeszéd. Ilyen párbeszéddel kívánja megoldani Libanon a tengeri határokról, illetve az ott található gázmező kitermeléséről szóló vitáját Izraellel és a környező államokkal annak érdekében, hogy a saját gázukat ki tudják termelni.

Arról is szólt, hogy Libanon drágán fizeti meg a szíriai migráció árát. Úgy vélekedett, hogy a fokozatos visszatérés most már lehetséges Szíriába, amit ösztönözni kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trump-pal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET: