SZEMPONT
A Rovatból

„Sok szülőnek lehet az a rémálma, hogy valamit nem vett észre” - pszichológus a bőnyi iskolai késelés kapcsán

Jármi Éva szerint a Covid óta jelentősen romlott a gyerekek mentálhigiénés állapota. A gyermekvédelmi intézményrendszer pedig nincs olyan állapotban, hogy felismerje és kezelni tudja a veszélyeztetett gyerekeket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 30.



Egy 12 éves lány 25 centiméteres késsel szúrta meg az osztálytársát a bőnyi Szent István Általános Iskolában. A rendőrség információi szerint a hatodikos kislány készített egy halállistát, ahol piros színnel jelölte meg azokat, akiket meg akart ölni, zölddel azokat, akiket nem akart bántani. Az első óra után, kicsöngetéskor vette elő a padjába rejtett kést, és hátulról döfte bele a lista első helyén álló lányba. A diákot életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba, ahol sikerült stabilizálni az állapotát.

A késelő kislányt jól tanuló, csendes gyermeknek ismerték, azonban amióta szülei kapcsolata megromlott, az anyja szerint ez rá is hatással lehetett.

A magyar jog szerint a büntethetőségi korhatár alapesetben 14. életév. De vannak olyan bűncselekmények, amelyeknél a törvény 12. életévben határozza meg ezt. Ilyen az emberölés vagy az életveszélyt okozó testi sértés is. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológusassal, bullying szakértővel beszélgettünk a Bőnyön történt iskolai erőszak lehetséges okairól.

– Mennyire egyedi az, ami ebben az általános iskolában történt?

– Ma egész nap próbáltam magamban felidézni, hogy tudok-e hasonló esetet, amikor 14 alatti lány késsel, iskolában támadt, de nem jutott ilyen eszembe.

Azt gondolom, hogy ez egy kiugró incidens.

De mintha szaporodnának az ilyen esetek, és talán nem is a gyakoriságuk, hanem a támadások erőszakossága nő.

– Azt mondják, hogy váratlanul történt az egész. De biztos, hogy ilyenkor nincsenek előjelek?

– Azt mondták, hogy volt halállistája a leányzónak. Azt lehet tudni, hogy az áldozat mellett két rokona és osztálytársai is rajta voltak. Erre a támadásra készült az elkövető diák, azon kívül, hogy a kés is nála volt, ez a lista világosan jelzi, hogy kifejezetten célzott volt a támadás, nem általában egy osztálytársát célozta, vagy csak valakit, aki éppen a közelében van.

Tehát nem egy impulzív, ámokfutó hangulatú cselekménynek tűnik ez. Hogyha ez így van, akkor, logikailag mindenképpen kellett, hogy legyenek előzmények, ami lehet, hogy nem kifejezetten a gyilkossági szándékról szóló kommunikáció.

Tehát nem biztos, hogy kiírta bárhova is ezt a halállistát, és megmondta, hogy ki fogok nyírni bárkit is, hanem lehet, hogy ennél hétköznapibb előzményekkel lehetett volna találkozni.

– Például mire gondoljunk?

– Lehetett akár konfliktus a két család között. Kis közösségekben előfordulhat, hogy a családok konfliktusa lemegy a gyerekek szintjére is. Nyilván valamiféle konfliktus áll a háttérben. Lehet, hogy ott kell keresni az előzményeket, hogy ezt nem tudták jól, erőszakmentesen megoldani. Lehet, hogy már mindenki elhordta a másikat sok mindennek, vagy már történtek fenyegetőzések a családok között.

– Na jó, de hát azért sok család van a haragban, és nem mindegyiknek a gyermeke lesz ámokfutó egy iskolában. Magával a gyerekkel valaminek kell történnie. Látszania kell. Ha vele foglalkozunk, akkor valahogy kell érezni, hogy valami nem jó történik benne. Vagy ezt lehet annyira rejteni, hogy nem látja a pedagógus vagy a szakemberek?

– Születtek könyvek is, amelyek erről szólnak. Például arról, hogy az anyuka 15 éve próbálja feldolgozni, hogy miért nem vette észre ezeket a vészjeleket a gyereknél? Persze

sok szülőnek lehet ez a rémálma, hogy valamit nem vett észre a serdülőkorba lépő gyereke életében,

akik tényleg ott tartanak a fejlődésükben, hogy elfordulnak, elzárkóznak, titkolóznak a szülőktől. Hogy most azt titkolja, hogy kit crushol, vagy azt, hogy úgy összeveszett a barátnőjével egy fiún, hogy úgy gondolta, ha még egyszer ránéz, akkor kinyírja; ilyenkor ezt nagyon nehéz szülőként megítélni, hogy mi van. A szülő egyszerűen csak a titkolózást látja.

– Egy kicsikét menjünk messzebb, a konkrét ügytől. Csak én érzem azt, hogy mintha az egész társadalom mentális állapota nem lenne valami jó állapotban?

– Úgy fogalmaznék, hogy egy-egy ilyen kirívó eset a jéghegy csúcsa, de közben az is, ami a víz alatt van, a jéghegy tömege, az is egyre erősebb, és azok a következmények, amik talán nem ilyen tragédiába fulladó események, hanem „csak” egy kis önértékelési zavar, indulatkezelési problémák, szerhasználat, deviáns magatartás, motivációhiány, falcolás, önsértés, ezek is gyakoribbá válnak, és jelzik ezt a romló mentális állapotot. Én elsősorban a fiatalabb korosztállyal foglalkozom, az iskolás korosztállyal.

A Covid óta nem győzi mindenki hangoztatni, hogy jelentősen romlott az iskoláskorúak mentálhigiénés állapota .

– Az az intézményrendszer, ami jelenleg működik az országban, alkalmas a megnövekedett terhelés kezelésére?

– Az a baj, hogy az ellátórendszerek is hasonlóan romló mentálhigiénés állapotban vannak, mint maguk az ellátottak, tehát természetesen egyértelműen nem. Azért is, mert a a gyermekpszichiátriák, a gyermekekkel foglalkozó klinikai szakpszichológusok nem tudják ellátni a megnövekedett feladatokat. Csak azokat tudják fogadni, akiknél nemhogy öngyilkossági szándék van, hanem tevőlegesen is elkövettek valamit.

Ha egy kicsit megvagdossa magát, és utána azt nyilatkozza, hogy nem öngyilkossági szándékkal csinálta, akkor mindenki továbbmegy, és azt mondja, hogy jól van, akkor ez még nem pszichiátriai eset.

És akkor csorognak vissza a pedagógiai szakszolgálatokhoz vagy a családsegítőkhöz, az iskolában dolgozó pszichológusokhoz ezek a súlyos ügyek is, amiket nem lehet ezek között a keretek között érdemben gyógyítani vagy kezelni. Ráadásul rengeteg helyen még ez sem elérhető. Olyan esetszámokkal dolgoznak, olyan korlátozott óraszámban, például nem tudom, hogy ebben a bőnyi iskolában milyen az iskolapszichológiai ellátás, de megkockáztatom, hogy nem volt nekik saját pszichológusuk.

– Ha most ez a generáció ebben az állapotban nő fel, az azért ijesztő, mert belőlük lesznek azok a szülők, akik a következő generációt nevelik. Ez egy olyan spirál, ami jelenleg megállíthatatlanul lefelé húz.

– A gyermekvédelem komolyanvétele a fontos. Nem a frázisok szintjén, hanem valóban. Ezalatt két dolgot is értek. Egyrészt az univerzális gyermekvédelmet, ami minden gyerekre, a családban nevelkedőkre, a normális fejlődésű gyerekek megsegítésére is szolgál, de legalább ennyire fontos

a veszélyeztetett gyereke felismerése, azonosítása és számukra megfelelő támogatás megteremtése.

Ugyanis a jelenleg elhanyagolt, veszélyeztetett, teljesen rossz úton járó gyerekek egyszer majd szülők lesznek, de már előtte is, nagyon veszélyesek lehetnek a társadalomra. Régóta mondom, mondjuk, hogy a veszélyeztetett gyermekeknek a támogatása azoknak a családoknak is elemi érdeke lenne, amelyeknek amúgy nincs közük a társadalom ezen rétegeihez, mert ez a helyzet őket is fenyegeti. Nem lehet hagyni, hogy teljesen leszakadjanak, nem lehet őket a sorsukra hagyni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor egy friss felmérésről: Ha ez igaz, a Tisza Párt előnye már szinte behozhatatlan
Egy új, mesterséges intelligenciát használó cég borzolta a kedélyeket a mérésével. A politológus szerint a friss számok akár a választás sorsát is eldönthetik.


Török Gábor politológus szerdán a Facebookon kommentálta a Minerva Intézet legfrissebb felmérését, amely az eddigi legnagyobb különbséget mérte a Tisza Párt és a Fidesz között. A politológus posztjában kiemeli, hogy a Minerva „új szereplő a közvélemény-kutatási piacon és érdekes módszert használ az adatfelvételnél”.

Ismertette a kutatás számait is, melyek szerint 41-28 az arány a teljes népességben, míg 54-37 a biztos szavazó pártválasztók között a Tisza Párt javára.

Török Gábor a posztjában egyértelművé tette, mit jelentene, ha ezek a számok a valóságot tükröznék. Szó szerint azt írta: „Bár sokan nem értik vagy szándékosan félreértik, azért elmondom újra: ha tényleg ez (lenne) most a helyzet, akkor ez szinte behozhatatlan előny (lenne) már két és fél hónappal a választás előtt.”

A Minerva Intézet új szereplő a piacon, és mesterséges intelligenciával támogatott telefonos adatfelvétellel dolgozik, módszertanát és nyers adatait is nyilvánosan közzéteszi. A többi kutatócég vegyes képet mutat: a Závecz és a Medián szintén a Tisza Párt előnyét mérte a biztos pártválasztóknál, a Republikon pedig a teljes népességben is, ugyanakkor a kormányközeli intézetek, mint az Alapjogokért Központ vagy a Nézőpont, a Fidesz vezetéséről számoltak be. A sajtóbeszámolók szerint a Minerva által alkalmazott AI-telefonos kutatás újdonságnak számít Magyarországon, és az intézet átláthatóságát a szakértők pozitívumként említik, de a pontosság megítélése körül vita van.

A Szeretlek Magyarország Pohly Ferencet, a Minerva Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte korábban a módszerről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Caramel: Lázár Jánosnak el kellett volna gondolkodnia a lemondáson
Az énekes szerint fontos lenne, ha bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Caramelt a wc-kefés mondatok miatt tartott tüntetésen kérdeztük.


– Le kell mondani Lázár Jánosnak?

– Szerintem el kellett volna gondolkodnia rajta. Én csak azért mondom ezt, mert ez már a többedik ilyen jellegű kijelentése volt. Minimum egy gondolkodást szerintem megért volna. De ha már abban változik ez a helyzet, hogy hogy észreveszi a vezetőség azt, hogy sokkal körültekintőbben kellene az ilyen fontos, kényes ügyekről nyilatkozni vagy megnyilvánulni, szerintem már az is egy óriási előrelépés.

– Orbán Viktor ma azt mondta, szó szerint idézem, hogy a Tisza Párt bandába verődött bűnözőket küldött a fideszesekre, utalva a Lázár János gyöngyösi fórumán tiltakozókra. Mit gondol erről? Bandába verődött bűnözők tiltakoztak ott Lázár ellen?

– Pont ezzel van baj, hogy szerintem a politikának ezek az eszközei. Így működik a politika. Nyilván nem lepődöm meg, hogy most ez a fajta üzemmód van. Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy másik magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen. Én teljesen elképzelhetőnek tartom azt, hogy ezek az emberek, akik ott megjelentek és elmondták a véleményüket, önmaguk miatt mondták el a véleményüket, és nem felszólításra vagy utasításra. Az pedig, hogy kinek milyen a múltja, arról nekem fogalmam sincs.

– Bayer Zsolt egy publicisztikában "saját fajtájuk ocsmány árulóinak" nevezte a Gyöngyösön tiltakozó cigányokat. "Fogjátok be a pofátokat, és majd akkor nyissatok ki újra, ha meg tudjátok köszönni mindazt, amit az elmúlt 16 évben kaptatok az Orbán kormánytól" - írta.

– Erről beszélek, a politikai kommunikáció színvonaláról. Én mindig azt mondom, hogy a másik vélemény az egy erősség és nem egy gyengeség. Minél több vélemény hangzik el szalonképesen a közbeszédben, annál jobb. Szerintem pont ez egy nem helyes út. Azért nem helyes út, mert ezzel olyan energiákat ültetünk el az emberek szívében a közbeszéden keresztül, ami... Mindenki kikéri magának minden oldalról a hergelést, és bevallom őszintén, hogy én sem szeretem. Bármelyik oldalról is történne ilyen, nem szeretem az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mert szerintem nagyon-nagyon káros hosszútávon. Bárki szájából hangzik el egy ilyen minősítés, az egyszerűen szerintem nem szép, nem helyes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk