Rost Andrea dallal üzent Magyar Péternek: Nem vagy egyedül, te ember, ott vagyunk mindannyian
A világhírű énekesnő elmondta, miért lépett fel Magyar Péter demonstrációján. Szerinte szükség van rá, hogy egy olyan csapatra lehessen voksolni, amely ténylegesen a magyarok érdekeit nézi.
Rost Andrea, a világhírű operaénekesnő is feltűnt Magyar Péter szombati demonstrációján, mely színpadán a You'll Never Walk Alone című dalt adta elő. Rost a Népszava kérdésére elmondta, hogy már a március 15-i tüntetés után megfogalmazódott benne, hogy üzenjen a dallal Magyarnak:
„Magyar Péter március 15-i beszédét otthon hallgattam meg és lelkesedést ébresztett bennem. Utána a fürdőszobában elzengtem ezt a dalt és már akkor éreztem, hogy ennek az embernek valamikor, valahol, mondjuk egy arénában, el fogom énekelni. A dal bejelentkezett: »Nem vagy egyedül, te ember«, ott vagyunk mindannyian. A magyar fordítással is készültem, amelyben elhangzik, hogy »ne félj, ne fordulj meg, menj csak előre, ott leszünk veled«. Ez maga az üzenet”.
Az énekesnőt Nagy Ervin kereste meg Magyar kérésére azzal, hogy vállalna-e szereplést a szombati megmozduláson. Rost azt nyilatkozta, hogy csak egy másodpercig gondolkozott a lehetséges következményeken, mielőtt meggyőződésből igent mondott:
„Az első másodpercben a szereplésem esetleges következményeire gondoltam, de ez nem tartott tovább egy pillanatnál. Úgy gondolom, hogy Magyarországon kell, hogy legyen egy harmadik tömörülés egy olyan ember égisze alatt, akinek konkrét elképzelései vannak, ugyanakkor határozott és azt mondja el, amit nagyon sok ember gondol ebben az országban és országhatáron túl is - ezt alátámasztották azok a levelek, amelyeket Nagy Ervin olvasott fel. Ahhoz, hogy ez az ország tovább menjen, változásra van szükség, és arra, hogy egy olyan csapatra lehessen voksolni, amely ténylegesen a magyarok érdekeit tartja szem előtt.”
A tüntetés után Rostot egy kormányközeli publicista azzal támadta, hogy sértett emberként vett részt a megmozduláson, amiért Ókovács Szilveszter maradt az Operaház élén. Az énekesnő visszautasította ezt, hozzátéve, saját döntése, hogy nem szerepel az Operaház idei évadában, ahonnan méltatlan megkeresést kapott.
Rost Andrea, a világhírű operaénekesnő is feltűnt Magyar Péter szombati demonstrációján, mely színpadán a You'll Never Walk Alone című dalt adta elő. Rost a Népszava kérdésére elmondta, hogy már a március 15-i tüntetés után megfogalmazódott benne, hogy üzenjen a dallal Magyarnak:
„Magyar Péter március 15-i beszédét otthon hallgattam meg és lelkesedést ébresztett bennem. Utána a fürdőszobában elzengtem ezt a dalt és már akkor éreztem, hogy ennek az embernek valamikor, valahol, mondjuk egy arénában, el fogom énekelni. A dal bejelentkezett: »Nem vagy egyedül, te ember«, ott vagyunk mindannyian. A magyar fordítással is készültem, amelyben elhangzik, hogy »ne félj, ne fordulj meg, menj csak előre, ott leszünk veled«. Ez maga az üzenet”.
Az énekesnőt Nagy Ervin kereste meg Magyar kérésére azzal, hogy vállalna-e szereplést a szombati megmozduláson. Rost azt nyilatkozta, hogy csak egy másodpercig gondolkozott a lehetséges következményeken, mielőtt meggyőződésből igent mondott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.
„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”
– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.
Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.
„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”
– írta bejegyzésében.
A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:
„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”
Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.
Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.
Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.
„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”
– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.
Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.
Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.
„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”
– jelentette ki.
A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.
Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.
Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.
Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.
Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy
a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.
„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.
A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt
a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.
Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.
Bár elismeri, hogy
Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.
A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.
A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.
„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”
– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.
Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.
„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”
– mondta.
A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy
a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.
„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.
Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.
Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.
A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.
„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.
Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.
Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.
Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.
„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.
Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.
Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.
„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”
„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.
Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.
„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.
Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.
„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.
Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.
Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.
Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.
„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”
- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.
„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”
– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.
„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”