HÍREK
A Rovatból

„Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny” - tízezrek tüntettek a Hősök terén

A szervezők szerint 50 ezren gyűltek össze. A felszólalók arról beszéltek, hogy valódi gyerekvédelemre van szükség, és ehhez az egész rendszert meg kell változtatni.


Több tízezren vettek részt a a Hősök terén megrendezett tüntetésen, amit kilenc „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” szervezett a gyerekek védelmében.

„Ma úgy állok előttetek, mint Osváth Zsolt, a zacis, a kóteros” – kezdte Osváth Zsolt, aki maga is intézetben nevelkedett. Beszéde elején felidézte a bicskei gyermekotthonban történteket. Azt mondta, maga is látta annak idején a legaljasabb nevelőotthoni visszaéléseket. Amikor tudomást szerzett egy nevelő és egy diák kapcsolatáról, pszichiátriára zárták.

A kegyelmi ügy szerinte csak a jéghegy csúcsa. Valójában rendszerszintű problémák vannak.

Például az, hogy szinte lehetetlen bútorokat vásárolni az intézményekben, 1500 forint van egy napi étkezésre, nincs pedagógus, szakképzett nevelő.

Elmesélte, milyen érzés volt, amikor őt senki sem fogadta örökbe. „Pedig én örültem volna, két anyukának is. Egynek is” – mondta. A kormánynak szerinte a valódi problémákkal kellene foglalkoznia, és elfogadhatatlan, hogy ki sem vizsgálják, történtek-e még a bicskeihez hasonló esetek.

Azahriah is bejelentkezett egy videóval.

„Nem vagyunk egyformák, sőt, egészen különbözünk. Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket. Mondhatnám azt, hogy annyiszor hallottuk már ezt a mondatot, ezt a frázist, hogy értelmét veszítette a szó. De az igazság az, hogy értelme ebben a formában sose volt. Abban a formában, ahogy eddig a pofánk alá tolták, egy szánalmas, nemzeti konzultációnak csúfolt ócska, hazug, eldöntendő kérdésekkel teleírt, mihaszna papírlap formájában” - kezdte beszédét.

Szerinte a hatalom arra használja a gyerekeket és a szülők aggodalmát, hogy buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik. Úgy gondolja, tudatosan építik le az oktatást is.

„Legyenek szociopata, nyomorult lelkű tanárok a sulikban, hogy ugyanolyan betört felnőtteket neveljenek, mint amikké ők maguk is váltak. Legyen válság az oktatásban, omoljon össze a rendszer, hisz mi haszon származik abból, ha ezt mégis fejlesztenénk?”

Pedig az oktatás szerinte az egyik legnemesebb, leghumánusabb dolog az egész emberiség történelmében. „Az életben a tudás a legnagyobb hatalom, aki pedig ezt megosztja másokkal, az semmit nem nyer, maximum csak lemond a hatalmának exkluzivitásáról. Hát ebben az országban ez nagyon nem jönne kapóra.”

Az énekes arról is beszélt, a mostani sztori nem előzmények nélküli. „Nemrég még a több tízezer deepwebes gyerekpornót birtokló Kaletát engedték ki félmillió forint bírsággal. Több tízezer megrontott lélek és élet, amire a hatalom egyik eltartottja vígan élvezkedik tovább, kis aprópénz kicsengetése után.”

Szerinte most az a narratíva Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról, hogy ez milyen bátor tett, de ő felteszi a kérdést: ha nem leplezi le őket egy cikk, maguktól lemondtak volna?

„Most az egyszer nem lehetett elsunnyogni, meg elügyeskedni a dolgot, mint eddig megannyi alkalommal”

- fogalmazott.

Hozzátette, ő nem akar háborút vívni. „Nem azt akarom mondani, hogy most lett rés a pajzson, most fogjunk kapát, kaszát és harcoljunk, mert nem ez kell. Legalábbis, most még nem. Most ébredni kell. Jobbára mindnyájan azt valljuk, hogy a gyermekbántalmazás no go. A pedofília no go. A nyilvános megaláztatás, karaktergyilkosság, állami milliárdok is legyen már no go!”

Szerinte van közös az emberekben. „Hogy bántja a lelkünk az igazságtalanság. Részben ez is az, ami emberré tesz minket.”

„Nem csak egyénenként, de együtt is változást szeretnénk, amit összefogással elérhetünk. Nem inkompetens politikai pártok összefogásával, hanem mint ember az emberrel, akinek valóban fontos, hogy olyan helyen alapozzuk meg a gyerekek életét és jövőjét, ahol egészséges, körültekintő, békés és érett felnőtté válhatnak.”

„Mert ez a mi hazánk, és mielőtt lelécelnénk, kötelességünk, hogy legalább erőnk teljéből megpróbáljunk tenni valamit a változásért!”

- fejezte be üzenetét.

Szabó Márton Csokker, a Jól van ez így csatorna házigazdája azt mondta, „ez a két hét rámutatott, hogy Magyarországot magára hagyták. Magára hagyták azok, akiket közös ügyeink intézésével bíztunk meg”.

Felidézte Havasi Bertalan reagálását Magyar Péter szavaira. A miniszterelnök sajtósa úgy fogalmazott: „reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”. Szabó Márton Csokker szerint

„valóban rengeteg kétségbeesett ember próbálkozik normális életet élni, de a kormányban süket fülekre talál.”

„De nem vagy egyedül” - mondta, amit a tömeg hosszan skandált is. Felsorolt három kérdést, amit szerinte mindenkinek el kell küldenie választott képviselőjének: Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények között nőhessen fel? Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi és életre felkészítő oktatást kapjon? Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?

„Odakint most szörnyek járnak, de harminc éve is szörnyek jártak. Egyetlen kormánynak se sikerült megoldania ezt a problémát” – mondta. Most viszont szerinte a szörnyek „nagyon félnek, kétszer is meggondolják, mit mernek megtenni”.

Tapasztó Orsi egy videót vetített le, amiben olyan mondatokat idéztek, amiket bántalmazottak küldtek el nekik, és amiket a bántalmazóik mondtak.

Pottyondy Edina is úgy kezdte:

„Odakint most szörnyek járnak. Szörnyek, akik gyerekeket bántottak. Szörnyek, akik a gyerekek helyett a bántalmazókat segítették. Szörnyek, akik urambátyám alapon kegyelmet osztogatnak. A magyar állam csődöt mondott.”

Szerinte ezt bizonyítja, hogy nincs egy mindenre kiterjedő vizsgálat, ami tisztázná, kik tudtak a kegyelemről, kik intézték, kik engedélyezték. Nincs válasz, „csak lecseréltek két lélegző golyóstollat.”

„A magyar állam napok óta sunnyog. A magyar állampárt gyermekvédelem alatt a politikai ellenfeleik buzizását és démonizálását érti. És most fogják igazán ránk szabadítani a poklot, hogy fedezzék magukat” - fogalmazott.

Pedig a valódi gyerekvédelem szerinte az áldozatok védő, érzékeny, felkészült hatóságokat jelenti. A tisztességes fizetést jelenti azoknak, akikre a gyermekeinket bízzuk. Úgy látja, a rendszer teljes átalakítására van szükség.

„Az állam és a magyar társadalom süket. Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny. De az a társadalom sem jobb nála, ami csendben tűr, amelyik elforgatja a fejét, amelyik még rajong is az elnyomóiért”

– jelentette ki. „Nem tűrjük” – skandálta a tömeg.

Pottyondy Edina úgy gondolja, vannak kivltelezettek, akik védelmet élveznek.

„Más jog, más szabályok vonatkoznak azokra, akiknek kutyabőrük van. A püspökre, az ispánra, a földesúrra” – mondta. „Ha holnap agyonver egy szétkokainozott oligarcha, ne számíts arra, hogy igazságot fogsz kapni. Éppúgy át fognak taposni a sérelmeden, mint a bicskei gyerekeken.”

Majd így folytatta: „A politika törvénye, hogy az a hatalom, aminek nem kell félnie a számonkéréstől, így fog működni. Amivel nem áll szemben társadalom, ilyenné válik. Az a hatalom, amitől nem követeljük meg, hogy polgárként, emberként viselkedjen velünk, az az árvákból prédát, a többiekből szolgát csinál.”

Szerinte a Hősök terén összegyűlt 50 ezer ember jó kezdet.

„Állítsuk magunk mellé a magyar társadalmat”

– üzente.

Gulyás Márton a tüntetés végén azt kérte az összegyűltektől, gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra, hogy érdemi segítséget biztosítsanak minden magyar gyermek számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Két nagyon magas rangú politikust emlegetnek, az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat” – kitálalt a gyerekvédelmi szakember
Kuslits Gábor szerint a magyar gyermekvédelem rendszerszintű problémákkal küzd. Közben a Szőlő utcai javítóintézet ügye még mindig árnyékot vet a gyermekvédelemre: a volt intézményvezető orgiákat is szervezhetett.


Májusban robbant ki a Szőlő utcai javítóintézet botránya, amikor a vezetőt, Juhász Péter Pált és társát azzal gyanúsították meg, hogy a gyermekvédelemben nevelkedő lányokat prostitúcióra kényszerítették.

A Rendészeti Államtitkárság a letartóztatás után azt közölte, hogy a gyanú szerint a javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt. Ez az eset azonban csak az egyik lehetett a sok közül.

Kuslits Gábor, aki 2013 és 2021 között vezette a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot (TEGYESZ), most a Válasz Online-nak adott interjúban kitálalt a gyermekvédelem legkényesebb ügyeiről, amelyek a regnálása alatt a tudomására jutottak.

A furcsa körülmények közt elbocsátott vezető azt mondta: a valószínűleg rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Juhász azon kevesek közé tartozott, akiket azonnal el akart távolítani, de nem tudta megoldani, pedig már 2014-től érkeztek róla aggasztó hírek.

A Zirzen Janka Gyermekotthon vezetője például arról számolt be neki, hogy autók álltak meg az intézmény előtt, lányokat vittek el, és ezt nem tudták megakadályozni. A rendőröket is kihívták, de nem történt érdemi lépés.

„A gyermekvédelmi gyámok elmondták, mi történt a gyámoltjukkal, a rendőr pedig azt mondta, írjunk alá egy titoktartási nyilatkozatot és nyugodjunk meg, tudnak Juhász tevékenységéről, fedett nyomozás folyik ellene. Ez 2015-ben történt és mi nagyon-nagyon örültünk neki, hogy ezt meg mertük lépni. Aztán nem történt semmi tíz évig” – vezette le Kuslits.

A volt TEGYESZ-vezető szerint két magas rangú politikus védte Juhászt. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy Juhász igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek.”

Hozzátette: „Ha azok a pletykák, amiket a szakmában beszélnek, igazak, akkor Juhász Péter Pál kézben tartja az egész kormányt.” Kuslits szerint a férfi csak akkor beszélne, ha életveszélyben érezné magát. Amúgy a kapcsolatainak köszönhetően szerinte legfeljebb hat évet kaphat.

Rendszerszintű problémák a gyermekvédelemben

Kuslits arról is beszélt az interjúban, hogy a gyermekotthonok állapota egyenesen siralmas. Példaként említette, hogy a Kossuth Gyermekotthon egyik csoportszobájából hiányzott az ablak, mert a gyerekek a nagy meleg miatt korábban kidobták, és senki nem pótolta.

Egy másik történethez fotót is mutatott. Elmondása szerint ez „egy olyan gyermekotthonban készült, ahová, úgy volt, tavaly karácsony előtt elmegy Orbán Viktor. Kiment előtte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársa, és azzal szembesült, hogy az otthon be van ázva.

Úgy oldotta meg, hogy a hulló vakolatfoltra feltetetett egy műanyag fenyőgirlandot. Ez a magyar gyermekvédelem. Elég metál, nem?”

Amikor a TEGYESZ-t 2021-ben megszüntették, Kuslits a Kossuth Gyermekotthon élére került, de rövid idő után leváltották. „Egy éve sem vezettem a Kossuthot, amikor egy szombati napon pittyegett a telefonom, hogy az ügyfélkapura új küldemény érkezett. A munkáltatómtól, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságról kaptam egy dokumentumot, amely szerint visszavonták a vezetői megbízásomat.”

Hozzátette: sem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, sem a helyettes államtitkár nem tudott válaszolni rá, hogy miért menesztették. Kuslits szerint az utasítás Fülöp Attilától vagy Pintér Sándortól érkezhetett.

A szakember azóta a hajléktalanellátásban dolgozik, de szavai szerint, ha tehetné, ismét a gyermekvédelemben folytatná munkáját.

Mondja ezt annak ellenére, hogy szerinte nincs annyi pénz a világon, amennyiből a magyar gyermekotthonokat élhetővé lehetne tenni. Szerinte a központosítás célja csupán az uniós források megszerzése volt.

Elmondta, hogy drága, rossz minőségű felújítások zajlottak, és előfordult, hogy feleslegesen is végeztek munkálatokat. Egy esetben például egy teljesen újonnan hőszigetelt intézményt ismét leszigeteltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Drónbalhé Kötcsén: légtérzár volt a település felett, Deák Dániel mégis légifotót osztott meg a Tisza rendezvényéről
Vasárnap feszült volt a hangulat Kötcsén, ahol egymás közelében tartott rendezvényt a Fidesz és a Tisza Párt. A rendőrség egy embert előállított, és drónügyben eljárás indult.


A teljes kormánypárti média, köztük a Magyar Nemzet, a Mandiner, a BorsOnline és a Tények is megosztotta Deák Dániel Facebook-posztját egy drónfotóról, ami állítólag 11:38 perckor készült Kötcsén, a TISZA Párt rendezvényén. A fideszes véleményvezér összehasonlító képeket osztott meg, azt sugallva, hogy a tiszások AI-jal módosított fotót terjesztenek, és jóval nagyobb a tömeget mutatnak, mint amekkora valójában volt az eseményen.

A poszt már csak azért is kérdéseket vet fel, mert valószínűtlen, hogy bármelyik kép a TISZA megbízásából készült. Magyar Péter ugyanis vasárnap délelőtt előre jelezte a Facebookon, hogy ezen az eseményen nem tudnak drónozni, lévén a „TEK lezárta a légteret”.

A 24.hu a Terrorelhárítási Központnál (TEK) érdeklődött a légtérzárról, és azt a választ kapták, hogy nézzék meg a HungaroControl Zrt. légtérfelhasználási tervét. Ebből kiderült, hogy reggel héttől este hétig légtérkorlátozás volt Kötcse felett, 9500 láb, vagyis szűk három kilométeres magasságig.

A drónfotó készítője tehát – ha valóban ebben az időszakban készített képet – teljesen biztos, hogy tilosban járt.

A rendőrség a Telexszel közölte, hogy a kötcsei rendezvény biztosítása közben intézkedni is kellett. „Kollégáim egy személyt állítottak elő, továbbá szabálytalan drónhasználat miatt közigazgatási eljárás indult a Siófoki Rendőrkapitányságon” – nyilatkozta Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A portál megkeresésére Deák Dániel azt mondta, nem kapott értesítést a hatóságoktól, és nem kíván nyilatkozni az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hiába kérte Bayer Zsolt, hogy ne jöjjön, Fábry Sándor ott volt Kötcsén
Korábban a publicista felkapta a vizet Fábry kormánykritikus mondatain. Akkor megkérte a humoristát, hogy ne jöjjön a Polgári Piknikre, és más rendezvényre sem.


Fábry Sándor idén is megjelent Kötcsén, a Fidesz találkozóján. A jelenlétéről Skrabski Fruzsina facebookos galériája árulkodik, az egyik képen a humoristával szelfizett. A galériát a 24.hu szúrta ki. De Fábry látható volt Orbán Viktor beszédének élő közvetítésén is (címlapképünkön).

Tavaly januárban Fábry Sándor azért panaszkodott, mert még mindig nem kapta meg a Kossuth-díjat, és hiányolta a pénzben is mérhető tiszteletet a közmédiától. Korábban egy interjúban arról beszélt, Kossuth-díjat szeretne, de „ezektől semmit” nem vár.

Bayer Zsolt akkor ezt írta: „Ön, Fábry úr, minden évben ott púposkodik közöttünk Kötcsén, beb…va hülyeségeket beszél, végtelenül nagyképű és arrogáns, miközben a teljesítménye úgy tíz éve egyenlő a nullával. De legalább amióta kormányzunk, egyetlen egyszer sem állt ki egyetlen egy ügyben sem mellettünk. Biztos nem volt rá ideje, mert lássuk be, nem kis elfoglaltság azt a két és fél milliárdocskát felvenni és elkölteni.”

Bayer – akit a kormány korábban lovagkereszttel ismert el – ezt is üzente:

„S ha megkérhetném, ezentúl kíméljen meg bennünket az egyre kellemetlenebb társaságától Kötcsén is és mindenhol máshol.”

„Leginkább vonuljon szépen nyugdíjba, és várja a jó szerencsét, amikor majd valaki mások, majd „azok” Kossuth-díjat is adnak önnek. Igaz, ahhoz még sokszor kell ilyen aljas szarembernek lennie, de biztos lehet benne, a hála nem fog elmaradni” – tette hozzá a kormánypárti publicista.

Arról nincs információ, hogy idén a pikniken összefutott-e Bayer és Fábry.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Durván elverte a vihar a fél országot – jégeső és hatalmas dörgések kísérték az ítéletidőt
Volt, ahol semmit nem érzékeltek a zivatarokból, kellemes, nyári melegben telt a hétfő délután. Másutt lecsapott az apokalipszis.


Könnyen előfordulhat, hogy a kedves olvasó békésen ült az otthonában (vagy épp a délutáni dugóban) száraz, kellemesen meleg időben, nem is sejtve, hogy az ország másik részén éppen komoly ítéletidő tombolt. Pedig a hétfői nap időjárására ez a fajta változatosság volt jellemző.

Magassági hidegörvény indította be a légkört az Északi-középhegységben és az Alföld keleti, északkeleti felén, már hajnalban indult a műsor Hevesben és a Jászságban – írta az Időkép.

A lassan araszoló zivatarokat sokfelé felhőszakadás és kis méretű jég kíséri, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem egy helyen villámárvizeket eredményezett.

Bátonyterenyén például kéthavi eső esett, közel 120 milliméter

– közli az időjárási portál.

Miskolcra jeges felhőszakadás zúdult, a Miskolctapolcán elhelyezett automata 51 milliméter csapadékot mért.

Az Időkép galériája a viharról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: