SZEMPONT
A Rovatból

Rémálommá teszik a hatóságok a bántalmazott nők életét

A rendőrségre nem számíthatnak, a hivatalok pedig sokszor felesleges vizsgálatokat kérnek be újra, vagy hetekig, hónapokig ülnek az iratokon.


Hiába kapott több száz obszcén sms-t, a rendőrség szerint ez nem zaklatás, és hiába folyik nyomozás a volt férje ellen, a gyámhivatal őt akarja elmarasztalni. A párkapcsolati erőszak kezelése még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatot a feljelentésről, az eljárások hónapokon keresztül tartanak, az ügyintézés pedig körülményes.

Ismerd meg Emma történeten keresztül, milyen ma Magyarországon családon belüli erőszak áldozatának lenni. Albert Ákos írása az Abcug.hu-n.

nok4

Emma jó megjelenésű, diplomás nő, aki internetes társkeresőn ismerkedett meg a volt férjével, aki szintén diplomás (a nevét kérésére megváltoztattuk). Hamar jött a házasság, majd a közös a gyerek, a kapcsolatuk azonban már rögtön az elején megromlott. Emma szerint a volt férje leuraló volt, sokat kritizálta, a nő lelki bántalmazásként élte meg a kapcsolatukat, ezért 2011-ben szakított vele, és megkérte, hogy költözzön el (a házat Emma vitte a kapcsolatba).

Így kezdődött a több éven keresztül tartó konfliktusuk, amely ma már ott tart, hogy a férfi ellen rendőrségi eljárás van folyamatban, amit Emma kezdeményezett, miután

a férfi hónapokon át zaklatta, és késsel fenyegette, a gyermekelhelyezés ügyében egymás ellen tesznek bejelentéseket, a kéthetente esedékes láthatás pedig kész tortúra lett.

A házastársak vagy párok között akár a tettlegességig fajuló konfliktus annyira nem egyedi eset, hogy külön törvénypont vonatkozik rá, amelyet 2013-ban hosszú vita után fogadott el a parlament, a rendőrség pedig már kilenc éve külön utasításba adta, mi a teendő, ha családtagok bántják egymást.

A párkapcsolati erőszak kezelése azonban még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatokat a feljelentésről, a nyomozások hónapokon keresztül tartanak, a hivatali ügyintézés pedig körülményes. A Patent Egyesület idén adott ki egy tanulmányt azokról az esetekről, amelyeknél hiába fordultak bántalmazott nők a hatóságokhoz, a helyzetük nem rendeződött.

Emma egészen a mai napig tartó kálváriája nem kirívó, sőt még csak nem is a legdurvább esetek közül való, Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza teljesen általánosnak nevezte, így példának használva összeszedtük, mivel kell ma szembenézniük azoknak a nőknek, akik a hatóságok segítségvel tennének pontot egy rossz kapcsolat végére.

Hiába a sok obszcén sms, ez nem zaklatás

Emma szerint a férje nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért hónapokon keresztül obszcén sms-eket és e-maileket írt neki, a költözéskor pedig Emma szerint egy szódásszifonnal mellbe is vágta. Mindezeket Emma elmondásából ismerjük. A nő nem hagyta ennyiben a dolgot, feljelentést tett a rendőrségen könnyű testi sértés és zaklatás miatt.

Emma ügyében a rendőrségi feljelentés és az első kihallgatása között három hónap telt el. Meghallgatták, majd azt mondták neki, bekérik majd tőle a férje által neki küldött leveleket, ez azonban nem történt meg, később pedig fel is rótták neki, amiért nem csatolta őket.

A zaklatás ügyében végül azzal az indokkal állították le az eljárást, hogy mivel Emma válaszolt a levelekre, nem történt bűncselekmény.

Emma erre azt mondta, egy ideig hitt abban, hogy észérvekkel leállíthatja a férfit, ezért válaszolt neki alkalmanként.

A testi sértés ügyében viszont már ő maga állította le az eljárást. Akkoriban kezdeményezte a válását is, és a férje szerinte nyomást gyakorolt rá: legyenek jó viszonyban a gyerek miatt. Eközben

a rendőrségen azt mondták neki, nincs látlelete, a mellbevágást pedig csupán az anyja látta, ő viszont családtag, aki elfogultnak számít.

“Sok esélyem úgy sincs, így kvázi lebeszéltek róla, hogy fenntartsam a feljelentést” – mondta Emma.

Spronz Júlia szerint több dolog is nehezíti azt, hogy a bántalmazott házastárs, aki jellemzően nő, felelősségre vonathassa az őt bántalmazó párját. Elsősorban az, hogy ilyen jellegű ügyek egy jelentős részével (például a könnyű testi sértéssel és a rágalmazással) az ügyészség nem foglalkozik, csak magánvádas eljárásban tárgyalhatók, azaz a bántalmazott nőnek magának kell képviselni a vádat a bíróságon, fizetni az illetékeket, és kvázi ügyészként fellépni.

"
A magánvádas eljárás ​nem titkolt célja, hogy a feleket megbékéltesse vagyis lényegében eltántorítsa az áldozatot​ a jogérvényesítéstől​

– mondta Spronz.

Eközben pedig Spronz szerint a hatóság viselkedése sokszor hasonló Emma esetéhez: azt mondják, inkább menjenek haza békében, vagy a gyerek miatt ne csináljanak ​hivatalos ​ügyet a ​magánéleti problémáikból.

"

Ez a nő felé ​hatalmas kudarcélmény, hisz védelemért fordul az államhoz, előtte össze kellett gyűjtenie magában az erőt,​ bátorságot,​ hogy elmenjen feljelentést tenni. De a rendőrségen​, bíróságon​ nem kap ​sem fizikai, sem lelki, sem ​erkölcsi megerősítést, helyette azt mondják neki, hogy felrúgja a családi békét​ és őt teszik ezért felelőssé

– mondta Spronz.

Ráadásul ilyenkor gyakran előkerülnek olyan figyelmeztetések is, hogy vigyázzon, ne vádoljon senkit hamisan, ne ​tegyen senkire sértő megjegyzést (akár azt, hogy bántalmazó), mert annak jogi következményei lehetnek, a​z elkövető beperelheti rágalmazásért vagy személyiségi jogi pert indíthat.

Eközben viszont a zaklatás​ miatt​i feljelentéseket sokszor azza​l​ söprik le az asztalról, hogy a férfi csak a ​közös ​gyerek ügyében keresi őt ennyiszer, holott ezek ​a kapcsolatfelvételek mind mennyiségileg, mind tartalmukat tekintve messze meghaladják ezt a keretet, és​ gyakran​ gyalázkodó, fenyegető,​ obszcén tartalmú üzeneteket jelentenek​. A nyomozás pedig ​többnyire húzódik, sokszor csak a sértettet hallgatják ki, a bántalmazót be sem hívják.

nok2

Rendezzék le a problémát egymás között!

Emmáék két évig tartó huzavona után váltak el. Ennek során megegyeztek a gyerekkel való kapcsolattartásban is: a gyerek Emmával marad, a férfi kéthetente láthatja hétvégén, illetve nyáron hosszabb időre. Erre azonban csak egy ideig volt szükség, Emma ugyanis a válás után újra összeköltözött a volt férjével. “Megpróbáltunk a gyerek miatt egy életközösséget létrehozni, nem akartam hogy kimaradjon a gyerek életéből” – magyarázta.

Tette ezt többek között azért is, mert

a férfi rendszeresen módosította a kapcsolattartásuk időpontjait,

piszkálta, így egy idő után egyszerűbbnek tűnt újra összejönni. Ráadásul a férfi ebben az időszakban kedvesen és támogatóan viselkedett, Emma szerint úgy, mintha megváltozott volna.

Spronz Júlia szerint gyakori eset, hogy a sértett nő ​az elköltözést követően ​újra összejön az őt bántalmazó férfival. Ennek az oka lehet a társadalmi elvárás, miszerint a gyereknek kell, hogy apja legyen, vagy akár az is, hogy képtelen ​önállóan fenntartani magukat, és szüksége van az anyagi segítségre.

"
Az apára azonban akkor van szükség, ha nem jelent veszélyt, ha igen, abból a gyerek nem profitál

– mondta Spronz. ​Ráadásul a párkapcsolati erőszak ciklikussága sok nőt megtéveszt Spronz szerint. Ez azt jelenti, hogy a dühkitörést, terrort követő “mézeshetek időszakot” félreértelmezve azt gondolják, partnerük megváltozott, csak egyszeri kiborulás történt. “Ugyanezt erősíti maga a bántalmazó és a környezet is. Kitartásra, megbocsátásra, a család összetartására ösztönzik a bizonytalan áldozatot” – magyarázta.

Mint később kiderült, Emma számára nem volt jó ötlet az újbóli összeköltözés:

a régi problémák és veszekedések újra előjöttek. Ezek egyike annyira elfajult, hogy Emma betelefonált a rendőrségre. Ez idén áprilisban történt. A rendőr megnyugtatta, hogy kimennek, ha szeretné. Akkor még nem szerette volna, másnap reggel viszont már a házától két utcányira, a kocsiból telefonált be. Reggel közölte a volt férjével, hogy el kell mennie, mire ő – Emma állítása szerint – késsel fenyegette meg. A nő fogta a gyereket és a telefont, majd elmenekült hazulról. Csak később a rendőrökkel együtt volt hajlandó visszamenni a lakásba.

A kiérkező két rendőr viselkedése azonban teljesen meglepte, ugyanis szerinte nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy ő azt állítja, a volt férje bántani akarta, a férfi pedig azt, hogy semmi érdemleges nem történt. Hiába mondta el nekik, hogy nem mer egyedül maradni a volt férjével,

a rendőrök közölték vele, hogy ők semmit sem tudnak tenni, “rendezzék le a problémát egymás között”.

A ház pedig hiába Emmáé, a férfit nem tudják elküldeni, sőt, az egészet jelenteni fogják a gyámhivatalnak, akik akár el is vehetik tőlük a gyereket. Végül Emma hagyta ott a házat, a gyerekkel együtt, és pár napra ismerősöknél húzták meg magukat.

Az ilyen helyzetekben alkalmazandó rendőri viselkedést külön utasítás írja elő, ami 200​3 óta érvényes, és részletesen leírja, mi ilyenkor a rendőr teendője. Benne van például, hogy kérés esetén az áldozatot biztonságba kell helyezni, az eset felderítése érdekében pedig a feleket többek között külön kell meghallgatni, adatgyűjtést, tanúkihallgatást kell végezni, árulk​o​dó lehet a helyszín, de a felek érzelmi, hangulati állapota is. A rendőrnek viszont ilyenkor nem dolga kibékíteni a feleket, az meg pláne​ nem​, hogy saját véleményt nyilvánítson az ügyről, és megpróbáljon igazságot tenni.

Spronz Júlia szerint

megfelelő gyakorlattal a rendőröknek nem nehéz értékelni ezeket a helyzeteket,

az például rögtön látszik, ha az egyik fél határozott, míg a másik egyértelműen fél, lesüti a ​szemét, akár remeg is. 2009 óta pedig már arra is van lehetőségük, hogy megelőző távoltartást rendeljenek el, ez esetben a bántalmazó fél három napig nem mehet a párja közelébe.

Spronz szerint mindehhez az kell, hogy a rendőröknek legyen ​tudása arról, hogyan kell és miért fontos ezt csinálni, ehhez pedig ezzel kapcsolatos érzékenyítő képzésekre van szükségük. Szerinte a ​megelőző ​​távoltartás bevezetését kísérő felkészítés jó hatással volt a rendőri gyakorlatr​a​, mostanság azonban már alig vannak ilyen irányú képzések.

“Ezért újra egyre gyakrabban halljuk ‘a nem tudunk mit csinálni​, amíg vér nem folyik’​​ jól ismert kifogást​“ – mondta. Emellett azonban pozitív​ elmozdulás​, hogy a bizonyítás során ma már többnyire figyelembe veszik a rokonok tanúvallomását is, ​míg ​korábban az elfogultságuk miatt ​vallomásukat általában kizárták a bizonyítékok köréből, holott családon belül lévő erőszak esetében nem lehet más tanúkra számítani.

nok3

Hosszadalmas, utálatos procedúra

Emma, miután otthagyta a saját házát, a bíróságon kezdte a teendőit. Távoltartásit szeretett volna kérni a volt férje ellen, de nem kapott. A bíró szerint a válás során már rendezték az ügyüket, új fejlemény pedig nem merült fel. Kérte volna a rendőri jelentést a látogatásról, de ilyen nem készült. A tanúként megjelenő gyerekekre viszont Emma szerint húzta a száját, mondván, hogy azok túl fiatalok.

A férfi végül maga ment el a szüleihez, Emma pedig utánaküldte a cuccait. A sms-ezés ezután újraindult, Emma pedig többször is félt a gyereket elengedni kapcsolattartásra. A férfi ugyanis többek között azzal fenyegette meg, hogy eljárást indít ellene a gyerek veszélyeztetése miatt. Ekkor Emma két hivataltól is segítséget kért.

Először is bejelentkezett a helyi családsegítő-szolgálathoz, ahol azt tanácsolták neki, hogy

előre csináltasson környezettanulmányt és pedagógiai véleményt a gyerekről, arra az esetre, ha netalán az apa tényleg eljárást kezdeményezne ellene.

A hívásait és a leveleit pedig tiltsa le. Majd felkereste a helyi gyámhivatalt is, ahol azt tanácsolták neki, hogy adjon be egy kérelmet a kapcsolattartás felfüggesztésére. Ezt meg is tette.

“Hosszadalmas, utálatos procedúra” – jellemezte az Abcúgnak a gyerekelhelyezéssel és kapcsolattartással kapcsolatos gyámhivatali eljárásokat Dallos Judit, aki húsz éven keresztül volt gyámügyi előadó Budapesten. Szerinte a legtöbb szülő meg tudja egymással beszélni a problémáikat, a gyámhivatal jellemzően nem velük szokott kapcsolatba kerülni, hozzájuk azok a szülők fordulnak, akik között már alapból konfliktus van. Dallos szerint ezekben az esetekben a szülők általában azt akarják kimondatni, hogy a másik szülő alkalmatlan a gyereknevelésre.

Különélő szülők például gyakran akarják azt bizonyítani, hogy a saját nevelési módszereik a jók, a gondozó szülő pedig elhanyagolja a gyereket, nem főz rá, piszkos ruhában járatja. “Ezek többnyire kicsinyes dolgok” – mondta Dallos. De komolyabb vádakkal is találkozott már, ilyen például, ha az egyik szülő szexuális zaklatással vádolja a másikat, vagy ha az anya hirtelen elkezdi kétségbe vonni, hogy valóban az apától van a gyerek.

Fél nap késésből félmillió forintos büntetés is lehet

Emma azt akarta elérni, hogy a volt férje ne, vagy csak ellenőrzött körülmények között találkozhasson a gyerekkel. Ehhez pszichiátriai szakvéleményre volt szüksége a gyerekéről (ez a környezettanulmány és a pedagógiai szakvélemény mellett egy harmadik vizsgálat).

A gyámhivatalnál azt mondták, legalább két hónap, míg ezt ők meg tudják csináltatni, de Emma maga is kérhet ilyet, ajánlottak is egy szakembert. Ez

a szakember Emma szerint kimutatta, hogy a gyerek tart az apjától.

Végül két hónap telt el, mire a gyámhivatal döntésre jutott: ők úgy látták, nincs rá ok, hogy változtassanak a kapcsolattartási szabályokon, mert az apa nem veszélyezteti őket, így elutasították Emma kérlemét.

Közben a férfi szintén kezdeményezett egy eljárást a gyámhivatalnál, arra hivatkozva, hogy két esetben sem tudta elvinni magával a gyereket kapcsolattartásra. Ez pedig szerinte akadályozásnak számít, és bírság, de akár feljelentés is lehet belőle Emma ellen.

Egy ilyen​ eljárásnak komoly következményei lehetnek:

- ​A gyámhivatal bírságot szabhat ki a gyerekkel együtt élő szülőre (ez esetben Emmára). Ez minimum ötezer, de lehet akár ötszázer forint is lehet, és ​összege pedig minden elmulasztott kapcsolattartás után növekszi​k.

- Az első bírságot akár büntetőfeljelentés is követheti kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása miatt.

- Mindebből pedig ​családjogi ​per lehet, amelyben a gyereket akár el is vehetik az egyik szülőtől, és ​a másik szülőnél helyezhetik el.

Emma esetében a gyámhivatal végül az apa javára döntött, holott ő állítja, a férfi jött fél nappal később a gyerekért. Azt mondta, reggel felkészülve várták az apát, de ő csak este toppant be. A kommunikáció pedig köztük már szinte csak formális: telefonon nem tudtak egymással egyeztetni, a zaklatás miatt ugyanis az apától érkező hívások le vannak tiltva.

Ilyenkor Emma a tiltást csak a láthatások előtt két nappal oldja fel, a törvény szerint addig az időpontig jelenthet be változást az apa, akkor azonban a nő szerint nem szólt. “Másról meg nincs mit beszélnünk” – mondta, így a tiltás visszakerült a telefonra.

Dallos szerint a bírságokat igyekeztek kerülni vagy mérsékelni a hivatalnál.

Abból indultak ki, hogy ha a gondozó szülőt bírságolják, akkor csökkentik a gyerekre költhető jövedelmet is.

A hivatal ugyanakkor általában gyakrabban bírságolt meg gondozó szülőt (jellemzően anyát) azért, mert nem adta oda a gyereket a különálló szülőnek (jellemzően az apának), mint fordítva. Dallos szerint ennek egyszerűen az az oka, hogy az anyák ilyenkor kisebb számban jönnek panaszkodni a hivatalhoz.

Megkérdeztük az ország egyik legnagyobb forgalmú gyámhivatalától, a budapestitől, hogy általában milyen eredményekkel végződnek a kapcsolattartási ügyeik. Dalloshoz hasonlóan ők is azt tapasztalták, hogy a különélő szülő gyakrabban kezdeményez végrehajtási eljárást, mint a gondozó szülő, ráadásul úgy látják, hogy a kérelmeknek csak a kis része nem megalapozott.

Ezek az ügyek pedig általában felszólítással és bírsággal végződnek, valamint elrendelik a kapcsolattartás pótlását. Büntetőfeljelentést csak többszöri, eredménytelen bírságolás után tesznek.

4-5 szakértőnek is megmutatják a gyereket

Emma végül megfellebbezte a gyámhivatal mindegyik döntését. Azt is, amit az általa indított ügyben, és azt is, amit az apa által indított ügyben hoztak. Erre a hivatal komplex pszichológiai vizsgálatot rendelt el: őt, az apát és a gyereket is megvizsgálják. “Kértem, hogy a gyereket még egyszer ne, hiszen róla már készült egy, mégis elrendelték újra” – mondta.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza szerint egy ilyen konfliktus során átlagosan 4-5 alkalommal vizsgálnak meg egy gyereket, hiszen sok esetben egyszerre folyik egy polgári peres, egy gyámhivatali és egy büntetőeljárás, és valószínűleg mindegyik során kirendelnek egy szakértőt. “Elsőre a gyerekek még bizakodóak, sokadszorra viszont már nem, hanem vegzálásként élik meg” – mondta Spronz. Ráadásul a szakértői vizsgálatok díját a szülő, ez esetben Emma fizeti, ez pedig több tízezer forint. A határidő rá harminc nap, Emmáék viszont jóval többet, mint egy hónapot vártak a vizsgálatra.

Dallos szerint jellemző, hogy

a gyámhivatali ügyintézők nem szeretnek hatóságként fellépni, ezért csak akkor intézkednek, ha a szülők kellőképpen a nyakukra járnak.

Az eljárások maguk pedig hosszadalmasak és nehézkesek, egy fellebbezéssel egybekötött gyámhivatali ügy hónapokig elnyúlhat. “Nekem több kilós kapcsolattartási aktáim is voltak” – mondta. Hozzátette, hogy másodfokon a gyámhivatal az iratokból próbál megállapítani olyan nehezen bizonyítható dolgokat, mint hogy a szülő eljött-e a gyerekéért időben, vagy hogy rendszeresen későn viszi-e haza. Ezek nehezen bizonyítható dolgok, az eljárás pedig rendkívül bürokratikus, ezért az ügyek rendszerint húzódnak.

A rendőröknek kellett magyarázni, hogy beteg a gyerek

Emma esetében mindeközben a rendőrségen is indult egy újabb eljárás: a késes fenyegetéssel kapcsolatos nyomozást ugyan bizonyíték hiányában lezárták, de zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt újra nyomozni kezdtek. Emma szerint viszont most is csigalassúsággal, neki újra órákat kellett eltöltenie a rendőrségen, hogy elmagyarázza a helyzetet, és hiába adott be egy iratpaksamétát azokról a levelekről és sms-ekről, amiket a volt férje írt neki mielőtt letiltotta volna a hívásait, az elején még csak meg sem nézték.

Mindeközben Emmának kéthetente hétvégére át kell adnia a volt férjének a gyermekét láthatásra.

Ezekre az alkalmakra általában két ismerősének a segítségét kéri: legyenek ott, hogy tanúskodhassanak, ha esetleg probléma történne. Egyiküknél mobiltelefon is szokott lenni, hogy ha kell, videóra tudják venni az átadást, Emma ugyanis úgy látja, a hivatal már nem hisz az ő szavának, csak akkor, ha videó is alátámasztja azt, amit mond.

A helyzet annyira súlyos, hogy egyszer a volt férje rendőrt is hívott az egyik átadásra. “Betegség miatt nem engedtem el a gyereket, erről előre szóltam, mivel kórházban voltam vele” – mondta Emma. Azt mondta, pótidőpontot is megadott. Ennek ellenére a férfi két óra késéssel megjelent a gyerekért, majd amikor nem tudta elvinni, kihívta a rendőrséget.

"
Képzelheted, milyen az, amikor a házad előtt parkol a rendőrautó, és este fél 8-kor papírokat kell mutogatnod arról, hogy miért nem mehet most a gyerek, aki egyébként ott fekszik betegen

– mondta Emma. A rendőrök végül nem is tettek semmit se. Emma azt mondta, ezekről az esetekről minden esetben ír a gyámhatóságnak és végrehajtást kér. Jogerős döntés viszont már hónapok óta nem született az ügyében.

Arról, hogy mennyire hisznek a párjuk által bántalmazott nőknek a magyar bíróságok, itt írtak.

Forrás: Abcúg

A fotók illusztrációk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Fidesz kivégzős AI-videója ellen egyelőre senki sem tehet semmit, jogi szürkezónába tartozik
Fidesz a hivatalos kampányidőszak előtt tette közzé a katona kivégzését mutató AI-videóját a Facebookon. Az időzítés miatt jelenleg sem a reklám-, sem a választási, sem a médiahatóság nem tud eljárni ellene.


Valóságos jogi szürkezónába került a Fidesz legújabb, mesterséges intelligenciával készült háborús videója, amelyben egy magyar katonát végeznek ki, miközben a kislánya hazavárja.

A felkavaró tartalommal szemben egyelőre három magyar hatóság is széttárja a kezét: az egyik a politikai reklámok miatt, a másik a kampányidőszak hiányában, a harmadik pedig a Facebook írországi székhelye okán nem tud eljárni.

Ha egy gazdasági társaság jönne elő hasonló hirdetéssel, egyértelműen megsértené a magyar reklámetikai szabályokat, de a politikai reklámok nem tartoznak az Önszabályozó Reklám Testülethez. „Nem etikus dolog a reklámban félelemmel, halállal riogatni vagy, bármi olyan dologgal, ami az emberi méltóságot sértheti, vagy félelmet kelthet,

de hangsúlyozom, eddig tudunk elmenni, mert hivatalosan mi politikai reklámot és politikai tartalmú reklámot nem véleményezünk, a magyar reklámetikai kódex hatálya alá ezek nem tartoznak”

– fejtette ki Gerendi Zsolt, a testület főtitkára.

A politikai hirdetések ügyében a Nemzeti Választási Bizottság lenne illetékes, de a testület csak a hivatalos kampányidőszakban járhat el.

„A hivatalos választási kampány 50 nappal a választás előtt kezdődik, ami még két nap. A Kúria joggyakorlata értelmében csak ebben a szűk időszakban vizsgálhatjuk a politikai hirdetéseket”

– mondta Litresits András ügyvéd, az NVB szocialisták által delegált tagja.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pedig jelezte, hogy a Facebookot üzemeltető, Írországban letelepedett Metával szemben joghatóság és hatáskör hiányában nem tud eljárni

– írta a 24.hu.

A helyzet február 21-én változhat meg, a hivatalos kampány kezdetével. Ha a hirdetés akkor is fut, az NVB már vizsgálhatja az ügyet, amennyiben valaki kifogást nyújt be.

Litresits András szerint a bizottság megállapíthatja a jogsértést, eltilthatja a jogsértéstől vagy akár bírsággal is sújthatja a hirdetőt, bár hozzátette,

a fideszes többségű testületet ismerve nem tartja reálisnak, hogy elmarasztalják a Fideszt. Alternatívaként a bírósághoz fordulás vagy a Facebooknál történő tömeges bejelentés jöhet szóba.

A videó éles politikai reakciókat váltott ki. A Fidesz Budapest a videó melletti szövegben úgy fogalmazott: „Ez most még csak rémálom, de Brüsszel arra készül, hogy valósággá váljon.” Az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz. „Ezt a videót mindenhonnan törölni kell, a videó megrendelőivel, elkészítőivel, és terjesztőivel szemben pedig a törvény erejével kell eljárni” – írta közleményében Arató Gergely DK-s képviselő. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint „amit most tettek Orbánék, az a legalapvetőbb emberi és erkölcsi normákat tiporja sárba.” Litresits András szerint a videóra inkább a közveszéllyel fenyegetés vagy annak kísérlete húzható rá.

A gazdasági reklámtörvény tiltja az erőszakos vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönzést, valamint a gyermek- és fiatalkorúak fejlődését károsító reklámokat, de ezek a szabályok a politikai hirdetésekre nem terjednek ki. Az AI-tartalmakra az iparági állásfoglalás szerint az az alapszabály érvényes, hogy a reklám nem lehet megtévesztő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk