HÍREK

Rejtett inflációval is próbálja fenntartani a kormány a népszerűségét Zsiday Viktor szerint

A befektetési szakértő szerint az is infláció, ha például a korábbi helyett messzebbre kell utazni a háziorvoshoz, hiszen ugyanazért a pénzért végső soron rosszabb szolgáltatást kapunk.


Az infláció nem csak klasszikus formában, hanem rejtett vagy kevésbé rejtett módokon is - erről írt a blogján Zsiday Viktor hétfőn.

A befektetési szakember elemzésében rámutat:

a populista gazdaságpolitikusok mindig arra kényszerülnek, hogy a növekedést, vagy végső esetben legalább a növekedés látszatát fenntartsák.

Mivel azonban ehhez már nincs elég erőforrásuk, ezért ezt végül pénznyomtatásból, támogatott, piaci kamatszint alatti hitelekkel, devizaleértékeléssel, inflációval próbálják elérni. Erre Zsiday szerint jó példa Törökország az elmúlt években.

A közgazdász szerint ugyanakkor más módja is van, hogy a kevesebb, vagy nem elegendő erőforrás ellenére megpróbálja egy kormány fenntartani a népszerűségét. Méghozzá a rejtett infláció segítségével.

Egy példával illusztrálva Zsiday azt írja: a klasszikus infláció az, amikor a zsemle 50 forint helyett 100 forintba kerül. A trükkösebb módja ennek, amikor a zsemle marad 50 forint, viszont a mérete kisebb lesz. A közgazdász szerint azonban ezeket a helyzeteket még könnyen tudja kezelni az inflációs statisztika.

Amikor azonban mondjuk a zsemle minőségét rontják, azt már nehezebb megragadni.

A közszolgáltatások szintjén pedig lehetetlen, pedig szerinte itt ugyanez történik: ugyanazért a pénzért (a befizetett adónkért) kevesebb szolgáltatást kapunk.

Példaként említette, hogy

ha eddig 1 kilométerre kellett menni a háziorvoshoz, most azonban a körzetösszevonások miatt 10 kilométerre, és esetleg kevésbé elérhető a háziorvos, az azt jelenti, hogy ugyanazért a pénzért kevesebbet kapunk. Sőt, még a költségeink nőnek.

Zsiday szerint ugyanilyen, ha bizonyos orvosi vizsgálatok, beavatkozások, amik eddig ingyenesek voltak, mostantól pénzbe kerülnek. Erre épp aktuális példa szerinte a HPV-oltások ingyenességének megszüntetése, vagy a várólisták hosszának növekedése. Szintén infláció az is, hogy az oktatásban egyre kevesebb szolgáltatást kapnak a gyerekek, mivel nincs elegendő tanár.

A szakember példaként említette még az útdíjak kiterjesztését, vagy a vízvezetékrendszer leépülését a „rezsicsökkentés” miatt.

„Nagyon fontos megérteni, hogy mind az explicit állami díjemelés, mind a minőségrontás számos formája azt jelenti, hogy a valós megélhetési költségeink nőnek, ám ezeket a folyamatokat nem tudják megragadni a klasszikus inflációs mutatók, így sokáig rejtve maradnak a szem elől, gyakran egészen egy nagyobb krízisig, amikor egyszerre kell szembesülnünk mindennel” - írta.

Zsiday hangsúlyozta, hogy Magyarország 2022-23-ban elképesztő, a rendszerváltás óta nem látott inflációs rekordot hozott össze. Bár most próbálják a helyzetet stabilizálni, és várhatóan valóban lemegyünk egyszámjegyű inflációs tartományba pár hónap múlva. Ugyanakkor szerinte nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy ezzel párhuzamosan hogyan zajlik a rejtett, állami szolgáltatásokat érintő infláció is, amit érzékelni lehet, de számszerűsíteni nagyon nehéz és valójában pont ugyanaz az oka, mint az inflációs rekordnak.

„Mindaddig, amíg egy adott ország nem néz szembe a gazdasági realitásokkal, nem lép le a politikai/gazdasági populizmus útjáról, és nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a valódi, hosszú távú organikus gazdasági növekedést támogatják (például az oktatás fejlesztése, szakképzett, demokratikus intézményrendszer erősítése, jogrendszer gyors, átlátható működése), addig kénytelen-kelletlen egyre jobban belesodródik a látható és a rejtett elinflálásba”

- zárta írását a befektetési szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Két ukrán drónt lőhettek le Tokajnál – állítja a Honvédség
Kémfilmekbe illő játszma zajlik Magyarország és Ukrajna között. Titkos drónküldetés, letartóztatott magyarok és kiutasított ukránok borzolják a kedélyeket.


Hónapok óta tart a magyar és ukrán titkosszolgálatok közötti játszma. A Telex szerint a történet egyik fontos fordulópontja az volt, amikor a magyar parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága februárban arról beszélt, hogy Ukrajna egy titkosszolgálati műveletet indított, ami Orbán Viktor lejáratását célozta. Ezt a kormánypárti politikusok és a kormánymédia a Dinasztia című filmmel kötötték össze. Ekkor már állítólag elindult a beépített ügynökök keresése.

A Telex úgy tudja, hogy valóban zajlott egy művelet, és miután erről a magyar nemzetbiztonsági szervek információkat szivárogtattak ki, az ukrán titkosszolgálat is komoly erőket mozgósított, hogy kiderítse, kik súgnak a magyar oldalnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, péntek reggel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy lelepleztek egy olyan ügynökhálózatot, amely közel áll a magyar katonai hírszerzéshez. A közlés szerint két magyar állampolgárt is elfogtak, mert a gyanú szerint kémkedtek Ukrajna ellen. Az ukrán szolgálat szerint a magyar sejt feladata az volt, hogy adatokat gyűjtsön a kárpátaljai katonai biztonságról, figyelje a légvédelmi és szárazföldi alakulatok sebezhetőségeit, és felmérje a helyi lakosok társadalmi és politikai nézeteit. A jelentés szerint azt is meg kellett figyelniük, hogyan reagálna Kárpátalja lakossága, ha magyar katonák lépnének a térségbe.

A magyar külügy pénteken bejelentette, hogy kiutasított két ukrán kémet, akik diplomáciai fedésben dolgoztak a budapesti ukrán nagykövetségen. Szijjártó Péter a döntésről azt mondta: „már át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének”.

A Telex szerint a titkosszolgálati műveletek egy idő után átléptek a katonai hírszerzés szintjére.

A múlt héten a Magyar Honvédség tokaji radarja több robotrepülőgépet is észlelt, amelyek Magyarország felé repültek. Egyet le is lőttek.

A hírszerzés szerint a drónokat ukrán területről irányították. A feltételezések szerint ezek a gépek a tokaji Kopasz-hegyre telepített, francia rakétákkal felszerelt légvédelmi rendszert tesztelhették.

A lap úgy tudja, hogy a magyar szolgálatok olyan információkat szereztek, amelyek szerint az ukránok szabotázsakciókra készültek, nem Magyarország, hanem Oroszország ellen, és ezekhez Budapestet is érintő útvonalat használtak volna. A magyar fél szerint az ukrán kiképzések Kárpátalján zajlottak, és az elfogott személyek feladata lehetett, hogy ezeket az akciókat figyeljék. A források azonban nem tudják, mennyire pontosak ezek az értesülések.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesznek: Ne csináljatok magatokból még nagyobb bohócot
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt kommunikációja összeomlott, mára a Benny Hill-showra és az 50-es évek agitprop jelentéseit is túlszárnyalja.


Reagált Magyar Péter arra, hogy Menczer Tamás és Kocsis Máté (két, egymásra kísértetiesen hasonlító posztban) arra jutott, hogy a Tisza Párt nyilvánvalóan összejátszik az ukrán titkosszolgálatokkal, ami a rendszerváltás utáni politikában példátlan.

A Tisza elnöke szerint „a kormányzás után mára a Fidesz kommunikációja is összeomlott. Olyan nevetséges mélységekbe süllyedtek, mint eddig soha.” Szerinte „Orbán Viktor honvédelmi miniszterének mondatai alapjaiban rengették meg a Fidesz hazug, kirakat békepolitikáját, a kormányzati kommunikáció mára totális káoszba és bohózatba süllyedt.”

Mint fogalmaz, „az egykor komolyan vehető állampárt Hofit, Benny Hillt és az 1950-es évek kommunista agitprop kommunikációt túlszárnyalva most éppen azt terjeszti, hogy a legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal.”

Hozzáteszi: „van egy rossz hírem. Ezt a marhaságot a saját szavazóitok sem hiszik el, sőt láthatóan kinevetnek benneteket. Először azt hazudtátok, hogy Brüsszel irányít bennünket. Aztán, hogy az amerikaiak. Aztán, hogy a német kancellár, meg a DK, meg Soros György. Most meg jön az ukrán titkosszolgálat. Ki lesz a következő?”

Majd egyértelművé teszi:

„Nektek talán szokatlan, de minket a TISZA-nál a hazaszeretet vezet, ahogy a napról napra egyre több mellénk álló honfitársunkat is.”

Ahogy arról csütörtökön írtunk, Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin Szalay-Bobrovniczki Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt: „Szakítsunk az eddigi béketevékenységeinkkel, átálljunk a háború felé vezető nulladik fázisra”.

Pénteken pedig az ukrán elhárítás azt közölte: hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.


Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.

Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”

– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”

– nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás és Kocsis Máté szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
A két politikus egy időben, majdnem szó szerint ugyanarra jutott: hogy Magyar Péter és pártja Ukrajna titkosszolgálatával együtt támadt a hazájára.


Szinte teljesen egyszerre, szinte teljesen azonos tartalmú poszttal jelentkezett a Facebookon Menczer Tamás és Kocsis Máté. A két kormánypárti politikus a Tisza Pártot kötötte össze a ma napvilágot látott ukrajnai kémbotránnyal.

Menczer Tamás (és Kocsis Máté is majdnem pontosan) azt írja:

„Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.”

A két politikus utána a következőképp tette össze a dolgokat:

  1. Ruszin-Szendi Romulusz korábban elmondta – erről felvétel van – hogy neki az ukrán vezetőkhöz megvannak a telefonszámok, fontos ukrán kapcsolatai vannak.
  2. Csütörtökön egy honvédségi jelentésből kiderült, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a NATO ülésein Ukrajnát dicsőítette. Ukrajnát képviselte, nem Magyarországot. Orbán Viktor ezért rúgta ki.
  3. Szintén tegnap a Tisza Párt vezetője megtámadta a magyar hadsereget, álhíreket terjesztett, gyengíteni akarta Magyarországot.
  4. Ma pedig az ukrán titkosszolgálat lejárató akciót indított Magyarország ellen.

„Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter az ukrán titkosszolgálattal összejátszva támadja Magyarországot! Ez példátlan, még soha nem fordult elő az elmúlt 30 évben, hogy egy pártvezető a hazájára támadjon egy másik ország titkosszolgálatával közösen” – írja posztjában Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: