HÍREK
A Rovatból

Prémiumot ígértek nekik, de csak Orbán Viktor képeslapját kapták a vízügyesek tavaly év végén – azt is csak e-mailben

Beígérték a 350 ezer forintot, de aztán kikerült a tervezetből. Magyarázatot egyelőre nem adtak rá.


Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot kaptak emailben az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói. A dolgozók azonban inkább azt szerették volna megtudni, mi történt az év végi prémiumukkal, amit először beígértek, majd váratlanul eltüntettek a bérjegyzékből – tudta meg a Telex.

Az OVF a vízügy országos szintű irányításáért felel, feladatai között van az ár- és belvízvédelem, valamint a vízkészletek kezelése.

A vízügy akkor szokott reflektorfénybe kerülni, ha valami baj van, például árvíz. Tavaly szeptemberben a Dunán levonult árhullám miatt ismét fontos szerep jutott az OVF-nek, a vízügyesek irányították a védekezést. Orbán Viktor október 23-án a Millenárison tartott állami ünnepségre is meghívta az árvízi védekezésben résztvevőket, ahol „színes gyermekprogramokkal, koncertekkel és ebéddel” kedveskedtek nekik.

Az ünneplés mellett a kormány döntött egy egyszeri, nettó 200 ezer forintos jutalomról is, de ezt kizárólag az árvízi védekezésben résztvevők kapták meg. Az OVF dolgozóinak túlnyomó többsége, akik irodában vagy más háttérfeladatokon dolgoztak, kimaradtak a szórásból.

Az év vége felé azonban remény csillant: először pletykák keringtek egy bruttó 350 ezer forintos év végi prémiumról, amit később megerősítettek, sőt, december 13-án még a bérjegyzékbe is bekerült az összeg. Négy nappal később viszont a pénznek nyoma veszett, és senki nem adott magyarázatot arra, miért „vonták vissza” a prémiumnak tűnő összeget.

Ehelyett a dolgozók egy Orbán Viktor arcképével díszített karácsonyi üdvözlőlapot kaptak a főigazgatótól.

„Nem tudom, ki gondolta, hogy ez jó ötlet, de hát legalább valamit kaptunk” – jegyezte meg keserűen egy dolgozó.

A csalódott munkatársak most abban bíznak, hogy legalább az idénre ígért 30 százalékos béremelést megkapják.

A Telex megkereste az OVF-et, hogy mi történt a prémiummal és mi lesz a béremeléssel. Az előbbi kérdésre nem kaptak választ, de azt megerősítették, hogy 2024-ben átlagosan 30 százalékkal nő a vízügyi dolgozók bértömege, amit 2026-ban újabb 12, 2027-ben pedig további 10 százalékos emelés követ majd.

A válaszban arra is emlékeztettek, hogy a szeptemberi árvízi védekezésben résztvevők már kaptak egyszeri kormányzati elismerést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor bejelentése: „Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal”
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.


Orbán Viktor szombaton délutánra összehívta a Védelmi tanácsot, miután az USA és Izrael közösen csapárt mértek Iránra.

A miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette:

"Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!"

Később egy videóban közölte, hogy mit döntöttek:

Szerinte az iráni háború közvetett hatást gyakorolhat Magyarországra, a biztonsági helyzetünkre, "különös tekintettel az energia-biztonságunkra". Elmondta, hogy a Közel-Keletn magyar katonák teljesítenek szolgálatot, "őket nem érték el katonai csapások", jól vannak.

A miniszterelnök közölte, hogy a terrorcselekmények valószínűségének emelkedésével számolnak, egész Európában, "ahogy ez legutóbb is történt", főleg ott, ahol "jelentős számú migráns él" - mondta.

Hozzátette: Magyarország sokkal jobb helyzetben van, de a terrorfenyegetettség készültségi szintjét "ezzel együtt is megemlejük egy fokozattal".

Beszélt arról is, hogy a konfliktus miatt a világpiacon jelentős energia áremelkedésre készülnek. "Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy letörjük Zelenszkij elnök Magyarországgal szemben bevezetett olajblokádját" - közölte. Ezért hatályban tartják az Ukrajna elleni válaszlépéseket - mondta el Orbán Viktor.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Donald Trump szombaton bejelentette: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is. Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája". Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videók: Rakétatámadás után tűz ütött ki a dubaji luxusszállodában, a Fairmont Hotelben többen megsérültek
Irán megtorló rakétacsapásokat indított Izrael ellen, melyek során a dubaji Palm Jumeirah egyik épületében is tűz keletkezett.


Lángokban állt a dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel homlokzata, miután találat érte az épületet. A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű füst gomolygott az ötcsillagos luxusszálloda felett. A helyi hatóságok megerősítették, hogy a Palm Jumeirah egyik épületében tűz ütött ki, és négy ember megsérült. A mentők azonnal a helyszínre siettek és lezárták a területet, a tűzoltók pedig megfékezték a lángokat. A sérülteket kórházba szállították.

A Daily Mail szerint rakétatalálat érte a turisták körében rendkívül népszerű szállodát. A beszámolók alapján a támadás nem sokkal azután történt, hogy Irán megtorló rakétacsapásokat indított a térségben. Ezzel Teherán az Egyesült Államok és Izrael korábbi, közös akciójára válaszolt. Több felvétel is megörökítette, ahogy a rakéta rendkívüli sebességgel szeli át a levegőt a becsapódás előtt.

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án, szombat reggel támadást indított Irán ellen. Az akció első hulláma kulcsfontosságú iráni politikai és katonai vezetőket, valamint stratégiai létesítményeket célzott. A teheráni belvárosban történt robbanások után sűrű füst emelkedett a magasba. Izrael védelmi minisztere közleményben hirdetett „különleges és állandó szükségállapotot”. Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, az Izraeli Védelmi Erők pedig riasztást adott ki, hogy felkészítse a lakosságot a „rakéták kilövésének lehetőségére”. Válaszul Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán és Szijjártó közösen főztek egy „kolis menűt”, mert erőt kellett gyűjteniük a Védelmi tanács ülése előtt
Kiderült az is, hogy miért rántotta készült sajttal, és ki milyen feladatot vállalt magára az ebéd megfőzésében.


Orbán Viktor és Szijjártó Péter a Védelmi tanács ülése előtt közösen készítettek meguknak ebédet. Erről egy videót is megosztottak, melyen bemutatták, hogy főzték a "kolis menűt", azaz rántottát sajttal.

A tojást a miniszterelnök kavargatta, míg a sajtot a külügyminiszter vágta fel.

Elmondták, hogy egész nap nem ettek, ezért most "erőt kell gyűjteniük". Azt is elárulták, hogy ezt szokták elkészíteni, de csak azért, mert "rántottát minden férfi tud készíteni". "Ennyit tudunk" - mondta a miniszterelnök, bár hozzátette, hogy ugyan böjt van, de ha lenne hús, akkor azért más lenne a helyzet.

Végül az ételt "testvériesen" elosztották, és távozás előtt még rendet raktak. "Nem hagyunk kuplerájt. Rendnek kell lennie" - tette hozzá Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent: „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket”
A Tisza Párt elnöke a kormányfő szombati, rántottasütős videójára reagálva tette meg ajánlatát. Felvetette, hogy akár a párt Ford Tranzitjával is elmennek Kijevbe, hogy kiderítsék, miért áll a szállítás.


Magyar Péter ajánlatot tett Orbán Viktornak:

nézzék meg együtt az ukránokkal a Barátság kőolajvezetéket, mert a probléma szerinte nem oldódik meg attól, hogy a miniszterelnök rántottát süt a Karmelitában.

A Tisza Párt elnöke sárbogárdi kampányállomásán reagált a kormányzati üzenetekre – írta a 444.hu.

„Hallom, hogy napok óta üzengetnek nekem, Lázár János is azt mondja, hogy hívjam fel Zelenszkijt. Én nem tudom a számát és

úgy tudom, hogy még nem mi kormányzunk, dehát értem, hogy azt szeretnék, ha már a Tisza dolgozna helyettük”

– fogalmazott Magyar, aki konkrét javaslatot is tett a hónapok óta akadozó, majd január végén teljesen leállt kőolajszállítás újraindítására. „Ha Orbán Viktor gyáva elmenni, akkor felajánlom neki, hogy nézzük meg együtt a Barátság kőolajvezetéket, kérjük meg az ukránokat, mutassák meg, hol sérült meg, miben tudunk segíteni, mikor tud leggyorsabb újraindulni a kőolajszállítás Magyarország felé.” A Tisza Párt elnöke hozzátette: Orbán tudja a telefonszámát, mondjanak egy időpontot, és ő akár a párt Ford Tranzitjával is hajlandó Kijevbe menni.

A Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszán január 27. óta áll a szállítás. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna akadályozza az orosz olaj tranzitját, míg Ukrajna a vezetéket ért orosz támadások okozta károkra és biztonsági kockázatokra hivatkozik. A kiesés miatt a kormány a stratégiai készletekre és a tengeri úton, az Adria-vezetéken keresztüli beszerzésekre támaszkodik, egyúttal felfüggesztette a dízelüzemanyag-szállítást Ukrajnába.

Magyar Péter élesen bírálta Orbán Viktor szombati, Szijjártó Péterrel közös rántottakészítésről szóló videóját is. „Attól nem lesz kőolaj a Barátság-vezetékben miniszterelnök úr, mert Facebook-posztokat írogat, tojásrántotta készítést mímelt a Karmelita-palotában.

Most már odáig süllyedt, hogy ezzel akarja bizonyítani, hogy ő a nép fia. De nekik nem ez a feladatuk.”

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány feladata lenne a közel-keleti eszkaláció miatt veszélybe került magyar állampolgárok mielőbbi hazahozatala is.

A magas benzinárakról szólva Magyar arra emlékeztetett, hogy a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor 300-330 forint volt egy liter 95-ös benzin, noha a világpiaci ár akkor magasabb volt, mint most. Szerinte a jelenlegi, 565 forint körüli árakat a kormány adópolitikája, a jövedéki adó emelése és az Európában legmagasabb, 27 százalékos áfa okozza. Egyúttal felszólította Orbánt, hogy csökkentse az üzemanyagokat terhelő adókat.

Magyar szerint a kormánynak 16 éve lett volna az olajbeszerzés diverzifikálására, hogy az ország ne váljon kiszolgáltatottá egyetlen forrás miatt.

„Élek a gyanúperrel, hogy ezt nem véletlenül nem oldotta meg Orbán Viktor. Lehet, hogy ez volt a küldetése? Lehet, hogy ez volt a kérés, hogy Magyarország kiszolgáltatott maradjon, mert így lehet zsarolni, el lehet kérni bármennyi pénzt?"

– tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk