Pintér javaslata megölheti a tanárok kreativitását – állítja Nahalka István oktatáskutató

Nem csitul a botrány, ami az orgiázó meleg plébános, Bese Gergő lebukásával indult: a kormánypárti ex-papról most a Redditen kezdtek történetek terjedni, amiket állítólagos volt diákjai osztottak meg.

– állítja egy névtelen redditező, hozzátéve, hogy középiskolásként földrajzot tanított neki Bese, illetve az iskolájában a fiúkollégium igazgatója volt. Állítása szerint Bese a diákoktól azt kérte, jelentsenek neki arról, „hogy a többi diáktárs milyen rosszaságon töri a fejét, mennyire kedvelik Gergőt”, majd a vizsgálat végén tudomása szerint „»lefokozták« általános iskolai földrajz tanárrá”.

A történetet innen egy másik reddites folytatja, ezt állítva:

A hozzászólók között rengetegen írják, hogy azt tapasztalták, Bese manipulálta a diákokat, kijátszotta őket egymás ellen, illetve visszaélt a belé vetett bizalommal. Egy hozzászóló szerint Bese miatt rúgták ki őt az iskolájából:

A több mint 220 hozzászólás között rengeteg vádat fogalmaztak meg, ezek az adminisztratív csalásoktól a bizalommal való visszaélésen át az ittas vezetésig terjednek. A leghosszabban az első poszt szerzője ír, ő így jellemzi Besét:

Egy hónapja, hogy a Volán bizonyos járatain bevezették a helyjegyet. A Volán szerint a lehetőség közkedvelt lett az utasok körében, azonban sok kommentben inkább panaszokat olvasni. Például arról, hogy sokan nem tudtak helyjegyet venni az applikációban vagy a vidéki pénztárakban. Az is sokakban nyugtalanságot keltett, hogy öt csoportra osztják szét a felszállni kívánó utasokat. Legelőször a helyjegyesek szállhatnak fel, legutoljára a díjmentesen utazók, például a nyugdíjasok.

Valóban ördögtől való lenne a buszos helyjegy ötlete? Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével beszélgettünk.

– Önöknek mi a tapasztalata a helyjegyfoglalási rendszerrel kapcsolatban?

– Sokan keresnek minket ezzel, de meg lehet nézni, hogy ez a fajta helyjegyfoglalási megoldás máshol is létezik. Ha valaki mondjuk a Flixbust használja, és például Bécsbe megy busszal, ott ugyanez a rendszer működik. Lehet helyet foglalni külön pénzért. Ha nem, akkor oda ül az utas, ahova tud. A vonatokon is pontosan így van. Vannak olyan járatok, ahol kötelező a helybiztosítás, és van, ahol ez ajánlott. Például Ausztriában ajánlott helyfoglalás van, de ebből is adódnak problémák. Amikor a határ átlépése után jön a magyar utas, akinek kötelező helybiztosítása van, megveszi a helyjegyét, és akkor előfordul, hogy valaki más ül a helyén. Az illetőnek fel kell állnia. Egyébként magára a helyfoglalásra van utasigény, tehát ezt így kell kezelni.

Továbbá a pénztárakban sem mindenhol lehet venni helyjegyet. Például Szekszárdon nem tudnak az utasok vásárolni, és ha a pénztár bezár, mert nincs nonstop nyitvatartás, akkor ez megint nem működik. Talán helyesebb lett volna úgy bevezetni, hogy egyes járatok esetében mindenhol, ahol az a járat elérhető, biztosítják a helyfoglalást, és járatonként terjesztik ki. Ehelyett a Budapestről induló távolsági járatokon vezették be, miközben vidéken nem lehet a pénztárban helyjegyet venni. Ez így nem jó, és ebből is rengeteg probléma adódik.

– Mit gondol arról a gyakorlatról, hogy öt csoportban szállhatnak fel az utasok, legutoljára azok, akik ingyen utaznak, például a nyugdíjasok, nagycsaládosok, kismamák, mozgáskorlátozottak? Nem érheti őket az a hátrány, hogy lemaradhatnak a járatokról, mert mindenki más előttük már felszállhatott? Korábban pontosan ők voltak azok, akiket előre engedtek felszállni.

– Ezt a kérdést a Lázár János miniszternek is feltették egy sajtótájékoztatón, és tisztázta, hogy

Önmagában viszont az, hogy öt kategóriába sorolják az utasokat, nem új dolog. Biztosan sokan utaztak már diszkont légitársasággal, ahol például a priority sorban lehet várakozni annak, aki egy kicsivel többet fizetett a szolgáltatásért, és előbb szállhat fel a repülőre, vagy előbb foglalhatja el a helyét. Ez nem jár nagy előnnyel, de hát van ilyen is. Ott ketté bontják az utasokat. Az, hogy ötfelé, és ezt a szerencsétlen járművezetőnek kell elrendeznie, nyilván nem működőképes, nem lehet elvárni a járművezetőtől, hogy az utasokkal való konfliktust ő vállalja fel mindig.

Egyébként például a Flixbusnál is úgy működik, hogy ha valaki helyfoglalós, tehát fizetett a helyért, vagy olyan helyekre ül, amelyek kiemeltebbek, akkor ő az első ajtón szállhat fel, a többiek pedig mehetnek a hátsó ajtóhoz. Én ezt megéltem többször is, és ott a sofőrnek be kell tartatnia. Van ilyen, hogy megkülönböztetik az utasokat priorizálás alapján, és ez elsősorban, sőt kizárólag azon múlik, hogy valaki valamilyen feláras szolgáltatást vásárolt-e meg, vagy sem.

– Történt olyan is, hogy valakit azért nem engedett fel a sofőr, mert azt mondta, hogy a helyek már el vannak adva, azaz ez a busz már tele van, miközben még sok üres hely volt.

– Ha le volt foglalva, akkor igen, tele volt. Ha valaki megvette oda a helyjegyét, akkor azzal az ülőhellyel valóban nem lehet már számolni.

– Ez például az ingázók esetében jelenthet-e problémát, késést?

– Az ingázóknál biztosan nem, mert

Tehát ahol állóhely is van, ott biztosan nem adhatnak el helyjegyet. Ez csak és kizárólag azokon a járatokon képzelhető el, ahol tilos az álló utasok szállítása. Azaz a járaton fix számú férőhely van, általában ez 49-50 ülés. Ha ezek elfogytak, akkor megtelt a járat. Ilyenkor szoktak második, vagy akár harmadik kocsit is indítani, például ha csoport utazik. Ilyen esetekben megjelenik a helyfoglaló rendszerben, hogy van második kocsi, és a sofőr is jelzi, hogy jön mögötte a kolléga a második járművel, mondjuk, tíz perc múlva, tessék azzal jönni.

– Tehát akkor attól sem kell tartani, hogy akinek a cége megvette a vármegyebérletet, annak zsebből kell hozzávennie 300 forintért a helyjegyet, mert ezek szerint a környéki, elővárosi, agglomerációs járatokon ilyen fajta helyjegyre nem kell számítani.

– Biztosan nem, mert ez nem erre való. Helyjegyek a távolsági járatokon, mondjuk úgy, hogy Intercity jellegű autóbuszokon fordulhatnak elő. Például a Pécs-Szeged járaton. Nincs közvetlen vasúti összeköttetés a két város között, mert ahol van vasút, ott a szabályozás is próbálja vasútra terelni az embereket. Ezeken az Intercity autóbuszokon nagyon minimális lehet azoknak a száma, akik ezeket a járatokat ingázásra használják.

– Ezek szerint ez az aggodalom is információhiányból fakadhat?

– Az előkészítés hiánya miatt nem magyarázzák el az embereknek, hogy mire számítsanak. Kicsit kapkodva van bevezetve, nem teljeskörűen, és rengeteg kérdés nincsen tisztázva.

Így csak annak az egy vonalnak az utazóközönségét „boldogítják” a próbaidőszak alatt.

– Azaz nem lenne balga lépés a Volántól, hogy ideiglenesen visszavonja, és műszakilag, informatikailag alaposabban előkészíti az egész rendszert?

– Igen, és aztán teljeskörűen be lehet vonni az utazóközönséget, ne adj Isten, az ezzel foglalkozó civil szervezeteket, hogy teszteljék a megoldást, derüljön ki, hol vannak megoldandó problémák. Ne gondolja senki, hogy azonnal minden tökéletes lesz, a legjobb szándék ellenére sem.

Az egyértelműen látszik, hogy nincs kész ez a dolog, idő előtt lett bevezetve, és ebből adódnak a gondok.

– Valaki azt írja, azt gyanítja, hogy a vármegye- és országbérletek alacsony ára miatt „tonnányi pénz hiányzik a kasszából”, és ezzel kívánják pótolni azt. Ez egy rosszmájú komment, vagy lehet-e mögötte valami?

– Szerintem hozzá nem értő komment, és valószínűleg az alapfokú matematikai ismeretek hiányát tükrözi.

Ez valójában inkább egy utasigényt kielégítő, emelt szintű szolgáltatást kínáló rendszer szeretne lenni, egy fejlesztés, aminek a bevezetése nem sikerült igazán jól.

Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész és műfordító, az orosz irodalom egyik legismertebb hazai szakértője, aki mögött 45 évnyi kutatói és oktatói tevékenység áll. A nyugdíjkorhatárt elérve, tudományos munkássága alapján 2023 őszén az ELTE-n napirendre került a professzor emeritus cím megítélése számára. Ám teljesen váratlanul ez nem történt meg, mert az erről dönteni hivatott fórumon, az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézetének tanácsülésén

A kifogásolt írások és publikációk az ukrajnai menekültek megsegítésével, a háborúval foglalkoztak, és egyértelműen kiderült belőlük, hogy Hetényi Zsuzsa elítéli az Ukrajna elleni orosz agressziót. Írt például arról, hogy önkéntes tolmácsként hogyan segítette a menekülteket a budapesti pályaudvarokon, ugyanakkor kiállt az orosz kultúra és háborúellenes értelmiség mellett. A Magyar Narancsnak adott interjújában pedig arról beszélt, milyen nehéz ebben a helyzetben kutatni és tanítani. „Odaállok a hallgatók elé, és a szemükbe nézve azt kérdezem magamtól, hogy mit fognak kezdeni ezzel a tudással, amit kapnak. Ha propagálni fogja, azért nem tanítom szívesen, ha meg elvégzi, kinyílik a szeme, más pályára kényszerül, és hiába telt el három vagy öt éve, akkor meg azért” - mondta a lapnak.

A HÖK-ös panasza után az ügyet visszautalták a tanszékre, amelynek vezetője e-mailben kért a nyilatkozatokkal kapcsolatban magyarázatot. Ezután kitűzött egy meghallgatást, de az Covid fertőzés miatt elmaradt, és végül meghallgatás nélkül elutasították a cím odaítélését. Hetényi Zsuzsa panaszt tett az egyetem etikai fórumain diszkrimináció gyanújával és leszavazásának okait tudakolva. Melyek megállapították ugyan, hogy történtek megkérdőjelezhető dolgok, de megoldást nem javasoltak. Hetényi Zsuzsát kérdeztük.

– Mit is jelent ez a professzor emeritusi cím?

– Professzor emeritus akkor lesz valaki, amikor az életkora miatt nyugdíjba megy, viszont az egyetem továbbra is számít a munkájára valamilyen formában. Ez fizetéssel jelenleg nem jár, ingyen dolgozhat, oktathat, doktori képzést vezethet.. A professor emeritus cím az egyetemek működési szabályzata szerint annak járhat, akinek kiemelkedő a tudományos és oktatói teljesítménye, sokat publikál jó helyeken, konferenciázik, tudományszervezési munkát és országos szintű közéleti tevékenységet végez. Az emeritusnak megmarad az egyetemhez kötődése, idegen szóval affiliációja, a konferenciákon meg a publikációiban szerepel az egyeteme neve. És az ilyen ingyen professzor jó pont az egyetemnek a minősítésekor.

– Ez mennyire automatikus? Egy professzor, aki az életét az egyetemen eltöltötte, és ezeknek a kritériumoknak megfelel, automatikusan megkaphatja ezt a címet?

– Ez nem automatikus. Ha valaki már professzor, akkor az intézete dönt arról, hogy meg szeretné-e tartani. Arról, hogy a saját intézete leszavaz valakit, még nem hallottam, pedig vannak konfliktusos tanszékek és intézetek, képzelheti. Heller Ágnest emlékeim szerint leszavazták, de már a Kari Tanácsban.

Ezt megerősítette számos kollégám más intézetekből.

– Az ön esetében mi történt?

– Fölterjesztett a tanszék, egy darabig úgy tűnt, hogy ez egy formaság, mert nem volt ezzel szemben semmi ellenvélemény. Majd az ülésen a hallgatói önkormányzat jelezte, hogy számukra az én nézeteim „aggályosak”.

– Ők mivel indokolták ezt?

– Ennek a folyamatnak éppen az indoklás az egyik nagyon gyenge pontja, jogilag is problémás. Ennél az egy mondatnál többet én sem láttam, tudományos és egyéb tevékenységemet nem említették a jegyzőkönyvben se 2023 novemberében, ezen az ülésen, se később.

Semmi mást nem közöltek, ráadásul ezt egy intézeti körlevélben küldték szét, amit velem együtt még vagy harminc ember megkapott. Szóval nem is nekem írták meg, csak másokkal együtt innen értesülhettem, hogy „aggályos” vagyok és ezért visszadobják a tanszéknek újratárgyalásra. Rögtön visszakérdeztem, naivan, és meglepetten, hogy ez mit fed. A tanszékvezető válaszolt, ismét nyilvános kör-e-mailben,

és arról, hogy a szakmánk teljesen felfordult a háború miatt, és milyen lehetetlen helyzeteket élünk át. Konkrétan ezekre hivatkoztak, de még kérték, hogy küldjem el egyéb írásaimat is. Én elküldtem egy csomó linket, és jeleztem, hogy például a rektori hivatal engem delegált Bécsbe, az ELTE nevében, a háború évében, 2022 júliusában, elküldtem a bécsi interjút, ahol én képviseltem az ELTE-t a külügyi rektorhelyettessel együtt. Utána nemzetközi tanácskozásokon vettem részt ezzel kapcsolatban, például egy nagy prágai konferencián, amelyet a cseh külügyminisztérium támogatott. Hozzátenném, hogy

Ezekben a beszámolókban ott szerepeltek az „aggályosnak” minősített publikációk, és azokat bizony jóváhagyta a kari Tudományos Tanács, és jóváhagyta a Bölcsészkar vezetése.

– Akkor mégis, mi történhetett?

– Eleinte úgy tűnt, hogy itt nem az ELTE-ről van szó. Bennem nagyon erős volt, naivan erős az ELTE iránti lojalitás, sőt büszkeség, és sokáig biztos voltam benne, hogy maga az ELTE megvéd ez ellen a jogtalan lokális döntés ellen. Kari vagy rektori szinten többször kaptam olyan visszajelzést, hogy becsülik a tudományos munkásságomat. Tudhatták, miket írok, mert a nagy nemzetközi kiadóknál vagy elismert folyóiratokban megjelent úgynevezett Q1-es publikációkra rektori és kari különdíjakat lehetett megpályázni, és ilyet kétszer is kaptam. Azt hittem, elismerést jelent az említett bécsi felkérés is.

Csakhogy a bölcsészkar Etikai Bizottsága nemcsak nem igazolta ezt a reményemet, de nem is mutatott rá a szabálytalanságokra, és maga is tévesen döntött, el is marasztalt etikai vétségért. Így mentem nyugdíjba áprilisban, egy szó köszönet nélkül, és ezzel megbélyegezve.

– És mi volt szabálytalan?

– Szabálytalannál is több, szimplán jogsértő. A diszkrimináció elleni törvény szerint, amelyet az Országgyűlés elfogadott 2003-ban és 2006-ban még módosított is,

Egyébként is furcsa egy interjúból kiragadott mondatra alapozni egy indoklást. Másrészt, mint láttuk, fogalmam sem volt arról, mi zajlik, mi a valódi indok, vagyis a folyamat nem volt átlátható. Az intézeti tanács részéről mindkettő etikai vétség az etikai kódex szerint. Fontos lenne, hogy ne kelljen találgatni. Ez volt az egyik pont a nyolc közül, amit márciusban megvizsgálásra benyújtottam az Etikai Bizottságnak, hogy vajon lehet-e ilyen nem átlátszó módon működnie bármilyen intézetnek. Az átláthatóságot az etikai bizottság is kifogásolta. De hogy jogsértés történt, azt nem, ami elég kínos.

– Én is megpróbáltam utánanézni, hogy mi lehetett az az aggályos kitétel, amire hivatkozhattak. Azonban semmi olyan szélsőséges nézetre nem leltem, ami esetleg indokolhatna egy ilyesféle aggályt.

– Két dolgot szeretnék mondani. Az egyik az, hogy jó lenne, ha nem nekünk kellene találgatnunk, ugye?

– Igen, pontosan.

– Másik az, hogy ezek a publikációk hónapokkal korábban megjelentek. Bármi aggálya lett volna a HÖK-nek, bármikor megszólíthattak volna. Bejártam, dolgoztam, ott voltam közöttük, az doktorandusz képviselővel pont szemben lévő termekben tartottunk órát.

Tudniuk kellett, hogy a véleményem nem egyedi. Nyugat-Európában az egyetemek egyöntetűen megszakították az oroszországi hivatalos együttműködéseket. Miközben vérzik a szívünk a kollégákért, akiket szeretünk, ismerünk. Intéztem külföldi meghívást és kapcsolatot nem is egy háborúellenes beállítottságú orosz kollégának, hogy levegőhöz jusson. Interjúban deklaráltam, hogy „Nem szabad magára hagynunk a háborúellenes orosz értelmiséget”, ez is lett a címe. Megírtam, hogy a rezsim és az emberek nem ugyanaz. Könyvemben megírtam a kételyeimet. Amikor bekérték a cikkeimet, elkezdtem összegyűjteni, amit a háborúval kapcsolatban két éve alatt írtam, és magam is elcsodálkoztam, mert több mint negyven cím szerepelt a listán. És akkor arra gondoltam, tényleg,

– Hogyan zajlott a megismételt szavazás? Én azt látom, hogy volt február 22-én egy szavazás, amiből kilencből kettő igennel szemben hét nem szavazat született. Tehát a Hallgatói Önkormányzatnak nincsen többsége, az egy szavazatot adhat le.

– Hármat. Minden tag egyet, és három hallgató tag volt ott.

– Hármat? Történt valami nyílt vita, vagy simán csak egy szavazás történt vita nélkül?

– Én nem tudok semmit. A szavazások titkosak, nem nevesíthetőek. De sok dolgot ki lehet következtetni. Például töprengjünk el azon, miért nem mondták az „aggályaikat” felvető hallgatóknak ott rögtön a tanácsban azt a kollégák, a tanszékvezető vagy intézetvezető, aki egyben elnököl ott, hogy az indoklásuk diszkriminatív? Miért nem mutatott rá erre a mulasztásra az etikai bizottság?

Nehéz elhinnem, hogy minden tanszéki kollégám helyesli ezt a döntést, hogy távozzak. De a Facebook bejegyzésem utáni folyamatokban sem boldogultak volna egyedül a hallgatók.

– Mert a döntés után a Facebookon lehozta a történetet.

– Csak azt tettem közzé, amit én is tudok, illetve a neveket persze nem tettem ki, hogy kik voltak, akik vettek részt az üléseken, meg ki írta nekem a számonkérő e-mailt. Tehát van négy dokumentum. Az első az, hogy 2023 októberében száz százalékban támogatta a tanszékem a felterjesztésemet. Második dokumentum a novemberi intézeti jegyzőkönyvrészlet, hogy visszautalják a kérdést a tanszéknek. A harmadik a cikkeimet számon kérő másnapi tanszékvezetői email, és végül a negyedik a 2024 február végi kurta-furcsa, indoklás nélküli hét-kettes leszavazás jegyzőkönyve, hogy az intézet elutasított. Ezeket tettem ki. Megjegyzem, nem értem, mi változott október és február között, amitől a tanszék véleménye megváltozott. Én nem szegtem törvényt, az biztos.

- Amikor az interjút elkezdtük, Ön márciusban letiltotta a szöveget, mondván, hogy még folyamatban van az ügy. Mi történt a továbbiakban?

– Márciusban a HÖK beadott ellenem egy etikai panaszt, mert a posztomhoz elég tarka Facebook kommentek érkeztek, és az indoklás szerint meg kellett volna védenem a HÖK-öt, mert ez az ELTE jó hírnevét sértette.

Mégis mit kellett volna tennem, a sarokban sírdogálnom egymagamban? Sírdogálásra egyébként lett volna jó okom, mert a HÖK-ösök Facebook-kifogásoló panaszának másik részében harminc évre visszamenőleg összegyűjtöttek negatív hallgatói véleményeket. Ezekből ha háromnak volt valami valóságalapja, de azt is torzítva adták elő, és persze névtelenül. Még a beadvány szerzőinek nevét sem közölték velem, a panaszt sem kaptam meg, csak „betekinthettem”, ami egy „belső szabály”. Itt egy második gyanú lopakodik az ember fejébe:

Vak is látja, hogy azért kellett gyorsan bebizonyítani, hogy nem voltam jó oktató, mert különben az indoklásuk diszkriminatív, ezt a panaszomat akkor már ismerték. Szóval nem is a nézeteim aggályosak, hanem ezt meg azt mondtam az órákon és csúnyán néztem. Ezeket a panaszokat egyébként az Etikai Bizottság elhárította, mert a szabályok szerint panaszkodni akkor kell, amikor a dolgok történnek, legfeljebb fél év telhet el, azt hiszem. Ezért nem is hallgattak meg sajnos olyan hallgatókat, hiába kérelmeztem, akik más véleményt el tudtak volna mesélni.

- És mit szóltak ehhez a kollégái, nem kereste senki?

Nem. Mintha kiközösítettek volna.

Gondoljon bele, szavaz, utána az intézetvezetés visszautalja újra szavazásra a kérdést. Akkor rosszul szavaztunk, gondolja, nyilván mást vár el tőlünk a vezetés, akkor most másképpen szavazok. Vagyis félelmet keltettek. Félelmüket bizonyítja, hogy

Az „összes oktató nevében”, írja a levél, de ez nem igaz, ahogy az sem, hogy engem sorozatosan hívtak beszélgetésekre. Egyre hívtak, decemberben, akkor Covidos lettem. Utána kizártak az intézeti kommunikációból. A beígért tanszéki értekezletre nem hívtak, ha volt is.

Most tudtam csak meg Krusovszky Dénes esetemről szóló cikkéből a Magyar Narancsban, hogy a tanszék „nem kívánja döntését indokolni”... Egyrészt. legalább is tudtommal, nem a tanszék döntött, másrészt egy tanszék vagy intézet arctalan hatalomként kénye-kedve szerint dönthet?

– Az első és a második szavazás között semmilyen nyilvános tisztázó beszélgetés, semmi olyan dolog nem történt, ami bármilyen módon nyilvánvalóvá tette volna, hogy igazából mi a baj? Mi „aggályos”?

– Hát nem történt semmi, és nem tudom, mi aggályos. A valódi baj az, hogy... ilyen az uralkodó retorika, amit nap mint nap tapasztalunk, pontosan erre megy ki, hogy homályosan elejtenek célzásokat, aztán majd valaki ráugrik, és megpróbálja kitalálni, hogy az mit fed. Én nem szeretnék ebbe az utcába besétálni. A Magyar Narancsban volt egy elég kemény interjúm tavaly, ahol megfogalmaztam a kételyeimet.

A múlt héten beszéltem egy nagy tekintélyű német, jelenleg Ausztriában élő és dolgozó idős professzorral, aki azt mondta, hogy ez az utolsó féléve, hogy ő nem tanít többé orosz irodalmat, mert egyszerűen nem hajlandó tovább csinálni. Nem azért, mert nem szereti, vagy nem értékeli, csak valahogy vállalhatatlan lett az, hogy a háttérben mindig ott van a kettős gondolkodás, hogy mit képviselek most, vagy mit tudok erről, meg mit szabad mondani egy tanteremben. Ezeket a kételyeket fogalmaztam meg én is. Én azt gondolom,

Másrészt azt gondolom, hogy ilyen helyzetben az értelmiség feladata, hogy ezt kimondja.

- Nyugdíjba ment észrevétlenül, és etikai vétségben elmarasztalták. Akkor mi tartott ennyi ideig?

- Fellebbezést adtam be mindkét etikai határozat ellen, és mint nemrég megtudtam, beadott egyet az intézetvezető is, mert ő egy kis figyelmeztetést kapott a jegyzőkönyv nem eléggé átlátható megfogalmazása miatt. A másodfokot az Egyetemi Etikai Testület jelenti, ahol, ahogy elnéztem, az érintett karról nem is volt senki jelen. Itt már nem volt meghallgatás, csak három határozat. Az intézetvezetőt érintő döntést helyben hagyták. Az én etikai vétségemet hatályon kívül helyezték egy gordiuszi indoklással: már nyugdíjban voltam a határozat idején, nem voltam ELTE polgár. És végül az augusztus 2-án érkezett határozat kifejezi sajnálatát, hogy egy sikeres pálya így ért véget, és felveti, hogy bizony

- És most hogyan tovább?

- Ezt én is megkérdeztem a dékántól, várom a válaszát. Nem lehet annyiban hagyni, mert kis hazánkban már másutt is történt hasonló eset, más egyetemen, iskolában, egyházközöségben, hivatalban, ahol valakinek a közéleti szereplése miatt gondolták úgy, hogy kellemetlen. Változatlanul, és immár függetlenül mondogatom a közéletben, amit gondolok. Kételyeket vetek fel, és az ukrajnai szempontot védve ahhoz tartom magam, hogy

A tanítás hiányozni fog, de előadásra kapok néha meghívásokat, az elég lesz. Írni fogok.

Emeritusként visszatérni oda, ahonnan kitettek, elképzelhetetlen. A pofonok is lehetnek hasznosak, felébredtem, és visszatekintve jobban látom, milyen is volt ez a negyven év az ELTE-n. A korszakok változását és a kicsinyes játszmákat érdemes dokumentálni. Élek hát a szabadságommal.

Az üggyel kapcsolatban kerestük az ELTE Bölcsészkar dékánját, és a Hallgatói Önkormányzatot is, egyelőre megkeresésünkre nem kaprunk választ.

Kevés dolog lehet meglepőbb annál, mint amikor valaki számára kiderül, hogy az autóját hivatalból kivonták a forgalomból. Olvasónk ezt augusztus végén tudta meg, amikor a kötelező biztosítást nyújtó biztosítótól levelet kapott arról, hogy a biztosítását szeptembertől felfüggesztik.

„Először azt hittem, valami tévedés. Azonnal felmenten az ügyfélkapun keresztül is elérhető gépjárműnyilvántartásba, és döbbentem láttam, hogy a kocsi tényleg nincs forgalomban. Már január eleje óta” – írja budapesti olvasónk.

Azért is lepődött meg nagyon, mert a céges autó áprilisban gond nélkül átment a műszaki vizsgán, előtte két hónappal pedig a casco és a kötelező biztosítását is simán meghosszabbították.

Nem szólt a lízingcég sem, pedig olvasónk csak üzembentartója a járműnek, és joggal feltételezte, hogyha kivonják a kocsit a forgalomból, a tulajdonost, vagyis a lízingcéget is értesítik róla.

„A következő kérdés az volt, hogy mi történhetett? Mivel újonnan vásárolt autóról van szó, az, hogy esetleg lopott, kizárható. Esetleg elmaradt a gépjármű-adó befizetése? Hol lehet ezt kideríteni?” - morfondírozott olvasónk. Megnézte a NAV nyilvántartást, ott azonban a cégnek adó túlfizetése volt, nem pedig hiánya. Belépett a cégkapura is, hátha az ottani levelekben valamilyen nyomra akad.

Csakhogy a cégkapun nem sok mindent talált, az oda érkező leveleket ugyanis 30 napon belül a rendszer automatikusan törli, hacsak nem helyezi valaki tartós tárba. Van ugyan egy rész, ahol a meghiúsolási értesítések vannak, amik arról szólnak, hogy valaki küldött egy levelet, de azt senki sem látta, azonban még ezek is törlődnek egy idő után. Konkrétan február előttről egyet sem talált a fiókban.

Mivel a cégkaput főként a könyvelője kezeli, beszélt vele is, ő azonban szintén nem tudta megmondani, mi történhetett.

A gépjárműnyilvántartással kapcsolatos kérdéseknek a kormányablakokban lehet utána járni. Olvasónk foglalt tehát egy időpontot, de szabad helyet csak az egyik Budapest-környéki agglomerációs településen talált a következő hétre. Mikor odaért, nagyon kedvesek voltak, segíteni azonban nem sokat tudtak. Annyit mondtak, hogy valamilyen bírságról van szó, ez egyértelműen kiderül a rendszerből, de a teljes aktára csak abban a kormányablakban látnak rá, ahová az autó a forgalmija szerint tartozik.

Így jött még egy út, immár időpontfoglalás nélkül, próba-szerencse alapon az illetékes kerületi kormányhivatalba. Ott aztán fény derült a rejtélyre: egy előző nyári gyorshajtási bírság miatt vonták ki a kocsit a forgalomból.

„Konkrétan egy 30 ezer forintos bírság befizetése maradt el, azért, mert erről is csak a cégkapura küldött a rendőrség értesítést. Bár senki sem látta, öt nappal később kézbesítettnek minősítették a levelet (mintha csak egy ajánlott levél lett volna), 30 nappal később pedig törlődött az egész. Ahogy a kormányhivatal fizetési felszólítása, majd az a határozat is, amivel kivonták a kocsit a forgalomból. Az egésznek semmi nyoma nem maradt” – írja olvasónk.

Ehelyett az autót kivonták, a vezetője pedig csak a szerencsének köszönhette, hogy nem valamelyik határátkelőn, vagy egy rendőrségi ellenőrzésen derült ki, hogy már nem is közlekedhet vele. Mert ilyen esetben ott helyben levetetik a rendszámot.

„A dolog happy enddel végződött, a rendőrségi ügyiratszám és a rendszám alapján online azonnal befizethettem a 30 ezer forintot, és negyed óra múlva a kocsit vissza is helyezték a forgalomba, méghozzá a biztosító tájékoztatása szerint visszamenőlegesen. Hogy hibáztam-e? Nem kérdés. A cégkapus levelekről ugyanis e-mailt is küldenek, és ide egy olyan e-mail cím volt beállítva, amit szinte sohasem néztem. De akkor is elgondolkodtató, hogy történhet meg mindez 2024-ben Magyarországon?” – teszi fel a kérdést olvasónk.

És bár a digitális ügyintézés csodás dolog, mi azt sem értjük, hogy az ennyire fontos olvasatlan leveleket miért nem küldi ki az állam papír-formában is? Ahogy az is egy kérdés, hogy egy 30 ezer forintos gyorshajtási bírság miért vezet automatikusan a legsúlyosabb szankcióhoz, a kocsi forgalomból történő kivonásához, előbb miért nem próbálja meg például a NAV inkasszóval behajtani a pénzt? Megannyi megválaszolatlan kérdés.