A nőket kellett megszólítani – beszélgetés Pataki Ágival, a legismertebb magyar modellel
Pataki Ági nyitotta meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Mit vásárolt Jucika? – Nők a szocialista reklámban című kiállítását.
Az egykori „Fabulon-Lány” a tárlat kapcsán, amelyet egy kicsit a „saját meséjének” is tekint, felidézte gyermekkorát, az 50-es éveket, amikor „minden nő egyforma volt”, de beleégett az emlékezetébe a „pöttyös kendős traktoroslány képe” is.
Fotó: GNLA következő évtizedet viszont nagyon ellentmondásosnak érzi, mert egyfelől a kiskosztümös nő vagy a konyhatündér ideálját kínálták, miközben a világban mindenhol folyt a „hippi-forradalom”.
"Nálunk is dúlt, csak a háttérben. Az iskolában a szörnyű, térdig érő sötétkék köpenyt viseltük, de amikor kimentünk és levettük, olyan volt, mintha más életet éltünk volna, a miniszoknyával, a felborzolt hajjal” – mesélte Ági. Elmesélte a híres Kálvin téri Fabulon-fal születését, amelyet a 80-as évek elején a kor egyik leghíresebb avantgárd művésze, Erdély Miklós készített. „Ezt szeretem úgy mesélni, hogy én vagyok az egyetlen élő személy, aki műemlék-felügyelet alatt áll” – mondta tréfásan, még ha nem is elsősorban őmiatta, hanem a több mint 30 éve elhunyt alkotó miatt. Pataki Ági ezt követően adott interjút a https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ -nak. - Ön szinte véletlenül került be a modell-szakmába, Rotschild Klárának köszönhetően – bár azt mondják, nincsenek véletlenek. - Szerintem vannak véletlenek, az más kérdés, hogy az ember meg tudja-e ragadni a véletlent, a lehetőséget, vagy sem. Én „több szálon” kerültem be a szakmába. Az első szál volt, amikor még gimnazista koromban Sándor Pál beválasztott a Szeressétek Ódor Emíliát című filmjébe. A második szál Rotschild Klári nénivel való teljesen véletlenszerű találkozás volt: spanyol tolmácsként dolgoztam és szalonjában én szerveztem egy beszélgetést. Megtetszettem Klári néninek és a következő bemutatóján már én voltam a „menyasszony”. A harmadik véletlen pedig az volt, hogy Németh Andrea fotóművész készített a vizsgakiállításához egy fotósorozatot rólam és ezt a Kőbányai Gyógyszergyár megvásárolta az éppen induló reklámkampányához. Megtetszett és húsz évre „megvetettem a lábam” benne. De az már nem véletlen, hogy ha az ember húsz évig a pályán tud maradni. - A reklám a szocializmus korai éveiben egyfajta „szükséges rossz”, aztán éppen a 70-es évek elején, amikor az Ön pályája kezdődik, akkor változik meg valami gyökeresen. Hogyan látta ezt belülről? - Amikor belekerültem, nem mértem fel, de visszagondolva már tudom, hogy „jókor voltam jó helyen”, jókor voltam 18 éves. Akkor fedeztek fel, amikor elkezdődött egy valódi, profi reklámközeg kialakulása, és így tudtam az első magyar profi módon kitalált, és kivitelezett reklámkampány arcává válni. Valószínűleg azért is tudtam évtizedekig maradni, mert akkor ez egy olyan légüres térben történt, hogy sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint ahogy napjainkban, egy „reklámzajban” kapna. - Mi volt az elvárás akkor egy „reklámarccal” szemben? - Nem lehet meghatározni, hogy milyen tulajdonságok kellettek ehhez. Sokáig nem is gondolkodtam azon, hogy miért pont én tetszettem meg. Ma úgy gondolom – ez az én megfejtésem, nem biztos, hogy igaz – hogy olyan típusú nő vagyok, aki a nőkre hat. Nem vagyok egy „bombázó”, egy „különleges” nő, csak egy átlagosnál jobb külsejű, kellemes benyomást keltő arc voltam és ez jó hatást gyakorolt a női vásárlókra. Olyan terméket reklámoztam, amellyel a nőket kellett megszólítani. Ráadásul nagyon „semleges” arcom volt, nem lehetett beskatulyázni „északi”, „déli” vagy más típusokba, tehát általa igen széles réteghez lehetett szólni. Hogy valóban így van-e, nem tudom, meg kellett volna kérdezni Veres Marikától, aki engem „kitalált.” - De semmiképpen sem akarták „átalakítani”, ahogyan időnként valóságos rémtörténeteket lehet erről hallani a modellek világából. - Nem. És ha valakinek egy idő után lesz egy imázsa, és ha a közönség az archoz már nevet is párosít – ez igaz a mai reklámokra is igaz – akkor már szó sem lehet átalakításról, hiszen önmagában reklámhordozó. Ez akkor még nem kristályosodott ki így, de ma már tudom, hogy az alatt a 20 év alatt magamból is brandet építettem. Amikor még azt sem tudtuk, hogy mi az a „brand”. - A reklámipart gyakran vádolják „szexizmussal.” Mi erről az Ön véleménye? - Nincs értelme egy egész szakmát, vagy iparágat vádolni valamivel. Vannak benne természetesen olyanok, akik valóban szexisták, és olyanok is, akik egyáltalán nem. A modell eszköz a fotós, a grafikus, a reklámszakember kezében és nagyon sokszor ilyen értelemben kiszolgáltatott annak az embernek, a jó ízlésének, hozzáállásának, jó vagy rosszindulatának. Megesett velem, hogy fürdőruhás divatfotót készítettek rólam, és a fotós azt a felvételt eladta egy kártyanaptárra a húsipari trösztnek. Ezt én is csak 10 év múlva tudtam meg, amikor a kéményseprő bedobta a kártyanaptárt, amelyen rajta volt a húsipari tröszt felirata. Ezzel teljesen más értelmet kapott ez a fotó, mint amilyen céllal, egy divatlapnak készült. A modell egyetlen dolgot tehet: megválogatja, hogy kikkel dolgozik, de még így is beüthetnek ilyen történetek. -A reklámszakmában szerzett tapasztalatok nyilván hasznosak lettek filmproduceri munkájához is. - Férjem, Kovács Gábor már egyetemista korában a filmgyárban dolgozott, ő alakított egy filmes céget, a Filmpartnerst és én abba csatlakoztam be. Tehát ő volt a kezdeményező, nem én. De azért hasznát vettem. Pedig amikor belevágtam, azt gondoltam, egy-két év „elpazarlása” megengedhető. Aztán húsz év lett belőle, és nem úgy élem meg, mint elpazarolt időt, mert kivettem belőle azt, ami érdekes, ami jó, ami ihlető volt. Bár voltak olyan dolgok, amiktől úgy éreztem magam, mintha bányában dolgoztam volna, de ha mégis mérlegre teszem az egészet, több volt benne a pozitívum, mint a negatívum. - Jó néhány nagysikerű filmben közreműködtek, köztük a három Üvegtigrisben, a Fekete kefében, a Fehér tenyérben. Milyen filmeket vállalnak a legszívesebben? - Műfaji preferenciáink nincsenek. A döntő szempont, hogy ki az alkotó, akivel eltöltünk egy-két évet szoros kapcsolatban. Fontos az ő személyisége, hogy tiszteljük egymást, hogy jól érezzük magunkat a társaságában. A filmezés iszonyúan hektikus, nagyon nehéz folyamat, ha eleve nincs egy kölcsönös respekt és szimpátia, nem lehet együtt dolgozni. Ha mindez együtt van, akkor valószínűleg minőségi munka születik belőle. Egyszóval: a minőség érdekel minket. Lehet fergeteges vígjáték és köldöknézős art-film is, csak legyen értelme. - Tavaly Ön részt vett az Élet Menetén és ott mondott egy nagyon fontos gondolatot: „A szokatlantól nem félni kell, hanem megismerni”. Mit tehetnek az olyan ismert emberek, mint Ön azért, hogy az emberek megértőbbek, toleránsabbak legyenek egymás iránt? - Például éppen azt, amit én tettem, hogy elfogadtam a felkérést az Élet Menetére. Nagyon féltem először tőle, mert nagyon nehéz a tömeg elé kiállni úgy, hogy az ember tisztában van a saját jelentőségével. Aki felkért, meggyőzött arról, hogy az én mondandóm máshová, és esetleg másokhoz jut el, mint Konrád György vagy a többi neves felszólaló. És azért is vállaltam el, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek a maga szintjén, a maga helyén, a maga idejében van teendője e téren. - Tagja lett a közelmúltban egy női olvasóklubnak. - A klubot az utánam követő generációhoz tartozó, többnyire bölcsész lányok hozták létre és meghívtak maguk közé. Stabil tag lettem, szorgalmas diák, aki mindig mindent elolvasok. Nagyon hasznos időtöltésnek tartom, hogy csajok összeüljenek, és ne csak a divatról, vagy más „női butaságokról” beszéljenek, hanem legyen egy ilyen „főcsapás”, amikor tizenketten ölre megyünk egy könyv kapcsán. Mellesleg nagyon fontos kapcsolatépítő program. Nekem nagy élmény volt Nádas Péter Párhuzamos történetek című könyve, de vannak olyanok is, amelyeket fiatal korunkban olvastunk, mint például jack Kerouac Útonja, vagy Szerb Antal Utas és holdvilágja. És arról beszélgetünk, hogy ezek a könyvek mit jelentettek nekünk akkor, és ma ugyanazt jelenti-e vagy valami mást. - Milyen produkciókat várhatunk a Filmpartners műhelyéből? - Szilágyi Zsófia Egy nap című, alacsony költségvetésű, a Nemzeti Filmalap Inkubátor Programja keretében készült filmje, amelynek én voltam az egyik producere Kenesei Edina mellett, Cannes-ból elhozta a filmkritikusok nemzetközi díját (Fipresci), most fesztivál-körútra indítjuk. Az utómunkálatoknál tart Kocsis Ágnes Éden című filmje, amelynek szintén én vagyok az egyik producere és amely a Mythberg gyártásában készül. Már folynak az előkészületei Gothár Péter új filmjének is, ez lesz 15 év óta az első alkotása… És hogy visszakanyarodjunk kiinduló pontunkra: Pataki Ági csak most tudta meg, hogy reklámja annak idején még a kormányőrséget is megfertőzte…
Fotó: GNL
Kiss Imre, az MKVM igazgatója és Pataki Ági a kiállítás megnyitóján - fotó: GNL
