Pankotai Lili: „Kiküldött az osztályfőnököm óráról, majd közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra”
Az október 23-i tanártüntetésen híressé vált diáklány Budapesten folytatja tanulmányait, mivel szerinte a pécsi iskolájában nyilvánvalóvá tették, hogy ott már nem látják szívesen.
Ahogy korábban megírtuk, iskolát vált Pankotai Lili, az október 23-i tanártüntetésen slam poetry-beszédével ismertté vált diáklány. A fellépése után iskolája, a a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium szinte azonnal elhatárolódott a lánytól, mondván: az előadás tartalma és narratívája „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” volt. A kormányoldalon sokan támadták a diákot, akinek szövege számos trágár elemet is tartalmazott. Végül Lili maga döntött úgy, hogy másik iskolában folytatja tanulmányait. A Szabad Európának most elárulta, hogy Budapesten fog tanulni, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lesz.
„Én döntöttem a távozásomról, nem rúgtak ki. A döntésemet nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek és a nyomás, amit annak a célnak az eléréséért tettek rám, hogy önszántamból hagyjam el az iskolát. Én nyilvánvalóvá tettem az igazgatóságnak az első megbeszélésen, hogy ugyanúgy és ugyanitt szeretném folytatni a tanulmányaim. Sajnos ez a későbbiekben sem sikerült, így kénytelen voltam távozni”
- mondta.
Az érettségi után egyébként is azt tervezte, hogy Budapestre költözik. Négy-öt intézmény került szóba először, végül azt kereste fel először, amelyikkel a legjobban tudott azonosulni, oda fel is vették. Mint mondta, fontos volt számára, hogy egy olyan gimnáziumban tanulhasson tovább, ahol nyugodt, befogadó körülmények között tud felkészülni az érettségire. Ez ugyanis a korábbi iskolájában már nem volt meg.
„Értek atrocitások, végül ezek miatt is döntöttem a távozásom mellett. Volt, hogy kiküldött az osztályfőnököm óráról, ezután közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra, így beszéljék meg velem, hogy én ne menjek, különben az osztályt sem viszi el. Végül lefújták a kirándulást, mindenkinek visszaadták a pénzt, és a második félévre tették át az időpontot. Megkérdeztem ,hogy akkor mehetek-e majd én is, erre az volt a válasz, hogy igen, ha még ide fogok járni akkor. A szalagavatóval kapcsolatban is ilyen és hasonló kijelentések voltak. Így célba ért az üzenet, hogy nem szívesen látnak itt. Az érzelmi sakkban tartás, megfélemlítés minden részét átjártam abban a három hétben, amit a beszédemet követően még eltöltöttem a Nagy Lajosban”
- mesélte.
Elmondása szerint számított rá, hogy a sokat kritizált beszéde után nem akarják, hogy abba az iskolába járjon, és szerinte ezt nyilvánvalóvá is tették számára.
„Az igazgató az engem tanító tanárokat nyilatkoztatta, és elmondása szerint egy tanár kivételével azt mondták, hogy nem tudnának velem együtt dolgozni a továbbiakban. Ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy el kell hagynom az iskolát, mert esélyem sincs az egyenlő bánásmódra. Véleményem szerint már csak egy utolsó gyomrost akartak rám mérni ezzel, és azzal, ahogyan ezt közölték.
Elsősorban pszichológiai hadviselést folytattak ellenem. Bűntudatkeltés folyt az iskolát érő támadások miatt, a kormányzati propagandamédiában elhangzott ocsmányságokból következő presztízsveszteség miatt, a pedagógusok frusztráltsága miatt stb. Amint bezártunk egy kaput, például felhívtam a figyelmet, hogy a sajtó viselkedéséért a sajtó a felelős, és nem én, akkor nyitottak egy másikat, amivel bűntudatot próbáltak kelteni. Az lett az érzésem, hogy a cél elkezdte szentesíteni az eszközt. Úgy nézett ki a dolog, hogy nem akarnak mártírt csinálni belőlem a direkt úton való eltávolításommal, hanem addig maradok, amíg bírom, de arról meg gondoskodnak, hogy ez ne tartson sokáig.”
Elmondta, hogy rengeteg diáktársa állt ki mellette, sőt tanárok is, pedig az ő helyzetük sokkal nehezebb volt ebben a szituációban. A lányt elszomorította, hogy érezte tanáraiban és iskolatársaiban a félelmet, azt, hogy csak négyszemközt merték elmondani a véleményüket vagy a kiállásukat mellette. Szerinte látni lehetett rajtuk, hogy félnek attól, hogy hasonló következmények várnak rájuk.
Lili arról is beszélt, hogy a beszéde után rengeteg felkérést kapott, „pár ajtó becsukódott, de rengeteg másik kinyílt”, így a továbbtanulási szándékai is valószínűleg más irányt fognak venni.
„Volt, hogy felmerült bennem, hogy rossz hatással lesz a tanulmányaimra, ami történt, de az első hét az új iskolában abszolút megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és megfelelően fel fogok tudni készülni mindenre”
- mondta.
Azt is leszögezte, hogy nem képvisel semmilyen pártot, nem is szeretne sehová belépni, és a közeljövőben sem tervez senkit képviselni ilyen módon.
Ahogy korábban megírtuk, iskolát vált Pankotai Lili, az október 23-i tanártüntetésen slam poetry-beszédével ismertté vált diáklány. A fellépése után iskolája, a a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium szinte azonnal elhatárolódott a lánytól, mondván: az előadás tartalma és narratívája „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” volt. A kormányoldalon sokan támadták a diákot, akinek szövege számos trágár elemet is tartalmazott. Végül Lili maga döntött úgy, hogy másik iskolában folytatja tanulmányait. A Szabad Európának most elárulta, hogy Budapesten fog tanulni, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lesz.
„Én döntöttem a távozásomról, nem rúgtak ki. A döntésemet nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek és a nyomás, amit annak a célnak az eléréséért tettek rám, hogy önszántamból hagyjam el az iskolát. Én nyilvánvalóvá tettem az igazgatóságnak az első megbeszélésen, hogy ugyanúgy és ugyanitt szeretném folytatni a tanulmányaim. Sajnos ez a későbbiekben sem sikerült, így kénytelen voltam távozni”
- mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.
Videón a döbbenetes eset:
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”
A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.
A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:
„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”
– írják.
Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”
[sz]Malinovszki András / Fotó:
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.
Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”
Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.
Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.
A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:
„Másik krimi!”
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.
A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.
Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.
„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”
– mondta.
A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”
– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”