HÍREK
A Rovatból

Iskolát vált Pankotai Lili, az október 23-i tanártüntetésen híressé vált slammer

Iskolája korábban elhatárolódott erősen fogalmazó előadásától.

Link másolása

Elhagyja a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumot Pankotai Lili, aki október 23-án a több tízezres budapesti tanártüntetésen vált ismertté oktatási rendszert kritizáló slam poetryjével – értesült a Telex.

A lány fellépése után szinte azonnal elhatárolódott iskolája, mondván: az előadás tartalma és narratívája „a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető” volt.

A kormányoldalon sokan támadták a diákot, akinek szövege számos trágár elemet is tartalmazott. A kormányközeli lapok a korábban szintén harcosan kiálló Nagy Blankához hasonlították, a kormánypárti Bencsik Gábor "riherongynak" nevezte, de még a legendásan trágár stílusú Bayer Zsolt is nekiment. Sokan azonban melléálltak: az ADOM diákmozgalom, a tüntetés egyik szervezője, Molnár Áron és a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának dékánja is védelmébe vette Lilit.

A Telex úgy tudja, már kiderült, hol fejezi be végzős évét a 18 éves lány. A hírt Lili is megerősítette a portálnak:

„igaz a hír, a körülményekről, és részletekről nem kívánok nyilatkozni, amíg a jövő hét hétfői nappal létre nem jön a jogviszony új iskolámmal”

– írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gyöngyöstarjáni tragédia: Zsuzsa életét adta a vizslájáért
A kutyáját próbálta megmenteni az erős sodrásban. Az egyik kollégája igyekezett a kezét tartani, de a víz olyan erővel szakította át a konténer mindkét oldalát, hogy elragadta magával az asszonyt.

Link másolása

Tragikus a helyzet még mindig Gyöngyöstarjánban - írja a Blikk. A lap ellátogatott a településre, ahol még mindig katasztrófális állapotok uralkodnak.

A faluban két halálos áldozata is volt a hatalmas esőzésnek. Egyikük Gergely, akit a megduzzadt patak sodort el egy pincébe.

A másik áldozat a 44 éves Zsuzsanna, aki a közeli bányában dolgozott a mérlegnél, mikor a tragédia bekövetkezett. A portál úgy tudja, hogy válását követően költözött Gyöngyösre a 22 éves lányával és kutyájával. Van egy 28 éves fia is. A tragikus napon Mirát, a vizsláját is magával vitte.

Holttestét a rendőrség hőkamerás drón segítségével találta meg.

A bánya tulajdonosának édesapja a lapnak elmondta:

"Zsuzsanna a kék konténerben tartózkodott, három kollégája pedig a mellette lévő bódéban, amikor megtörtént a baj. A társai gyorsan cselekedtek, átsiettek hozzá és kikötötték magukat vezetékekkel és spaniferrel, hogy az áradás ne vigye el őket. Csakhogy

a hölgy leszedte magáról a kötelet, hogy a kutyáját próbálja megmenteni, közben a legerősebb ember igyekezett a kezét tartani, de a sodrás olyan iszonyú erővel szakította át addigra a konténer mindkét oldalát, hogy elragadta magával őt is."

A kutya túlélte az esetet - értesült a Blikk. Még este is kereste hős gazdáját a bányánál, végül lánya vitte haza magával.

Az áldozat édesanyja teljesen megtört: „A lányomat elvitte a víz” - panaszolta.

"Teljesen értelmetlen, ami a lányommal történt, nem tudom felfogni még az egészet. Annyit hallottunk, hogy a kollégája kezéből kicsúszott szegény, de a részletekről egyelőre nem tájékoztattak. Az unokám és a vejem szólt, hogy a lányomat elvitte a víz és keresik. Azt az érzést elmondani nem lehet, amit abban a pillanatban éreztem, nem kívánom senkinek.

Nem hibáztatunk senkit, nem akarunk senkit elítélni. Neki sajnos ez volt megírva, segíteni már nem tudunk rajta. A bányában jóban volt mindenkivel, nagyon szerették a tulajdonosok".

A lánya összeesett, amikor az édesanyja holttestét megtalálták a szakemberek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Titkos kormányhatározatban rendelt el a tömeges létszámleépítést a minisztériumokban és az állami intézményekben a kormány
Az elbocsátások érintik még az Oktatási Hivatalokat, a Klebelsberg Központokat és a Nemzeti Parkokat, továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézetet is.

Link másolása

Ahogy mi is írtunk róla, megkezdték a tömeges leépítést az Államkincstárnál. A korábban bejelentett létszám kétszerese kerül így utcára.

A Népszava pedig arról ír, hogy egy titkos kormányhatározatban rendelték el, hogy

a minisztériumokban és háttérintézményeikben összesen 2614 álláshelyet kell megszüntetni.

A 4042/2023-as számú kormányhatározatra hivatkozva jelentik be a létszámcsökkentést, de a dokumentum tartalmáról nincs információ - írja a lap.

Bár korábban a kormány létszámstopot tervezett, most mégis a tömeges leépítés mellett döntött.

A Magyar Államkincstár 661 dolgozóján kívül a törvényjavaslat további 2000 álláshelyet szüntetne meg a minisztériumokban és költségvetési szerveknél. Az elbocsátások érintik még az Oktatási Hivatalokat, a Klebelsberg Központokat és a Nemzeti Parkokat, továbbá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézetet is.

Az állások egy része a nyugdíjba vonulók, de valódi elbocsátásokra is sor kerül. Az erről szóló határozat tartalmát azonban nem ismerni. A 4000-es határozatok a létszámgazdálkodással kapcsolatos kérdéseket szabályozzák, és bár nem nyilvánosak, nem tartalmaznak valódi államtitkokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy 11 éves iskolás gyerek cége építene lakóparkot a Balatonnál
Az általános iskolában tanuló diák kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték.

Link másolása

Két lakópark is épülne Balatonszabadiban. Az ügyüket május 25-én tárgyalta a képviselő-testület - írja a Magyar Narancs.

Az egyik beruházást Gamászapusztára tervezik, ahol 35–36 lakóépületet készítenének. A cég ügyvezetője T. László. A kérelmet H. Antal írta alá, ő a cégtulajdonos H. A. Antal kiskorú törvényes képviselője.

A 11 éves diák az egyik siófoki általános iskolában tanul és a cégnyilvántartás szerint 2012-ben született. Kilencéves korában lett tulajdonosa a cégnek, amely ellen 2016 óta NAV-végrehajtás van érvényben, és a végrehajtást azóta sem törölték. A gyerek tulajdonjogát a cégbíróság bejegyezte.

A lapnak egy jogász elmondta, hogy furcsa, hogy az illetékes gyámhatóság jóváhagyta a döntést. Az is érdekes, hogy miért érdeke egy gyereknek egy adóssággal terhelt cégben tulajdont szerezni.

A fiatalkorú másik törvényes képviselője Cs. Eszter. Ő viszont szerepel a NAV-nál a 180 napon túl 10 millió forintnál nagyobb adóhátralékkal rendelkező személyek listáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A fürdőszobában rejtegette Donald Trump az amerikai atomtitkokat
A volt amerikai elnök ellen vádat emeltek, mert minősített iratokat tárolt otthonában. Június 13-ra idézték be Miami szövetségi bíróságára. Szerint azonban ő ártatlan.

Link másolása

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért

minősített iratokat tárolt otthonában.

Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában - írja az MTI.

Az Axios oldalán olvasható vádirat szerint a volt amerikai elnök a Mar-a-Lago nevű villájában dobozokban tárolta a titkos iratokat.

Ezeket többek között a hálószobákban, fürdőszobákban és zuhanyzókban helyezte el. Az iratok között volt például az amerikai nukleáris arzenálról szóló információ, vagy az Egyesült Államok és szövetségeseinek lehetséges katonai gyenge pontjairól szóló jelentés,

vagy olyan irat, amely arról szólt, hogy hogyan reagálna az amerikai hadsereg egy esetleges az Egyesült Államok ellen irányuló támadásra.

A vádirat Trump egyik bűntársát is, Walt Nauta-t, Trump tanácsadóját is megnevezi.

A BBC folyamatosan beszámol a Trump elleni vizsgálódásról. A portál fotókat is közzétett a volt amerikai elnök otthonáról, az ott tárolt dobozokról.

Az MTI közlése szerint Trump a közösségi médiaoldalán, a Truth Social felületén közölte, hogy a kormányzat értesítette ügyvédeit, hogy megtörtént a vádemelés. Eszerint

június 13-ra idézték be Miami szövetségi bíróságára.

"Ártatlan ember vagyok" - írta a politikus, aki nehezményezte, hogy ellene vádat emelnek, miközben Joe Biden elnök korábbi irodáiban és ingatlanjaiban 1850 doboznyi iratot találtak a hatóságok.

Joe Bident csütörtökön egy sajtótájékoztatón megkérdezték a Donald Trump ellen zajló vizsgálatról, és arról, mennyire garantált az igazságügyi minisztérium függetlensége.

Az elnök kijelentette: a garancia az, hogy ő egyszer sem mondta meg a minisztériumban dolgozóknak, hogy mit tegyenek, vagy mit ne tegyenek.

Donald Trump ellen április elején már vádat emeltek New Yorkban egy másik ügyben hallgatási pénzek kifizetése és üzleti adatok meghamisítása gyanújával.


Link másolása
KÖVESS MINKET: