SZEMPONT
A Rovatból

„Olyan nehéz most visszaállni a sorba, pakolni” - sokan harmadik napja dolgoznak 10-12 órákat, alsóneműig elázva

2013 óta nem volt ilyen magas a vízállás, mint amire most számítanak. De mi azt tapasztaltuk nyugatról keletre tartva a Duna mentén, hogy nincs semmi riadalom, semmi ijedtség, mindenki teszi a dolgát. Helyszíni riport.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. szeptember 17.



Amikor hétfőn reggel elindultunk Budapestről a Duna mentén, nyugati irányba, hogy megnézzük, hol hogyan állnak az árhullámra való felkészüléssel, megvallom, sokkal látványosabb, heroikusabb küzdelem képeire számítottam. De az a nyugalom, amivel mindenhol találkoztunk, sokkal több okot ad a bizakodásra.

Fázós, októberies reggelen indultunk el így, szeptember közepén a budapesti Etele térről Győr irányába. Miközben az autópálya felé mentünk, azon tűnődtem, hogy mikor volt itt szeptember? Mert bár a naptár éppen azt mutatja, de két hete inkább volt június, most meg leginkább október végére hajaz az időjárás. Szinte egész nap szemerkélt az eső, az autó ablaktörlője csak törölte a vízcseppeket a szélvédőről. Fura volt arra gondolni, hogy innen igazából minden víz előbb-utóbb a Dunába jut, annak szintjét emelve még jobban.

Nehéz is kiszámítani, pontosan hány centinél tetőzik és mikor a Duna. Mert bár az ausztriai értékek erős támpontot adnak, de mivel azóta sem állt le az esőzés, valószínűbb, hogy a jóslatoknak inkább a felső értékeit kell figyelembe vennünk. És hogy mennyi ideig tart az árhullám? Jön-e második hullám?

Az leginkább attól függ, hogy az Alpok magasabban fekvő területein méteres hó formájában eltárolt víz mikor vonul le olvadék formájában a Dunán.

Márpedig erre van esély, mert nemsokára melegedni kezd az idő, és végre kapunk egy kis szeptemberi időt is, így szeptemberben.

Az M1-es autópályán többször előzünk katonai teherautókat, és bár bizonyosan nem tudhattuk, de erősen valószínű, hogy ezek a járművek is valahova a vízpartra siettek, miután az illetékes miniszter is elmondta, hogy a Honvédség is kiveszi a részét a védekezésből.

Győrbe érve nem nehéz valamilyen folyópartot találni, és micsoda szerencse, rögtön kék overallos vízügyi munkásokkal találkozunk, akik a kiépített gátfalakon lévő rácsokat cserélték éppen tömör fagerenda-tömítésre. Persze a gerendák nem elegendőek, másnap erre még hoznak nejlonzsákokat, illetve az eltömített nyílást homokzsákokkal is megerősítik. Semmit sem bíznak a véletlenre: amint eléri a folyó vize a lezárt nyílás magasságát, rendszeresen őrzik, figyelik, és ha szivárgást észlelnek, azonnal megerősítik a gátat.

Ugyancsak Győrben több helyen egy ennél lényegesen elegánsabb és profibb megoldást is láthatunk: ott nem fagerendákat csúsztattak a nyílásba, hanem tömör alumíniumkapukat, melyek szélein gumitömítés van. Ezek tökéletesen zárnak, ide nem kell homokzsák. Csak az a kár, hogy viszonylag kevés ilyen van még Győrben, és a vízügyesek nem is tudják megmondani, mikorra lesz mindenütt ilyen profi zárás az ottani gátakon.

Tovább indulunk, körbenéztünk Komáromban is.

Egyelőre a városban nyugalom van, még igazán le sincsen zárva a Duna-part.

Itt is kiépített gátfalat látunk, most még nyitott „ajtókkal”, minden bizonnyal ide is hasonló zárás kerül, mint Győrben. Elég magasan van a város a Dunához képest, lehet ez az oka a nagy nyugodtságnak. De az is lehet, itt később kezdenek neki a vízügyesek a védekezésnek.

Kicsit odébb, Dunaalmásnál keresni sem kell a védekezőket. A templom mellett fehérlő homokzsákokat és azokat töltő embereket találunk. Nem is keveset. Itt sincs semmi riadalom, semmi ijedtség. Mindenki teszi a dolgát.

Sokan egyforma zöld esőkabátban vannak, mint kiderül, a Református Szeretetszolgálat önkéntesei ők, nem is helybéliek, Budapestről jöttek, mert itt volt szükség rájuk.

„a szeretetszolgálattal a törökországi földrengésnél is ott voltunk, most a Facebookról értesültünk, hogy Dunaalmás segítséget vár”

- mondja Juhász Márton.

Harmincan érkeztek, most ez az első helyszínük, de a következő napokban mennek le az ár előtt Tahiba, Tahitótfaluba, és ahol még szükség lesz rájuk. Estére el is szeretnének készülni mind a három tervezett dunaalmási védművel. Azt még a lelkünkre köti Juhász Márton, hogy mondjuk el: aki nem tud bekapcsolódni a védekezésbe, az 1358-as adományvonal hívásával, vagy egyszeri sms küldésével 500 forinttal tudja segíteni a munkákat.

Kicsit odébb, a vasúti töltés megtámasztásán dolgozik egy másik csapat.

Itt már nem jár menetrend szerinti vonat.

Egy utolsó szerelvényt várnak, éppen áll is a munka, részben a közelgő vonat miatt, részben azért is, mert a következő adag homokzsákot várják.

Nemsokára elcammog az egyvagonos szerelvény, tele homokzsákokkal. Hát ez volt az utolsó vonat. Bosszankodva mutatja a sínt egy helyi lakos: nézzem meg, ilyen hepehupás, pedig elvileg volt valamikor pénz a felújításra, de hogy hova tűnt, nem tudja.

Egy kotrógép kanalában érkeznek azok a homokzsákok, melyekre vártak. Láncba fejlődnek, és elkezdik adogatni a zsákokat. Az egyik nő felsóhajt: „már majdnem kipihentem magam, olyan nehéz most visszaállni a sorba, pakolni”.

Pedig harmadik napja dolgoznak, 10-12 órákat. Apró öröm, hogy nemrég elállt az eső, legalább nem áznak el alsóneműig, mint eddig.

Ahogy tovább autózunk, több helyen látunk hasonló civil csoportokat. A legérdekesebb civil csoportosulás azonban a Római-parton van. Az ártér területén épült háztömböt védenek. Emlékezetes, hogy vitatott módon épültek ártéri területre itt ingatlanok, melyeket védendő először mobilgátat terveztek a Rómaira, ami viszont heves ellenállást váltott ki a környezetvédőkből, így ebből a tervből semmi nem lett, ellenben egy erősebb védmű megépítését tervezik a későbbiekben a mostani, úgynevezett nyúlgát vonalánál.

A hivatalos vízügy most is ezt a nyúlgátat fogja megerősíteni,

bár munkának ott még nyoma sincs. Az ártérben a veszély is közelebb van, érthető, hogy itt már kemény munka folyik. A csoport vezetője Puskás Péter, aki egyben az Óbuda-Békásmegyeri Fidesz frakcióvezetője. Ahogy elmondja, a korábbi fideszes polgármester idején, 2013-ban kaptak anyagot, zsákokat, amennyi kellett,

„most azonban az itt lakók fejenként 20 üres zsákot kaptak csupán”.

A képviselőcsoport tagjai egy havi tiszteletdíjukat felajánlották a védekezés költségeinek előteremtéséhez, így ebből védekeznek a Losonc utca lakói.

Nyugodtan dolgoznak ők is, egyszer csak egy környékbeli vállalkozó jelenik meg rengeteg doboz pizzával, amit az önkénteseknek hozott. Szép gesztus, főleg akkor, ha tudjuk, hogy a pizzéria az ártéren kívül fekszik.

A Királyok útja-Nánási út vonalán a nyúlgát még nyitott, a forgalmat azonban már kezdik elterelni. Kedden itt is megindul a munka.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Ezt nem lehet megúszni felfüggesztettel – egy ügyvéd elárulta, mennyit kaphat a Sallai Nóra balesetét okozó sofőr
A balesetet okozó sofőr megúszhatja akár egy éves börtönnel is, de az is lehet, hogy 7,5 évre ítélik majd. Az ügyvéd szerint annyi biztos, hogy le kell ülnie azt, amit kap.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. október 08.



Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Bende nem élte túl az ütközést.

Azóta rengetegen követelik a balesetet okozó BMW sofőrjének számonkérését és megindultak a találgatások is arról, vajon milyen büntetésre számíthat a gyorshajtó. Egy ügyvéd szerint évekre rács mögé kerülhet:

„Jelen állás szerint egy ember halálát okozta a cselekmény, ennek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, azonban a másik személy esetében is biztosan bekövetkezett súlyos egészségromlás, ezt 1-3 évig rendeli büntetni a Btk. Mivel itt kétrendbeli cselekményről beszélünk, az eredeti büntetési tétel felső értéke halmazati büntetésként növekedni fog, és természetesen az is befolyással lesz a büntetési tételre, ha a minősítés kétrendbeli halál okozásra módosul. Halmazati büntetésként a bíróság már 1-7,5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat”

magyarázta a story.hu.nak Lichy József ügyvéd. Lichy hozzátette:

„Ezt a bűncselekményt nem lehet megúszni felfüggesztett szabadságvesztéssel, gyakorlati tapasztalataim alapján 3-3,5 év környékén lehet majd a ténylegesen kiszabott szabadságvesztés mérték.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Mire 1 millió lesz Orbán Magyarországán az átlagfizetés, akkorra 3000 Ft lesz a kiló kenyér
Pottyondy szerint a miniszterelnök terveivel az a baj, hogy ez a bejelentés valójában egy fenyegetés. Ugyanis mire egymillió lesz Orbán Magyarországon az átlagfizetés, akorra 3000 forint lesz a kiló kenyér, félmillió az albérlet.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. október 08.



Új videóval jelentkezett a NER egyik legélesebb nyelvű kritikusa, Pottyondy Edina.

A volt momentumos politikus legújabb videójában arról beszélt, hogy Orbán Viktornak új barátja van. Danika egy átlagos magyar kisfiú, akit a miniszterelnök kaszálni is tanított.

"A jó kis közmunkára készítette fel"

- kommentálta az influenszer, később aztán arról beszélt, hogy a fizetések miatt Magyarország Európa szegényháza.

A gazdasági semlegesség kapcsán azt mondta Pottyondy, hogy kinyilváníthatná a magyar kormány úgy mindezt, hogy

"visszamondja a Főni a 600 milliárdos szerződést, amivel túlárazott irodaházakat vesznek a vejétől."

Aztán szóba került, hogy Orbán nemrég azt mondta, hogy 2-3 év múlva 1 millió forint lesz az átlagbér itthon.

"A miniszterelnök terveivel az a baj, hogy ez a bejelentés valójában egy fenyegetés. Ugyanis mire egymillió lesz Orbán Magyarországon az átlagfizetés, akorra 3000 forint lesz a kiló kenyér, félmillió az albérlet és mi leszünk a szervkereskedők Mekkája"

- mondta az influenszer. Szerinte Magyar Péterhez hasonlóan - aki nemrég a 2500 eurós minimálbért lengette be - a miniszterelnök is blöffölt az átlagfizetésről.

Itt a teljes videó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig mellette voltam” – megszólalt Karsai Dániel ápolója az utolsó órákról
Karsai Dániel utolsó óráiról ápolója, Márkovics Ákos mesélt. Másfél évig ápolta Karsait, betegsége ellenére egy szempontból szerencsésnek tartja az ALS-ben elhunyt alkotmányjogászt.
FM. Kép: Facebook - szmo.hu
2024. október 08.



Két nappal az eutanázia jogáért küzdő Karsai Dániel halála után a 24.hu készített hosszú interjút az ápolóval, Márkovics Ákossal, aki az utolsó pillanatig Karsai mellett volt. A huszonhat éves ápoló ezt mondta az utolsó órákról:

„Féltem. Attól, hogy belül azt érzi: egyedül van. De nem volt egyedül. Az utolsó pillanatig mellette voltam, szó szerint az utolsó pillanatig, az utolsó szívdobbanásig. Aznap pont nem dolgoztam, nem voltam nála. A testvére, Peti hívott fel, hogy megy a mentő Daniért, mert befulladt. [...] Akkor még nem tudatosodott bennem, hogy ebből nagyobb probléma is lehet. Nagyon, nagyon sokáig tartott az ellátás a betegszállítóban meg azon kívül is, ott azért már kezdtem félni, hogy komolyabb a helyzet annál, mint amit először gondoltam. Később a kórházban az intenzíves orvos velem is külön leült beszélgetni, hogy tájékoztasson: már sem emberileg, sem orvosilag nem indokolt, hogy gépen maradjon Dani, és a végakarata szerint is egyértelmű volt, hogy lekapcsolják a gépről.”

Az ápoló azt is elárulta, bizonyos értelemben szerencsésnek tartja Karsait:

„Sokan sok időt töltöttek vele, és mindenki eljött elbúcsúzni tőle. Fura ezt kimondani, de Dani abból a szempontból szerencsés, hogy noha hosszú ideje a saját teste rabságában volt, de segítséggel egész jól tudott kommunikálni. Ha odatoltam az asztalához, fejpálcával, a számítógép billentyűzetét használva képes volt közölni, mit szeretne. A családtagokkal együtt azt gondolom, szerencse, hogy nem kellett akár hónapokig úgy élnie, hogy nem tud olyan emberi gondolatokat közölni, hogy szeretlek, vagy hogy hiányoztál, de jó, hogy látlak.”

Márkovics támogatja az életvégi döntés ügyét. A lapnak azt mondta, hogy nem Karsai miatt, hanem saját meggyőződéséből:

„Inkább a szakmai múltam miatt. Főként idősellátásban dolgoztam, és láttam, hogy betegségeik miatt méltatlan helyzeteket elszenvedve mennek el emberek. Régebben is megfogalmazódott bennem, hogy az életvégi döntésnek helye kell legyen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mindössze 3-3,5 évre kerülhet börtönbe a sofőr, aki Sallai Nóra kisfiának a halálát okozta
Egy ügyvéd a Storynak fejtette ki, hogy milyen körülmények játszhatnak közre a büntetési tétel kiszabásánál. Komoly súllyal esik latba a színésznő kisfiának halála.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. október 08.



Sallai Nóra színésznő Alsónémediben szenvedett autóbalesetet ötéves kisfiával. Hétfőn kiderült, hogy az ötéves Bende nem élte túl az ütközést.

Azóta rengetegen követelik a balesetet okozó BMW sofőrjének számonkérését és megindultak a találgatások is arról, vajon milyen büntetésre számíthat a gyorshajtó. Egy ügyvéd szerint évekre rács mögé kerülhet:

„Jelen állás szerint egy ember halálát okozta a cselekmény, ennek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, azonban a másik személy esetében is biztosan bekövetkezett súlyos egészségromlás, ezt 1-3 évig rendeli büntetni a Btk. Mivel itt kétrendbeli cselekményről beszélünk, az eredeti büntetési tétel felső értéke halmazati büntetésként növekedni fog, és természetesen az is befolyással lesz a büntetési tételre, ha a minősítés kétrendbeli halál okozásra módosul. Halmazati büntetésként a bíróság már 1-7,5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat”

magyarázta a story.hu.nak Lichy József ügyvéd. Lichy hozzátette:

„Ezt a bűncselekményt nem lehet megúszni felfüggesztett szabadságvesztéssel, gyakorlati tapasztalataim alapján 3-3,5 év környékén lehet majd a ténylegesen kiszabott szabadságvesztés mérték.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: