hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nincs vége a szorongásnak: ránk szakadt a karantén utáni szabadságpara

A kávézók teraszán ülve egész más dolgozni, és a beoltott ismerősök is egymás után bújnak elő a virtualitásból. Miért nyomasztó mégis a nyitás, ahelyett, hogy szívből tudnánk ünnepelni?
Rónyai Júlia. Fotó: mprietou/Pixabay - szmo.hu
2021. május 21.


Link másolása

hirdetés

Emlékszem a tavaly márciusi napra, amikor világvége-hangulatban rontottam be Gáborhoz, a fiúhoz, akivel akkortájt randizgattam.

“Ez elképesztő. Most akkor tényleg bezárnak MINDENT! Az éttermeket, a kávézókat, a mozit, a színházat…” - soroltam lélekszakadva, míg ő az ajtófélfának dőlve ciccentett egy sört.

“Hát na és” - válaszolta széles vigyorral - “Ma érkezett meg a Diablo IV, és épp most kezdtem újranézni a Jóbarátokat.”

Megsemmisülten álltam ott.

A beszélgetés innentől olyan irányt vett, mintha két szomszédos bolygóról kiabálnánk át egymásnak: ahol én tartózkodtam, ott épp most jött el az apokalipszis, ahol ő, ott meg egy átlagosnál vidámabb csütörtök.

Társaságnak így maradt a generalizált szorongás, amivel gyerekkorom óta küzdök - na de legalább mindig képes újat mutatni.

hirdetés
A négy fal közt is lehet maratont futni és kalácsot fonni

Beköszöntött az első hullám, és vele a koronavírus máig legidegesitőbb időszaka: hamar kiderült, lehet a négy fal közt hatha jógázni, kalácsot fonni, maratont futni és tantrikus szexet gyakorolni. Ha semmi kedvem, akkor én bizony nem vagyok kreatív.

A közösségi médiából azt is megtudhattuk, VV Manci remekül érzi magát karanténban 500 négyzetméteren. A látványszaunájából biztat mindenkit a TikTokon, hogy Maradjunk Otthon, szeri, puszi, és persze Vigyázzunk Egymásra.

Szembe kellett néznem azzal is, szabadúszóként mostantól a négy fal közt telnek a munkanapjaim. Azelőtt feldobta ezeket egy kávé itt, egy meeting ott, az edzésről, ebédekről, spontán talikról nem is beszélve. Na de most?

Nem tagadom, a második hullám és a “még két hét” idején már kezdett felemészteni a keserűség. Ebben az ingerszegény környezetben felfigyelünk a belső hangokra, amik a hétköznapokban alig kapnak szót.

Most kihangosítva ordibáltak nekem mindenfélét, úgy is mint:

“Na, talán épp ezért kellene már családot tervezned! Most lenne ideális egy kisbabával otthon lenni, de te ezt is elszalasztottad.”

“Most lenne idő megtanulni rendesen főzni, de te semmirekellő már megint a Wolt-futárra vársz.”

Satöbbi. És persze, a klasszikus sláger:

“Látod, eddig kellett volna igazán élni!”

Erre azért már visszaszóltam nekik, valahogy így:

“Igaz, hogy most éppen nem látunk ki a járványhelyzetből, de utólag, a leélt évek viszonylatában már csak egy epizód lesz ez az egész…”

A fomo és a senyvedés

Eljött a várva várt nap, végre kiszabadultunk, és látszólag onnan folytathatnánk az életünket, ahol októberben abbahagytuk. De ez távolról sem jelenti, hogy a szorongásaink egy csapásra szétfoszlottak volna: a nyitás hozta magával az egészen más jellegű félelmeket.

Január környékén álmodni sem mertem volna szebbet, mint a kedvenc éttermem teraszát, napfényben, néhány aperol és egy jó barát társaságában - hát, most újra eljött. Miért nem élvezzük valahogy mégsem annyira, mint azelőtt? Érzem és tapasztalom, hogy valami különös bágyadtság ül az embereken. Angol nyelvterületen már szót is találtak a jelenségre: languishing. Senyvedés.

Hiába szabad már szinte bármit, sokan a legszívesebben a fejünkre húznánk a takarót - és közben mégis akarunk minden programot, amiből eddig kimaradtunk. Érti ezt valaki?!

Kicsit úgy érzem magam, mint akit 15 év bezártság után engedtek ki a pincéből. Naná, hogy az ember szemét még bántja a fény, idegenként kóvályog az utcákon, és újra fel kell fedeznie a régi világot. (Esetleg megenni egy élő polipot egyben, mint az Oldboy főhősének, aki ennyi idő raboskodás után tér vissza a külvilágba).

Eközben persze bekúsznak a korábbi hónapokból magunkkal cipelt vírusparák: akkor most már tuti nem kapom el? Meddig véd az oltás? Hol lehetek maszkkal, maszk nélkül? Mekkora a túl nagy tömeg, a túl kevés távolság? Nem is beszélve arról a szomorú lehetőségről, hogy épp egy számunkra kedves ember elvesztése az, amiért ezek a kérdések felmerülnek.

És ha mindez nem lenne elég, ugyanilyen erővel támad a fomo is (fear of missing out): a szorongás, hogy kimaradunk valamiből, elmulasztunk valami fontosat. Bár a karantén alatt is meggyötört, most valahogy még nehezebben bírunk vele.

A fomo népbetegség, ami mindannyiunk lelkét megfertőzte. A Facebook és az Instagram biztosítja, hogy tele legyen a fejünk egy csilli-villi, túlhájpolt, sosemvolt izgalmas élet képeivel, ahol nem is ember, aki páros napokon nem ejtőernyőzik és páratlanokon nem pezsgőzik milliárdosokkal.

A koronavírus sokat tett azért, hogy csökkentse az ilyen mesterségesen pumpált igényeket. Viszont sokan el lettünk vágva attól, ami iránt tényleg elemi szenvedélyt érzük. Én például az utazástól, a társasági élettől, az arcok és helyszínek változatosságától. Most az inga visszaleng, és egyszerre akarunk mindent.

A teraszok, bárok újra megtelnek, a repülők felszállnak, a nyaralók nyaralnak, a bulizók buliznak. És a szorongó, de extrovertált ember egyszerre próbálja belevetni magát ezekbe az örömökbe, mindenben meghemperegni, mindenütt jelen lenni…

A tartalomgyárak termelnek: gyönyörű, gazdag, örökké vigyorgó influenszerek tolják az arcodba, hogy ők már nagyon élnek! Az életet hatványra emelve élnek, és hát neked is épp ezt kellene csinálnod a fomód szerint. De mégis ki győzi ezt pénzzel egy válság közepén?

A legfőbb parát mégis a végére hagytam: hogy ugyanezt mégegyszer elveszíthetjük. Hogy ugyanez a színes, ingergazdag világ egyszer megint tetszhalálba zuhan, és még további fél éveket tölthetünk el tréninggatyában sízoknival.

A régi mondást kicsit megtekerve: az embereket kivettük a karanténból, de a karantént már nem vehetjük ki belőlük. Egy komplett társadalom vergődik most a poszttraumás stressz állapotában - az unalom, a kiéletlenség, rosszabb esetben a gyász miatt. Talán ezért vetik magukat sokan ekkora elánnal a szórakozásba, mintha ezúttal tényleg nem lenne holnap.

Ha újra eljön a világvége

Vajon mi lesz, ha ez az egész újrakezdődik? Fogalmam sincs. Nincsen tuti receptem a túlélésre. Én mindössze annyit tehetek, hogy elmondom: erős szorongóként fordulhattam volna az önpusztítás felé is. Ehelyett igyekeztem megtalálni azokat a tevékenységeket, amik nem engednek lesüllyedni, megtartanak a felszínen.

Megtartott a virtuálisan is erősre szőtt szociális hálóm, tehát a barátaim is.

Na meg a terápia, ami szerintem nem hogy nem ciki, éppen ideje lenne normává tennünk. Legyen ciki az, aki nem foglalkozik a lelki életével!

(Hozzáteszem, ezért nem kell feltétlenül súlyos tízezreket fizetnünk: a zenével, meditációval, önismereti olvasmányokkal is elindulhatunk befelé.)

A karanténban felértékelődött az a mikroközösség is, amire korábban talán soha nem fordítottunk figyelmet. Akkor alakult ki a kis rituálénk a szomszédokkal: a közös kávézás kertben, melegítőben, kócosan, kutyákkal, bárhogy. És ezek a jó viszonyok kitartanak a karantén után is.

Én sem tudom, hogy lehetne ezt még egyszer végigcsinálni. De egyet tanácsolhatok: szakíts rá néhány percet, hogy felsorold, akár le is írd, téged legutóbb mi segített át a karanténon. Akár fizikai, akár lelki dolog volt, mihez nyúltál (vissza) a leggyakrabban?

Bármi legyen is az, tárgy, élmény, érzés, emlék, kapcsolat - nem árt még most betáraznod belőle.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A Márki-Zay-jelenség, avagy a politikai marketing új korszaka Magyarországon

Hogy lehet az, hogy az előválasztáson az egyik legkevésbé esélyes jelöltből lett a végére potenciális befutó? Hogy lehet, hogy a szemmel alig látható pénzből kampányoló vásárhelyi polgármester sorra előzte meg néhány hét alatt a vetélytársait?

Link másolása

hirdetés

Megjelent egy cikk ma a Telexen, amely azt boncolgatja, hogy ki mennyit költött a közösségi médiában az előválasztással kapcsolatban. Meglepő, de az, aki nem is vett részt benne, illetve csak befolyásolni akarta: a kormánypárt, Illetve Orbán Viktor. Most hagyjuk is, hogy ki milyen pénzből kampányolt, az egy másik cikk témája lehetne, ehelyett azt vizsgáljuk, hogy

simán megnyerheti a ma záruló versengést az, aki messze a legkevesebbet tudta költeni (nulla közpénzből, kizárólag adományokból és felajánlásokból) a kampányára, gyakorlatilag töredékét, mint a százmilliókból kampányoló vetélytársai.

Hogy győzhet, vagy legalábbis hogy emlegethetjük ma esélyesként Márki-Zay Pétert, aki pár millió forintból, fizetett kampánycsapat nélkül, tulajdonképpen lelkes önkéntesekkel és rengeteg befektetett munkával tört egyre előrébb a sorban?

Ha megnézzük az előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokat, MZP-nek még szeptemberben se mértek komoly esélyt, sőt, az előválasztást megelőző egy hétben se gondolta szinte senki, hogy meglepetést okozva megelőzheti Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, és befuthat 3. helyen a második fordulóba.

Csődöt mondtak volna a kutatók? Egyrészt igen, másrészt pedig olyan gyors volt a változás, hogy lehetetlen volt lekövetni, pláne az előválasztás hónapjában. Az egyikük be is jelentette, hogy nem fog mérni már, mert képtelenség ilyen változó választói magatartást mérni, amikor hétfőn még esélytelen harmadikból csütörtökre esélyes jelölt válik.

A választás előtt Márki-Zay volt a legkevésbé ismert jelölt, ezen sokat segített az intenzív kampány, ahol a többiekkel együtt gyakorlatilag napi szinten szerepelt a legfontosabb független médiumokban. Többet, mint előtte bármikor. Korábban kevésszer ütötte át a média ingerküszöbét a hódmezővásárhelyi politikus, akkor is inkább a botrányosabbnak számító nyilatkozatai körül pörögtek pár napig, de azt, hogy mit akar, és ki is ő valójában, csak azok tudhatták, akik a Partizán- vagy az Osváth-interjút megnézték az interneten.

hirdetés

Mondhatjuk azt, hogy MZP majdnem kizárólag csak a YouTube-on volt közismert szereplő, ott viszont a legnagyobb nézettségeket hozta. Kihez lehetne hasonlítani a karrierjét? Trump? Hisz ő is a közösségi médiában "csinálta meg magát" - na de Trumpnak ott volt a nagy nézettségű Fox News, a Breitbart és még sok alt-right médium, valamint kb. korlátlan mennyiségű pénz állt rendelkezésére akár a magánvagyonából. Mindez MZP-nek teljesen hiányzott.

Mindenképp a legfontosabb jellemzője Márki-Zaynak az eliten kívülisége, amire rá is játszik azzal, hogy egyszerre üti a Fideszt és az ellenzék jelentős részét. Kritikus a 2010 előtti kormányokkal szemben is, és a Fidesz kampányát is jelentősen meg fogja nehezíteni az, hogy kétségbevonhatatlan a Gyurcsány-ellenessége, valamint az, hogy egészen biztosan nem volt részese semmiféle pártmutyinak, nem köthető hozzá semmi negatív ügylet.

Az establishmenten kívüliséggel sok mozgalom ért már el sikereket, ez volt a szélsőbal sikerének alapja az Öt Csillag mozgalommal Olaszországban, a Podemosszal Spanyolországban, és a szélsőjobb is sikeresen operál ezzel sok helyen, ám egyrészt ezek a pártok mind jelentősen populisták is. Márki Zay-Péterre ez éppenséggel nem mondható el, ha hallgatjuk őt a gazdaságról, klímaváltozásról beszélni, épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: mérsékelt liberális-konzervatív nézetei vannak, nem osztogatna, messze van a balos populizmustól is, és vélhetően józan, kiszámítható gazdaságpolitikát követne.

Talán a legközelebb akkor járunk, ha már hasonlítgatni akarunk, amikor Macron mellé állítjuk a magyar ellenzék legújabb üdvöskéjét. Természetesen Macron csak szőrmentén volt elitellenes, hiszen maga is ott szocializálódott, és előtte miniszter is volt a kormányban, de mégis, nagyon rövid idő alatt fel tudott építeni egy, a korábbi bal-jobb szembenálláson kívüli politikus-imázst, és ehhez nagyon sok támogatót tudott szerezni az országban.

Márki-Zay Magyarországon tulajdonképpen ugyanazt csinálta meg nagyban, amit Hódmezővásárhelyen kicsiben.

2018 decemberében csak a barátai, ismerősei tudták róla, hogy kicsoda, évtizedek óta nem is dolgozott Vásárhelyen, sok évig nem is élt a városban. Ahogy december közepén elvállalta a jelöltséget a Fidesz által legyalult városban, azonnal kirúgták a munkahelyéről, de így lett ideje kampányt csinálni. Nulla számú médiumban volt szereplési lehetősége, minden a Fideszé (Lázár Jánosé) volt, és egy választása maradt: a közösségi média. Bő egy hónapja volt rá, hogy a személyes fórumok, találkozók mellett felépítse magát a Facebookon, és ennek az erejét akkor láthattuk igazán, amikor a vásárhelyi választás éjjelén 10 ezer embernél is több követte élőben a Facebook-oldalán a győzelmét.

De mindez még nem magyarázná meg ezt a villámgyors felemelkedést. Kellett hozzá a Fidesz és a vetélytársak kampánya, illetve az a flow, amibe ennek az oldalvizén bekerült. A Fidesz iszonyú pénzt elköltve lőtte Gyurcsányt és Karácsonyt már tavasszal és nyáron is, közben az is kiderült, hogy a kampányuk fő csapásiránya - jobb híján - a gyurcsányozás lehet. Az sem zavarta őket, hogy rég köztudott, hogy Gyurcsány és Karácsony közt nem felhőtlen a viszony.

A Karácsony- és a Dobrev-kampány arra kényszerült részben, hogy ezt a támadást kioltsa, ugyanakkor láthatóan a rengeteg elköltött pénz ellenére nem tudtak valódi alternatívát felmutatni.

Kiderült ugyanis, hogy MZP-nek lett igaza: az emberek nagy részének nemcsak Orbán kleptokráciájával és lebontott jogállamával van gondja, de annak ellenére, hogy támogatják az ellenzéki összefogást, valóban nem akarják, hogy 2010 előtti arcok jöjjenek vissza, és Karácsonyt is az elitek foglyának vélték, nem alaptalanul. A főpolgármester arcáról már régóta azt lehetett leolvasni, amit ő maga is bevallott a visszalépése után, hogy a háta közepére nem hiányzott ez a kampány, és csak az őt támogató pártok miatt vállalta el, láthatóan nagyon megkönnyebbült, amikor lekerült róla ez a teher.

"Péter jobban akarta ezt a győzelmet"

- mondta Karácsony, és ez is nagyon fontos volt ezalatt a pár hét alatt a választók meggyőzésében. Sajnos vagy sem, a hatalmat bizony akarni kell, másképp nem fogják a kezedbe adni, és ezt megértette Márki-Zay. El tudta hitetni a választókkal, hogy ő tényleg akar kezdeni valamit ezzel az országgal, ami ráadásul több, mint a haverok pozícióba juttatása, a lopás, és az, hogy elzavarjuk Orbánt, aztán majd lesz valami.

A legkeményebb falat nem Jakabék legyőzése, nem is Karácsony bedarálása volt, a fentiek ezt bőven megmagyarázzák. Dobrev és a DK ugyanis nagyon sok magyar ellenzéki számára jelentenek valódi alternatívát az Orbán-rendszerrel szemben, a párt lefedi Magyarország nagy részét, jól szervezett helyi csoportokkal, aktivistákkal, 12 éve építkeznek, Dobrev se idén került a középpontba, profi a kommunikációjuk, a jelöltet kiválóan készítették fel, szóval minden megvolt ahhoz, hogy kis részvétel esetén akár már az első fordulóban nyerjen.

Ami nem volt benne a pakliban: a hatalmas érdeklődés, részvételi arány és az, hogy most az emberek VALÓBAN igazi változást akarnak. Márki-Zaynak ezt az elkötelezettséget úgy látszik, jobban elhitték,

és folyamatos volt a mellé vándorlás, nézzük meg, hogy az addig őt ellenző baloldali kispártok is sorban beálltak mögé, amint látszott, hogy jól szerepel a második fordulóban. Nincs pártja MZP-nek? Most már van mögötte sok, több is tán, mint elég, de neki is ugyanazokkal kell majd együtt kormányoznia, mint Dobrev Klárának. Csak tán a többsége lesz nagyobb, aminek egyebek közt annyi a jelentősége, hogy míg szűk többség esetén kis pártoknak is nagy a zsarolási potenciáljuk, nagyobb különbség esetén ez lecsökkenhet.

A vásárhelyi polgármester ráadásul megérezte a vérszagot, és harcias-agresszív nyilatkozataival elvitte a show-t a későn ébredő Dobrevvel szemben, aki nem is nagyon tudott a flow ellen tartani a vitákon sem, bár nagyon jól szerepelt ő is - egyébként rég láttunk ilyen színvonalas vitákat a magyar politikában. Ez nagyon fontos a jövőre nézve is, olyan emberek vannak az ellenzéki térfélen, akik nem félnek bármikor kiállni vitázni, nem bújnak el, kimennek pultozni az utcára, beszélgetnek emberekkel, kezet lehet velük fogni. Ahogy az egyik ismerősöm mondta: az ő életében először fordult elő, hogy akire szavazni akar, kezet fogott vele, és válthattak pár mondatot.

Az emberek jelentős része viszont úgy látszik, azt gondolja, hogy csak balról nem fogják tudni leváltani a Fideszt. Ez az üzenet nagyon átment, és még az is lehet, hogy sokkal több baloldali és liberális hajlandó átszavazni Márki-Zayra, mint azt bárki feltételezte.

Azt mondják, maga Márki-Zay is ezt vetítette előre, hogy akkor győzhet, ha 500 ezernél többen mennek el szavazni. Most már az is látszik, hogy 600 ezer fölött is lehet a voksolók száma, és ez még inkább felé billentheti a mérleg nyelvét.

Ha MZP győz, akkor az átrajzolhatja a pártrendszert is az ellenzéki oldalon (talán el is kezdődött ez már), a Fideszt pedig nagy feladat elé állíthatja, és ha az előbb említett flow kitart áprilisig, akkor könnyen ellenzéki győzelmet is hozhat. Az fog ugyanis dönteni, hogy elég sok ember elhiszi-e, hogy Orbán verhető, és nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárt támogatói közt is.

Fél év sincs már a választásokig, permanens kampányra számíthatunk, és akárki is győz a ma záruló előválasztáson, egy perc pihenésre nem jut majd ideje, hiszen egy teljesen új politikai térben kell olyan kampányt vinnie, amelyben a korábbi szabályok nem biztos, hogy érvényesülnek. Kevesebb kidobott pénz, sok munka és door-to-door módon odamenni az emberekhez: ez lehet az ellenzék esélye a Karmelita elefántcsonttornyában egyre gondterheltebben ülő Orbánnal szemben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tölgyessy Péter: „Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz”

A politológus szerint ha az ellenzék feles törvénnyel hatályon kívül helyezi az alaptörvényt, semmi sem akadályozza meg a következő nyertest, hogy ugyanezt tegye az új verzióval.

Link másolása

hirdetés

A nagyon ritkán megszólaló politológus a Partizán választási műsorában azt mondta, súlyos konfliktusokhoz vezet, ha a választásokon az egyik fél egy hajszállal többet szerez, és átlép minden szabályon. Szerinte ugyanis ezt jelentené, ha valóra válna az ellenzék javaslata, és feles győzelemmel hatályon kívül helyeznék a jelenlegi alaptörvény bizonyos szabályait.

Tölgyessy szerint ebben az esetben, amennyiben nem függesztik fel az alkotmánybíróságot, az alkotmánybíróság ezt azonnal hatályon kívül fogja helyezni. "Ha felfüggesztik, akkor is" - tette hozzá.

Az alkotmánybíróság szerint akár egy magánlakásban összegyűlhet, és kimondhatja, hogy a szavazás alkotmányellenes. "És felszólítja a rendőrséget, hogy lépjen fel. És a régi alkotmány szerint abszolut jogos a fellépés, mert szabálytalan volt a megszavazása."

Tölgyessy Péter szerint olyan szembenálláshoz vezethez, ami még élesebbé változtatja a két oldal ellentétét.

Emellett szerinte azt is számításba kell venni, hogy "a rendszerváltás ritka drága dolog."

hirdetés

1916 óta 11 rendszerváltásunk volt. "Ott rengeteg emberi egzisztencia megsemmisül, új kezdetek vannak. Magyarországon például a legutolsó rendszerváltásnál megsemmisült a téesz vagyon, régi állami gazdaság, az egy drága dolog."

A politológus szerint van, hogy muszáj rendszerváltást csinálni, de az, hogy egy ország állandóan rendszert vált, az azt jelenti, hogy súlyosan beteg. "Magyarország súlyosan beteg."

"Az Egyesült Államokban a nagy alapító atyák megcsinálták az alkotmányt, és azóta nem volt rendszerváltás. Az Egyesült Királyságban még előtte volt. Magyarországon pedig ha ezt elindítjuk, akkor lesz egy újabb rendszerváltás. Az ellenzék szerint nagyszerű dolog. Csakhogy miért ne lenne a következő választásokon megint egy? Ha győz ott valaki, és nem ez az ellenzék győz, hanem mást választanak meg, az miért ne mondaná azt, hogy ez szabálytalanul elfogadott alkotmány volt, megint jön egy rendszerváltás."

"Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz."

Szerinte ha rátérünk erre a polgárháborús útra, az teljesen kiszámíthatatlan következményekkel jár ez.

Tölgyessy Péter úgy gondolja, hogy az ellenzék mondanivalójának 80 százalék olyan, ami nem tartható. "Vagy nem szabad megcsinálni, vagy nem lehet, mert nincs hozzá erőforrás."

Az ellenzék ugyan a saját közegét "hallatlanul megnyerte", de szerinte ez a szükséges szavazóknak csak legjobb esetben is az egyötöde.

"Egyelőre az ország két fele, az nagyjából egyforma erősségű. Aki tovább élezi ezt a dolgot, az bizony háborús logika. És hiába beszél a szeretet hatalmáról, meg bármiről, ez azt jelenti, hogy belül marad a háborús logikán"

- fogalmazott.

Ezen túl szerinte az látszott, hogy Márki-Zay Péter elképesztő ügyesen játszott az emberek reményvágyaival, és az összes ellefelét ezzel győzte le. "Csakhogy rögtön eszébe jut az embernek: a politika egyáltalán nem csak a győzelemről szól, hanem a kormányzásról is. Sőt, döntően a kormányzásról. Annál szörnyűbb nincs, mintha győz valaki nagy arányban, és utána nem tudja kormányozni az országot."

Márki-Zay Péter fő titka Tölgyessy Péter szerint ebben a kampányban az volt, hogy nem tudjuk kicsoda. "Ő olyan megmentő, aki azt mondja magáról, hogy Hódmezővásárhelyt megmentette, de ott is nagy vita van, nincs igazán múltja. Ilyen megmentők jöttek most mindenütt, politikai előélet nélküli megmentők. Trump is ilyen volt, Márki-Zay Péter is ilyen. Nagyon hatásosan felmondja az ellenzéki közönség vágyait, ugyanakkor nem látszik, hogy ebből hogyan lenne valódi kormányzás. Dobrev Klára szövegéből inkább látszott ilyesmi. Márki-Zay Péteréből megítélhetetlen, hogy egyáltalán van-e kormányzati alkalmassága" - mondta.

Szerinte nem az a fő veszély, hogy az ellenzék összeveszik, a választásokig nem fog. "A fő probléma az, hogy meg tudja-e oldani azt a rengeteg bajt, ami összegyűlt Magyarországon. Kettő, ki tud-e lépni ebből a polgárháborús logikából. A magyar politika eddig egyetlen egyszer sem tudott ebből kilépni. Tudom, az ellenzéki vezetők mind azt mondják, a szeretet hatalma, de őszintén szólva ezeknek a valóságtartalmáról engem nem győzött meg."

"Ma alapvetően Grand Canyon szerű szakadék van a két oldal között."

"Az egyetlen dolog, amit tudnak a másikról, hogy bűnözők, és a vezetőjüket börtönbe kell zárni, ennyi. Az ellenzék nem győzött meg arról, hogy a gesztusaik valódiak" - mondta Tölgyessy Péter a Partizánban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Elképzelhetetlennek tartanám, hogy az SZFE mostani vezetőitől vegyem át a diplomámat”

A FreeSZFE két végzős színész hallgatójával, Rohonyi Barnabással és Gombó Viola Lottival beszélgettünk, miután átvehették diplomájukat a salzburgi Mozarteumban.

Link másolása

hirdetés

Október 12-én az Universität Mozarteum Salzburgban átadták a FreeSZFE Egyesület végzős hallgatóinak a diplomájukat. Két friss diplomás színművészt kérdeztem az ünnepi eseményről. Elsőként Rohonyi Barnabást.

- Meséld el röviden, hogy zajlott a diplomaátadó.

- Elképesztően meleg fogadtatásban részesítettek minket. Azt mondták, ők nem szoktak ilyen diplomaosztó ünnepséget rendezni, mert az utolsó évben a diákok már szanaszét vannak. Ez ránk is igaz, de hála Istennek a tizenegyből nyolcan meg tudtuk oldani, hogy együtt legyünk.

Énekeltek, zongorázáztak nekünk, beszédet mondott a rektor és a tanszékvezető.

A legmeghatóbb az volt, hogy mindegyikünk kapott párba egy ottani diákot, aki előtte felkeresett minket, beszélgettünk és utána ők mutattak be minket az átadón, és tőlük vettük át a diplománkat. Nagyon megható, szívhez szóló beszédek voltak.

Ezután megvendégeltek minket egy olasz étteremben vacsorára, úgymond bankettre, ahol akkora pizzát ettem, amekkorát még soha életemben nem láttam.

hirdetés

- Kérlek, légy őszinte. Ha rajtad múlna, mit választanál? Jobban örülnél, ha az elmúlt egy év eseményei nem történnek meg, és az eredeti tervek szerint, a Színház és Filmművészeti Egyetemen veheted át a diplomádat, vagy azt mondád, jó ez most már így, jobban örülsz a salzburgi egyetem papírjának?

- Nehéz erre válaszolni. Ami történt, megtörtént, nem tudunk változtatni rajta. Ha az egyetem erőszakos elfoglalása nem történik meg, akkor akkor a legboldogabban vettem volna át a diplomámat az osztályfőnökeimtől Magyarországon.

Így viszont, a harc és az átélt élmények tükrében végtelenül büszke vagyok rá, hogy ez sikerült, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki akár csak egy kis homokszemet is arrébb mozdított az ügyünkért.

Azt ugyanis elképzelhetetlennek tartanám, hogy az SZFE mostani vezetőitől vegyem át a diplomámat.

- Az itthoni történések és az, hogy végül egy külföldi egyetemtől kaptok diplomát, kinyitott kapukat külföldön?

- Egyelőre nem érzek ilyen hatást. Az biztos, hogy a FreeSZFE Egyesület és az egyetem között igen.

Hogy innentől kezdve lesz-e hosszabb távú, munkaalapú együttműködés, azt szerintem rajtunk múlik, az egymást kereső vagy nem kereső fiatalokon.

- Diplomás színész lettél, de ez nem a vég, hanem a kezdet. Miben, hol láthatunk a közeljövőben?

- A legutóbbi bemutatóm a Jurányi Házban, a Narratíva társulat égisze alatt bemutatott A Negyedik – Dante pokla, Hegymegi Máté rendezésében. Emellett amire nagyon büszke vagyok, hogy egy rendező évfolyamtársammal (Sándor Dániel Máté) – és még sokakkal – megcsináltuk Mozart Don Giovanni című operáját, amiben én játszom a címszerepet.

Ez a Marczibányi Téri Művelődési Központban látható. A csapat fele operaénekes, a fele színész. Nagyon izgalmas színházi mix, és az operát olyan szemüvegen keresztül mutatja meg, amin keresztül nagyon kevesen. Valószínűleg pont az a lényeg, hogy nem kell hozzá szemüveg.

Vannak bemutatóim a Belvárosi Színházban a Budapest, Te című előadásban vagy a Válaszfalakban. Az eddig darabjaimat továbbra is játszom, illetve előre láthatólag januárban fogjuk bemutatni Budapesten a Nevetséges Sötétség című előadást, amit anno még júliusban a Szentendrei Teátrumban adtunk elő.

Ezen kívül most kezdek el próbálni a Táp Színházban Laboda Kornél és Dékány Barnabás rendezésében az A című előadást, amit Znajkay Zsófia írt. A darab egy autista kislány iskolai és élet béli nehézségeiről szól.

Decemberben a Belvárosi Színházban lesz még egy bemutató, amiről egyelőre nem árulhatok el részleteket, illetve, ha minden jól megy, márciusban Kecskeméten a Rómeó és Júliában fogom az egyik címszerepet játszani.

Az évfolyam nevében Gombó Viola Lotti mondott beszédet (akivel korábban a Becsúszó szerelem című film kapcsán már interjúztam).

- Kérlek, pár mondatban meséld el, milyen élmény volt a diplomaátadó, milyen érzések, gondolatok kavarognak benned.

- Nagyon európai közegben érezhettük magunkat. Rendkívül kedvesek, nyitottak voltak a salzburgiak. Jókat beszélgettünk a színházról és arról, hogy miként működik a művészeti felsőoktatás ott, és nálunk milyen.

Úgy hallottam, lesznek is együttműködések a FreeSZFE és a salzburgi Mozarteum között.

Nagyon sok barátot szereztem és nagyon jól éreztem magamat ott ebben a néhány napban. Engem egy Esther nevű lány mutatott be, vele is nagyon összebarátkoztam.

Egy éve nem gondoltuk volna, hogy lesz diplománk. Benne voltunk ennek a nagy felősoktatási kavalkádnak közepében. Nagyon jó, hogy lett egy pozitív mentsvárunk. Ahogy el is hangzott ott, ez egy felemelő, történelmi pillanat volt.

Nagyon hálás vagyok az egyesület és a Mozarteum oktatóinak, akik egy éven keresztül dolgoztak azon, hogy mindez legálisan megvalósulhasson.

Sok inspiráló, művészi gondolattal gazdagodtam, ami lelkileg feltöltött.

Gombó Viola Lotti köszöntője a diplomaosztóról (a szöveg eredetileg angolul hangzott el):

„Egy évvel ezelőtt zárt ajtók mögött álltunk, az elfoglalt épületben. Soha életünkben sehol nem éreztük magunkat annyira biztonságban, annyira szabadnak, mint az egyetemen. Úgy éreztük, sok mindent elvettek tőlünk. Köszönjük, köszönjük, hogy Ti mások vagytok. Köszönjük, hogy Ti adtatok valamit, nem pedig elvettetek. Köszönjük, hogy a legnagyobb megtiszteltetést adtátok, amit ember kaphat. Szolidaritást.”

- A jövőben kapcsolatban maradtok valamilyen formában a FreeSZFE Egyesülettel?

- A FreeSZFE szerencsére egy élő, működő szervezet, amely nélkülünk is dolgozik tovább. Természetesen igyekszünk aktív egyesületi tagok maradni, és folyamatosan értesíteni fognak minden olyan akcióról, megmozdulásról, ami érint minket. Illetve mi is próbálunk támogatókat szerezni.

A FreeSZFE Patreon oldalán mindenki támogathat minket, aki segíteni szeretné ezt a munkát.

- Merre tovább, ami a pályát illeti?

- Az Orlai Produkciós Irodánál játszom két új darabban. Az egyik az Amy világa Hernádi Judit főszereplésével, Valló Péter rendezésében. Illetve a Budapest, Te című előadást is most mutattuk be a Belvárosi Színházban, ezt osztályfőnököm, Pelsőczy Réka rendezte.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Ésik Sándor: A Múzsán arról írok, amiről szerettem volna olvasni, de nem találtam sehol

A Diétás Magyar Múzsa főszerkesztőjével az oldal eddigi négy és fél évéről, valamint a napokban megjelenő új könyvéről beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. október 16.


Link másolása

hirdetés

A közéleti témájú hazai Facebook-oldalak egyik sikertörténete a Diétás Magyar Múzsa: egyéni hangvételű posztjaikat, amelyekben bel- és külpolitikával, gazdasággal, kultúrával egyaránt foglalkoznak, már több mint 27 ezren követik.

Az oldal főszerkesztője, Ésik Sándor arról mesélt, finomodott-e a hozzáállásuk az évek során, hogyan tudja összehangolni ezt a munkát az ügyvédi praxisával, és mi ihlette a „Sanyikám, én nem politizálok – Az baj, mert akkor más fog helyetted” címmel napokon belül megjelenő első könyvét.

– Megmondóembernek tartod magad?

– Nehéz erre válaszolni, mert többféleképpen lehet értelmezni magát a fogalmat is. Számomra inkább azokat a gyakran nyilatkozó, tévében szereplő arcokat jelenti, akik a napi politika történéseit elemzik. Ilyen értelemben nem tartom magamat annak.

A közelmúltig nem is gondolkodtam azon, pontosan mi vagyok, és mi a szerepem a nyilvánosságban. Megmondóember, véleményvezér, esetleg influenszer lennék? Ezek között tulajdonképpen csak árnyalatnyi különbségek vannak.

hirdetés

– Többektől hallottam már, hogy egyfajta hűha-érzést okozott nekik a Múzsa valamelyik posztja. Te is tapasztalod, hogy alakítjátok az oldal követőinek egy-egy témához való hozzáállását?

– Igen, határozottan. Valójában ez a fő értelme a Diétás Magyar Múzsa létezésének. Van ugyanis a magyar értelmiségnek egy nagyon széles rétege, amely politikai-közéleti értelemben teljesen műveletlen. Ettől még nagyszerű pszichológus, vagy kiváló mérnök, de a politika és a közélet azon túl egyáltalán nem érdekli, amit a neki szimpatikus sajtótermékekben elolvas. Úgy van vele, hogy ez valami illetlen dolog, és ahogy úri társaságban nem beszéljük meg a székletünket vagy a szexuális életünket, ugyanígy ilyen témákkal sem foglalkozunk. Ebből adódóan nagyon sokan csodálkoznak rá arra, hogy a hazai politikai folyamatok nem önmagukban állnak: nem függetlenek a gazdasági vagy épp kulturális folyamatoktól, az ország nemzetközi helyzetétől.

Gyakran hallom, hogy azt mondják, micsoda összefüggésekre világítunk rá. Ez nyilván zene füleimnek, valójában azonban ezeknek nyilvánvalónak kellene lenniük. Hogy miért nem azok? Sajnos Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy el tudjon tartani akkora szerkesztőségeket, mint mondjuk a Neue Zürcher Zeitungé vagy a Guardiané. A hazai lapok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy az újságíróik igazán mélyen beleássák magukat bizonyos témákba.

Nem tudok olyan hazai szerkesztőségről, ahol a külpolitika rovatban külön szakújságíró foglalkozna Kínával, vagy olyanról, ahol a gazdasági rovatban meg tudják fizetni a szakértőket, akik egy banknál elemzőként milliós összeget is kereshetnek. Persze ott van gazdasági témákban a kitűnő G7, vagy ha az oknyomozást nézzük, a Direkt36, de ezek egy-egy részterületre fókuszálnak, átfogóan senki nem tud mindent lefedni.

A Telex, a 444, vagy a 24 beleragadtak a napi hírek ringlispiljébe: nagyon ritka, hogy kicsit „felemelik a fejüket”, hogy rendszerben mutassák be a folyamatokat. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy ha mégis, akkor kiváló cikkek születhetnek, gondoljunk például Élő Anitára a Válasznál, aki rendszeresen jelentkezik nagy, átfogó tudósításokkal.

A Múzsa a hosszabb cikkekre koncentrál: azok a legsikeresebb posztjaink, amikor a történéseket kontextusba helyezzük. Egy nagy és bejáratott lapnál ez a szenior újságírók feladata lenne, de nálunk ilyenek nincsenek, valószínűleg meg se tudnák fizetni őket. Mi hobbiból pótoljuk ezeket a vezércikkeket.

– Főállású ügyvéd vagy. Hogy fér bele mindez az életedbe?

– Nagyon „egyszerű”: a szabadidőm terhére. Egyébként egyre kevésbé, ezért időről időre felmerül, hogy jól jönne egy vagy több olyan munkatárs, aki alám dolgozva szemlézné például a német, a francia vagy a brit sajtót. Ezzel a színvonal is sokkal egyenletesebbé válhatna, mivel jelenleg jórészt azon múlik, születik-e valamiből poszt, hogy elém kerül-e az adott téma, mondjuk hogy olvasom-e a South China Daily egyik cikkét arról, mi történik épp a Dél-Kínai tengeren. A dolog másik oldala viszont, hogy az alkalmazottakat irányítani is munka, ami adott esetben azzal járna, hogy fel kellene adnom az ügyvédi praxisomat. Van az a pénz, amiért megtenném, de úgy gondolom, jelenleg jobban járok anyagilag, mintha újságot szerkesztenék.

– Az impresszumban több név is szerepel a tiéd mellett, velük nem tudnátok ezt megoldani?

– A Múzsa számukra is ugyanúgy hobbi, nem vagyok a főnökük, ráadásul velem ellentétben ők családos emberek, ezért akkor és azt csinálják csak, amihez kedvük van, többet nem várhatok el tőlük. Egyébként is én vagyok a legaktívabb, a posztok nyolcvan százaléka hozzám köthető. A többiek közül az irodatársam, Csire Balázs nagyon ritkán ír, és akkor is elsősorban a magyar politika groteszk mivoltát fájdalmas pontossággal eltaláló poénokat oszt meg. Panamajack egy külföldön élő magyar közgazdász, a nevét azért nem vállalja, mert multinál dolgozik. Kürti Tamás pedig egy kitűnő közéleti meglátásokkal rendelkező grafikus, akivel még a Modorosblog kommentszekciójában haverkodtunk össze. A maradék két ember már évek óta semmit nem posztolt. Annyira nem is erőltetem, mivel mindketten állami alkalmazottak. De mivel ott voltak az indulásnál, és a mai napig posztolhatnak, így nem törlöm a nevüket.

– Egyeztetitek egymással a posztokat?

– Van egy belső csoportunk, de Panamajack és az én posztjaim nagyon sokszor úgy születnek, hogy egyszerűen csak beszélgetünk. Nagyon hosszú Messenger-üzenetváltásunk van, ami jó néhány témát ihletett már. A szó klasszikus értelmében nem végzek főszerkesztői tevékenységet, senkinek nem mondom például, hogy ezt vagy azt inkább írja át, vagy egyáltalán ne tegyük ki.

– Azt is feltüntettétek, hol lehet ellenetek pert indítani vagy feljelentést tenni. Történt már ilyen?

– Az ügyvédi kamaránál már kezdeményeztek velem szemben fegyelmit egy Múzsán szereplő írásom miatt, de a kamara az írói munkásságom részének tekinthette, mert nem indult vizsgálat. Ezen kívül más eddig nem történt.

– 2017 áprilisában, pont a CEU-tüntetések idején indult az oldal. Összefügg a kettő?

– Egyáltalán nem, már majdnem egy évvel korábban megfogalmazódott bennem az ötlet. Volt egy, a kutya által sem olvasott blog, ahová ugyanez a szerzőgárda írogatott, de eléggé zavarta a hiúságunkat, hogy tizenöt ismerősünkön kívül szinte senkihez nem jutott el, amit csináltunk. Ezért hoztuk létre a Facebook-oldalt, és egyben a szerkezetet is lazábbra vettük: gyakori, hogy csak egy cikket osztunk meg néhány mondatos kommentárral. A költözés adott egyfajta szabadságot, ugyanakkor kötöttség is járt vele, mivel a hosszabb szövegeket a Facebook nem kezeli túl jól.

– Finomodott az eltelt négy és fél évben a hozzáállásotok?

– Folyamatos tanulás révén jutottunk egyre közelebb ahhoz, milyen témák érdeklik a népet jobban és melyek kevésbé, vagy épp hogyan kell kezelni a kommentelőket.

A magyar politikai sajtót olvasó közönség körében van egy állandó vágy arra, hogy találjanak egy jól odamondogatós oldalt, ezért amikor odamondunk valakinek, jellemzően meg szokott érkezni egy kommentelőhad, akik elégedetten konstatálják, hogy „ez az, végre megkapták!” Majd ugyanezek az emberek jól megsértődnek, amikor egy következő posztban az ő kedvencükről is elmondjuk a hasonló véleményünket.

Simán előfordul, hogy egy poszt hoz száz új követőt, viszont leiratkoznak miatta hetvenen.

Az elmúlt egy év fejleménye, hogy napi tizenöt-húsz üzenetet kapunk azzal kapcsolatban, miről kellene írnunk. Ezek közül van olyan, amit megfogadunk, de mindent mi sem tudunk felkarolni – főleg, ha külön utánajárás, helyszíni szemle kellene hozzá, ami újságírói feladat. A kérdésre visszatérve: az interakciók és a szerkesztés módja finomodott, a definiált céljaink viszont változatlanok. Úgy szoktam fogalmazni, hogy azért indítottam el a Múzsát, hogy megírjam azokat a cikkeket, amiket szerettem volna elolvasni, de nem találtam őket sehol.

– Most, hogy már ennyire népszerű az oldal, nem gondolkodtok a Facebookról való kilépésen?

– Felmerült már, de egyelőre tervezési fázisban van. Sok döntést kellene meghozni, például arról, megmaradjon-e továbbra is az ingyenesség. Kérdés az is, ha úgy döntünk, csak adományokat kérjünk, vagy előfizetéshez kössük bizonyos tartalmainkat. Ezen nagyon sokat gondolkodom Panamajackkel közösen, illetve egyedül is. Előbb-utóbb meg kell majd lépni, mivel arra, amit csinálunk, a Facebook alkalmatlan. Nagy előnye, hogy burjánzanak a megosztások, ezért teljesen elszakadni biztos nem fogunk tőle, ugyanakkor a robotcenzúra például teljesen nonszensz. Legutóbb azután vágták vissza napokra harminc százalékkal az elérésünket, hogy az augusztus 20-i rózsaszín turul kapcsán kitettük azt a képet (rengeteg másik oldalhoz hasonlóan), amelyen az 1930-as években Berlin utcáin tologatták a birodalmi sast.

– A politikai pálya nem vonz?

– Frontvonalban biztosan nem lennék, nincsenek meg a szükséges képességeim. Háttérben talán, de ebben meg pont a Múzsa akadályoz meg, hiszen ha leszerződnék egy párthoz, feladnám a függetlenségemet, és nem tudnék részrehajlás nélkül bármiről írni.

Ezeket a kérdéseket mára megtanultam üzleti alapon kezelni. Közpénzhez soha nem nyúltam, sem hivatalos, sem „nemhivatalos” formában. Túl vagyok azon is, hogy lelkesedésből dolgozzak, a politikában van helye az aktivizmusnak, de egy idő után annyi időt és szellemi energiát kíván a dolog, hogy az ember nem tudja munka mellett, csak lelkesedésből csinálni.

Így elég nehéz lenne megtalálni azt a konstrukciót, amelyben el tudnám magam képzelni. Ráadásul néhány jó közéleti meglátás nem jelenti azt, hogy az ember napi politikai tanácsadóként is beválik. Az ugyanis egy másik szakma. Van átfedés, de nem automatikus az átmenet. Ezért az is kérdés, hogy megérnék-e a „szolgálataim” bármelyik pártnak.

– Hogyan jött a könyved ötlete?

– Év elején kaptam egy felkérést, amelyből kiderült, hogy a Libri Kiadónál is olvassák a Múzsát. Megkerestek azzal, érdekelne-e engem egy olyan könyv, ami nem aktuálpolitikáról szól, hanem inkább bevezetést ad a politikába. Ez szerintem teljesen egybevág a Múzsa profiljával. Fontosnak tartom például, hogy felnyissuk az emberek szemét a diplomáciával, Magyarország nemzetközi mozgásterével kapcsolatban. Nálunk rengeteg tévképzet él a nemzetközi politikáról, holott ez valójában egy teljesen érdekvezérelt, erőelvű játék, amiben senkinek nincsenek barátai, csak szövetségek és érdekek vannak.

Egy egész fejezetet szenteltem annak, hogy nem létezik Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés. Tetszik vagy sem, ezt nem Orbán Viktor és csapata találta ki, már az 1920-as években is voltak hasonló – téves – vélemények. Szól egy fejezet arról is, hogy egy börtönbüntetésnek majdhogynem a szigora a legkevésbé fontos tulajdonsága.

Rosszabb bezárva lenni egy luxuscellában három évig, mint fapados körülmények között egy évig. Aki valaha volt börtönben, biztosan az utóbbit választaná, mivel akkor két évvel hamarabb szabadul. Ehhez hasonló tévhitekről igyekszem lerántani a könyvben a leplet.

– Említetted, hogy a könyv eredeti koncepciója menet közben módosult. Mi történt?

– Március környékén ültem neki a könyvnek, áprilisban viszont elkaptam a covidot. Kórházba ugyan nem kerültem vele, de egészen május végéig sokszor voltam nagyon rosszul, és utána is hónapokig tartott visszaszerezni a kondícióm. Eközben azért egymás után születtek a fejezetek például arról, mi a demokrácia, milyen demokráciaelméletek léteznek, mit írt erről Platón vagy Arisztotelész, de azt vettem észre, hogy ezeknek a témáknak az írása közben még én is elalszom. Elkezdtem aggódni, hogy ha belőlem ilyen hatást vált ki a kézirat, az olvasó egészen biztosan a sarokba hajítja majd a könyvet. Ezen a ponton kicsit megtorpant az alkotás folyamata, de aztán volt egy beszélgetésünk a kiadóval, ahol szóba került Hahner Péter 100 történelmi tévhit című könyve. Ebben rövid írások váltják egymást, olyan közkeletű állítások cáfolataival, mint például hogy Marie Antoinette mondata, hogy „Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot!”

Ennek kapcsán merült fel, hogy az én könyvem stílusa is hasonló legyen. Eszembe jutott, hogy amióta viszonylag ismert vagyok a Múzsa révén, baráti vagy ismerősi körben nagyon gyakran kezdenek el velem politikáról beszélgetni.

Ezek a beszélgetések pedig – főleg némi sörivás után – elég gyakran a „Sanyikám, b*szd meg...” fordulattal kezdődnek. Utána pedig jön például az, hogy „tudod, az úgy van, hogy Magyarországgal az Európai Unióban ki akarnak cseszni”.

Ilyen párbeszédek ihlették végül a formulát: minden fejezet egy „Sanyikám...” kezdetű állítással indul, amit aztán megcáfolok, megerősítek vagy megmagyarázok. Ezek a kérdések olykor nyilván kissé erőltetettek, előfordul, hogy többet olvasztottam egybe, szóval nem igaz, hogy az összeset így, ebben a formában megkaptam. De maguk a témák mind szóba kerültek már haveri sörözések során.

– Célközönségnek a Múzsa olvasóit szánod, vagy egy ennél tágabb kört?

– Akkor lennék elégedett, ha a könyv is átesne ugyanazon a folyamaton, amin a Múzsa: ott ugyanis nagyon sok új követőt szerzünk úgy, hogy egy meglévő olvasó egyszerűen továbbküldi valamelyik posztunkat, amikor felmerül egy kérdés, mondván „tessék, ezt olvasd el, ha képbe akarsz kerülni”. Nyilván lesz promóció is a kiadó részéről, de nagyon boldog lennék, ha így, kézről kézre terjedve is eljutna a könyv az olvasókhoz.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: