hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Nem dominóhatás volt, inkább futótűz – N. Rózsa Erzsébet a tíz éves arab tavaszról

10 éve a világ az arab térség országaiban történő eseményeket figyelte lélegzetvisszafojtva. Az akkor és az azóta történt eseményekről beszélgettünk a Közel-Kelet-szakértővel.
Malinovszki András - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Éppen 10 esztendeje, 2011 első heteiben a világ nagy része az arab térségen tartotta a szemét. Valójában már az előző év végén, 2010 decemberében kirobbant egy tüntetés Tunéziában, ami aztán futótűzként találkozott a térség és a Közel-Kelet problémáival megtöltött puskaporos hordókkal, és addig nem látott tüntetéssorozat kezdődött az arab világ számos országában.

Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban, Szíriában, Jemenben és Bahreinben csapott a legmagasabb szintre az elégedetlenség, de Algériában, Jordániában, Ománban, Szaúd-Arábiában, Marokkóban, Irakban, Mauritániában, Szudánban, Dzsibutiban, sőt a nem arab Irán egy részében is voltak halálos áldozattal járó kisebb-nagyobb tüntetések. A világ egy része akkor ismerkedett meg a térséggel, az ott élők gondjaival, az uralkodó rendszerek igazi arcával.

10 évvel a fő események után N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértővel, a térség kiváló ismerőjével, a 2015-ben megjelent Az arab tavasz című könyv szerzőjével beszélgettünk. A forradalmak sikeressége és kudarca, az azóta jól láthatóan eltérő fejlődési ívek, a térség jelenlegi problémái adták a fő csapásirányt, de szóba került az Európai Unió és azon belül hazánk szerepe is az arab tavasz eseményeiben.

- A tunéziai Mohamed Bouazizi volt tulajdonképpen egy gyújtó szikrája az arab tavaszt elindító eseményeknek. De mennyire volt váratlan ez az eseménysorozat?

- Sokszor felmerül a kérdés, hogy miért nem tudta senki előre megjósolni az eseményeket. De a helyzet az, hogy adatok évek óta rendelkezésre álltak. Az ENSZ egyik szervezetének felméréssorozata, az Arab Human Development Reports már korábban írt róla, hogy az arab társadalmakban hosszú ideje problémát jelent a fiatalok arányának ugrásszerű megnövekedése, ezen fiatalok munkanélkülisége (azon belül is a diplomás munkanélküliség), a gazdasági mutatók romlása vagy épp az eladósodottság. Alapvetően tehát komoly társadalmi-szociális feszültségek voltak.

hirdetés
Arra a kérdésre, hogy Bouazizi miért épp akkor gyújtotta fel magát, egy barátom annak idején azt mondta: mert tél volt. Tunéziában mit jelent ez? Azt, hogy nincsenek turisták.

Az ország összbevételének nagyon jelentős hányada szezonális jövedelemből származik. 2009-ben és 2010-ben 20% volt, 2011-ben 20%-ról visszaesett 15%-ra. Vannak olyan emberek, akik télen, a turizmus megcsappanásával az utcára kerültek.

Az én hasonlatomban kicsit olyan ez, mint mikor felrakom a levest fedővel főni. Tudom, hogy lesz egy pillanat, amikor kifut, de nem tudom megmondani, melyik pillanat lesz ez. A súlyos gondok abból is látszódtak, hogy a Közel-Kelet szinte bármelyik országában lehetett látni, hogy délután és koraeste a kávézók előtt lógnak a fiatalok az utcán, mert nem volt munkájuk. Azt is tudhattuk, hogy elég komoly indentitásválság jelentkezett a térségben. Pont az arab tavasz hívta fel a figyelmet arra, hogy egyfajta, a területi államhoz köthető identitás erősödött meg. A tüntetéseken nem a pánarab jelszavak jelentek meg, hanem tunéziaiként, egyiptomiként vagy jemeniként azonosították magukat. Ezeket az államhatárokat durván száz éve húzták meg, és vagdosták szét az arab népességet. Az, hogy honnan kapom a táppénzt, hova hívják be a fiam katonának vagy honnan fogok nyugdíjat kapni, erősítették ezekhez a területi államokhoz fűződő identitást.

- Az minek volt köszönhető, hogy a tunéziai eset nem maradt elszigetelt, hanem futótűzként terjedt szét a tüntetéssorozat az arab világ egy részén?

Találó szó a futótűz. A „dominót” el szoktam utasítani, mert azt jelentené, hogy egyik miatt dőlt a másik, pedig nem ez történt. Az ok, hogy nagyjából ugyanazokat a problémákat el lehetett mondani mindegyik helyen. Például az átlagéletkor nagyon kitolódott, ma egy arab országban nagyjából annyi, mint Magyarországon, bőven hetven év felett. Ez előtt ötven évvel nem volt sokkal több, mint a fele.

Egy ma hatvan éves beült egy hivatalba negyven éve, és azóta is ott van, az azóta felnőtt fiatalok pedig nem tudják átvenni a helyét.

Óriási a túlfoglalkoztatás is, a Világbank szerint Egyiptomban 8 millió állami alkalmazott van. A Világbank hitelének egyik feltétele az is lett volna, hogy 1-2 milliótól megválik az állam, ugyanakkor persze ez is óriási szociális válságot okozott volna.

A 80-as években tetőzött a fiatalok aránya, 45 százalék körül általánosságban. Ők azóta be akartak állni a munkaerőpiacra, családot akartak alapítani. Mára ez az arányszám alacsonyabb, 30 százalékon van. De még mindig hatalmas tömegek áramlanak a munkaerőpiac felé, akiknek nincsenek lehetőségeik. Mindeközben az autoriter állami rendszernek gondoskodnia kell az oktatásról, a lakhatásról, a munkáról.

A következő lépésként, ahogy haladtunk előre az időben, láthattuk, hogy bizonyos kormányok kemény ellenintézkedéseket tettek. Úgy tűnt, hogy a monarchiák (amiből nyolc van a térségben) ellenállnak ennek a tiltakozásnak. Bahreinben volt ugyan egy felkelés, de Bahrein összlakossága 1,9 millió, annak fele külföldi vendégmunkás. Bahrein kivételével azonban mindegyik „arab tavaszos” ország köztársaság. Biztos, hogy ennek köze van a társadalmi berendezkedéshez és az uralkodó család legitimációjához.

A második hullám – ahogy a 2019-es eseményeket szokták nevezni – megint olyan országokban történt, mint Algéria, Libanon, Irak és Szudán – egyik sem monarchia. Még nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy ez miért van így, de tény.

- Azok közül az országok közül, ahol 2011-ben a legsúlyosabb események történtek, lehet azt mondani, hogy volt, ahol az arab tavasznak pozitív hatása volt, ahol sikeres végkimenetele volt a felkelésnek?

Bár 10 év eltelt, én azt gondolom, hogy nagyon korai lenne megítélni a helyzetet.

Magát az arab tavasz kifejezést az európai kultúrkörben találták ki, eredete az 1848-as „népek tavaszára” vezethető vissza. És a népek tavasza mikor győzött? Tulajdonképpen sehol sem győzött, sőt nálunk, Magyarországon egy háborúba torkollott. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kérdésre a válasz, hogy majd száz év múlva fog kitörni a demokrácia az arab térségben. De abból, hogy most mit látunk, és mi történik, nem tudjuk kitalálni, hogy mi lesz a későbbiekben.

Egészen más fejlődési utat bejáró térségekről és társadalmakról van szó. Bahreinben – erősen idézőjelbe téve – „rendet tettek”. Líbiában, Szíriában és Jemenben polgárháborúba torkolltak az események, így marad Egyiptom és Tunézia. Nagy kérdés, hogy Egyiptomot negatív példának írjuk-e le, a kérdés az, hogy milyen szempontból vizsgáljuk. Líbia Kaddáfi bukása után nagyon intő példa volt – annak idején ő maga fenyegetőzött azzal, hogy ha vele bármi történik, akkor „kinyílnak a pokol kapui”.

Az Európai Uniónak el kellett dönteni, hogy mi a fontosabb neki: ha a szomszédjában stabilitás van, vagy ha demokrácia? Nyilván a legjobb az lett volna, ha mindkettő, de mára jól látni, hogy a kettő közül a stabilitás a lényegesebb.

Miközben persze nyilvánvalóan nem adjuk – és nem is adhatjuk – fel az értékeinket. Ha így nézzük, Egyiptom egy stabil állam. Meg tudja akadályozni például a migráció keresztüláramlását.

Tulajdonképpen az ön kérdésére általában a nemzetközi sajtó Tunéziát szokta „mintagyerekként” emlegetni. De egy kollégám, aki Tunéziában dolgozik, épp nemrég mondta, hogy az ottaniak mára gyakorlatilag minden segítséget és finanszírozást az Európai Uniótól várnának. Fogalmazzunk tehát úgy röviden, hogy Tunézia látszik a legelőrébb lenni azon az úton, amit mi európai mércével szeretünk látni, jelenleg pedig stabilitás is van az országban, bár éppen most nagy tüntetések törtek ki, ahol 240 fiatalt letartóztattak.

Itt a választások során a különböző induló pártok meg tudtak egyezni az együttműködésről. Ezekben az időkben az egyik legnagyobb játékosnak a Muszlim Testvériség számított. Tunéziában az Ennahda (ott így hívják őket) vezetője hazatért, a parlamenti választásokon is jól szerepeltek, sőt – bár tudtak volna egyedül kormányt alakítani – meghívták a világi pártokat is a koalíciós kormányukba. 2016-ban a következő választásokon az Ennahda már kisebbségbe szorult. Itt az volt a kérdés – és véleményem szerint itt dőlt el, hogy Tunézia megmarad-e pozitív példának –, hogy az Ennahda hajlandó lesz-e ellenzékiségben politizálni. Hajlandóak is lettek volna (ezzel elvetve a radikalizálódás lehetőségét), de ekkor őket hívták be koalíciós kormányba. Tunéziában tehát a különböző világnézetű politikai pártok képesek voltak valamiféle kompromisszumra.

- Áttérve a másik végletre: Szíriában, Jemenben vagy Líbiában miért így alakultak a dolgok? Hogyan jutottak el ezek az országok az arab tavasztól a véres polgárháborúkig?

Szíriában az Aszad-kormány lényegében restabilizálta magát. Az ország esetében orosz, török és iráni jelenlétről szoktunk beszélni, de tegyük hozzá, hogy az USA és Nyugat-Európa nem sietett a helyszínre.

Tunéziában három nappal az elnök bukása előtt a franciák még csapatokat, katonákat ajánlgattak Ben Alinak a rend helyreállítására.

Ha őszinték akarunk lenni, nagyon nehezen tudjuk megmondani, hogy meddig támogassunk egy vezetőt a rend fenntartásában a felforgatókkal szemben. És mikor jön el az a pillanat, amikor egyértelműen a demokrácia mellé kell állni.

Mikor Ben Ali viszonylag hirtelen megbukott, a franciák elég rosszul érezhették magukat. Egyiptomban Obama elnök került nagyon nehéz helyzetbe. Az ő legfőbb szövetségese Mubárak egyiptomi elnök volt, és már sokan, sok helyről mondták neki, hogy ami Egyiptomban zajlik, az egy demokratikus felkelés, Mubárak pedig egyre vállalhatatlanabb. Amikor kiállt mögüle, akkor viszont a szövetségesei – például a térségben erős szaúdiak – mondták azt, hogy nem szép így cserben hagyni egy szövetségest.

Líbiában a franciák – ez az én véleményem – talán egy kicsit kompenzálni is akartak Tunéziáért. Az ENSZ hozott egy határozatot Líbiáról, ami szerint „a lakosság védelmében” avatkoztak be fölülről. Én azt szoktam mondani – ha szabad egy kis képzavarral élni –, hogy a francia gépek már ott álltak a líbiai légtér sarkában, és amint megjött a Biztonsági Tanács határozata, elkezdték a NATO-műveletet, amit egyébként az Arab Liga is támogatott. Enélkül szinte biztos, hogy Kaddáfi nem bukott volna meg. Ez azért érdekes a kérdés szempontjából, mert Líbia egy évig pozitív példának számított. 2012-ben választások voltak, amik különösebb gond nélkül lezajlottak, és az ország csak ezután ment el nagyon rossz irányba.

- Az imént szót ejtett a franciáktól, és én is át akartam evezni hazaibb vizekre. Mennyire húzható egyenes összefüggés az arab tavasz eseményei, és az általunk is megtapasztalt később migrációs helyzet közé?

Az ok-okozati összefüggés eléggé sokrétű. 2015 Magyarország és Európa ezen része számára azért volt érdekes, mert addig a fő migrációs útvonal egyáltalán nem itt húzódott. Sokkal inkább a Marokkó-Spanyolország-Franciaország vonalon, vagy a középső útvonalon, Líbia és Olaszország felé. Amíg Líbia egy erős államhatalom volt (és Kaddáfi alatt nagyon is az volt), addig ott nem, vagy csak korlátozottan lehetett átjutni – erről is szólt a korábban emlegetett „pokol kapui” kifejezés. Marokkót pedig innen „nem látjuk”, túl messze van tőlünk ahhoz, hogy a látókörünkbe kerüljön. A zavaros történetek – mint amilyen nagyrészt az arab tavasz is volt – két dolgot eredményeznek. Egyrészt maguk az államok migrációs szempontból kibocsátó országok lettek. Másrészt egy rövid idő elteltével ezek az országok nemcsak kibocsátókká váltak, hanem a zavarosban jól halászva keresztül mennek rajtuk más országokból indulók. Különösen akkor, ha – mint Líbia – évezredes közlekedési útvonalon fekszenek Belső-Afrikából a tenger felé.

Szíria hasonló történet. Ahol lőnek, onnan menekülnek az emberek, ez egyértelmű. De az is jól látszik, hogy Szíriából sokan a környező országokba, például Törökországba mentek, és számosan ott is maradtak. Pár éve láttam egy statisztikában, hogy az akkor Törökországban alapított kisvállalkozások egyharmadának volt szíriai háttere. Ez egyértelműen mutatja, hogy azok az emberek rövid távon nem terveznek visszatérni a hazájukba.

Mivel a szírek is többnyire száraz lábbal, Törökországon és a Balkánon át próbálták elérni Európát, ezért sokan olyanok is csapódtak hozzájuk, akik keletebbről érkeztek, különösen akkor, amikor Angela Merkel azt a kijelentést tette, hogy Szíriából mindenkit befogadnak.

Magam is hallottam a Nyugati Pályaudvar lépcsőjén olyan fiatalokat, akikről – egykori iráni szakos lévén – tudtam, hogy perzsául beszélnek, tehát egyáltalán nem szírek, hanem nagy valószínűséggel afganisztániak voltak.

A Máltai tanulmányok folyóirat online is elérhető tavalyi utolsó számában már megírtam a közel-keleti migrációról, hogy a térség egyszerre kibocsátó, tranzit, de befogadó is.

- Maga az Európai Unió mint nem túl messze lévő államszövetség hogyan vizsgázott az arab tavasz alatt? Volt dolgunk vele? Illetve mit tettünk az azóta eltelt időben?

Ez egy kétélű kérdés. Egyrészt az Európai Unió értékrendjében a humanitárius segítség eléggé jelen van. Másrészt viszont tagadhatatlan, hogy az Unió is egy olyan nyomásnak lett kitéve, ami korábban nem létezett. És ahhoz képest, hogy a vonatkozó magyar politikát akkor mennyien támadták, mára egyre többen mozdultak el hasonló irányba – csak a retorikában van nagy különbség.

Maga az Unió egységesen – legalábbis a menekültkérdésben – nem talált tökéletes megoldást. Egy Transit and Destination States in the European Union című projekt keretében vizsgáltunk tranzit- és célországokat. Ebben a Magyarországon élő nagyon kis létszámú muszlim közösség egyik vezetője azt mondta, azért jönnek ide, „mert Európa egy jó hely”. De nemcsak arról van szó, amire elsőre gondolunk, hogy Európa milyen sokkal gazdagabb hely, mint ahonnan érkeznek, hanem arról is, hogy Európában nem volt kiterjedt háború több mint hetven éve. Ez a befogadó nyilatkozatokkal együtt adott egy lökést ahhoz, hogy sokan úgy gondolják, megéri elindulni vagy rákapcsolódni a már úton levőkre. Az Unió „vizsgázásáról” nehéz összességében beszélni, de ismert, hogy vannak olyan uniós tagállamok, melyek már évtizedek óta küzdenek a bevándorlással. Pl. a franciák, akik már a 2015-ös válságot megelőző évtizedekben is rendszeresen, évről évre szigorították a bevándorlási szabályaikat, többek közt a „válogatott” bevándorlással.

N. Rózsa Erzsébet, Közel-Kelet szakértő

- Az arab tavasz idején Magyarországnak is jutott egy speciális helyzet: épp akkor töltöttük be először az Unió soros elnöki tisztségét. Volt valamilyen speciális feladatunk ebben a helyzetben? És mennyire tudtunk helyt állni benne?

Az volt az izgalmas akkoriban – és ez nem kevés problémát okozott –, hogy épp a miénket megelőző félév során született meg a Lisszaboni Szerződés, amely kivette a külpolitikát az elnökség kezéből, hiszen akkor alakult meg az Európai Unió kvázi-külügyminisztériuma, a European External Action Service. Innentől kezdve az elnökség maga önálló külpolitikát nem csinálhatott, ebben Martonyi János és az általa vezetett minisztérium nagyon határozott álláspontot képviselt. Martonyi akkor ment el az elnökség képviseletében bárhova külpolitikai ügyekben, ha erre őt felkérte az Action Service akkori vezetője, Catherine Ashton. Volt erre példa, emellett Martonyi és több más, magas rangú külügyi tisztviselő meglátogatott menekülttáborokat, például Egyiptomban és Tunéziában.

Egy igazi nagy sikertörténet volt akkor, amit érdemes felidéznünk. Líbiában, azon belül is Tripoliban az amerikai, a kanadai és az összes uniós követség bezárt, egyedül a Marton Béla vezette magyar nagykövetség maradt nyitva. És ezért minket kértek fel az unió tagállamainak, valamint az unió egészének képviseletére, az állampolgárok segítségére. Ez akkor volt különösen jelentős, amikor meg kellett szervezni az uniós állampolgárok evakuálását.

Olyannyira sikeresen vitte nagykövet úr ezt a feladatot, hogy amikor Magyarország átadta az elnökséget Lengyelországnak, Lady Ashton felkérte a magyarokat, hogy az év második felében is képviseljék az Európai Uniót.

- Összefoglalásképp: bár említette, hogy történelmileg még kevés idő telt el, valamit azért le lehet-e vonni tanulságképp az arab tavasz óta eltelt 10 évből?

Szerintem ami a legjobban látszik, hogy nem egy arab tavasz volt, hanem akár több is. Amikor arról beszélünk, hogy mi az a demokrácia: a legkezdetlegesebb formájában, a tüntetésekkel, a vezetők hatalomból való eltávolításával, valamilyen szintű változások elérésével ott és akkor ez a demokratikus átalakulás egy kicsit megmutatta magát. Igaz, a legtöbb helyen aztán nagyon másfele indultak el a dolgok. Hamar kiderült, hogy itt nem egyféle, és nem egységes fejlődés lesz, ahogy az is, hogy azok a száz éve meghúzott országhatárok, és az azóta külön fejlődő országok milyen sokat jelentenek: megvannak a saját érdekeik és saját fejlődési útjuk. És bár létezik sok hasonló probléma, az azok megoldásához vezető forgatókönyvek nagyon eltérőek. Hatása természetesen mindenütt volt, sok helyen a vezetők is jobban odafigyelnek a nép hangjára, a társadalmi problémák kezelésére – egyedül a végső kifutásban nem lehetünk biztosak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Azok mellett alszom most az aluljáróban, akiknek korábban szakácsként hordtam az ételt”

Megnéztük, hogyan gondoskodnak a hajléktalanokról a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális munkásai a tél egyik leghidegebb napján.
Láng Dávid; fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

„November óta vagyok hajléktalan. Azért ide jöttem, mert itt már ismertem a srácokat: korábban szakácsként többször is én hordtam nekik az ételt. Ha valaki akár csak pár hónapja azt mondja nekem, hogy én is erre a sorsra fogok jutni, nem hittem volna el neki.”

Így kezdi történetét az 52 éves Róbert, akivel a Kálvin téri aluljáróban találkoztunk. Az arcát nem szeretné, ha lefotóznánk, de kérdéseinkre szívesen válaszol. Érthetően, összefüggő mondatokban beszél, érződik rajta, hogy tanult ember. Ha más környezetben látnánk, soha nem gondolnánk arra, hogy fedél nélkül kénytelen élni.

„Normális életem volt, de elváltam és ezzel mindent elveszítettem: a fedelet, a munkámat, mindent. Miután kikerültem az utcára, négy napig még bejártam dolgozni étlen-szomjan, de a negyedik napon annyira rosszul lettem, hogy elájultam. A kórházban tértem magamhoz, össze volt varrva a fejem. Utána megmondtam az igazat, és hogy ilyen állapotban munkaképtelen vagyok”

– meséli. Elmondása szerint azóta több mint 40 kilót fogyott, gondok vannak a tüdejével, valószínűleg soha többé nem fog tudni a szakmájában dolgozni.

„Egyik reggel kihűlt és meghalt egy barátunk nem messze innen. Ekkor úgy döntöttünk, nem akarunk ilyen sorsra jutni, úgyhogy bementünk az egyik szállóra. Két napon belül ruha- és fejtetűt is kaptunk. Azóta kétszer cseréltem le minden ruhámat – szerencsére van olyan nappali melegedő, ahol adományból lehet újat kérni –, a patikából speciális sampont is szereztünk, de időnként még mindig úgy érzem, mintha mászna rajtam valami.”

A fentiek fényében nem csoda, hogy még ilyen hidegben is inkább az utcát választják, pedig veszély itt is bőven leselkedik rájuk.

hirdetés
„Valaki mindig ébren van közülünk, nehogy megrugdossanak, leköpjenek vagy levizeljenek. Sajnos mindegyikre volt már példa: akinek otthon problémái vannak és meglát itt, gyakran meg is örül, hogy végre egy elesett ember, akin levezetheti a feszültséget.”

Róbert a kilátástalanságban is bizakodni próbál: bár szakács a tüdőproblémái miatt már szinte biztosan nem lehet belőle – mivel nem bírja a forró gőzt –, reméli, hogy valahol el tud majd helyezkedni. Gyárban, vagy akár közmunkásként is szívesen dolgozna, a lényeg, hogy legyen pénze albérletre.

„Van a közelben egy internetkávézó, ahol nagyon kedvesen meg szokták engedni, hogy bemenjünk álláshirdetéseket nézni. Mondtuk, hogy nem szeretnénk kellemetlenkedni, de azt felelték, nincs semmi gond. Szóval próbálkozom – hiszen a remény hal meg utoljára.”

Összefognak a segélyszervezetek

A fedél nélkül élőket segítő utcai szolgálatot a Menhely Alapítvány koordinálása mellett több szervezet (például a Vöröskereszt, a Máltai és a Baptista Szeretetszolgálat, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) látja el összehangoltan, felosztva egymás között a hét napjait és a budai/pesti oldalt.

Mi a MET két munkatársát, Zsoltot és Orsit kísértük el. Az Iványi Gábor által vezetett szervezet hétfőnként van ügyeletben a pesti oldalon. Délután 4-kor indulunk a Dankó utcából, a hőmérséklet fagypont körül lehet, estére azonban már -7 fokot mutat az előrejelzés.

A krízisautó ilyenkor bármelyik pesti kerületből kaphat bejelentést – akár járókelőktől, akár autósoktól, vagy a hatóságtól –, hogy láttak valakit az utcán feküdni. Emellett az V. kerülettel is szerződésben állnak, ennek keretében egy hatórás sávban járják a belvárosi utcákat minden hétköznap.

„Mindenkihez odamegyünk, aki a területünkön tartózkodik, akár ismerjük már, akár nem. Megkérdezzük, szükségük van-e bármire, nem szeretnének-e bemenni szállóra”

– mondja Zsolt.

Vörös kód idején csak a legszabadelvűbb hajléktalanok maradnak kint az utcán – leginkább az aluljárókban –, őket gyakorlatilag lehetetlen rávenni arra, hogy elmozduljanak. Legtöbben a Róbert által is említett tetvekre, poloskákra hivatkoznak, illetve a sok lopásra és verekedésre, de olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szeretnék feladni a szabadságukat és alkalmazkodni a benti szigorú szabályokhoz.

Ennek ellenére a választási lehetőséget mindig felkínálják nekik, és néha akad is kivétel: néhány napja az Astorián találkoztak egy addig soha nem látott hajléktalannal, feltették neki a szokásos kérdést, az illető pedig végül velük tartott és azóta is a szálló lakója.

Szabad férőhely mindig van, különösen, hogy a vörös kód a kapacitások megnövelésével is jár: ilyenkor az ágyak mellett matracokat is tesznek a földre, hiszen a hidegben fagyoskodásnál még az is jobb.

A Menhely Alapítvány által üzemeltetett diszpécserszolgálat átfogó adatbázissal rendelkezik az utcai gondozó szolgálatokról, az éjjeli menedékhelyek aktuális telítettségéről és az éppen beosztott kollégákról. Náluk fut össze minden.

Lista a vörös kód idején elérhető befogadóhelyekről

Most is tőlük kapunk bejelentést: a Rákóczi út egyik mellékutcájának sarkán, egy kihasználatlan üzlethelyiség oldalsó beugrójában láttak egy takarókba burkolózott férfit rengeteg csomaggal.

Zsolt és Orsi odalépnek hozzá, mi valamivel távolabbról figyelünk, mivel újságírókkal nem akar szóba állni.

Mint kiderül, Józsefnek hívják, 68 éves, van valamennyi nyugdíja, és egy 55 éves barátjával együtt húzza meg magát itt, aki most épp máshol tartózkodik. Ismeri a Fűtött Utcát (ez a MET Dankó utcai szállójának neve), járt is már ott, de nincs jó véleménnyel róla. Csak olyan helyet lenne hajlandó elfogadni, ahol egy szobában mindössze ketten vannak.

„Ilyen elképzeléssel a BMSZKI Dózsa György úti átmeneti szállójára tudna bemenni, ez havonta nagyjából 10 ezer forintba kerül, de cserébe életvitelszerű bent tartózkodást tesz lehetővé, és tényleg vannak kétszemélyes szobák is. Innen dolgozni is sokkal könnyebben el lehet járni, mint egy éjjeli menedékhelyről, ahová este 6 előtt nem engednek be, reggel fél 7-kor pedig már takarítják”

– fejti ki Zsolt, majd a Menhely-diszpécsernek is jelentést tesz telefonon arról, mit tapasztaltak. A fentieket Józsefnek is elmondta, innentől már rajta múlik, él-e a lehetőséggel.

„Egy idő után megkeményedik az ember szíve”

Új bejelentés egyelőre nincs, így mialatt az ellenőrző kört folytatva a Deák tér felé vesszük az irányt, arról kérdezzük Zsoltot, hogyan éli meg azt, hogy napi szinten testközelből találkozik mélyre csúszott, végtelenül kilátástalan sorsokkal.

Mint mondja, ehhez hozzá lehet, sőt hozzá is kell edződni. Ő mára már teljesen el tudja választani a munkát a magánélettől: néhány éve egy vidéki kisvárosba költözött, onnan jár be a 24 órás műszakokra, így a szabadnapjain a környezetváltozás is segít neki a regenerálódásban, hogy aztán újult erővel folytathassa. Persze nem volt ez mindig így.

„Amikor bő 20 évvel ezelőtt elkezdtem ezt a munkát – akkor még Miskolcon –, olyan reményeim voltak, hogy tényleg lehetséges úgy segíteni ezeken az embereken, hogy egyszer majd hozzám hasonlóan rendes egzisztenciájuk, lakhatásuk, társas kapcsolataik legyenek. Régebben egy-egy megrázóbb történeten sokszor napokig sírtam, mert egyszerűen nem értettem, hogyan lehetséges, hogy embereknek így kell élniük. De ahogy telnek az évek és az ember egyre jobban rálát az ellátórendszer hiányosságaira, hozzászokik az adott intézmény napi rutinjához, ezzel párhuzamosan pedig megkeményedik a szíve és megtanul reális célokat kitűzni.

Nem azért, mert már nem érintik meg a sorsok, hanem rájön arra, hogy igazából segíteni úgy tud, ha nem azonosul ezekkel a sorsokkal. Ha mind vinném őket a lelkemben teherként, sajnálkozva tekintve rájuk, az adott személynek attól semmivel nem lenne könnyebb. A feladatom sokkal inkább az, hogy irányt mutassak: lehetőségeket arra, hogyan tudná máshogy csinálni és hogy járulhatok ehhez én hozzá.

Aki tartósan belefolyik egy intézmény napi rutinjába, egy idő után már az apró dolgokban is meg tudja találni a sikerélményt. Lehet, hogy valaki, akinek korábban biztos megélhetése, családja és lakása volt, már soha nem fog kikerülni a Fűtött Utcáról, de nekünk ezt sem szabad személyes kudarcként megélni. Ha neki ez a végső menedéke, akkor az a feladatunk, hogy támogassuk a hátralévő éveiben, akár csak néhány jó szóval, vagy beszélgetéssel.”

Zsolt szerint irreális elvárás, hogy egy hajléktalant úgy integráljanak vissza a társadalomba, hogy adnak neki egy albérletet és azt hiszik, hogy ettől majd egy csapásra minden problémája megoldódik. Mégis vannak olyan szervezetek – itt hangsúlyozottan nem a mostani munkahelyére céloz –, akik ezt a stratégiát alkalmazzák.

Mint mondja, elméletben nagyon szép, hogy szerzünk néhány úgynevezett kiléptető lakást, majd odaadjuk olyanoknak, akik addig az utcán vagy szállón éltek. De nekik ettől még ugyanúgy nem lesz családjuk, valódi társas kapcsolataik, és jó eséllyel a lakóközösségbe is nagyon nehezen tudnak beilleszkedni, hiszen alighanem ítélkezve fogadják az érkezésüket.

A gyakorlatban ez például úgy néz ki, hogy kivesz az intézmény egy tízemeletes panelházban egy háromszobás lakást, és oda elhelyez szobánként 2-2 embert. Nem nehéz elképzelni, mennyire lesz gördülékeny a mindennapi életük. A munkahelyen hasonlóan sok nehézség vár rájuk – ha egyáltalán sikerül elhelyezkedniük –, különösen, ha alkoholfüggőségük is van.

„Először le kellene hozni őket az italról, majd megtanítani a helyes gazdálkodásra – beosztani a pénzt, rezsit fizetni –, és olyan alapvetőnek tűnő dolgokra is, mint a rendszeres munkába járás. Ne az legyen, hogy ha van kedve, bejár, de ha épp nincs, egyszerűen otthon marad, hiszen ezt nyilván sehol nem tolerálják.”

Ezeknek a problémáknak a megoldása ugyan messze túlmutat Zsolt személyes lehetőségein, ő ettől függetlenül ugyanolyan elhivatottan folytatja a napi rutinját. Ha mással nem, érdeklődéssel, beszélgetéssel, jó szóval.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Anyját, apját elvesztette egy hat éves kislány koronavírusban

A gyerek egyetlen nap alatt lett árva. A vele maradt rokonokban sok a kérdés, és több segítséget várnának az államtól. Szerintük egy év után sem világos, kinek, mit kell tennie ilyenkor.
Belicza Bea, Címlapkép:Pixabay - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

Múlt szombaton 70-en haltak meg koronavírusban. Ebből két ember Kovács Szilárd rokona volt. Egy 45 éves férfi és az ő 36 éves felesége. Egy hat éves kislány maradt árván utánuk.

Szilárd egy másik tragédia kapcsán szerepelt már a médiában. Az ő húgát ölte meg a darnózseli hentes férj évekkel ezelőtt. Ősszel volt a jogerős ítélet.

A férj Szilárd unokatestvére volt. A mérhetetlen fájdalmakról nem akar beszélni, azt szeretné megosztani, milyen problémákkal szembesültek.

„Egy évvel a vírus megjelenése után sincsenek kidolgozott protokollok, megoldások, hogy egy ilyen esetben kinek mit és hogyan kell, lehet megtennie”

– írta a Facebookon.

Szilárd unokatestvérét február elsején tesztelték és másnap tudta meg, hogy koronavírusos. Amikor még nem tudta, hogy beteg, meglátogatta a szüleit, így ők is megfertőzödtek és karanténba kerültek.

Szilárd unokatestvére egy hét múlva légzési nehézséggel kórházba került, majd négy nappal később követte őt a felesége is. Szombat hajnalban pedig az édesapja is bekerült a kórházba.

Szilárd a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy az unokatestvére a felesége számát adta meg közeli hozzátartozóként. Amikor meghalt, a kórház nem tudott már az asszonnyal sem beszélni, így a nő szüleit hívták fel. Tehát a férj anyósáék hamarabb tudtak a haláláról, mint az édesanyja.

hirdetés

Szilárd szerint itt kezdődött a probléma.

Ki és hogyan mondja meg az édesanyának a tragikus hírt? Egyedül van otthon karanténban, ha telefonon meghallja, elájulhat, összetörheti magát.

„Jó lenne, ha valaki személyesen elmondhatná, aki támogatná, de ki és hogyan mehet be, mert kapun keresztül „beordítani” mégse a legideálisabb?”

Szilárdék felhívták a háziorvost, hátha van ötlete. Ő azt mondta, hogy nekik nincs védőruhájuk, amiben be lehetne menni. Azt javasolta, kérdezzék meg a mentőknél. Amíg azon gondolkodtak, megkérhetnek-e egy mentőst, hogy menjen be elmondani a hírt, vagy beöltözhet-e más és bemehet-e az idős asszonyhoz, addig

jött az újabb lesújtó hír: meghalt a feleség is.

Ekkor már késő is volt, 8 órától a kijárási tilalom is lehetetlenné tette, hogy elinduljanak.

A feleség szülei másnap már nem bírták magukban tartani a fájdalmat, felhívták a férj édesanyját, és elmondták, hogy a fia és a menye is meghaltak.

„Amikor megtudtam, hogy már tudja a hírt, lóhalálában vittem édesanyámat, a másik unokatestvérem pedig a harmadik testvért, hogy kapun keresztül valahogy próbáljanak segíteni.”

Szilárd szerint egy családban két áldozat nem gyakori, de egyedül élő vagy karanténban lévő embernek biztosan kellett már halálhírt közölni.

„Úgy látom, erre egy éve nincs kitalálva semmi. Lehetne védőruhát rendszeresíteni a háziorvosnál például, egy kis odafigyeléssel lehetne rendszer, kinek és hogyan kell a hírt közölnie egyedül lévő emberrel, akinek utána egyedül kell mindezt feldolgoznia.”

Újabb probléma, hogy fiukat és menyüket elvesztő idős házaspárnak nincs bankszámlája, postán kapják a nyugdíjat. Csakhogy egyikük kórházban van, többiek karanténban.

A karanténban vagy kórházban lévők nem tudják felvenni a pénzt, így előbb vagy utóbb visszaküldik a nyugdíjfolyósítónak. Szilárd szerint erre is lennie kellene már járvány alatti szabálynak, mert karanténban valahogy még lehet megbízást íratni, de egy hirtelen kórházba kerülttel már nem.

„A legtöbb ember nem különféle, minden esetre érvényes meghatalmazásokkal teli fiókkal éli az életét.”

Szilárd rokonai tragédiája miatt most először nézte meg a koronavírusban elhunytakról készített kormányzati listát. A 45 éves unokatestvére és 36 éves felesége mellett is feltüntettek alapbetegséget. Magas vérnyomást és a túlsúlyt.

„Olyan érzés fogott el, hogy ez a lista azért ilyen és azért így van kitalálva, hogy az esetleges felelősséget le tudja tolni magáról a rendszer, mert ugye Covid és különben is betegek voltak."

- mondja. „Ugyanezen az oldalon szorongás az alapbetegsége az egyik halottnak, de ilyen alapon szinte mindenkinek van valamilyen alapbetegsége. Dátum egyáltalán nincs, így a tényleges beazonosítás még a közeli rokonoknak sem könnyű. Mire jó ez?"

A hat éves gyerek a nagyszülőknél van. Gyűjtés indult neki, sokan segítenek.

„Vasárnap még a gyerekkel kapcsolatban is tanácstalanok voltunk, de úgy tűnik, hogy „az árván maradt gyerek problémára” a rendszernek vannak már válaszai, többféle szakember próbálta kitalálni, hogyan közöljék a kislánnyal, hogy szülei meghaltak.”

Szilárd szerint egy év alatt emberközpontúbb szabályok születhettek volna, hogy egyszerűbb legyen egy ilyen veszteség feldolgozása. 14 ezer ember hozzátartozói szenvedhetnek hasonló problémáktól.

„Bele kell ordítanom az éterbe, amit a családom és én megtapasztaltam. Hátha eljut ez olyan helyre, ahol az ilyen problémák megoldásához legalább van szándék és erőforrás, talán kormányzati akarat is” – írta a Facebookra Szilárd.

Gyűjtést indít az árván maradt 6 éves kislány javára a Baptista Szeretetszolgálat

Cikkünk megjelenése után kaptuk a közleményt, hogy a baptista közösség felkarolja és támogatni szeretné őt a helyzete rendeződéséig. A Szeretetszolgálatot a család és a barátok keresték meg azzal a kéréssel, hogy nyújtson szervezeti hátteret az adományok fogadásához.

"Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is az árván maradt kislányt!" – írják.

Aki megteheti, az alábbi számlaszámokra utalhat:

UniCredit - 10918001-55555555-55555555

OTP Bank - 11736082-20054403-00000000

Közlemény: Borostyán


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Éva nem tudja, hová tűnt a 93 éves férje regisztrációja, Müller Cecíliának is hiába írt levelet

Hivatalról hivatalra küldözgették a férje miatt aggódó feleséget, aki mielőbb szeretné beoltva tudni a 93 éves férfit. Még mindig nem világos, mit tehet, aki hiába regisztrált.
Belicza Bea, Címkép: MTI/Vasvári Tamás - szmo.hu
2021. február 14.

hirdetés

December közepén Éva saját email címén adta le az ő és férje vakcina-regisztrációját is, de csak az övét fogadták el. Azt írták neki, hogy egy új e-mail címen vagy postán érdemes a másik regisztrációt beadni.

Levél a koronavírus infotól decemberben: ([email protected])

"A weblap jelenlegi beállításai mellett egy e-mail címet felhasználva csak egy személy regisztrációja lehetséges.

Az ilyen irányú jellegű javaslatokat rögzítettük és gondoskodunk azok továbbításáról. A rendszer változásáig csak új e-mail címmel van lehetősége a COVID-19 fertőzés elleni vakcinára előregisztrálási szándékát jelezni.

A nyugellátással rendelkező személyek levél formájában is fognak értesülni a regisztráció lehetőségéről, illetve ugyancsak levél formájában lesz alkalmuk regisztrációs szándékukat a COVID-19 elleni oltásra továbbítani a hatóságok felé.

hirdetés

Éva azt gondolta, a postán feladott levél jó megoldás lesz. Amikor azonban két hete vérvételre ment, az asszisztenstől megtudta, hogy férje nincs a legidősebb oltandók listáján.

Pedig János nevének a harmadik helyen kellett volna lennie, mert csak két idősebb van a körzetben.

Mivel a listát a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) küldi a háziorvosoknak, Éva először náluk próbálta kideríteni, mi történhetett. Megerősítették, hogy a férje valóban nincs a listán, és egy főosztályvezető azt javasolta, hogy az államkincstárnál érdeklődjenek.

Levél a NEAK-tól:"Tájékoztatom, hogy a megadott adatok alapján férje regisztrált adatai a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére megküldésre nem kerültek, megfontolásra javasolom a Magyar Államkincstár megkeresését."

Éva így felhívta az Államkincstárt, ahol telefonon azt az információt adták, hogy az oltási regisztrációkhoz semmi közük, de ha már hozzájuk irányították, adtak egy e-mail címet, írjanak levelet. Éva írt is. Közben a 24.hu-n azt olvasta, hogy a levélben feladott, majd elveszett regisztrációkat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltatónál (NISZ) kell jelenteni.

Oda is megírta levelét Éva. Abban már azt is megkérdezte,

„ki a felelős és mi a teendő, ha egy hivatalos válaszborítékban elküldött regisztrációs kérelem nem érkezik meg egy 93 éves, veszélyeztetett korban lévő embertől, akit nem oltanak most, és ki tudja, mikor kerül sorra.”

Ismerőstől úgy hallotta, hogy egy hozzátartozójuknak úgy sikerült a következő oltásra bejutnia, hogy Müller Cecíliának is írtak egy levelet. Éva is írt egyet a férje nevében.

„A  szíves segítségét azért kérem idős koromra tekintettel, mert nem szeretnék hátrébb kerülni az oltási sorban, rajtam kívülálló okok miatt”

- írta. Elmesélte történetüket, hogy küldözgették őket hivatalról hivatalra, és jelezte, hogy február 3-án egy új e-mail címen is regisztráltak. Azt írta, életveszélyes helyzetet jelent férjének, hogy nincs a listán.

A levelet hat napja küldték el. Válasz egyelőre nem érkezett. Most abban bíznak, hogy a következő heti oltáslistán János végre rajta lesz.

Éváék története nem egyedi. Korábban egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei háziorvos is jelezte a Szeretlek Magyarországnak, hogy a neki küldött oltási lista nem teljes.

„A legidősebbekből kaptam tizennyolc nevet, de ennél többen vannak nálam. Hárman panaszkodtak is, hogy regisztráltak, de nincsenek a listán. Családtagok próbáltak információt kapni a sok hivatali szervnél, én a kollegális vezetőmet kérdeztem, ő azt mondta, hogy a jegyzőnél kell bejelentést tenni.”

Más asszisztensek, háziorvosok is azt mondták, hogy több helyen hiányoznak a listából olyanok, akik postai úton regisztráltak. Kérdeztük a Kórházi Főigazgatóságon és a Koronavírus Sajtóközpontnál is, hogyan kerülhetnek ezek az emberek a listára mielőbb, választ egyelőre mi sem kaptunk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Krónikus betegek listáján vannak egészséges fiatalok – „Kivel szúrok ki, ha azt mondom, adják másnak?”

Elvileg még sürgősségi oltások vannak. Az kap, akinek nagyobb szüksége van védelemre a koronavírus ellen. Több emberről tudunk, akik – feltehetően véletlenül - felkerültek a listára.
Belicza Bea Címkép (illusztráció): MTI/Komka Péter - szmo.hu
2021. február 16.

hirdetés

A 23 éves Beáta január közepén regisztrált az oltásra, hogy idővel, amikor sok vakcina lesz, ő is megkapja a magáét. Oltást ugyan még nem kapott, de a listára már felkerült, mégpedig a krónikus betegek listájára. Erről egy levélből értesült. Azonnal írt a háziorvosának, hogy milyen problémával került ő ebbe a kategóriába. Ma fel is hívta őt a doktor.

„Elmondta, hogy

nála egyetlen feljegyzett probléma látható, a gerincferdülés, de ezt nem gondolja krónikus betegségnek.

Azt mondta, az AstraZeneca lista alján vagyok és azonnal értesít, amint kap vakcinát és én jövök a sorban. A lista összetételéhez viszont semmi köze.” – mondta el Beáta. A lányt nagyon bosszantja ez a hiba, mivel a közeli ismerősei között is többen nem kapták meg az oltást, akiknek nagyobb szüksége lenne rá. Aggódik azok miatt, akiknek odaígérték korukból, betegségükből adódóan.

„Ők most várnak, teljes tudatlanságban, bosszúságban, és igyekeznek nem belecsavarodni a helyzetbe.

Mi van, ha azt mondom, ezt most adják másnak? Legközelebb már nem szólnak? Eljátszom az esélyem? Kivel szúrok ki?
Vélhetően azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik az oltópontokon/háziorvosi rendelőkben végzik a dolgukat a leküldött lista alapján.

Biztosan vannak olyanok, akik rezzenéstelen arccal veszik tudomásul, hogy végre nem velük szúrnak ki, és végre valami hiba az ő malmukra hajtja a vizet. Engem viszont rohadtul zavar.”

hirdetés
A 31 éves Juli a háziorvosától kapott levélből tudta meg, hogy a krónikus betegek listáján van.

„Kedves Páciensek!

Megkaptam az oltási névsort, Önök az Astra Zeneca oltásra vannak beosztva.

Egyelőre sem oltóanyagot, sem pontos időpontot nem küldtek. Valószínűsíthető, hogy egy-két héten belül sorra kerülnek.

Kérem aki nem szeretné ezzel oltatni magát mindenképp jelezzen vissza.”

Juli rémülten rohant az orvoshoz, hogy ő miért van ezen a listán?

“A háziorvos csak mosolygott és vállat vont.”

A fiatal nő megnyugodhatott, hogy nem lett hirtelen krónikus betegsége, valószínűleg csak egy hiba, de őt is aggasztja, hogy miért nem azok kapják előbb az oltást, akiknek szükségük van rá.

Egy szolnoki háziorvos már a múlt héten jelezte, hogy az ő krónikus betegek listáján is van egészséges fiatal.

Azt mondja, nála és a kolléganőinél sok olyan beteg is van, aki nem tartozik  rendelőjükhöz.

„Én nem szeretném őket oltani, nem tudok róluk semmit. Lehet, hogy ők sem akarnak engem. Ráadásul mondjuk a város másik felén lakik, nem hiszem, hogy ennyit akar sétálni, én pedig nem oltok háznál.”

Neki az orosz vakcinával nem volt gondja, szerinte ez a legjobb:

„A 92%- os hatékonyság nagyon jó és biztonságos hagyományos technikával készült. Ezért gondolom, hogy akik kaphatják, azoknak ez jó."

Egy dunántúli háziorvosnak már voltak gondjai az orosz oltóanyaggal. A kétharmaduk elutasította a Szputnyikot, a többiek meg a távolság miatt nem akarták.

„30 hívásból 6 volt hajlandó elmenni az orosz vakcináért a 40 km-re lévő oltópontra.”

Mindeközben sok idős ember hiába várja az oltását, de nincsenek rajta a listán, pedig időben feladták a regisztrációjukat levélben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: