KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Narradívák: „Nélkülük olyan a világ, mintha fekete-fehér tévét néznék, velük viszont olyan, mintha moziban lennék”

Ők az audionarrátorok. A feladatuk, hogy különböző művészeti ágakban úgy közvetítsék az eseményeket, hogy a látássérültek is teljes vizuális élményhez juthassanak. Az egész országban körülbelül húsz van belőlük.
Báthory-Beck Nóra, Címkép:Facebook/Narradivak - szmo.hu
2021. február 01.



Közülük hárman a hivatásukat továbbgondolva létrehozták a Narradívák csoportot, amelynek célja, hogy komplex kommunikációs akadálymentesítést nyújtsanak minden sérült ember számára.

"Egyszer csak lekapcsolták a villanyt"

Jenei András 5 évesen tudta meg, hogy súlyos cukorbeteg. Azonnal elkezdték inzulinozni, de így is ki-be járkált a kórházakba egész gyerekkorában. Úgy döntött, mentős lesz, egyrészt azért, hogy vissza tudjon adni abból a rengeteg törődésből, amit az egészségügytől kapott, másrészt azért, mert úgy gondolta, ha a kórház közelében dolgozik, akkor gyorsan el tudják látni, ha baj van.

„A cukor egy alattomos betegség, tönkre tette az ereimet, 2005-ben pedig odáig jutottam, hogy - ahogy mondani szoktam - egyszer csak lekapcsolták a villanyt. Elvesztettem a látásomat és a veséim is szinte teljesen leálltak”
- meséli a látássérült férfi.

Az orvosok próbálták megmenteni a szemét, de a korábbi szürkehályogműtét és a bevérzések miatt már nem tudtak rajta segíteni.

András azonban nem keseredett el. Elfogadta, hogy ezentúl így kell élnie. Három évébe telt, mire újra felépítette az életét, de sikerült. Munkája lett, felesége, hobbija.

És bár még hónapokig minden másnap dialízisre kellett járnia, 2010-ben új vesét és hasnyálmirigyet is kapott. Így azóta már nem cukorbeteg.

„2009-ben kezdtem el komolyabban írni, azóta 20 könyvem jelent meg. Több hangoskönyvként és Braille fordításban is.”

Ez azonban csak hobbi András számára, főállásban a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének munkatársa. A környéken élő vakok, gyengénlátók és aliglátók érdekeit képviseli és segíti őket a mindennapi tevékenységeikben.

„Ha egy látássérültnek problémája van, például nem engedik be a vakvezető kutyával a boltba, vagy olyan is előfordult már, hogy elküldték, amikor hitelt akart felvenni egy bankban, akkor én kimegyek és elmagyarázom az érintetteknek a jogainkat.

Tehát képviselem őket minden problémás szituációban” – mondja Jenei András, érdekképviseleti referens, aki hozzáteszi:

„sokszor előfordul, hogy a tömegközlekedésen nem működik a hangos utastájékoztatás, vagy a gyalogátkelőnél a beszélő lámpa. Akkor én szintén tájékoztatok és közbenjárok a javításuk érdekében.”

Ezen kívül persze programokat is szerveznek a látássérülteknek, és bármilyen más hétköznapi akadály leküzdésében is szívesen segítenek.

András azonban nemcsak másoknak segít, könyveket ír és ezekhez kutat, hanem sokat jár színházba, moziba, kiállításokra is. Csakhogy számára segítség kell ahhoz, hogy ott ugyanazt az élményt kapja, mint mi, látók.

Ez az úgynevezett audionarrátorok dolga. Magyarországon összesen körülbelül 20 embernek van arról papírja, hogy ért ehhez az egyébként nagyon nemes foglalkozáshoz.

A dolguk az, hogy a színházi előadások, filmek közben azt is elmeséljék a látássérülteknek, amit a szereplők nem mondanak el. Például, hogy ki milyen ruhát visel, mikor, hol játszódik a történet, hogy néz ki a díszlet, milyen kellékeket használnak, ki merre mozog, hogyan játszik az arcával.

András szerint egyébként minden audionarrátor egy kicsit művész, színész, szinkronhang, és pszichológus is egyben.

„Sok minden kell ahhoz, hogy valaki igazán jó legyen ebben a szakmában.”

Az audionarráció ugyanis nem egyszerűen az eredeti forgatókönyv átvétele, hanem kifejezetten a látássérültek számára nem érzékelhető vizuális információk átadása, amely leírja a testbeszédet, az érzéseket és a mozgást. A televíziós audionarrált tartalmak esetében a csatornák a disztribúciós partnereiknek egy kiegészítő hangsávot továbbítanak, ezen keresztül érhető el az akadálymentesített verzió.

A színházi előadásokat viszont élőben narrálják a látássérültek számára.

Narradívák

A Narradívák három audionarrátor kezdeményezése, amelyhez András is csatlakozott, úgynevezett tapasztalati szakértőként, hogy látássérültként segítse a munkájukat. A csapatot azért hozták létre, hogy komplex kommunikációs akadálymentesítést tudjanak készíteni sérült emberek számára.

Tagjaik: Gazdik Katalin színész, audionarrátor és szinkronrendező. Az ő dolga főleg a filmes, televíziós produkciók teljes akadálymentesítése.

„Végzettségem szerint nemcsak színész, de szakápoló is vagyok, és ez a két szakma nekem itt találkozik: az audionarrációban.

Bár ez egy kicsit még nekem is új, hiszen szinkronizálás közben játszom a hangommal, itt ezt másképp teszem. A cél pedig nemcsak a szórakoztatás, hanem, hogy segítsek „láthatóvá tenni” azoknak, akik látássérültek” – magyarázza Katalin.

Fotó: Kundri Tamás

Demeter-Szabó Ildikó 20 éve jelnyelvi tolmács. Különböző színházi előadások, konferenciák és egyéb rendezvények akadálymentesítésén dolgozik, hallássérültek számára.

.

„Véletlen lettem jelnyelvi tolmács, bár nem hiszek a véletlenekben. Volt a családunkban hallássérült, aki jelnyelven kommunikált a szüleivel, szóval kiskorom óta láttam, hogy ez a nyelv létezik, és mindig nagyon szerettem volna használni. Úgyhogy már gyerekkoromban foglalkoztam vele, aztán teljesen megtanultam.

Viszont a jelnyelvi tolmácsolás hivatalosan csak 2003-ban alakult szakmává Magyarországon, úgyhogy én azóta vagyok főállású szakember. A Narradívákban jelenleg a narráció megírásában vállalok részt, emellett a jelnyelvi tolmácsolást végzem" – mondja Ildikó, aki az audionarráció képzést is elvégezte, csak azért, hogy tágítsa a tudását.

Fotó: Juhász Éva

Tóth Cecília az egyetlen színházi audionarrátor Magyarországon, aki főállásban segíti a látássérülteket abban, hogy ők is élvezhessék az előadásokat, a Pesti Magyar Színház társadalmi felelősség-vállalási referenseként.

„Magyarszakos középiskolai tanárként dolgoztam, amikor az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft.) és a SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem) közös szervezésében elvégeztem ezt a képzést. Ez volt az első modellprogram 2014-ben.

Az iskolában, ahol dolgoztam, egy kolléganőm javaslatára vágtam bele az audionarrátor képzésbe, és nem bántam meg” – meséli Cecília.

A Narradívák egy viszonylag új kezdeményezés, mégis sok munkájuk van már. Utoljára a Gergely Theáter számára akadálymentesítettek egy előadást.

„Ez úgy nézett ki, hogy Cili megírta az előadáshoz - amit előtte mindannyian többször megnéztünk - a szöveget. Én felmondtam a stúdióban a hangot, mert ez most egy közvetített darab volt, a járvány miatt. Ildi pedig feljelelte egy stúdióban, amit rögzítettünk, és Halmi Zoltán hangmérnök elvégezte az utómunkálatokat.

Így került rá az előadás felvételére a jelnyelvi tolmácsolás és az audionarráció is” – meséli Katalin. Cecília pedig hozzáteszi: számukra nagyon fontos, hogy a munkájuk felhasználóbarát legyen, ezért kérik minden esetben a látássérültek visszajelzéseit.

„Egy vak ember, de még akár egy gyengénlátó is amikor színházba megy, megnéz egy filmet vagy részt vesz egy sporteseményen, rengeteg élményből kimarad, még akkor is, ha hallja, amit a szereplők vagy játékosok mondanak. Ebben segítenek nekünk ők”
– mondja András, aki az NFSZK szervezésében részt vett tapasztalati szakértő képzésen is.

„Arra tanítottak meg, hogy maradjunk objektívek, ne úgy segítsem a narrátort, hogy nekem jó legyen, hanem úgy, hogy minden látássérültnek.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk