KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Narradívák: „Nélkülük olyan a világ, mintha fekete-fehér tévét néznék, velük viszont olyan, mintha moziban lennék”

Báthory-Beck Nóra, Címkép:Facebook/Narradivak - szmo.hu
2021. február 01.



Kötelező audionarráció

Szeptember óta Magyarországon már kötelező a főműsoridőben sugárzott magyar gyártású filmek és sorozatok kommunikációs akadálymentesítése. Bár a szakemberek szerint a médiatörvény ezen módosításának egyelőre még nem tesz eleget minden tévétársaság, sokan pedig hivatásos audionarrátor nélkül akarják megoldani a feladatot.

„Ez itthon még eléggé gyerekcipőben jár, sokszor megoldják házon belül, mert ők úgy tekintik, hogy egy szövegíró megír valamit, valaki felmondja és kész. De ez egy szakma. Mi a látássérültek visszajelzései alapján dolgozunk, ezért vannak tapasztalati szakértőink"
– magyarázza Cecília, aki jelenleg a Színház és Filmművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója. A kutatási témája természetesen a kommunikációs akadálymentesítéshez kapcsolódik, amiben, azt mondja, a Nyugat-európai országok már jóval előrébb járnak, mint mi.

„Nyugaton sokkal nagyobb a lefedettség a kultúrában és az élet más területein is. Évekkel ezelőtt mi is megvettünk egy eszközt a színháznak, amit korábban Németországban láttam. Ez egy applikáció, amelynek segítségével a látássérültek a telefonjukon tudják hallgatni az élő narrációt a színházban. De sajnos, úgy tudom, mi vagyunk az egyetlen színház még mindig Magyarországon, akik ezt használjuk. A neve egyébként MobilConnect, és külföldön létezik a CinemaConnect is, amit mozikban használnak, de itthon egyetlen egy moziban sincs ilyen.”

„Németországban a filmeknél ez az extráknál már eleve elérhető: a hallássérülteknek a speciális felirat és a látássérülteknek az audionarráció. Természetesen nemcsak filmeknél, hanem a legtöbb tévéműsornál is”
- mondja a szakember.

Nyugaton a színházak is sűrűn veszik igénybe audionarrátorok segítségét. A szakemberek szerint hazánkban viszonylag ritka erre a lehetőség. Illetve akkor dolgozhatnak, ha kijárják maguknak. Sokszor még a pályázatokat is ők maguk írják a színházak számára.

„Ha egy színház nyer egy pályázatot egy-két előadásra, akkor tudja megvalósítani az akadálymentesítést. Vagy esetleg úgy tudja felvállalni, ha bekopog hozzá az infokommunikációs akadálymentesítést végző szakember, és segít neki a megvalósításban úgy, hogy a színház már ne ütközzön ezzel nehézségekbe”
– meséli Cecília, aki hozzáteszi, a legtöbb színházban nincs esélyegyenlőségi referens, ezért vagy felvállalja ezt a feladatot valaki más, vagy máskülönben nem tud megvalósulni az előadások akadálymentesítése.

„Ráadásul, ha vége a pályázatnak, ők saját büdzséből ritkán költenek az akadálymentesítésre. Hiszen ez nem egy gazdasági, hanem egy erkölcsi nyereség.

Lássuk be, a társadalmi felelősségvállalás egy soha meg nem térülő befektetés.”

Cecília azt mondja, neki szerencséje volt, hiszen a Pesti Magyar Színház igazgatójának, Dr. Zalán Jánosnak a kommunikációs akadálymentesítés volt a kutatási témája az egyetemen. Így amikor megkereste, ő pontosan értette, miről van szó. Egy hét alatt fel is vették főállásba, így Cecília az egyetlen audionarrátor az országban, aki kizárólag ebből a munkából él.

Olyan jelnyelvi tolmács, akit főállásban alkalmazna színház, nincs ma Magyarországon.

– teszi hozzá Ildikó.

Fotó: Kundri Tamás

„Én 18 évadot dolgoztam végig eddig színházakban, de nem egy színház foglalkoztat, hanem a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének jelnyelvi tolmácsa vagyok főállásban. Ott a hétköznapi helyzetek akadálymentesítésében is épp úgy dolgozom, mint konferenciákon vagy színházban.

Segítek a hozzánk fordulóknak a mindennapi életben is jeltolmácsként. Ez a telefonos vagy hivatali ügyintézéstől a szövegértelmezésen keresztül a banki, rendőrségi, bírósági eljárásokig terjednek. Minden olyan területen, ahol szükség van a kommunikáció segítésére, vagy a törvény előírja a jelnyelvi tolmács alkalmazását, mert kizárólag színházi munkákból nem tudnék megélni” – fejti ki a szakember.

Éppen ezért a Narradívák már nem csak a színházi és filmes világban gondolkodnak. Most azon dolgoznak, hogy az élet más területein is hasznosan tudják segíteni a sérült embereket.

„A látássérültek visszajelzései alapján szeretnénk elindulni azzal kapcsolatban, mely területek azok, ahol a sérült embereknek igazán segítségre van szükségük”
– magyarázza Cecília, aki hozzáteszi, a lehetőségeiket az is befolyásolja, hogy milyen tevékenységre tudnak pályázni.

Érzékenyítés

A csapat ezen kívül feladatának tekinti az ép emberek érzékenyítését is. Ezen Andrásék is dolgoznak a Budakörnyéki Látássérültek Közhasznú Egyesületével. Ők iskolákba járnak és osztályfőnöki órákon ismertetik meg a gyerekeket a látássérültek hétköznapjaival, életével.

„Több kis csoportra osztjuk az osztályt, és különböző állomásokon játékos feladatokkal próbáljuk velük érzékeltetni, hogy a mindennapokban hogyan boldogulunk különböző szituációkban. Természetesen végig be van kötve a szemük, úgy kell főzniük, bottal közlekedniük, enniük, bevásárolniuk és még sok érdekes dolgot megoldaniuk”
– magyarázza András.

A Narradívák is hasonló programokon dolgoznak, de ők a felnőtteket is szeretnék megszólítani. Úgy érzik, hogy Magyarországon az ép emberek számára még mindig sokszor tabu erről beszélni, kérdezni, ezért sokak számára szinte teljesen ismeretlen az, ahogyan a látás- vagy hallássérültek a mindennapjaikat élik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk