Négy kilométerre voltak tőlünk az oroszok – fotósunk utolsó helyszíni beszámolója Ukrajnából
Zaporizzsjából előző nap a második frontvonalhoz mentem, most közelebb, az első vonalhoz. A várostól körülbelül másfél órányira találkoztam a Nemzetőrség csapatával. Pokrovske és Novoivanovka környékén jártunk. Körülbelül 15 ellenőrző ponton kellett átjutni ezen az úton oda és vissza.
Menetközben elmentünk egy gabonatároló mellett, amibe három napja csapódott rakéta, most is parázslott.
Egy kék folt és sajgó lábak emlékeztetettek napokig erre.
A katonák itt is helyiek voltak. Az őrmester szerint mindenféle társadalmi rétegből vannak, igazgatótól kétkezi munkásig, és tökéletes az együttműködés. Senki nem lakhat a környéken, a házak itt már üresek.
Errefelé sok állatot sem látni, amit lehetett, elvittek. Az egyik katona mellett láttam kutyát, és pár tyúk, kacsa és liba is volt, a tojással gyakorlatilag az állatok etetik a hosszú hetek óta őrködőket.
A gabonatárolóhoz közel egy templomot is támadás ért, kiszakadtak az ajtók, ablakok, kint és bent is örök nyomot hagyott ez a háború.
Körülbelül négy kilométerre lehettek tőlünk az oroszok. Először bizalmatlanul fogadtak az ukránok, de a fixer bemutatása után azonnal mutattak gépfegyverállást, és megosztották mindenüket, amijük volt. Kávéval és adományba kapott portugál édességgel, protein szelettel kínáltak.
A házak alatti pince, ezt használják a katonák átmeneti szálláshelynek, két matrac melletti pici konyhájuk mindössze egy téglákon álló palacsintasütő.
Hazafelé láttunk egy kilőtt tankot, a teteje lerepült, de a lövedéke fel sem robbant. A környék tele van aknákkal, a fixerem azt mondta, korábban ezer darab figyelmeztető táblát rakott ki a rizikós területekre.
A katonák optimisták,
Ez volt az utolsó helyszín, ahol jártam 75 napos ukrajnai utam alatt. Visszamentem Lvivbe, ahol a csomagjaim nagy részét hagytam, onnan Ungvárra vonatoztam. Egy kárpátaljai fiú, Christian vitt el a magyar határhoz. Különös találkozás volt, kiderült, hogy nem is ismertük egymást, de az elmúlt hetekben volt egy közös munkánk. Ő fordította le a maripuoli menekültekkel készített interjúmat.
Szép zárása volt a hosszú utamnak, aminek persze nincs vége. Júliusban szeretnék visszatérni pár hétre.
Átlépni a magyar határt váratlanul nagy megkönnyebbülés volt. Itt derült ki számomra, milyen teher volt a riasztók és a robbanások hangja, milyen nyomás volt az állandó szervezkedés, és a felkészülés az ismeretlenre. Több mint két hónap alatt megszoktam, hogy este kijárási tilalom van, elsötétítés, és még egy sört sem ihatok a nehéz napok végén.