SZEMPONT
A Rovatból

„Nagyon jó látni, hogy egy idősebb tanár itt nincs kiégve, hanem ő a kincs a tanári karban” - Eszter gyerekei az Egyesült Államokban járnak általánosba

Már a kicsiket is megtanítják prezentálni, a szülők bemehetnek velük ebédelni, és ha baj van, terapeuta foglalkozik a gyerekekkel. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkat az Egyesült Államokkal folytatjuk.


Eszter nyolc éve költözött ki férjével az Egyesült Államokba, két lányuk már kint született, de mivel maga is nagyon fiatal, élénken él benne minden, ami a magyar iskolákban történt vele.

Saját tapasztalatait összehasonlítva a kintiekkel, egy dolgot fogalmaz meg újra és újra: nagyon jó az amerikai oktatási rendszerben diáknak lenni.

Különösen annak fényében mondja ezt, hogy családjával egy krízisen is keresztülment az utolsó évben, az iskola pedig példaértékűen állt a helyzethez, végig a család és a gyerekek segítségére volt.

- Mi a véleményed az amerikai oktatási rendszerről?

- Ebben én nagyon markáns véleményt fogalmazok meg: már gimnazistaként összehasonlítottam a magyar rendszert az amerikaival, és már akkor úgy gondoltam, hogy nem szeretném a saját gyerekemet magyar iskolába járatni. Már akkor is az amerikai iskolákkal szemeztem. Igazából találtam is egyet, Diósdon van egy keresztény amerikai iskola, ami lényegesen kevesebbe kerül, mint a Nagykovácsiban lévő. Nyáron családi okokból felmerült a hazatelepülés lehetősége is, akkor oda mentek volna tanulni a gyerekek.

- Hogy épül fel kint az oktatás?

- Az első év a kindergarten, utána 12 évfolyamos iskola következik, ami három részre tagozódik: low-, middle- és high schoolra. Aki augusztus elsejéig betölti az ötödik évét, az mehet kindergartenbe, amiről én a németes kifejezés miatt azt hittem, hogy óvoda, de nagyot tévedtem. Ez nem óvoda, hanem a magyar első osztálynak felel meg. Itt tanulnak meg írni, olvasni, számolni. Komoly is a követelmény: aki nem tanul meg olvasni, az nem megy tovább elsőbe.

- Az idősebbik lányod most hányadikos?

- Most másodikos, így neki ez a harmadik éve ebben az iskolában.

- A kisebbik?

- Ő most lett ötéves, de nem kezdte el a kindergartent, hanem ugyanannak az iskolának van egy academy preschoolja, és oda jár. Azt el kell mondjam, hogy ők magániskolába járnak, ez itt az Egyesült Államokban egyáltalán nem különleges. A különbség nem nagy az állami- és a magániskolák között, de nekem fontos volt, hogy keresztény iskolában tanuljanak, és ezt találtuk. A keresztény iskolák közt is van két irány, itt nem apácák és szerzetesek tanítanak, ez a lazább, a mission school. Egy héten egyszer van mise, de egyébként normál iskolaként funkcionál. Nekünk számított, hogy a tanárok keresztények. De akár állami az iskola, akár vallásos, elképesztően patriótának nevelik a gyerekeket. Minden iskolának van egy amerikai futball-csapata, a mi iskolánkban az a Patriots, szóval nem csak az amerikai identitást nevelik bele a gyerekekbe, de azt is, hogy ők melyik focicsapathoz tartoznak, esetünkben te egy Patriot vagy - tanítják nekik. Ez nagyon szépen erősíti a csapatszellemet.

- Amerikában sokat hallani az iskolai lövöldözésekről. Nálatok téma-e ez egyáltalán, és ha igen, hogyan védekezik az iskola?

- Az ilyen hírek engem is mindig nagyon megijesztenek. Pár éve a mi iskolánkban lezárták az összes külső bejáratot, nem lehet csak úgy besétálni az épületbe, csöngetni kell, és akkor engednek be, ha látják, hogy te vagy az. Aztán van nálunk egy rendőr is, aki folyamatosan bent tartózkodik az iskolában, akit szintén nagyon szeretnek a gyerekek. Ő ott van akkor is, amikor nyílt nap van, az ajtóban áll, arcról ismer mindenkit, pedig több százan járunk ebbe az iskolába.

- Milyen felszereltségű a suli?

- Érdekesség, hogy a környékünkön lévő állami iskolák modernebbek, mint a miénk. Elképesztően jól felszereltek. Itt, Amerikában adót fizetsz a helyi önkormányzatnak a ház után, amiben élsz, akár bérlő, akár tulajdonos vagy. Annak egy részéből tartják fenn az iskolákat, és mivel ez egy jó környék, jut elég pénz rájuk. Elképesztően felszerelt épületeik vannak, sportlétesítményeik, ilyesmi.

- A magyar viszonyokkal összehasonlítva tudsz példát mondani?

- Ami a leginkább egyszerűsíti az életem, hogy semmit nem kell a gyereknek megvennem, hanem mindent megkap az iskolában. Úgy kezdi az évet, hogy ott van a padon a műanyag doboz, ami tele van a megfelelő színű ceruzákkal, zsírkrétákkal, filcekkel, füzetek vannak, minden gyerek kap iPad-et, ezt szerencsére nem hozhatja haza még.

Nincsenek tankönyvek, iPad-en dolgoznak, meg fénymásolt papírokon adja oda a tanár az adott anyagot. Minden héten megkapjuk az összes papírt, amin dolgozott. Van egy „csütörtök-dosszié”, akkor küldik haza a heti munkákat,

egy része visszamegy - ezek a felmérések, amit láttamoznom kell -, más részét itthon hagyhatja. De harmadik osztályig nincs osztályzás sem. Csak tájékoztatnak.

- Milyen következményei vannak a rosszul sikerült felméréseknek?

- Vannak olyan tesztek, amelyeket az egész országban kötelező megírni. Az a MAP teszt. Az egyik része nyelvi és művészeti-, a másik matematikai képességeket mér. Az eredményt rögzítik év elején, januárban és áprilisban. Nekünk nem volt ezzel soha gondunk, így igazából nem tudom, mi történne, ha nem jó eredményt írna a gyerek. De ez a teszt nagyon izgalmas. Az iPad-en csinálják, és úgy tervezték meg a programot, hogy ne tudjanak egymásról másolni.

A kérdések ugyanis egyénre szabottak. Az alapján adja a következő kérdést a rendszer, hogy a gyerek hogy válaszol az előző kérdésekre. Nehezíti, vagy könnyíti azokat. Ha sokat ront, egyszerűbb kérdéseket kap, ha jók a válaszai, egyre nehezebb kérdéseket kap a programtól.

A végén egy diagramot kapunk, azon látszik, hogy mennyi pontot ért el a lányom, mennyi az átlag az iskolában, mennyi az átlag a környéken és mennyi országosan.

- A tanár akkor nem is értékel?

- De, az sem marad el. Van évente 4 szülői, és ami nekem nagyon tetszik, hogy nem úgy vannak, mint Magyarországon, hogy kiáll a tanár és elmondja az összes szülő előtt a dolgokat. Itt egy egész napot szánnak arra, hogy találkozz a tanárral és ezen a napon nincs is tanítás. Előre be kell foglalnod az időpontodat és kettesben lehetsz a tanárral. Kicsit olyan, mint otthon a fogadóóra, csak több időt szánnak a szülőkre, és el is kell rá menni. Év elején van egy nap, amikor bemutatkoznak egymásnak a családok és a tanárok, az esemény neve: Ismerd meg a tanárodat. Ilyenkor a tanár megmutatja a tantermet, ad a gyereknek ajándékcsomagot, mesét, nyalókát, azután kezdődik csak az első nappal a tanítás. A második héten van egy frontális szülői értekezlet, akkor ismertetik a tanévben fontos dolgokat, elvárásokat, mi hogy lesz. Olyankor találkozhatsz a többi szülővel is. Az első ilyen nap nekem hatalmas élmény volt. Ültem abban a szép, színes, kidíszített osztályteremben, egy tökéletes osztálytermet képzelj el, ott volt a tanár, az asszisztens, hallgattam őket és úgy mentem haza, hogy én legszívesebben visszamennék az iskolába újra diáknak, annyira jó lenne itt tanulni. Azt éreztem, hogy nagyon jó a gyerekemnek, amiért ide járhat, mert ez egy tök jó iskola.

Karácsony előtti mézeskalács-projekt az iskolában

- Hány tanár van a gyerekekkel nap közben?

- A mi iskolánkban kindergartenben és első osztályban folyamatosan két ember van a gyerekekkel, egy tanító és egy asszisztens, az osztály pedig 16 fős. Második osztálytól egy tanárral mennek tovább, és egy asszisztens jut 3-4 tizenhat fős osztályra. Ami még nagy különbség a hazai rendszerhez képest, hogy

itt a tanárok egyetlen évfolyamra kapják csak meg a gyerekeket. Aki elsősöket tanít, az nem viszi tovább őket másodikba, hanem a következő évben megint elsősöket tanít.

A másodikos sem viszi az osztályát harmadikba.

- Minden évben más tanár tanítja az osztályt?

- Nem egészen. Nem csak a tanárok cserélődnek le (ami egyébként szomorú, mert annyira jók, hogy fájdalmas a búcsú), az osztályok összetétele is minden évben más.

- Maguk a gyerekek? Ezt hogy keverik ki?

- Ezt sosem tudjuk, de olyan érzésem van, hogy a nehezebb eseteket szétszórják az évfolyamon. Év végén leülnek az előző évi tanárok és a következő évi tanárok, és egyenként végigmennek a névsoron és szétosztják a gyerekeket az évfolyam 4 osztályába.

- Minden tanévben új osztálytársai lesznek a gyerekeknek?

- Igen, de azért van egy pár, aki megmarad. Ez minden évben izgalmas, augusztus elsején tudjuk meg, hogy ki a tanár és kik lesznek az osztálytársak. Arra azért figyelnek, hogy legalább egy barátja ott legyen mindenkinek, ne szeparáljanak senkit el teljesen.

- Legendás az amerikai filmekből ismert iskolai ebédlő. Bent esznek a gyerekeid?

- A mi iskolánkban helyben főzik az ételt, és nagyon odafigyelnek a különböző allergiákra, például semmiféle mogyorós dolog nem mehet be az épületbe. Még egy nutellás szendvics sem. A lányomnak tejallergiája van, ezt az iskolai nővérnek év elején kell jelezni, és akkor külön tálcán kap mindent az ebédnél.

Jó ételek vannak, ezt onnan tudom, hogy a szülők is bemehetnek ebédelni a gyerekeikkel. Nagyon élvezi a gyerek, amikor megleped őt, beállsz vele a sorba, ha mennek ebédelni, és te is ott eszel.

- Próbálom elképzelni: tudod, hogy egykor mennek majd enni, akkor bemész a suliba és az iskolai menzán együtt esztek, majd mindenki megy a dolgára?

- Körülbelül. A portán bejelentkezel, öt dollárt fizetsz, és együtt ehettek. De tényleg nagyon jó ebéd van öt dollárért. Én nem szoktam szólni a lányomnak előre, mindig meglepem. Pontosan lehet tudni, hogy hánykor mennek, és nagyon élvezi ezeket az alkalmakat.

- Vannak délutáni foglalkozások?

- Az iskola 8-15 óráig tart, kivéve a szerdákat, akkor reggel 9-kor kezdenek, de nem csak nálunk, ez általános. Azoknak a családoknak, ahol mind a két szülő dolgozik és háromkor nem tudják hazavinni a gyereket, biztosítanak iskola utáni felügyeletet este 6-ig. Addig lefoglalják őket, vannak játszóterek, tornaterem, néha filmet néznek. Az állami iskolákban a délutáni foglalkozások ingyenesek, nálunk fizetős mind. Egyébként itt a kicsiknél még nincs igazán nagy kínálat, az a nagyobbaknál jellemző. Később lehet jelentkezni majd művészeti foglalkozásokra és sportra. Nagyon jól felszerelt sportlétesítményei vannak az intézményeknek. Én azt látom, hogy a gyerekek szeretnek iskolába járni. Az enyémek alig várják, hogy mehessenek. Nagyon jó hely az iskola.

- Milyen tantárgyaik vannak?

- Van testnevelés, természettudomány, persze olvasás és írás, de még főzést is tanulnak, olyankor a konyhán főznek-sütnek. Művészeti óráik is vannak, és szerdánként bibliaóra.

- Milyenek a tanárok?

- Eddig minden évben nagyon jókat kaptunk. Az első osztályos tanárnője egy nagyon tapasztalt, idősebb nő volt, akinek az volt az utolsó tanéve.

Mégis, nagyon jó érzés volt látni, hogy itt egy idősebb tanár, aki évtizedek óta tanít, nem egy kiégett, unott ember. Nem hogy utálja már a gyerekeket, de ő a legjobb tanár, akit kaphatsz, mert annyira sok tapasztalata van.

Ő a legnyugodtabb, legrendesebb, egy kincs a tanári karban. Ezért teljesen nyugodtan bízom rá a gyerekemet, mert tudom, hogy csak épülni és kapni tud tőle, tudom, hogy vele jó neki.

- Ez olyan idillinek hangzik, ezek szerint nincsenek is problémák?

- Ezt nem mondanám, már nekünk is volt gondunk. Azt például nem gondoltam volna, hogy első osztályban is lesznek bullingolások a gyerekek között. Az egyik kislány ugyanis épp a lányomat nézte ki magának. Ezt úgy vettem észre, hogy hirtelen nem akart iskolába menni. Kérdezgettem, hogy mi a baj, és nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy az egyik kislány miket mond és csinál. Az iskola ezt példaértékűen kezelte. Minden oktatási intézménynek korcsoportok szerint van terapeutája. Amikor reggel bementem vele az iskolába, beszéltünk a tanárral, aztán a lányom beszélt a terapeutával, és már úgy tudtam eljönni, hogy nyugodt lehettem a dolog miatt. Beszéltek a másik kislánnyal, bevonták a szüleit is, a pszichológus akkor is megfigyelte őket, amikor később kimentek szünetekre, heteken keresztül foglalkoztak a problémával, hogy lássák, biztosan megoldódott a helyzet. Olyan terapeutájuk van, aki rá tudja venni a gyerekemet arra, hogy megnyíljon, még jobban, mint én. Ez nagy biztonságot ad. Annyira jól kezelték a szituációt, hogy azóta a lányom és a kislány nagyon jó barátnők lettek.

Nem hagyják magukra a gyerekeket a problémáikkal

- A gyerek is szólhat a tanárnak, ha problémái vannak, vagy elvárás, hogy rajtatok keresztül érkezzen a jelzés?

- Egyáltalán nem. Elég, ha azt mondja, hogy ma nem érzem jól magam, szeretnék Mrs. Hack-kel beszélni, akkor megoldják, hogy tudjon az iskolapszichológussal beszélni. Én már csak abból tudom, hogy a lányom nála járt, hogy váratlanul kapok egy emailt, amiben tájékoztat, hogy volt egy megbeszélésük, elmondja, hogy hogy van a gyerek. Ez nekem nagyon nagy segítség. Különösen az után, amin átmentünk.

Az, hogy a lányaink jól vannak, az nagy részben az iskolának köszönhető. Amikor kiderült, hogy válunk, onnantól külön figyelmet szenteltek nekik és az egész témát nagyon diszkréten kezelték.

A tanárnője, a terapeuta és az igazgató is odafigyelt rá. Jó volt, hogy tudott kivel beszélgetni azokról a dolgokról, amikről velünk nem. Idén már másik tanára van, egy háromgyerekes nő, aki mozaikcsaládban él, egy végtelenül aranyos ember. Ezt a hozzáállást én nem tapasztaltam Magyarországon. Annak ellenére, hogy voltak jó tanáraim, de azt hiszem, talán a közeg nem olyan otthon, hogy a tanárokat motiváltan tartaná.

- Mit tudnál még kiemelni, ami nagyon más, mint Magyarországon?

- Nagyon gyakorlatias a rendszer. Vegyük az első osztályt. Úgy épül fel, hogy év végére a gyereknek össze kell raknia egy projektet és a projektre épül rá a tanítás. A lányom témája az volt, hogy ki kellett választania egy állatot, annak kellett utánanéznie, és írnia egy könyvet, amit aztán év végén prezentált. Ebben a könyvben különböző információk voltak az állatról. A rajzóráikon különböző illusztrációt készített ehhez, tehát több tantárgy tananyaga is erre az egy projektre épült rá. De ennek kapcsán megtanulta, hogyan kell információkat keresni, hogy kell azt felhasználni, hogy kell összerakni egy prezentációt, az milyen részekből áll, és azt is, hogy hogyan adja elő az összes szülő előtt. Mert ez volt a történet vége. Ott ültem a többi szülő között amikor az én szégyenlős gyerekem prezentált, és nagyon büszke voltam rá, hogy mennyire szépen tud előadni. Mert közben erre is megtanították. Hogy legyen képes mások előtt beszélni. És szerintem ez nagyon hiányzik a magyar oktatási rendszerből.

- Egy szégyenlős gyereket nagyon nehéz lehet rávenni a szereplésre...

- Megvan a módszerük rá. Év közben ugyanis folyamatosan prezentálnak az osztálytársaik előtt. Már 3 éves koruktól ezt csinálják, akkor vannak a „mutasd meg és mesélj róla” órák, minden héten.

Kapnak egy zsákot egy betűvel, másnap be kell vinni otthonról valamit a zsákban, ami azzal a betűvel kezdődik. Meg kell mutatni és beszélni kell róla, bemutatni a többieknek. Vagyis prezentálni.

Első osztályban pedig minden gyereknek van egy hete, ami csak róla szól. Ez nálunk úgy zajlott, hogy az első napra össze kellett raknunk egy kartonon egy bemutatót, a lányom betett képeket magáról, a családjáról, honnan jöttem, mit csináltam, mit szeretek - ezt prezentálta is. A második napon az ő kedvenc könyvéből olvasott fel a tanító. Volt egy nap, amikor mikrofont kapott a kezébe, és kérdésekre kellett válaszolnia, és mindenkinek kellett kérdezni, az utolsó napon pedig beültették középre és az összes osztálytársának mondania kellett valami pozitív dolgot, ami a lányomról szól. Egy ilyen közegben felnőni nagyon nagy dolog. Nem csoda, hogy annyira magabiztosak az amerikaiak. Azért, mert ezt egész kicsi korban elkezdik felépíteni bennük.

Kicsit más egy olyan oktatási rendszerben tanulni, ahol mind a gyerekek, mind a tanárod arra törekszik, hogy elismerő szavakat mondjon neked, és nem úgy zajlanak a dolgok, ahogy én nőttem fel.

Még ha azt is akarják kifejezni, hogy lehet, hogy valamiben javítanod kellene, akkor is a pozitívumokkal kezdik. Nagyon szeretem az oktatási rendszert itt. Azt, hogy majd a végtermék mi lesz, azt nem tudom még. Persze nem hiszem, hogy azért, mert itt már 5 évesen olvasnak, okosabb 18 éveseket fognak kinevelni.

- A lányaid kétnyelvűek?

- Teljes mértékben. Kicsit tartottam is tőle, hogy oldják ezt meg. Mi itthon csak magyarul beszéltünk, ezért tökéletesen beszélnek magyarul. Angolul a közösségben és a barátoktól tanultak meg. Heti kétszer négy órát jártak közösségbe 2 éves koruktól kezdve. Persze találkoztunk angol anyanyelvű barátokkal, a tévé angolul szólt itthon, valahogy rájuk ragadt. Mind a kettőjük késve kezdett el beszélni, de a gyerekorvos mondta, hogy ne izguljak, ha két nyelvű közegben vannak, akkor később szólalnak majd meg. Aztán amikor elkezdtek végre beszélni, egyszerre használták mind a két nyelvet, úgy, hogy különbséget tudtak tenni, hogy kihez milyen nyelven szóljanak. De ők egymással már angolul beszélgetnek. Ezt is mondta előre a szakember: mivel a kortársaikkal angolul beszélnek, ezért egymással is így fognak. Azt azért nem élvezem, amikor a gyerek kijavítja az angolomat, de nagyon aranyosan csinálja, és hát ő már jobban tudja nálam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kozák Tamás az árrésstopról: Nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani
Nagy Márton már arról beszél, hogy valamilyen formában „örökre” maradhat az árrésstop. De a Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a szocialista tervgazdaságot idézi, ráadásul az egész csak egy tüneti kezelés, a valódi okokkal nem foglalkozik.


A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Lehet azt mondani, hogy ez sikeres, mert megállt az infláció növekedése, ami egyébként tény, de ez csak egy tüneti kezelés, mert arról, hogy mi az infláció oka, még nem beszéltünk.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Tehát nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Ilyen jellegű adminisztratív beavatkozások az árképzésbe a tervgazdaságban voltak.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Az élelmiszerár-növekedés mindenhol magas körülöttünk, de itt a legmagasabb. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért.

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban, ahol 5 másodpercre eltűnt az áram fele
A hatóságok egyelőre értetlenül állnak a rejtélyes összeomlás előtt, de az energetikai szakember nem zárja ki azt sem, hogy kibertámadás történt, annak ellenére, hogy a spanyolok ezt tagadják. Magyarország is sebezhető.


Hétfő délben leállt az internet, sötétségbe borult a metró, kikapcsolódtak a közlekedési lámpák, működésképtelenné váltak a bankautomaták és a fizetési terminálok, megszűnt a vonat- és a légiközlekedés az Ibériai-félszigeten, Spanyolország és Portugália szinte teljes területén. Hasonló nagyságrendű összeomlásra Európában nemigen volt példa. Az áramszünet sok helyen másnapig tartott, ami azt jelenti, hogy milliók várták teljes sötétségben, hogy újrainduljon a rendszer. Ami történt, megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, szó szerint néhány másodperc alatt teljesen megváltozhat a világ körülöttünk. Elég annyi hozzá, hogy elmegy az áram.

Holoda Attila energetikai szakértőt, a korábbi energetikai helyettes államtitkárt kérdeztük arról, mi történhetett, mennyire reális a kibertámadás lehetősége, és Magyarországot is fenyegeti-e egy hasonló blackout.

– Mi okozhatta ezt a hatalmas összeomlást?

– Próbálunk mi is megfejtéseket találni. Kedd délelőtt már a Spanyol Meteorológiai Hivatal kizárta, hogy bármiféle időjárási oka lett volna az áramkimaradásnak. Ráadásul utána a portugál áramszolgáltató is cáfolta. Azt mondták, hogy ők nem is tettek ilyet közzé, és nem is észleltek semmiféle szokatlan meteorológiai, légköri jelenséget. Amire pedig elsősorban gondol az ember, hogy esetleg valamilyen kiberbiztonsági támadás vagy incidens okozhatta ezt a dolgot, ezt is cáfolták. A spanyol hálózatüzemeltető azonnal közzétette, hogy semmiféle ilyen incidens vagy bármiféle behatolás nem történt, semmilyen erre utaló jelet nem találtak. Ezzel együtt

nehéz azt feltételezni, hogy ez csak úgy magától megtörténhet.

Az emberben az is felmerül, hogy ha volt is valamilyen kiberbiztonsági behatolás, akkor nem cáfolnák-e azt, éppen azért, hogy ne gondolják, hogy sebezhető a rendszer.

– Nemcsak az a kérdés, miért volt ilyen nagy kiterjedésű az áramszünet, hanem az is, hogy miért tartott olyan sokáig?

– Nem olyan egyszerű visszakapcsolni a rendszert, nem úgy van, mint amikor valami leveri a biztosítékot, és akkor visszanyomjuk. Talán jobban szemlélteti ez a példa: ha valahol valamilyen túlterhelés van a lakásban, és lekapcsol a biztosíték, akkor kimegy az ember a villanyórához, de amikor visszakapcsolja, abban a pillanatban megint levágja, hiszen nem kapcsolták ki azokat a fogyasztókat, amelyek okozhatták a túlterhelést a rendszeren.

Nem lehet egyik pillanatról a másikra visszakapcsolni a rendszert, ez nagyon komoly kihívás, hogy milyen sorrendben kapcsolják vissza az erőműveket, illetve a fogyasztókat is.

Ilyenkor először a nagyobb fogyasztókat még nem kapcsolják be, főleg az ipari fogyasztókat, hanem szépen fokozatosan kapcsolgatják ezeket vissza. Minden országban, nemcsak a villamosenergiánál, de a földgáznál is van bizonyos protokoll, hogy amikor bármilyen ellátási zavar van, akkor kiket és hogyan kapcsolnak ki a rendszerből. Ugyanígy a visszaindításnál is ezt szokták követni. Úgy szokták csinálni, hogy a kisebb teljesítményű erőműveket, általában valamilyen fosszilis meghajtással rendelkező gázmotoros vagy olajjal működő erőműveket kezdik el visszaindítani, amelyek aztán utána képesek arra, hogy beröffentsék a nagyobb méretű, mondjuk nukleáris erőműveket.

Ezt hívják black startnak, ahogy szépen fokozatosan mennek felfelé.

Ha az ember megnézi, hogy ennek milyen CO₂- vagy karbonkibocsátási hatása van, akkor látható, hogy megduplázódik az egy kilowattórára eső karbonmennyiség. A spanyolok is úgy indították vissza a rendszert, hogy először a kisebb teljesítményű erőműveket kapcsolták be a termelői oldalon, elsősorban fosszilis energiahordozók működtetésével, hogy függetlenek tudjanak maradni a nagy nukleáris vagy éppen a naperőműves rendszerektől.

– Na de mégis, hogyan alakul ki egy ilyen kiterjedt áramszünet?

– Ahogy olvastam,

nagyjából 15 vagy 16 gigawattnyi energia tűnt el a rendszerből 5 másodpercre. Az ember értetlenül áll ezelőtt.

A 15 gigawattnyi teljesítmény a spanyol villamosenergia-fogyasztásnak több mint a fele. Ilyenkor mindenki arra gyanakszik, hogy valószínűleg a naperőművek ki- és bekapcsolása váltotta ki hirtelen ezt, hiszen a spanyol villamosenergia-termelésnek jelentős része napelem, földgáz, vízenergia és valamennyi kis szél. Elképzelhető, hogy valamilyen zavar okozta ezt, de hogy ez a zavar most valamilyen természeti jelenség volt, vagy egy szándékos behatolás, ezt azért egyelőre nem lehet egyértelműen kijelenteni. Egy biztos, komoly tanulságokkal szolgál a jövőre nézve, ami történt, valószínű, hogy nemcsak Spanyolország és Portugália, de az európai villamosenergia-rendszer többi tagállama számára is. Nyilván ez az eset nagyon komoly intézkedéssorozatot vált ki.

– Mire gondol?

– Ezeket az eseményeket most sorba veszik, megnézik, hogy mi okozhatta a haváriát. A mesterséges intelligencia bevonásával akár az is megoldható lehet a közeljövőben, hogy előre jelezzenek egy ilyen típusú összeomlást a villamosenergia-ellátásban. Nagyon komoly kutatások folynak a villamosenergia-rendszerek stabilitásának témájában. Sajnos, még csak azt sem mondanám, hogy egy ilyen összeomlás nagyon ritka lenne. Nyilván minél fejletlenebb egy rendszer, annál inkább előfordulhatnak stabilitási problémák.

– Mikor történt hasonló esemény?

– Nekem most nincsen erre vonatkozóan adatbázisom, de ha jól emlékszem, tavaly is volt a Balkánon egy komoly rendszerterhelési probléma, és ha jól emlékszem, 2023 januárjában volt egy komoly frekvencia-összehangolási probléma. Tudniillik, hogy Európában 50 Hz a váltóáram szabványos frekvenciája, és bizony volt olyan eset, hogy ettől jócskán eltért a nyugat-balkáni régió, azaz Horvátország, Szlovénia, Szerbia egy részének a termeléséből származó frekvencia eltért a szabványostól. Emiatt a biztonsági rendszerek életbe léptették a vészlekapcsolást, és szétválasztották a nyugat-balkáni részt az európaitól. Az is elképzelhető, hogy talán a spanyol rendszer hasonló probléma miatt állt le.

– Volt hasonló eset Magyarországon is?

– Igen, de nem most, inkább a '80-as években. Elsősorban amiatt volt, hogy össze voltunk kötve a KGST-országok villamosenergia-rendszereivel, és a téli időszakokban voltak olyan esetek, hogy túlterhelődtek az importot biztosító távvezetékek, és emiatt a rendszervédelem automatikusan bekapcsolt, és lezárta ezeket az importvezetékeket, ami aztán természetesen időszakos villamosenergia-hiányokhoz vezetett. Volt olyan is, hogy ki kellett kapcsolni az ipari üzemeket, amelyek adott esetben áttértek saját termelésre, mert volt nekik olajkészletük. Korábban kötelező jelleggel tartalékolniuk kellett ilyenfajta üzemanyagokat ezeknek a cégeknek, hogy ha bármi ilyen zavar történik, akkor legyen elegendő üzemanyaguk.

A mostani kormány nem olyan régen ezt a kötelező tartalékolást megszüntette, mondván, hogy úgyis van a stratégiai készlet, ha kell, akkor majd onnan ellátják őket.

De ez nem ugyanaz. Például egy csepeli erőmű esetében, ahol jó messze van a tartálypark, akkor majd kérvényeznie kell, hogy kérek egy kis fűtőolajat? A gyors reagáláshoz mindenképp szükséges lenne, hogy a korábbi rendnek megfelelően legyenek olyan tartalék üzemanyagok, amikkel visszaindítható a rendszer.

– Visszatérve a spanyol esetre. Előfordulhat az, hogy egész Európa úgy, ahogy van, dominószerűen lekapcsolódik, ahogy most a portugál, spanyol és dél-francia régióban történt? Vagy vannak olyan biztonsági falak, amik megállítanának egy ilyen folyamatot?

– Elvileg kell, hogy legyenek ilyenek. Én már azon is csodálkoztam, hogy nem azonnal zárták le például a portugál–spanyol rendszer közötti átjárást. A visszaindításkor természetesen azzal kezdték, hogy leválasztották a spanyol rendszert a portugáltól, meg valószínűleg a dél-franciától is. Vannak ilyen reteszek. Az biztos, hogy az országok közötti határmetsző kapacitásoknál lévő biztonsági elzárások erre alkalmasak lehetnek, hogy ne történjen dominószerű összeomlás minden országban. Szerintem egy ilyen kontinentális összeomlás valószínűsége inkább a nullához közelít.

De ha egy hackertámadás történne, akkor ezeket a rendszereket is ki tudnák iktatni,

és akkor azok nem fognak tudni olyan gyorsan reagálni. Látunk már elég sok ilyen filmet ezzel kapcsolatosan. Az volt a döbbenetes az egészben, hogy mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban.

– Magyarországon is nagyon sok a naperőmű, ön korábban azt mondta, lehet, hogy ezeknek a ki-be kapcsolgatása okozta az áramszünetet. Viszont akkor ilyen téren mi is sebezhetőek lehetünk adott esetben?

– Igen, nyilván a magyar rendszer sebezhetősége, meg a labilitása nőtt azzal, hogy egyre több lett a megújuló energia, emiatt az időjárásnak jobban ki van téve a rendszerünk. Persze örülünk, mert karbonkibocsátási szempontból előrelépett az ország, de

stabilitási szempontból nincsenek rugalmas, kiegyensúlyozott kapacitásaink.

7500 megawatt teljesítmény van beépítve a magyarországi megújuló rendszerbe úgy, hogy nincs meg az ennek a kiesését ellensúlyozó bármilyen típusú, akár villamosenergia-tárolórendszer, akár gázos erőmű, nincsen rugalmasság a rendszerünkben.

– A stratégiailag fontos területeknek, akár a honvédelmi, akár a pénzügyi rendszereknek, megvan-e a saját áramellátása, ami ilyenkor biztosítja azt, hogy ezek leállás nélkül, folyamatosan működjenek?

– Természetesen. Akár honvédelem vagy rendőrség, vagy katasztrófavédelem esetén megvannak azok az ellenálló, szigetüzemű energiatermelési kapacitások, többnyire valamilyen dízelfűtőolajos meghajtású generátorok, amelyek ilyenkor azonnal, automatikusan elindulnak. Ehhez emberi beavatkozás sem kell, a rendszer, amint észleli a kimaradást, azonnal elindul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Akkor már a kólát is tiltsák be – diákok arról, hogy nem vehetnek energiaitalt 18 éven aluliak
A többség értelmetlennek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy megtiltják az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliak számára. Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, megértik a döntést, mert úgy gondolják, hogy ezek az italok károsak az egészségre, főleg a fiatalok számára.


A parlament kedden megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését 18 éven aluliak számára.

Megkérdeztük a diákokat, hogyan vélekednek erről.

„Foglalkozzanak igazi problémákkal”

- fogalmazott egy fiatal.

A legtöbben azt válaszolták, hogy értelmetlennek tartják a döntést és nem értenek egyet vele.

„Nekem ez az életem...ezzel élem túl itt a mindennapjaimat, úgyhogy ez elég problémás. Amúgy meg ennyi erővel a kólát meg a kávét is betilthatnák, szóval ez egy értelmetlen törvény”

- mondta egy fiú.

Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, hogy megértik a döntést.

„Nagyon sok gyerek ebbe hal bele...meg felnőttek is...apukám is nagyon sokat ivott és abba halt bele, úgyhogy megértem”

- fogalmazott egy másik fiatal.

A Szeretlek Magyarország videóját itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: