Nagy Ervin a pénteki tüntetésről: „A lelkiismeret ébredése kimutathatatlan, hiába szondázza Tóni bácsi”
Minden előjel szerint az utóbbi idők egyik legnagyobb tömeget megmozgató tüntetése következhet péntek este Budapesten. Pottyondy Edina ötlete nyomán kilenc népszerű influenszer fogott össze annak érdekében, hogy a lehető legtöbben legyenek ott a Hősök terén este hattól. Az Odakinn most szörnyek járnak névre keresztelt demonstrációt az áldozatokért, a gyerekekért és az egészséges társadalomért szóló kiállásnak szánják, melyhez csütörtökre több mint 100 híresség is nevét adta.
Közülük Thuróczy Szabolcs azt mondja, akkora tömeget vár a Hősök terére, amit már a kormánypárti média sem hallgathat majd el.
„Azok az emberek, akikre nagyon sokan figyelnek, izgalmas, amit gondolnak a világról, valahogyan jobban megmozgatják a passzív, politikától undorodó embereket.
– fogalmaz a színész.
Szerinte mostanra már rengeteg kiábrándult ember van, őket szólíthatják meg a legnépszerűbb közéleti és társadalmi kérdésekkel foglalkozó influenszerek. „Valahogy egy nagyon erős sípot kell megfújniuk Pottyondy Edináéknak, és szerintem meg is fogják tenni. Csodálatos, hogy ezt így összerakták.”
Hasonló véleményen van a demonstrációt nyilvánosan támogató Nagy Ervin is.
„Én is nemzeti érzelmű vagyok, ahogy szerintem a baloldalon sokan, és annak örülnék a legjobban, ha jobboldali szavazópolgárok is kijönnének a Hősök terére, egyfajta hátteret adva annak, hogy egy ilyen ügy eltussolása szélesebb nemzeti ügy annál, minthogy pártpolitikai alapon tagozódjunk” – mondja a színész.
Szerinte azért lesz más ez a tüntetés, mert nem hirtelen politikai felindulásról van szó, hanem olyan, mintha felébredt volna az emberek lelkiismerete.
– fogalmaz Nagy Ervin.
A színész hisz abban, hogy a pénteki rendezvény mélyben rejlő társadalmi folyamatokat indíthat meg, melynek nyomán a mindennapos politikai szemfényvesztés helyett „emberszabású” lehet a közélet az országban.
A youtuberek két héttel azután hívták utcára az embereket, hogy kiderült: Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofil bűncselekményeket elkövető bicskei igazgató bűnsegédjének. A kegyelembotrányba azóta Novák Katalin és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is belebukott, míg a köztársasági elnök tanácsadója, Balog Zoltán alatt is rezeg a léc a magyar református egyház élén.
„Ha a rendszernek egy fontos kádere kiáll melletted és jótáll érted, akkor tíz körömmel kaparnak ki akár a börtönből is, még akkor is, ha gyermekmegrontásban voltál bűnsegéd. A köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter a pápára hivatkozva ad kegyelmet, hogy ne kelljen a börtönbüntetésedet letölteni” - foglalta össze a helyzetet a kritikus, aki szerint Rogán Antaléknak jelenleg fogalma sincs, hogyan kellene megmagyarázni a történteket.
„Az nagyon kevés, hogy lemondott Novák Katalin és Varga Judit. Ők is, és rajtuk kívül Balog Zoltán is azt mondta, hogy hibáztak. Na de mi volt a hiba? Erről eddig szó nem volt. Az volt a hiba, hogy nem tudták, kinek kegyelmeznek meg? Vagy az volt a hiba, hogy enyhítő körülménynek ítélték meg, hogy az illető székely származású? Netán az, hogy rendszeresen hordta a gyerekeket a felcsúti Puskás Akadémia programjaira? Vagy az volt a hiba, hogy úgy ítélték meg, hogy tulajdonképpen egy pedofil bűncselekményben segédkezni az nem is olyan súlyos vétség, amiért le kellene tölteni a büntetést a börtönben?”
„Erre vonatkozóan egy rohadt szót nem kaptunk még. Legyenek szívesek és mondják meg, hogy miben hibáztak, mi volt a hiba” - mondja Puzsér Róbert, aki szerint a NER kétségbeesetten próbálja lezárni az ügyet, de a válaszokat a nyilvánosságnak kell kikényszeríteni, amire remek alkalom lehet a pénteki demonstráció.
Puzsér szerint akkor lehet igazán sikeres az influenszerek tüntetése, ha „nem nyúlja le egyetlen zsákmányszerző, gazember párt sem”. Azt is megkérdeztük tőle, hogy véleménye szerint mit érhet el a péntek esti demonstráció.
„Egyetlen tüntetés semmit. De egy olyan mozgalom, amely tüntetések sorozatát rendezi és képes arra, hogy a politika torkára tegye a kést, és ezzel kikényszerítse a kulturális minimumokat, valamint a modernizációhoz, a konszolidációhoz, a szolidaritáshoz és a transzparenciához tartozó minimumokat, már eredményes lehet. ”