Mit tegyünk, hogy ne bukjunk 28% adót a megtakarításainkon?

Jeges hangulatban zárult a tegnapi brüsszeli EU-csúcs, miután Orbán Viktor egyedüliként nem támogatta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. A Euronews úgy fogalmaz, Magyarország a törésvonalhoz közelít, álláspontja komoly felháborodást és példátlan kritikákat váltott ki.

A New York Times szerint a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson már az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a magyar kormányfő nem enged. Érkezésekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy „Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal”. A miniszterelnök szerint az Európai Unió „az ukránok oldalán áll – tőlük nem remélhetünk semmit”, és „ezt az olajblokádot saját erőnkből kell megtörnünk.” A feszült hangulatot jelezték Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatájának szavai is, aki mielőtt bement a terembe, úgy fogalmazott: „Nem vagyok túl optimista.”

A zárt ajtók mögött lezajlott csütörtöki vita légköre a holland miniszterelnök, Rob Jetten szerint időnként „jeges” volt, „kínos csöndekkel” tarkítva.

A vezetők egy része, köztük Giorgia Meloni olasz és Bart De Wever belga miniszterelnök megértőbb hangnemben próbált hatni Orbánra, de ez a megközelítés sem vezetett eredményre.

Az sem sokat segített, hogy a tanácskozásra távolról bejelentkező Zelenszkij is kemény hangot ütött meg Orbán Viktorral szemben, amit a magyar miniszterelnök a többiektől eltávolodva, egy asztalra támaszkodva hallgatott. Válaszul Robert Fico szlovák miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy ha az ukrán elnök „így folytatja, megeshet, hogy más EU-tagállamok is blokkolni fogják a 90 milliárdos hitelt”, és kilátásba helyezte az Ukrajnának szánt sürgősségi áramellátás leállítását is.

A vita végül eredménytelenül zárult, a vezetők közleménye szerint „az Európai Tanács a következő ülésén visszatér a kérdésre.”

Szerinte az európai vezetők elítélték Orbán Viktor álláspontját, és emlékeztettek arra, hogy „a megállapodás az megállapodás, és minden vezetőnek tiszteletben kell tartania az adott szavát.”

Costa arról is beszélt, hogy Magyarország lehetetlen feltételeket szab, például a tranzit biztonságának garantálását, miközben Oroszország folyamatosan rakétákkal és drónokkal bombázza Ukrajnát. „Ez nem jóhiszemű eljárás, amikor olyan feltételt szabsz, amelyet sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak biztosítani, mert csak Oroszország dönti el, hogy megpróbálják-e újra megsemmisíteni a Barátság vezetéket” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Moszkva 2022 óta több mint 20 alkalommal támadta meg azt.

Friedrich Merz német kancellár szerint Orbán eljárása „súlyos illojalitás a tagállamok között, aláássa az Európai Unió cselekvőképességét és rontja az EU egészének hírnevét”. Hozzátette: „Meg vagyok győződve arról, hogy ez mély nyomokat fog hagyni.”

Petteri Orpo finn kormányfő szerint Orbán „fegyverként” használja Ukrajnát a választási kampányában. „Úgy gondolom, hogy elárult minket, és meg kell találnunk a módját, hogyan lépjünk tovább” – fogalmazott.

Bart De Wever belga miniszterelnök, aki kulcsszerepet játszott a hitelmegállapodás tető alá hozásában, szintén élesen bírálta a magyar álláspontot. „Elfogadhatatlan, hogy a vezetőkkel együtt döntünk, majd utána azt mondod: de nem vagyok kész végrehajtani, amit jóváhagytam” – mondta. Kaja Kallas, az unió külpolitikai vezetője szerint Orbán nem jóhiszeműen jár el, pedig ez az EU-szerződés egyik alapelve.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt „a hitel továbbra is blokkolva van, mert egy vezető nem tartja a szavát. De hadd ismételjem meg... egyik vagy másik módon teljesíteni fogunk.”

Orbán Viktor az ukrajnának más tagállamok által biztosított hitel jóváhagyását továbbra is a Barátság kőolajvezeték újraindításához köti, megszegve ezzel saját szavát, mert decemberben már hozzájárult a hitel folyósításához.

A 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagról ugyanis tavaly decemberben már politikai megállapodás született. Ez a pénz hónapokra biztosítaná Ukrajna működőképességét és a katonai beszerzéseket. A kölcsönt az Európai Unió költségvetése fedezné, és Kijevnek csak abban az esetben kellene visszafizetnie, ha Oroszország jóvátételt fizetne. A csomag elfogadásához azonban mind a 27 tagállam egyhangú támogatására szükség van.

A decemberi kompromisszum szerint Magyarország, Szlovákia és Csehország rábólint a hitelcsomagra, de cserében kimaradnak a hitelfelvételből, tehát egy fillért sem juttatnak Ukrajnának. Február elején az Európai Tanács ki is dolgozta a hitel jogi kereteit, majd az Európai Parlament is megszavazta a csomagot.

Csakhogy január 27-én orosz dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ami azóta nem szállít olajat Magyarországra. A magyar kormány ezután változtatott álláspontján, és a korábbi jóváhagyás ellenére elkezdte blokkolni a 90 milliárd eurós hitelcsomagot. Orbán Viktor azt állítja, hogy az olajvezetéket fizikailag már helyreállították, és az ukránok kizárólag azért nem indították újra, mert így akarják nehéz helyzetbe hozni a magyar kormányt a választások előtt.

A helyzet feloldására az Európai Bizottság vezetői levélben ajánlották fel Volodimir Zelenszkijnek, hogy az Unió állja a Barátság vezeték javításának költségeit, cserébe uniós ellenőrök helyszíni vizsgálatát kérték. Kijev a keddi bejelentés szerint elfogadta az ajánlatot, ám az ukrán elnök egyúttal jelezte: a vezeték szivattyúállomásának sérülése miatt a javítási munkálatok április végéig, május elejéig is elhúzódhatnak.

Bár Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre, a Nemzetközi Valutaalap nemrég jóváhagyott egy 8,1 milliárd dolláros hitelcsomagot, ami a Politico szerint nagyjából május elejéig biztosítja az ország fizetőképességét.

Az uniós csúcson történtekről gyakorlatilag a teljes világsajtó beszámolt. Sok lapban azt is hozzáteszik, Budapesten és országszerte olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyeken egy vigyorgó Zelenszkij kéreget, mellette pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője mutat a tenyerébe. A plakátok felirata: „Üzenjünk Brüsszelnek: Nem fizetünk!”.

Győri Gábor, a Policy Solutions politikai elemzője a New York Times-nak arról beszélt a kormány a Magyar Péterrel folytatott kiélezett versenyben a bizonytalan szavazókat próbálja megnyerni.

A brüsszeli diplomácia a Politico szerint most abban bízik, hogy a helyzet az április 12-i magyarországi választások után megváltozik. Ha Orbán Viktor elveszíti a választást, utódja feloldhatja az obstrukciót. Ha viszont újraválasztják, a vezetők abban reménykednek, hogy a kampány után kompromisszum-képesebb lesz.

Amennyiben Orbán Viktor egy esetlegesen általa nyert választás után is fenntartaná álláspontjáta, az uniós vezetők körében több lehetséges szankció is felmerült, köztük további uniós források befagyasztása, per az Európai Unió Bíróságán, bírságok, vagy akár a 7. cikk szerinti eljárás megindítása, amely a szavazati jog megvonásával járhat. Az ügy legközelebb a magyar választások után, az április 23-24-i, ciprusi EU-csúcson kerülhet újra napirendre.

16 év, egy korszak. Akik a NER első napján születtek, maholnap nagykorú középiskolások. Ma induló új sorozatunkban különböző területek elismert szakértőivel vesszük sorra, hogyan teljesített Orbán Viktor rendszere ebben a 16 évben az oktásban, az egészségügyben, a gazdaságban, a szegénység kezelésében, a korrupció felszámolásában, a helyi ügyekben, a környezetvédelemben, a közlekedés fejlesztésében vagy például a hétköznapi biztonság területén.

Elsőként Farkas András nyugdíjszakértővel azt mutatjuk be, hová jutottak a nyugdíjasok 2010 óta, mi minden változott, és ez milyen következményekkel járt.

— 2010-ben milyen helyzetből indult a nyugdíjrendszer?

— A 2010-ben hivatalba lépő kormány azzal szembesült, hogy gyorsan nagy összegű forrást kell találnia. Először megpróbálta elérni, hogy a hiánycélt a korábbi elképzeléseknél magasabbra emelhessék, de ez nem sikerült. Emiatt 2010-ben visszaállamosították a magánnyugdíjpénztárakat, ahol mintegy 3000–3300 milliárd forint halmozódott fel. A kötelező nyugdíjjárulékok teljes összege így visszakerült az állami nyugdíjkasszába, ami stabilizálta a rendszert.

A visszaállamosítás közvetlen, azonnali veszteséget a legtöbb ember számára nem okozott, mert a magánpénztári kifizetések akkor még messze voltak. Az állami nyugdíjjogosultságok helyreálltak, az állami kassza megerősödött. Ugyanakkor a politikai kommunikáció nagyon rosszul sikerült, és hosszú távon erős bizalmatlanság maradt az emberekben a hosszú távú megtakarításokkal szemben. Összességében ez volt az első nagy lépés: a magánnyugdíjpénztári pillér megszüntetése és visszaterelése az állami rendszerbe. A második nagy irány az volt, hogy csökkentsék a nyugdíjkassza terheit. Ennek részeként

2012. január 1-jétől már nem rokkantsági nyugdíj, hanem más feltételekkel igényelhető rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás maradt. Ez nagyon sok embernek okozott problémát, még akkor is, ha a korábbi rendszerben valóban irreálisan magas volt a rokkantsági nyugdíjasok száma. De ne feledjük azt sem, hogy a ’88–’89-es rendszerváltozás idején Magyarországon azért nem lett nagyon sok munkanélküli, és ez nem keltett nagy társadalmi feszültséget, mert viszonylag könnyen el tudtak menni az emberek rokkantsági nyugdíjba. Ez egy menekülőútvonal volt, és ezt a menekülőútvonalat a kormányzat 2011. december végén gyakorlatilag lezárta.

Eltűnt a korkedvezményes, korengedményes, előrehozott, csökkentett összegű előrehozott, szolgálati és bányásznyugdíj is, vagyis minden olyan forma, amely lehetővé tette, hogy valaki a hivatalos korhatár előtt menjen nyugdíjba. Összességében tehát négy alapvető változás történt 2010 és 2012 között: a magánnyugdíjpénztárak visszaállamosítása, a nyugdíjkorhatár emelése, a rokkantsági nyugdíj megszüntetése és a korhatár előtti nyugdíjak eltörlése. Ezek együtt csökkentették a nyugdíjkassza terhelését, és a GDP-arányos nyugdíjkiadásokat is jelentősen visszafogták.

— Csak elvonások és megszüntetések jellemezték a korszak elejét? Vagy voltak, akik jól jártak?

— 2011. január 1-jétől bevezették a nők kedvezményes nyugdíját, a Nők40-et. Ez nagyon gyorsan a rendszer egyik legnépszerűbb elemévé vált. Kezdetben az adott évben nyugdíjba vonuló nők fele, mára több mint kétharmada ezt választja. A rendszer lényege, hogy a jogosultsági idő teljesítése után a nők korhatár előtt is teljes öregségi nyugdíjat kaphatnak, és ez később automatikusan öregségi nyugdíjjá alakul.

Közben a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelkedett, de a jogosultsági idő változatlanul 40 év maradt. Emiatt a rendszer egyre kedvezőbbé vált az érintettek számára. Ma évente körülbelül 140–160 ezer nő van kedvezményes nyugdíjban, és ez 550–560 milliárd forintos plusz terhet jelent a nyugdíjkasszának. Azonban, a Nők40 abszolút hungarikumként rendkívül előnyös a nők számára. Hosszú idősoron nézve ez rendkívül kedvező a nőknek; nem is szabad támadni, legfeljebb finomítani, úgy, hogy a modern nyugdíjrendszerek logikájához jobban illeszkedjen.

— Sokan a svájci indexálás megszüntetését tartják az ősbűnnek. Mi is volt ez pontosan, mikor szűnt meg, és valóban ezzel veszítettek sokat a nyugdíjasok?

— A svájci indexálást 2012-ben, tehát már az Orbán-kormány idején szüntették meg. Maga a konstrukció azt jelentette, hogy a nyugdíjemelésnél 50 százalékban az inflációt, 50 százalékban a nettó keresetek növekedését kellett figyelembe venni. Ezt váltotta fel a kizárólag inflációhoz kötött emelés. Ennek az akkori indoka az volt, hogy bizonytalan gazdasági helyzetben legalább a nyugdíjak értékét meg lehessen őrizni. Ez az akkori logika szerint érthető volt, mert legalább azt biztosította, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne csökkenjen. Csakhogy az inflációkövető emelés valójában nem növeli a nyugdíjakat, hanem csak szinten tartja az értéküket. Ha a bérek gyorsabban nőnek, mint az infláció, akkor a nyugdíjasok elkerülhetetlenül lemaradnak az aktív keresőkhöz képest. Ez az úgynevezett relatív elszegényedés.

Ez azért különösen fontos, mert a frissen megállapított nyugdíjak még követik a kereseteket, de amint valaki nyugdíjba vonul, a következő évtől már csak az inflációs emelés számít. Vagyis minél régebben állapították meg valakinek a nyugdíját, annál inkább ki van téve ennek a lecsúszásnak. Ma nagyjából 700 ezer öregségi nyugdíjas él a relatív szegénységi küszöb alatt, és több mint 300 ezren a mélyszegénységi kockázati sávban vannak. A probléma tartós megoldása csak az emelési rendszer átalakításával lenne lehetséges, például úgy, hogy az infláció mellé a keresetnövekedés egy részét is figyelembe vegyék.

— Hogyan változott a nyugdíj és a keresetek viszonya?

— A 2010 körüli állapot és a mai helyzet összevetése félrevezető lehet. Akkor a nyugdíj valóban az átlagkereset nagyobb részét tette ki, de maga az átlagkereset is nagyon alacsony volt. Ma a havi nyugdíj a nettó átlagkereset nagyjából 49–51 százaléka körül van, de ezt módosítja a 13. havi nyugdíj, illetve a 14. havi nyugdíj terve. Ha éves szinten nézzük a bevételt, a 13. havi nyugdíj már 55–58 százalék körüli arányra emeli a nyugdíjat a 12 havi nettó átlagkeresethez képest, a 14. havi pedig ezt 60 százalék fölé is viheti. A fontosabb kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy Magyarország mennyit költ a nyugdíjrendszerre.

Ez nagyjából 3000 milliárd forintos különbséget jelentene ahhoz képest, ami az uniós átlag eléréséhez kellene. Vagyis a rendszer egyik alapvető problémája az, hogy az összes politikai vita ellenére nagyon kevés pénz jut a nyugdíjasokra.

— Mit mutat a szegénységi küszöbhöz viszonyított kép?

— A hosszú idősoros összehasonlítás itt is nehéz, mert 2010-ben sokkal többféle ellátotti csoport tartozott bele a nyugdíjas társadalomba: rokkantnyugdíjasok, korhatár előtti nyugdíjasok, szolgálati nyugdíjasok és mások is. Akkor közel hárommillió ember kapott valamilyen nyugdíjszerű ellátást, ma viszont nagyjából kétmillió öregségi nyugdíjasról beszélünk. Emiatt nagyon óvatosan lehet csak közvetlen összehasonlítást tenni.

A KSH ezt rendszeresen méri, és két év kivételével minden évben kimutatható volt ez a romlás. Ez nem azt jelenti, hogy minden nyugdíjas abszolút értelemben rosszabbul él, mint korábban, hanem azt, hogy az aktív keresők világához képest folyamatosan csúszik lefelé. Ezért van az, hogy miközben az átlagnyugdíjas helyzete önmagában nézve nem feltétlenül drámai, a nyugdíjas társadalom egésze társadalmi értelemben mégis veszít a pozíciójából.

— Miért nem volt érdemi javulás az elmúlt években?

— Azért, mert 1997 óta nem volt átfogó, valódi nyugdíjreform Magyarországon. Azóta vagy ad hoc beavatkozások történtek, vagy a 2010–2011-es nagy kiadáscsökkentő intézkedések. Közben politikai okokból új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Ilyen a 13. havi nyugdíj, a tervezett 14. havi nyugdíj és a Nők40.

Vagyis a korábbi kiadáscsökkentő lépések hatását időközben részben semmissé tették ezek a plusz vállalások. Ráadásul ezek mögött nincs teljes járulékfedezet. A rendszer így úgy vállal egyre több kötelezettséget, hogy közben a hosszú távú finanszírozás alapkérdéseit nem rendezi. Tehát a 2010-es nagy áldozatok után mára a finanszírozási kockázatok ismét visszatértek.

— Mitől annyira nehéz a nyugdíjrendszer reformja?

— Minden változtatás azonnal nagy költségvetési következményekkel jár. Ha például az infláció fölött még a keresetnövekedés egy részét is hozzáadnák a nyugdíjemeléshez, az évente plusz 1–2–3 százalékpontot is jelenthetne. Egyetlen plusz 1 százaléknyi emelés 60–80 milliárd forintos többletet jelentene évente. Ez gyorsan növelné a nyugdíjkassza súlyát a GDP-n belül. Vagyis a jelenlegi rendszernek van egy világos politikai előnye: költségvetési szempontból féken tartja a nyugdíjkiadásokat.

A költségvetésért versenyez a nyugdíjrendszer az egészségüggyel, az oktatással és más nagy állami rendszerekkel, miközben a választási ciklusok logikája inkább egyszeri vagy politikailag látványos döntéseknek kedvez, nem pedig hosszú távú szerkezeti átalakításoknak.

— Ez azt is jelenti, hogy amennyiben egy új kormány rászánja magát a nyugdíjreformra, akkor lesz idő tisztességesen felkészülni?

— Igen, de nem túl sok. A következő két év akár elég is lehetne arra, hogy szakmai és társadalmi vita induljon egy új nyugdíjreformról. Az OECD már készített javaslatokat, a magyar nyugdíjszakértők körében is vannak vitaanyagok. Ezek alapján el lehetne indítani egy olyan egyeztetést, amelynek eredményeként a politika elé már társadalmilag megvitatott reformjavaslatok kerülnének. Csakhogy a mindenkori kormányok valószínűleg nem ezzel kezdik majd, mert rövid távon más problémáik lesznek.

— Mikor jöhetnek az igazán súlyos gondok a rendszerben?

— 2037-től, amikor nagy tömegben kezd nyugdíjba vonulni az utolsó nagy létszámú korosztály, a Ratkó-unokák, vagyis az 1973 és 1977 között születettek generációja.

Ezt tovább súlyosbítja a társadalom öregedése, a kevés gyerek és az a tény, hogy sok aktív korú magyar külföldön dolgozik, így nem vesz részt a hazai finanszírozásban.

— Lehet-e olyan jövő, ahol a „nyugdíjas” szó nem a szegénység egyfajta szinonimája lesz?

— Egy kiegyensúlyozott nyugdíjrendszerhez nem elegendő az állami nyugdíj. A nyugat-európai rendszerekben a nyugdíjas jövedelem több pillérből áll: van állami nyugdíj, emellett működik foglalkoztatói nyugdíjpillér és erős önkéntes megtakarítási rendszer is. Magyarország ebből a szempontból pillérhiányos: a nyugdíjasok megélhetése döntően az állami nyugdíjtól függ, miközben a többi elem gyenge.

Ha az a rendszer megmarad és finomhangolják, akkor ma egy egészen más szerkezet felé tartanánk. A jövőben azonban nem feltétlenül ugyanazt kellene visszaépíteni, hanem inkább egy erős foglalkoztatói nyugdíjpillért kellene létrehozni, amelyben a munkavállaló befizetését a munkáltató is kiegészíti, és az állam is támogatja.

— Van-e ennek a korszaknak tanulsága?

— Az, hogy a magyar nyugdíjrendszer fő problémája nem egyetlen döntésből fakad, hanem több, egymásra rakódó tényezőből. A 2010 utáni időszakban egyszerre történt nagy kiadáscsökkentés és bevételnövelés, majd később új, jelentős terhek épültek be a rendszerbe. Közben a nyugdíjemelés módja a relatív elszegényedés irányába tolta a nyugdíjasokat, miközben a GDP-arányos nyugdíjkiadás alacsony maradt európai összevetésben. A rendszer rövid távon még működőképes, de a nagy finanszírozási kihívások igazán 2037 után jönnek. Ezért a reform előkészítését már most el kellene kezdeni, még ha a megvalósítás rövid távon nem is látszik valószínűnek.

A Kreml legújabb, gondos konspirációval felépített árnyékhadseregét nem egy kém, hanem a Google Fordító buktatta le. A 42 éves Denis Alimovot február 24-én vették őrizetbe a bogotái reptéren, miután az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda egy bírósági végzés birtokában hónapokig olvasta a fordítóprogramba beírt üzeneteit, amelyekből egy komplett gyilkossági terv rajzolódott ki.

A nyomozás során kiderült, hogy Oroszország az ukrajnai háború kezdete után egy teljesen új, a GRU és az FSZB elit egységeiből álló, 795-ös Központ nevű árnyékhadsereget hozott létre, amelynek

A The Insider oknyomozó portál szerint az új egységet 2022 decemberében állították fel, és a GRU katonai hírszerzés hierarchiáján kívül. A titkos szervezet vezetői közvetlenül a vezérkari főnöknek, Valerij Geraszimovnak jelentettek. Az egységet a legendás fegyvergyártó, a Kalasnyikov Konszern cégébe ágyazták be, így a műküdés egy civil vállalat fedésében zajlott.

A szükséges pénzt a Magyarországon is üzletelő Transmashholding elnökeként ismert milliárdos, Andrei Bokarev és a Rosztek állami konszernt vezető Szergej Csemezov biztosította. A 795-ös Központ finanszírozási modellje a néhai Jevgenyij Prigozsin mintáját idézi, aki vendéglátó-mágnásból lett zsoldosvezér, fellázadt az orosz hadvezetés ellen, majd 2023 augusztusában gyanús repülőgép-balesetben halt meg.

A 795-ös Központ létrehozásának közvetlen előzménye a GRU 29155-ös egységének sorozatos kudarca volt. Ez az egység felelt többek között a salisbury-i idegméreg-támadásért és a montenegrói puccskísérletért, de annyira hanyagul dolgoztak, hogy tisztjeiket sorozatszámos útleveleik és más nyomok alapján újságírók és civil kutatók is azonosították, így az egység teherré vált. A Kreml ezért nem átszervezte, hanem egy versenytársat hozott létre.

Mindez egy PowerPoint-prezentációból derült ki, amit nyugati hírszerzők és oknyomozó újságírók is megszereztek, hónapokkal a titkos egység megalakulása után. A prezentációt Fisenko készítette és mutatta be a Kremlben. Infografikákkal, szervezeti ábrákkal, növekedési előrejelzésekkel, tank- és drónikonokkal volt tele, és elárulta Putyin új, szigorúan titkos „halálosztagának” felépítését.

A 795-ös Központban mintegy 500 tiszt dolgozik, három igazgatóságra osztva. Az egységet kezdetektől fogva kiber-, hírszerzési és információs műveletekre szánták, de a modern hibrid hadviselés teljes eszköztárával is rendelkeznek. Még olyan nehézfegyvereik is vannak, mint a T-90-es harckocsik vagy a Szmercs sorozatvetők. Ez azt jelenti, hogy nem csupán kisméretű szabotázsakciókra képesek, hanem nagy intenzitású, független katonai összecsapásokra is, külső támogatás nélkül.

Az ukrajnai háború első éveiben például az is a feladatuk volt, hogy információkat szerezzenek az ukrán elit alakulatok és a külföldi kiképzők tartózkodási helyéről, valamint a HIMARS rakétarendszerek pozíciójáról, azzal a céllal, hogy rakétákkal vagy drónokkal csapást mérjen rájuk.

A nyílt forrású hírszerzéssel foglalkozó rész mellett, van olyan osztály, amelyik külföldi  ügynököket futtat, van amelyik a jelhírszerzést viszi, teljes rádiótechnikai lehallgatóeszköz-parkkal, van amelyik optikai felderítést végez műveleti, illetve taktikai szinten, , valamint vannak földi megfigyelő csoportok is. A Mesterlövész Osztály is a Hírszerzéshez tartozik, ami a The Insider szerint arra utal, hogy elsődleges szerepük nem a harctéri tűztámogatás, hanem a célzott likvidálás.

A most letartóztatott Denis Alimov az FSZB Alfa egységének veteránjaként került a 795-ös Központhoz és az operatív hírszerzési osztályon dolgozott. Szoros kapcsolatot ápolt a csecsen vezetővel, Ramzan Kadirovval, és szabadidejében a testépítésnek élt. Egy nyilvános Telegram-csoportban például arról érdeklődött, „hogyan lehet folytatni az izomtömeg-növelést, miközben megszabadulok az olyan mellékhatásoktól, mint a férfimell?” 2024-re már külföldi merényletek szervezését kapta feladatul, célpontjai főként a Kadirovot bíráló, Európában élő csecsenek voltak.

A terv végrehajtásához Alimov egy Amerikában élő, szerb anyanyelvű férfit, Darko Durovicot bérelt fel. Egy moszkvai találkozón 60 ezer dollár előleget adott át neki, és további 1,5 millió dollárt ígért minden egyes célpontért, akit megölnek vagy „törvényesen deportálnak” Oroszországba.

Az üzenetek magukat titkosított alkalmazásokon keresztül küldték, amelyekről azt hitték, biztonságosak. Csakhogy a Google szerverei az Egyesült Államokban működnek, és így az FBI ügynökei egy bírósági végzéssel hozzáfértek a cég szerverein tárolt fordítási naplókhoz, és valós időben olvasták a teljes beszélgetést.

Durovic egy amerikai bűntársának még a pénzről  is írt: „Vannak embereim, akik rengeteg pénzt fizetnének azért, hogy ezt a személyt és a hozzá hasonlókat letartóztassák és átadják nekik. Minden személyért 1,5 millió dollárt kapunk. Szükségünk van egy társra, aki nem kérdez sokat, csak megadja az információt”.

Durovicot 2025 márciusában tartóztatták le az Egyesült Államokban. Alimov közel egy évvel később, február 24-én mégis úgy döntött, hogy külföldre utazik. Egy isztambuli járattal érkezett a kolumbiai Bogotába, ahol egy cartagenai tengerparti nyaralásra volt foglalása. A reptéren azonban az Interpol vörös körözése alapján azonnal elfogták. Jelenleg Kolumbiában van őrizetben, és az Egyesült Államokba való kiadatására vár, ahol gyilkossági kísérlet és terrorizmus támogatásának vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.

A 24.hu Választás egy széteső világban című műsorának vendége Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója és elnöke volt, akivel a magyar gazdaság helyzetéről és a pártok gazdaságpolitikai ajánlatairól beszélgetett Bánszegi Rebeka. A közgazdász szerint a kormány azért hanyagolja a kampányban a gazdasági témákat, mert a pártok azokkal a szavakkal próbálják tematizálni a közbeszédet, amelyekről azt gondolják, hogy a legmagasabb szimpátiát hozzák számukra. „A gazdasági elmúlt évekbeli teljesítménye, legalábbis a kormánypárti szempontból kétségkívül nem tartozik ezen témák közé” – jelentette ki Jaksity, aki szerint ennek sok belső és külső oka van, és a problémák egy része nem is csak az elmúlt évekre, hanem hosszú távra utal.

A magyar gazdaság krónikus problémái között említette a folyamatosan magas költségvetési hiányokat, a magas szinten ragadt államadósságot és a gyenge versenyképességet. Úgy véli, a választási ígéretekre addig van fedezet, amíg az ország fizetőképes, és megveszik a kötvényeinket, de ez nem feltétlenül jó a gazdaságnak és a társadalomnak. A 2010 utáni időszakkal kapcsolatban, amikor a rekordmagas gazdaságfejlesztési támogatások ellenére elmaradt a felzárkózás, Jaksity György azt mondta, szinte biztosan kijelenthető, hogy

Szerinte a másik probléma, hogy egy olyan gazdasági szerkezetet támogattak ezekkel a forrásokkal, amely idejétmúlt. „Tehát nem egy 21. századi versenyképes a világpiacon, a helyét abszolút magabiztosan őrző, vagy azt kivívó gazdaságnak a modellje, inkább egy ilyen 19-20. századi iparosodó országé” – fogalmazott. A közgazdász szerint Magyarországon a technológiai fejlődésnek kellene a növekedés homlokterében állnia.

Rövid távú teendőként a pénzügyi egyensúlyi mutatók konszolidációját nevezte meg, ami szerinte fájdalmas lépés lesz.

A gazdaság legnagyobb problémájának azt tartja, hogy a vállalkozások túlságosan rászoktak a támogatásokra. „Felsejlik egy olyan gazdaságnak a rémképe, ahol már szinte addikcióvá vált, hogy nagyon kevés olyan szektor, sőt nagyon kevés olyan vállalat van, ami tud működni állami, európai uniós támogatás nélkül, kedvezményes hitel nélkül” – mondta, hozzátéve, hogy a vállalkozói szférát gyakorlatilag egy kábítószerre szoktatták rá. „Egy kezemen meg tudom számolni, ha most hirtelen fel kellene sorolnom, hogy hány olyan komoly nemzetközi arénában magát megmérető céget tudok mondani, akinek ezek az extrák nulla százalékkal szerepelnek a történetében.”

A Tisza Párt gazdaságpolitikájával kapcsolatban, amely a kis- és középvállalkozásokra építene, Jaksity György megjegyezte, hogy ez 1990 óta minden kormányprogram része volt, de általában kimerült a kedvezmények és támogatások adásában.

„Kiszámíthatóság, ez Magyarországon rendkívüli módon hiányzik. Tehát, hogyha támogatni akarjuk a vállalkozókedvet, az innovációt, azt, hogy kockázatot vállaljanak az emberek, (...) akkor legalább annyit adjunk meg nekik, hogy úgy körülbelül tudjanak számolni azzal, hogy hogy alakul a gazdaságpolitika” – fejtette ki.

Az euró bevezetéséről azt gondolja, nincs más út Magyarország számára, mint a pénzügyi unióba való belépés. Úgy véli, már a felkészülés időszaka is komoly eredményeket hozna, hiszen csökkenteni kellene az államadósságot, a deficitet és a kamatokat. „Önmagában az európai monetáris unióban való belépés, az már hab a tortán. A sütemény az az addig eltelő idő” – mondta. A mesterséges intelligencia alkalmazásáról szóló tiszás ígéretekre reagálva kijelentette: „ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciával barátkozzunk, ahhoz először a természetes intelligenciát kell fejleszteni, és itt vannak a komoly problémák.” Ugyanakkor az AI szerinte egyszerre fenyegetés és lehetőség. „Aki ezzel nem foglalkozik, és nem hatja át a gondolkodását, annak ez egyértelmű és száz százalékig fenyegetés. Aki ezzel foglalkozik, az kap egy esélyt.”

A műsor második felében Szikra Dorottya szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóintézet főmunkatársa volt a vendég, aki az európai illiberális pártok szociálpolitikáját kutatta. Megállapításai szerint ezek a pártok meglepően konzisztensek: amit ígérnek, azt végre is hajtják. Nem feltétlenül építik le a jóléti államot, hanem szűkebbre szabják a kedvezményezettek körét, éles határvonalat húzva az „érdemesek” és „érdemtelenek” között. A Fideszt ebből a szempontból szélsőséges példának tartja, mivel a határvonalat a munka mentén húzza meg, miközben például az osztrák Szabadságpárt a bevándorlók és az osztrákok között tesz különbséget.

Szikra Dorottya szerint

Arra az ellentmondásra, hogy a Fidesz politikája a tehetősebbeknek kedvez, mégis a szegényebb rétegek körében a legnépszerűbb, a szociológus két magyarázatot adott. Egyrészt szerinte az emberek „magukévá tették” azt a fideszes szemléletet, hogy mindenki maga tehet a sorsáról. Másrészt a közmunka és az ahhoz kapcsolódó „lojalitási hálózat” is hozzájárult ehhez. A Fidesz családtámogatási rendszerét sikeres „politikai terméknek” nevezte, amelyet marketing- és propagandaeszközökkel sulykoltak, és azt a látszatot keltették, hogy mindenki részesülhet belőle, miközben például a csokot a családok mindössze 5 százaléka vette igénybe.

A Tisza Párt népszerűségében szerinte szerepet játszhat, hogy a Fidesz szociálpolitikája komoly hiányosságokkal küzd. „Igyekszik betölteni azt az óriási űrt, amit a Fidesz hagyott, például az univerzális mindenkinek járó ellátásoknak a befagyasztásával” – mondta Szikra, utalva a családi pótlék vagy a gyes 2008 óta változatlan összegére. Úgy látja, a Tisza Párt sikeresen lépett be abba a vákuumba, amit a Fidesz hagyott azzal, hogy tudatosan nem támogatta azokat a társadalmi csoportokat, mint például a gyermeküket egyedül nevelő anyák.

Az elmúlt 16 évből a szociológus kevés megtartandó elemet lát. Ilyenként a gyerekházakat és az ingyenes étkeztetést említette, bár utóbbi minőségén javítana. Az adókedvezményeken alapuló szociálpolitikát ugyanakkor rendkívül pazarlónak tartja. „Ez az adókon és különböző fiskális eszközökön keresztül nyújtott szociálpolitika, ez annyira elharapózott, azt kell, hogy mondjam, hogy ilyet megint csak a világon sehol nem látunk” – fogalmazott.

A legfontosabb, pártokon átívelő konszenzust igénylő feladatnak a gyerekszegénység elleni program felélesztését, a családi pótlék inflációkövetővé tételét és a minimálnyugdíj problémájának megoldását tartja.

„Ha mondjuk abban meg lehetne állapodni, hogy a családi pótlékot mondjuk az inflációval vagy a bérek emelkedésével minden évben a kormány színétől teljesen függetlenül megemelik, ez például egy olyan dolog lenne, ami rengeteg családnak segítene” – zárta gondolatait.