SZEMPONT
A Rovatból

"Mindig rám köszönnek még az idegenek is" – Egy magyar lány angolt tanít gyerekeknek Vietnamban

Sokszor a mosoly a közös nyelv, a legjobb dolog a tenger, a legrosszabb élmény pedig az, hogy vonalzóval verik a diákokat.


Mi visz rá egy fiatal, friss diplomás magyar lányt arra, hogy pont a világ egy viszonylag távoli zugába menjen el dolgozni? Ráadásul önkéntesként, ráadásul egyedül, ráadásul a helyi nyelv ismerete nélkül.

Bagi Alexandra a nyáron vágott neki a nagy kalandnak. Az eltelt hónapok alatt érdekes dolgokat tapasztalt meg, volt jó is és akadt fura kalandja is. A kiutazás viszontagságairól, a fogadtatásról, a vietnami iskolásokról és tanárokról, a helyi szokásokról és a hétköznapi életről, a lehetőségekről beszélgettünk vele.

gyerekekkel

A gyerekekkel

Szerettem volna minél messzebbre, minél hosszabb időre menni

Mindig is vonzott a külföldi élet gondolata, viszont a pénz hiánya és az itthoni kötelezettségeim (az utóbbi 5 évben az egyetem) sose engedtek igazán azon gondolkozni, mi lenne ha... Konkrét cél nélkül pedig sosem tudtam elindulni. A kommunikáció- és médiatudomány mesterdiplomám megszerzése előtt úgy éreztem, még ki kell próbálni magamat.

A gyerekeket nagyon szeretem - korábban is önkénteskedtem gyerektáborban - és angolul is tudok, így kézenfekvőnek tűnt az angol tanítás gyerekeknek. Egy barátnőmtől hallottam az Európai Önkéntes Szolgálatról. Kiderült, hogy szinte mindent fizet (vagy utólag megtérít) a programban az Európai Unió, így szinte ingyen ki lehet jutni vele külföldre.

Szerettem volna minél messzebbre, minél hosszabb időre menni, ha már egyszer kijutok. Először Spanyolországba jelentkeztem, de visszajelzést sem kaptam. Másodjára Vietnamot jelöltem meg a programjuk miatt. A Fekete Sereg Ifjúsági szervezeten keresztül jelentkeztem és egy személyes találkozó után hamarosan írtak, hogy szeretnék, ha én lennék az egyik, aki Vietnamba megy. Ezek után a papírmunka és egy felkészítő nap következett Kapolcson.

Összesen 30 ezer forint hozzájárulást kellett fizetni a repülőjegy magas költsége miatt. Vietnamban nincsen kötelező oltás, de ajánlott van, ezeket beadattam 36 ezer forintért. Az árát visszaadták, ahogy a vízumét is. Fogadólevelet kintről küldtek, ezt a nagykövetségen vízumra lehetett „cserélni" 17 ezer forintért. A program teljes ideje hat hónap. A családom és barátaim segítsége nélkül szinte lehetetlen lett volna ilyen gördülékenyen megoldani a kijutásom.

Első benyomásként sokkolt a rengeteg motorbicikli és a zaj

Hanoiban a fogadószervezet nagyon melegszívűen fogadott, bemutatták a társamat, Sam-et, aki Litvániából érkezett. Egy hét alatt igyekeztek minket felkészíteni arra, hogy mi vár ránk a projektünk helyszínen.

Első benyomásként sokkolt a rengeteg motorbicikli és a zaj. Én délen vagyok egy Tuy Hoa nevű településen, ami hiába az egyik tartomány fővárosa, kicsi, és legnagyobb érdekessége a tenger. (Legalábbis számomra, aki ezelőtt sosem látta a tengert.) Itt is mindenki motorral jár (kivétel, aki biciklivel, mint én) és a zaj szerencsére jóval elhanyagolhatóbb.

robogoD

Itt még a legkisebbek is robogóval járnak

Tuy Hoába egy 24 órás vonatút után érkeztünk meg, ahol megismerkedtünk két további önkéntessel: egy filippínó lánnyal – aki a szobatársam lett - és egy francia fiúval.

Két ágyon, egy szekrényen, egy hűtőn és egy pár konyhai dolgon kívül nem sok minden található a szobánkban. A legfontosabb viszont a légkondi és a ventillátor. Anélkül nem tud a szobatársam aludni, én viszont emiatt gyakran meg vagyok fázva. A „száraz” évszak végén értünk ide, akkor 40 fok felett volt a hőmérséklet. Most az esős évszakban többnyire 28-32 fok között ingázik, viszont néha ennél is melegebb van, és persze estére sem hűl le sokkal jobban.
kornyek

Kilátás az egyik balkonról

megbeszeles

Minden héten több tanárral egyeztetünk az órák előtt az óratervről

Három nappal a megérkezésünk után már egyedül tanítottunk

Elég gyorsan a mély vízbe dobtak minket, három nappal a megérkezésünk után már mi tanítottunk. Az osztályban a vietnami tanárok csak megfigyelnek, vagy segítenek a gyerekeket kontrollálni. Én korábban nem tanítottam, így az első pár héten meg kellett szoknom, hogy az osztály másik oldalán állok.

Egy angol központ 6 és 16 év közötti diákjait tanítjuk napi 1,5-3 órában, változó beosztással. Mellette már az általános iskola elsős és másodikos diákjaival is van heti három órám. Az én feladatom a beszédkészségük fejlesztése, segíteni, hogyan fejezzék ki magukat angolul, és a kiejtésük javítása.

focipalya

Az iskola fedett udvara a "Közép-ősz fesztivál" előtt

gyerekek

A gyerekek

Kezdetben nagyon leterhelt a készülés és az óratartás. A gyerekek nagyon sok figyelmet igényelnek. A fiatalabbak nagyon hangosak, az idősebbek pedig nem mindig akarnak tanulni és nehéz őket motiválni. Van, hogy hiába teszek bele 120 százalékot az órába, a diákok passzívak.

Itt Vietnamban a diákoknak nagyon sok külön órájuk van. Ha nem jár valaki magántanárhoz, akkor lemarad.

Gyakran nehezen viselik a gyerekeket és több tanár is vonalzóval fegyelmezi őket

A vietnami tanárokkal néha nehéz megtalálni a közös hangot. Az angol kiejtésük nehezen érthető, és nem tudják magukat kifejezni. Igazi beszélgetést nem nagyon lehet kezdeményezni. Emellett leterheltek és a szabadidejükben inkább a családjukkal vannak.

Van, aki heti hét napot tanít az angol központunkban délutánonként és hat délelőttöt egy másik iskolában. Gyakran nehezen viselik a gyerekeket, és több tanár is vonalzóval fegyelmezi őket.

Ezt nagyon rossz látni, mert úgy gondolom, attól, hogy megüti vonalzóval a gyereket, jobb nem lesz neki. Egy sokkoló élményem volt, amikor egy nagyon nehezen kezelhető osztályban voltam vietnami tanár nélkül és az egyik kisfiú folyamatosan rosszalkodott. 7-8 éves lehetett. Én nem nyúltam a vonalzóhoz, mivel nem tartom hasznosnak, viszont a gyerekek biztattak arra, hogy üssem meg. Leírhatatlan döbbenet volt bennem utána.
classroom2

Az órán

csoprtkep

Egy angol klub utáni kép, ahol eléggé szembetűnik mennyire különbözök az itteni lakosoktól. Tanárok és önkéntesek közösen szervezték és vezették le az angol klubot. (Mellettem a filippínó lány, a hátsó sorban pedig a litván és a francia önkéntes.)

Rajzokat és ajándékokat kapok tőlük, hatalmas szívük van

Sok jó élményem is van a gyerekekkel kapcsolatban. Kicsit szétszórt vagyok, és néha csak félig felkészülve érek be egy órára. Egyszer elfelejtettem kiszínezni a képeket, amiket használni szerettem volna. Amikor ezt meglátta az egyik kisfiú, azonnal a színes ceruzáiért szaladt, egy kislány pedig segített színezni.

Rajzokat és ajándékokat kapok tőlük, hatalmas szívük van. A kicsikkel szeretek énekelni, táncolni, nagyon fogékonyak rá. A nagyobbakat pedig igyekszem gondolkodásra ösztönözni, viszont ez nem mindig sikerül.

body parts

Igyekszünk már a legkisebbeket is hozzászoktatni ahhoz, hogy csoportban dolgozzanak. Itt például 4 fős csoportokban kellett emlékezniük a testrészekre és leírni azokat, majd együtt ellenőriztük annak helyességét

Fényképeket akarnak velem készíteni teljesen idegen emberek

Rám itt különlegességként tekintenek. Szinte mindig rám köszönnek az utcán még az idegenek is. Ha tudnak angolul, akkor sokszor mondják, mennyire szép vagyok, kíváncsiak arra honnan jöttem. Sokszor jó érzés, viszont máskor zavaró. Fényképeket akarnak velem készíteni teljesen idegen emberek az utcán, bevásárlás közben és az étteremben is.

Magyarországot a rózsákkal azonosítják és volt, aki rákérdezett tudok-e oroszul.

A mosoly sokszor többet mond minden szónál

Legtöbbször az utcai árusoktól vásárolok gyümölcsöt és zöldséget, vagy az utcai éttermekben eszünk. Itt a street food egészen mást jelent, mint otthon. Napközben 12-15 óra között a legtöbb hely zárva van, mert pihenőt tartanak. A gyerekek is hazamennek az iskolából.

A vietnami nyelvből sikerült egy keveset elsajátítani, de nagyrészt testbeszéd segítségével kommunikálunk. Általában nem okoz nagy nehézséget venni valamit, ha pedig mást szeretnénk, akkor a legtöbb helyen wifi és internet segítségével tudjuk megérteni egymást. A mosoly sokszor többet mond minden szónál.

A helyiek alapvetően nagyon kedvesek és itt vidéken a legtöbben jószándékúak, viszont természetesen negatív élményem is van.

A legnehezebbnek azt volt megélni, milyen az, amikor nem tudsz a családoddal kommunikálni

Eddig talán a tájfun volt a legérdekesebb élményem. Látni azt, hogyan élik ezt meg az itteni emberek. A városban másfél-két napig nem volt áram, a külső kerületekben pedig még tovább, és víz sem volt egy darabig. A vihar tövestül csavart ki fákat, döntött ki villanyoszlopokat. Másnap reggel viszont azonnal elkezdődött a helyreállítás. Mindenhol emberek dolgoztak azon, hogy mihamarabb rendbe hozzák a rendszert.

vihar

Életkép, ahogyan a vietnamiak szinte tudomást sem vesznek a kidőlt fákról, úgy robognak el mellettük a tájfun után

Az utcákon állt a víz, de ettől függetlenül a piac kinyitott és sok helyen generátorral termeltek áramot. A „járhatatlan utakon” motorral kerülgették a hatalmas fákat, mintha mi sem történt volna. Mindenki a saját dolgát csinálta vagy segített az utcán. Számomra az áramszünet tovább tartott, mint szerettem volna, de sokkal rövidebb ideig, mint azt előre megjósolták. A legnehezebbnek azt volt megélni, milyen az, amikor nem tudsz a családoddal kommunikálni, és attól tartasz, aggódnak, mi lehet veled.

Sokszor csak egy angol tanárt látnak bennem, aki taníthatná őket a szabadidejében

Mielőtt megérkeztem volna, voltak kétségeim, mihez fogok itt kezdeni, hiszen én egy nagyvárosi lány vagyok, Budapesten éltem. Abban igazam lett, hogy sokszor unalmas itt, nincs színház, mozi vagy olyan barátok, akikkel azonos az érdeklődésünk, gondolkodásmódunk. Van pár amerikai lány és két család, akikkel együtt szoktunk vasárnaponként a templomba menni, énekelni, imádkozni. Egy vietnami barátnőm, akivel sokszor ebédelünk együtt.

A vietnamiak nem nagyon tudnak angolul. Sok ismerősömmel csak mosolygunk és google translate segítségével kommunikálunk. Akik pedig tudnak valamennyire, sokszor csak egy angol tanárt látnak bennem, aki taníthatná őket a szabadidejében is. Nehéz barátkozni úgy, hogy csak fél évig él az ember valahol, utána pedig lehet, hogy soha többet nem látjuk egymást.

Szeretek viszont egyedül kávézókba járni vagy csak biciklizni az utcán. Szinte mindent el tudok egyedül intézni, amit szeretnék. Elsőre persze nehéznek tűnik, de hamar beleszoktam.

thapnan

A város egyik dombján fekszik a gyönyörű buddhista templom a "Thap Nhan", a helyiek gyakran járnak ide, meditálni, jógázni, táncolni vagy csak körbenézni

A vietnamiak szinte mindent rizzsel esznek, hiszen az nagyon olcsó

Az ételt nagyon szeretem itt, bár hiányzik a saját főztöm, a tejföl és a mustár. Általában rizst eszünk különböző húsokkal, tenger gyümölcseivel és zöldségekkel. A vietnamiak szinte mindent rizzsel esznek, hiszen az nagyon olcsó, rengeteg van az országban. Emellett a pho az, amit naponta-két naponta veszek, olykor zacskóból készítem magamnak.

Ha étteremben eszünk egy nagyobb társasággal, akkor középre rakják az ételt és kis tálkákból eszünk. Mindenki szed magának, viszont a vietnamiak nagyon udvariasak és szívesen szednek neked akkor is, ha nem kérted. Sokszor egyszerre szolgálják fel az előételként szolgáló rizspapírt, a rizst és a hozzávalókat, illetve a levest. Desszertnek gyümölcsöt vagy joghurtot esznek.

jellyfish

Az egyik kedvenc levesem. Rizstészta, hal és medúza van benne, paradicsommal és ananásszal összefőzve

Csodaszép természeti adottságai vannak

Ugyan a küldetésem február végéig tart, viszont itt a holdújév hatalmas ünnepnek számít és valószínűleg hetekig zárva lesz az iskola is. Ekkora tervezem, hogy egy kicsit körbenézek az országban. Csodaszép természeti adottságai vannak, és ha teheti az ember, érdemes mindenképpen meglátogatni.

vizeses

Szabadidőnkben igyekszünk felfedezni a környék természeti kincseit

tenger

Az egyik kedvenc helyem a városban, nagyon nyugtató és fantasztikusan néz ki

Lehetséges, hogy utána továbbutazok

Szeptember 1-jén érkeztem Ázsiába és február 28-án indul haza a gépem Magyarországra. Úgy érzem, hogy ez az idő elég lesz itt, de lehetséges, hogy utána továbbutazok. Szívesen kutatnék kultúraközi kommunikáció, szimbolikus javak vagy különböző kulturális szokások területén.

Itt is folyamatosan megfigyelem a környezetemet és igyekszem értelmezni, reflektálni rá.

Az is felmerült bennem, hogy visszamenjek PHD-t csinálni az egyetemen és ott kutatni. Emellett nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és inkább a táboroztatás vagy más önkéntes munkában tudnám elképzelni magamat.

VIDEÓK: Hanoi és a város, ahol Alexandra most él

További kalandokról a blogban olvashatsz


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Farkas András: A Tisza és a Fidesz nyugdíjtervei nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de az igazságtalanságokat csak az egyik orvosolná
A Tisza terveivel jobban járnának a szegényebb nyugdíjasok, a 14. havi nyugdíjnak viszont óriási politikai húzóereje van. A baj az, hogy a nyugdíjrendszer 2035-re már így is fenntarthatatlanná válik, pedig az unióban nálunk költik a legkevesebbet nyugdíjakra.


Fél évvel a választások előtt a kampányígéretek elérték a nyugdíjasokat is. Nem lebecsülendő választói tömb, sokan vannak, el is dönthetik a választást. A Tisza párt által kidolgozott rendszerben az átlag alatti nyugdíjasokra koncentrálnak leginkább, legalább részben próbálják reparálni a nyugdíjrendszer igazságtalanságait. A Fidesz erre reagálva bejelentette, hogy ők bevezetnék a 14. havi nyugdíjat.

Mindkét javaslat nagyjából 600 milliárd forintba kerülne, kérdés melyik a vonzóbb a szavazóknak. És persze, hogy miből lesz minderre pénz, főleg hossútávon, a magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenleg is a fenntarthatatlanság felé halad, amit 2035-re, vagyis alig tíz éven belül el is ér, ha semmi sem változik. Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.

– Ha a Tisza és a Fidesz nyugdíjasoknak tett ígéreteit nézzük, melyiknek mi az előnye és hátránya, mennyire megvalósíthatóak?

– Mindegyik megvalósítható, és a nyugdíjasok mindegyiknek örülnének. Attól függ, mennyi pénzt sikerül előteremteni ezekre az intézkedésekre. A TISZA Párt javaslatában a legfontosabb elem, hogy ne lehessen 120 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjat kifizetni. Ez nagyon sok embernek segítene: jelenleg körülbelül 186 ezer ember kap 120 ezer forint alatti nyugdíjat. A 120 és 140 ezer forint közötti sávban lévőknek speciális plusz emelést adnának, a többieknek maradna a rendes inflációkövető emelés, távlati ígérettel, hogy kormányra kerülés esetén felülvizsgálnák a nyugdíjemelés eljárását is. Emellett minden nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát kapna, a 250 és 500 ezer forint közötti nyugdíjaknál pedig 100 ezer forintos SZÉP-kártya járna. Van több kisebb, kevesebb embert érintő javaslat is, például az ápolási díjak megduplázása. A lényeg viszont:

ha összeadjuk a TISZA javaslatait, nagyjából annyiba kerülnek, mint egy tizennegyedik havi nyugdíj.

Amikor először írtam a TISZA javaslatairól, megkérdeztem az olvasóimat, miért nem inkább a 14. havi nyugdíjat javasolják, amelynek egyszerűbb és erősebb a politikai húzóereje. Ezt a Fidesz felismerte, és bedobta: legyen 14. havi nyugdíj. Korábban ellenzékből is próbálkoztak ezzel, tehát nem idegen tőlük ez az eszköz. A 14. havi nyugdíj esetén három kulcskérdés van. Az első: be tudjuk-e építeni rendszeres elemként a nyugdíjrendszerbe, tehát minden évben járna-e. Ha igen, jön a második probléma: minden évben meg kell találni körülbelül 600 milliárd forintot, és ez az összeg az inflációval nőne. A harmadik: ha egyszerűen lemásoljuk a 13. havit, akkor a nyugdíjrendszer feszültségein nem enyhítünk, legfeljebb a nyomást csökkentjük, mert nem nyúlunk hozzá érdemi elemekhez. Ez önmagában nem ér fel egy nyugdíjreformmal.

– Lehet másképpen is bevezetni a 14. havi nyugdíjat?

– Például úgy, ahogy a lengyelek, ahol pár éve van 14. havi juttatás, és azt a mindenkori átlagnyugdíjnak megfelelő, egységes összegben fizetik. Tehát nem a saját nyugdíj összegével azonos a pluszhavi juttatás, mint a 13. havinál, hanem fix összeg. Ha Magyarországon egységesen, mondjuk 250 ezer forintban állapítanánk meg, mivel nagyjából ennyi most az átlagnyugdíj, és 2,4 millió jogosulttal számolunk, az 600 milliárd forintba kerülne. Ugyanannyiba, mintha „átmásolnánk” a 13. havit a 14. havira, viszont

sok méltányossági problémát kezelne, mert minden olyan nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, és ez a nyugdíjasok kétharmada, jól járna, és arányosabbnak érezné a rendszert.

A magasabb nyugdíjúak sem járnának rosszul, hiszen ők is plusz 250 ezer forintot kapnának. Tehát lehet úgy is adni a 14. havi nyugdíjat, hogy a rendszer méltánytalanságai enyhüljenek, és ne sértse a magasabb nyugdíjjal rendelkezőket sem. Ha ezeket sikerül megoldani, akkor a 14. havi nyugdíj rövid távon pozitív intézkedésként jelenhet meg. Hosszú távon viszont minden járulékfedezet nélküli plusz juttatás a finanszírozási gondokat növeli.

Már most is az a fő probléma, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága nagyjából 2035-ig látszik biztosítottnak.

Ha pedig ráteszünk évi 600 milliárdos költségvetési igényt, a fenntarthatósági gondok korábban jelentkeznek.

– A hogyanról egyelőre Lázár János is csak annyit mondott, hogy dolgoznak rajta...

– „Keményen dolgoznak.” Ezen valójában nem kell sokat dolgozni: valószínűleg a felső vezetés döntésére várnak.

Ha az lesz a döntés, hogy a 13. havit másolják, az érdemben nem segít a nyugdíjasokon, de óriási politikai húzóereje lesz, ezt nem szabad elfelejteni.

Ahogy a 13. havi is nagyot szólt 2022-ben, amikor először egész havi összegben, a választások előtt két hónappal bevezették. Most is választások előtt állunk. Ha be akarják vezetni, akkor azt 2026 márciusáig van értelme kifizetni. De ahogy mondtam, az igazán támogatható megoldás az lenne, ha a szegényebb nyugdíjasok többet kapnának, mint a magasabb nyugdíjúak.

– Honnan lehet pénzt előteremteni erre?

– A TISZA bejelentette, hogy hatalomra kerülés esetén újra megnyitnák az uniós pénzcsapokat, ami nagy összeget hozhat, belendítheti a növekedést, és ha beindul a gazdaság, lesz pénz sok mindenre. Ez logikus felvetés. A Fidesz esetében, mivel náluk van a költségvetés, és azt írnak bele, ami a politikai céljaiknak megfelel, egy jövő márciusi 14. havi nyugdíj 600 milliárdos igényét simán beírhatják; legfeljebb nő a költségvetési hiány, amivel majd a választások után foglalkoznak.

Összességében Magyarország költi a legkevesebbet nyugdíjakra az Unióban.

A magyar GDP 7,45 százaléka a nyugdíjköltségvetés. Ebből az öregségi nyugdíjakra, azaz a klasszikus nyugdíjakra, a Nők40-re és a hozzátartozói ellátásokra körülbelül 6,5 százalék jut. Ez messze a legalacsonyabb uniós arány, miközben az átlag 10,9 százalék. A 7,45 és a 10,9 százalék közötti különbség jelenleg nagyjából 3000 milliárd forintnyi mozgásteret jelezne, ha az lenne a politikai szándék, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Van mozgástér, de ez politikai prioritás kérdése. A döntéshozóknak viszont meg kell tervezniük, hogy mely területekről csoportosítanak át, hogy a nyugdíjakra többet fordíthassanak.

– A 2022-es választáson a Fidesz inkább egyszeri intézkedéseket jelentett be, például az adóelengedést. Az is megterhelte a költségvetést. Ha most a 14. havi nyugdíjat jelentik be, azt nemcsak 2026-ban, hanem 2027-ben, 2028-ban is ki kell fizetni.

– 2022-ben a 13. havi nyugdíjat vezették be teljes összegben, ami azóta is jár. Ugyanilyen terhelést jelentene most pluszban a 14. havi. Ha a 14. havi 600 milliárd forintja túl sok, azt lehet „szeletelni”, többféle formában bevezetni és kommunikálni. Ilyenkor nagyobb politikai-kommunikációs kötéltánc kell, de kisebb összegű pluszjuttatást is lehet pozitívan eladni. Nem tudjuk, mit terveznek, majd kiderül. Szerintem 600 milliárd forint előteremthető a költségvetésből, mert ez 2,4 millió szavazót érint azonnal kedvezően. Képzelje el:

2026 januárban 3,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat (ez szerepel a költségvetési törvényben), utána februárban kifizetik a 13. havit, márciusban pedig jöhetne egy 14. havi bármilyen formában.

Ez erős, gyors egymásutánban érkező pluszjuttatás-sorozat, ami sok, még bizonytalan nyugdíjast gondolkodóba ejthet.

– Ez feladja a leckét a TISZA-nak: az ő rendszerük szofisztikáltabb, de a 14. havi nyugdíj sokkal könnyebben kommunikálható, erősebb húzóerejű.

– Nem is értem, a TISZA miért nem ezt dobta be, hiszen egyszerűbb. Most már nem mondhatják, hogy ők is 14. havit akarnak; ragaszkodniuk kell az egyébként okos javaslatcsomaghoz. Erősen kell hangsúlyozni, hogy ez sok szegény nyugdíjasnak tartósan segít, nem csak egyszeri pluszhavi ellátmány.

Ha például 120 ezerre emelnék a minimálnyugdíjat, az minden hónapban segítene a kisnyugdíjasokon, és a mélyszegénységből is „kiszedi” a nyugdíjasok egy részét, nagyjából egyhatodát.

Ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Ha ezt kommunikálják, lehet esélyük, mert nagyjából ugyanannyit költenének rá, mint egy 14. havira. Érdemi eltérés költségoldalon nincs. A feladat: hogyan lehet egy nagyon egyszerű és bizonyítottan erős politikai húzóerejű pluszhavi nyugdíjjal szemben érvényesíteni egy szofisztikáltabb, átgondoltabb javaslatcsomagot. Nehéz játék lesz.

– Mennyire esik latba egy ilyen nyugdíjígéret a választásoknál?

– A 2022-es tapasztalat az, hogy erőteljesen számított. Tizenöt éve a nyugdíjas társadalom kétharmada baloldali szavazó volt. Most körülbelül 25–30 százalék lehet TISZA-szavazó, a többi fideszes. A baloldaliak pedig szinte eltűntek, mert nincs baloldali párt. A friss mérések mutathatják a pontos arányokat, de 2022-ben erőteljesen nőtt a Fidesz támogatottsága az idősek körében, és bár azóta ebbe már beleharapott a TISZA, a 25–30 százalék azonban még mindig csak a fele annak, mint amennyi a Fideszé. Ha ezt most megdobják a 14. havi nyugdíj ígéretével, nagyon komoly feladat lesz a TISZA számára az idősek körében fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pokoli lángok Százhalombattán: így küzdenek meg a tűzoltók a finomító-tüzekkel
Az olajfinomítóknál keletkező tüzek eloltása nehéz és veszélyes munka, amelyhez speciális eszközök kellenek. A százhalombattai olajfinomítónál már korábban is voltak kisebb tüzek, amelyekkel a tűzoltóknak meg kellett birkózniuk.


Hétfő éjjel tűz keletkezett a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának AV3-as üzemében. A létesítményi tűzoltók az elsők között érkeztek, majd érdi, törökbálinti, fővárosi és szigetszentmiklósi egységek csatlakoztak. A lángokat rövid időn belül lokalizálták; személyi sérülésről nincs hír, az okokat vizsgálják – közölte a katasztrófavédelem.

A helyszínen hab- és vízágyúk dolgoztak, miközben a vármegyei műveletirányítás koordinálta a beavatkozást. Pest és Komárom–Esztergom vármegyéből mobil laborok mérték a levegő összetételét, és segítették a helyszíni döntéseket.

Kívülről nézve talán érthetetlennek tűnhet, hogy „miért tart ilyen sokáig” az ilyen tüzek eloltása. Ennek oka, hogy

előbb meg kell állítani az utánpótlást, a túl gyors, kontrollálatlan víz- vagy habsugár szétszórhatja az égő anyagot, és a láng szándékos „megtartása” is taktika lehet, amíg el nem zárható a forrás.

A legfontosabb lépés az anyagáramlás megszüntetése. Szelepeket zárnak, egységeket választanak le. A nyomás alatti gőzöket és gázokat biztonságosan a fáklyára vezetik, ahol a fáklyarendszer égeti el. Inertizálnak, vagyis nitrogénnel vagy más inert gázzal kiszorítják az oxigént. Ezeket az üzemeltető mérnökeivel lépésről-lépésre, közös döntéssel hajtják végre a szakemberek. Amíg a technológia „lecsendesedik”, a tűzoltók kívülről hűtenek és terjedésgátló habszőnyeget tartanak fenn.

A szénhidrogén-tüzeknél a víz önmagában nem olt.

A könnyebb fázis a vízre úszik, és tovább ég. A tűzoltók ezért vastag, stabil habréteget építenek. A hab leválasztja az üzemanyag felszínét az oxigénről, hűti a felületet, és megakadályozza a gőzök újragyulladását. Nagy térfogatárammal juttatják ki, gyakran úgynevezett víz- és habmonitorokkal, amelyek több ezer–tízezer litert pumpálnak ki egy perc alatt, illetve magasból oltó eszközökkel. Folyamatos külső vízhűtéssel védik a szomszédos tartályokat, csőhidakat, szelepállomásokat. Cél, hogy a szerkezetek ne érjék el azt a hőmérsékletet, ahol elvesztik a teherbírásukat, és ne keletkezzen újabb gőzrobbanás.

Egy olajfinomítóban keletkező tűz nem „egyszerű” lángolás.

A nagy mennyiségű, eltérő illékonyságú szénhidrogén miatt egyszerre többféle tűztípus jelenhet meg. A földre kiömlött üzemanyag felületén medencetűz alakulhat ki, a sérült csővezetékekből vagy szerelvényekből pedig nyomás alatti sugártűz csap ki. A kettő együtt olyan hőterhelést jelent, amely gyors, összehangolt és nagyteljesítményű beavatkozást igényel.

A sűrű csőhálózat, az acélszerkezetek, a szintkülönbségek és a potenciális gázfelhők miatt a közvetlen behatolás gyakran túl kockázatos. Ezért távirányított monitorokat és habágyúkat használnak. Magasból oltanak emelőkosarakkal és létraszerkezetekkel. Hőkamerával keresik a kritikus pontokat. Egyre gyakrabban drónos légifelderítést alkalmaznak, gázérzékelőkkel kombinálva, hogy lássák a hősugárzás és a gázkoncentráció alakulását.

Ha sikerült eloltani a tüzet, a visszagyulladás megelőzésére ezután is habfedést tartanak fenn, amit csak a biztos lehűlés után csökkentenek.

Hőkamerával keresik a forrópontokat: átvizsgálják a peremeket, szerelvényeket, pernye- és habtorlódásokat. Ellenőrzötten nyomásmentesítik a tárolókat és a csőszakaszokat.

Az oltás utáni szakaszban a fókusz a kármentesítésre kerül. A habbal és vízzel keveredett oltóanyag-levet gyűjtőtálcákba és ideiglenes tartályokba terelik. Olajos szennyeződéseket tartanak vissza gátakkal és úszóelzárókkal, hogy ne jussanak a csapadék- és szennyvízrendszerbe, és folyamatosan monitorozzák a levegőminőséget monitoroznak a környéken. A technológia biztonságos újraindítását csak a szerkezeti állapot, a szelepek működőképessége és a maradékhő ellenőrzése után kezdik meg.

Hogy az incidens érinti-e a finomító kapacitását vagy a rövid távú üzemanyag-ellátást, azt a kivizsgálás és a helyreállítás ütemezése dönti el. A cég az ilyen jellegű információkat általában az esetek lezárultával közli.

Nem a mostani volt az egyetlen incidens az utóbbi években a százhalombattai finomítónál. 2022 júniusában kisebb tűz ütött ki az AV–2 üzemben. A létesítmény tűzoltói és a személyzet gyorsan eloltották a lángokat, így személyi sérülés és környezeti kár nem történt. Az egységet ideiglenesen leállították, ami átmenetileg befolyásolta a feldolgozást, de nem okozott országos problémát.

2023 decemberében pedig egy leányvállalati területen, kamionlefejtés közben gyulladt ki több konténer. A FER tűzoltói és az érdi hivatásosok közösen küzdöttek a lángokkal, és sikerült megfékezniük a tüzet. Sajnos egy ember könnyebben megsérült, de a finomító működését ez az eset sem befolyásolta.

Idén júliusában sokan beszámoltak róla, hogy a finomító területén hatalmas fáklyák égtek, és fekete füst gomolygott az égen. A MOL azonnal reagált, közölve, hogy egy technológiai berendezés hibásodott meg, de a szakemberek már dolgoznak a helyreállításon. Az ország üzemanyag-ellátása szerencsére ekkor sem került veszélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba él kórházban” - a TASZ szerint ez égbekiáltó, petíciót indítottak
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.


Petíciót indított a TASZ a kórházakban élő kisbabák, ügye miatt. Szerintük „a felelős állami szervek semmi érdemi lépést nem tesznek értük, már két éve tétlenül nézik ezeknek a gyermekeknek a tragédiáját.” Nemrég az váltott ki országos botrányt, hogy a Házon kívül bemutatott egy ápoló párt, akik 8 hónapja hiába próbálnak örökbefogadni egy kisfiút, aki három éve él a kórházban.

Bár a kormány tavaly olyan szabályozást fogadott el, ami gyorsítja a kórházban hagyott csecsemők örökbefogadását, ez csak azokra vonatkozik, akikért a szülők hat héten belül nem jelentkeznek. A TASZ szerint azonban a kisbabák jó részéről nem mondtak le a szüleik, szeretnék őket hazavinni, de ezt a gyámhatóság akadályozza, miközben nevelőszülőből is kevés van, így a gyerekek csapdába kerülnek. A civil szervezet azt is évek óta hiába próbálja megtudni az állami szervektől, egyáltalán hány kisbaba él ilyen körülmények között. Boros Ilonával, a civil szervezet jogászával beszélgettünk.

– Miért indították el a petíciót?

– A gyerekvédelmi szakmai körökben már másfél éve köztudott tény, sőt a sajtó is többször megírta, hogy több száz kisbaba él kórházban, családjából kiemelve, de elhelyezés nélkül. A jogszerű gyakorlat az lenne, hogy a kiemelt babák azonnal nevelőszülőhöz kerüljenek, de mára már nincs elég nevelőszülő, a rendszer telített, elfogytak az emberek, így

a gyerekek kórházakban várakoznak, hogy egyszer talán lesz számukra hely. Ez egyértelmű jele annak, hogy az állami gyerekvédelmi szakellátás összeomlott.

Ezért indítottuk el ezt a kampányt, amely tegnap vált nyilvánossá online petíció formájában.

– Azt írják a petícióban, nincsen semmilyen összesítés arról, hány gyermek él gyermekvédelmi ellátás nélkül, kórházakban. Ez hogyan lehetséges?

– Ez teljesen abszurd, nagyon is jogos a kérdés. A Belügyminisztérium, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium, amelyhez ismeretlen okból az örökbefogadási ügyek is tartoznak, mind felelős ezért. Emellett létezik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat központi szerve is. Mindegyiknek tudnia kellene, hány gyerek, hol és miért van kórházban, miért van kiemelve a családjából.Ehhez képest semmilyen adatigénylésre nem válaszolnak, azt mondják, nincs adatuk. Ez lehetetlen, hiszen a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok rendszeresen jelentenek számukra arról, hány gyerek vár kórházban elhelyezésre.

Biztosak vagyunk benne, hogy az adat létezik, csak nem adják ki. Jogilag is nonszensz, hogy másfél-két éve az az állami gyerekvédelem válasza: fogalmuk sincs, hány kisbaba van így kórházban.

Pedig az ő felelősségük lenne tudniuk mindenkiről, intézkedniük, és elhelyezniük ezeket a gyerekeket. Teljesen abszurd, hogy nem adnak erről adatokat. Ezért a sorozatosan elutasított adatigényléseink utány most pert indítunk az állami szervek ellen, hogy kötelezzük őket a válaszadásra.

– Nem lehet, hogy egyszerűen nem is gyűjtenek ilyen adatot, tehát nem titkolják, csak valóban nincs ilyen nyilvántartás?

– Akár így, akár úgy, mindkettő szégyen. Ha nem gyűjtenek adatot arról, ami az ő felelősségük, az éppoly felháborító, mintha gyűjtenék, de eltitkolnák. Másfél éve 300 babáról beszéltünk, ma talán 600-ról, vagy 1600-ról, senki sem tudja. Több száz kisbaba fekszik kórházi ágyban, várva, hogy valaki végre magához ölelje. Ez égbekiáltó.

– Van egy történet, amit önök leírtak: tavaly decemberben egy kislányt azért nem engedtek haza a szüleivel, mert mindkét szülő enyhe testi fogyatékossággal élt. Ez volt az indok?

– Igen.

– Jogosan lehet ilyennel indokolni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a szüleitől?

– Természetesen nem. Ezt a történetet részletesen is leírtuk a blogunkon, képekkel együtt. Látszik a képen, ami a gyerekszobában készült, hogy a szülők felkészültek, szeretettel várták a kisbabát, berendezték a szobáját, a kiságy fölé kirakták már előre a kislányuk nevét is. Semmilyen negatívum nem merült fel a szülők kapcsán, csak annyi, hogy

az apának látásproblémája, az anyának csípőproblémája van, amitől kissé biceg. Ennyi volt az indok. Én vittem az ügyet, így láttam a jogi iratokat: más kifogás nem szerepelt.

Nyilvánvalóan jogsértő volt az eljárás, de szerencsére két héten belül, a jogi fellépésünk hatására, a gyámhivatal visszavonta a döntést, és visszaadta a gyereket a szülőknek. Sajnos sok más esetben nem tudunk ilyen gyorsan segíteni, és sok száz kisbaba szülei nem fordulnak hozzánk, így nem tudunk róluk. Az eddig ismert ügyek alapján viszont biztos, hogy rengeteg gyermeket teljesen indokolatlanul emelnek ki.

– Hogyan kerül egy gyerek a gyámhatóság látókörébe?

– Tipikusan a védőnő, és gyakran a családgondozó is találkozik a családdal a terhesgondozás során. Ha bármilyen nehézség, például szegénység, munkahelyi probléma, gyereknevelési gond felmerül, a védőnő vagy a gyermekjóléti szolgálat jelzést tesz a gyámhivatal felé. Ez számunkra, budapesti, magas társadalmi osztályhoz tartozó szülőként talán kevésbé ismerős, de a vidéki, főleg hátrányos helyzetű, roma családoknál mindennapos. A jelzésben szerepel, hogy a gyermek születése mikorra várható, így a gyámhivatal gyakran már előre tudja, mikor születik a baba, és előre jelzi a kórháznak, hogy a gyereket nem engedik haza.

– A szülőket is előre értesítik?

– Igen, de ez nem hivatalos értesítés, inkább folyamatos fenyegetés. A várandósság kilenc hónapját gyakran végigkíséri az a mondat, hogy „ha így marad ez vagy az, nem engedik haza a gyereket”. A család próbál változtatni: munkát keresnek, kifestenek, igyekeznek, de az anyagi lehetőségeiket, körülményeiket nem tudják egyik napról a másikra megváltoztatni.

Így aztán rettegéssel telik a várandósság. Majd megszülik a gyereket, reménykednek, hogy nem lesz baj, de a kórházban közlik velük, hogy a kisbaba marad.

Ilyenkor teljesen eszköztelenek: ha tiltakoznak, az az „együttműködés hiányának” számít, és végül biztonsági őr vezeti ki őket, ha megpróbálnának ellenállni a hatósági döntésnek.

Ismert emberek, akik szintén aláírták a nyílt levelet:

Ábel Anita, Árvai Anita (Veganeeta), Ascher Tamás, Bányainé Mészáros Judi, Borbély Alexandra, Bödőcs Tibor, Cseke Eszter és S. Takács András, Csepelyi Adrienn, Dániel András, Dankó Dániel, Döbrösi Laura, Fancsikai Eszter, Fehér Gábor, Fiala Borcsa, Fluor Tomi, , Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Gryllus Dorka, Harcsa Veronika, Hegyi Barbara, Hien, Jakab Juli, Jónás Vera, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Keresztes Tamás, Kondor Domonkos, Kovács Patrícia, Kovalcsik Krisztina, Krajnyik Cintia, László Panna, Linczényi Márkó, Marge, Máté Gábor, Mehringer Marci, Mihalik Enikő, Mihályfi Máté, Molnár-Szilágyi Szilvia, Nyáry Luca, Olasz Renátó, Ónodi Eszter, Palágyi Máté, Pintér Béla,Pongor Barka, Puskás Peti, Rainer-Micsinyei Nóra, Rea Milla, Reisz Gábor, Rév Marcell, Rujder Vivien, Schmidt Sára, Seres Samu, Simon Márton, Steiner Kristóf, Szabó Hédi, Szabó Simon, Szentesi Éva, Szűcs Levente, Tapasztó Orsi, Tatár Csilla, Tenki Dalma, Tisza Kata, Tóth Ágnes, Url Izabell, Vágvölgyi Lilian, Varga Lívius, Visnyei Barbi, Vogel Adrienn

– Ilyenkor nem gondolják át, hogy mi a kisebb kár, ha a gyerek hazamegy egy szegény otthonba, mint ha kórházban marad?

– De, ezt a jogi nyelvezet is „mérlegelésnek” hívja, valóban ezt kellene számba vennie a hatóságnak, hogy mi a gyermek valódi érdeke: szegény, de szerető család, vagy a rideg kórházi környezet. De sajnos nem ez történik.

– Az alapján, amit mond, ez nem egyedi szakmai hiba, hanem egy kialakult, országos gyakorlatnak tűnik. Mit lehet ezzel szemben tenni?

– Mi tíz éve kiemelten foglalkozunk ezekkel az ügyekkel. Minden beérkező esetet megvizsgálunk, és ha jogilag is védhető a szülő álláspontja, tehát például szegénység miatt emelték ki a gyereket, gyakran vállaljuk a képviseletet. Több tucat pert nyertünk már, mert ezek az eljárások jogsértők. De mire a jogi folyamat véget ér, hónapok, néha évek telnek el. Addig a gyerek és a szülő el van szakítva egymástól, ami örökre nyomot hagy.

Ezért indítottunk kampányt most is, ahogy 2016-ban is: hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez így nem mehet tovább.

Minden ügyben először mérlegelni kellene, hogy a gyermeknek nem jobb-e mégis a családban maradni, akár a nagyszülőnél, nagynéninél, ha a szülő nem alkalmas. Ehelyett kórházban, magányosan vegetálnak.

– Van valamilyen következménye, ha egy gyámügyes ennyire fontos dologban téved?

– Indítottunk olyan pereket, ahol kártérítést követeltünk a jogsértő döntések után. Sajnos a bíróságok gyakorlata szerint, ha a gyámhivatal formailag helyesen járt el, tehát vizsgálatot tartott és leírta a döntés indokait, akkor nem tekintik kártérítésre okot adó hibának a „mérlegelési tévedést”. A gyámhatóságoknál nem egy ember hibázik, hanem több száz hasonló döntés születik havonta. Ez rendszerszintű probléma. Mi azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon.

– Mit jelent az, hogy nincs elég nevelőszülő. Ki lehet nevelőszülő?

– A nevelőszülővé válásnak megvan a jogi protokollja. Nevelőszülői hálózatot tarthat fenn az állam, egyház vagy civil szervezet. A legismertebb a civil fenntartó valószínűleg az SOS Gyermekfalvak hálózata. Az állam feladata lenne, hogy ha azt látja, hogy évek óta csökken a nevelőszülők száma, miközben nő a kiemelt gyerekeké, akkor képzésekkel és toborzással pótolja a hiányt. Ehhez anyagi megbecsülés kellene, de ma a nevelőszülők alulfizetettek. Ráadásul sokukat áthelyezték az állami rendszerből egyházi fenntartásba, gyakran választási lehetőség nélkül, ami sokakat elriasztott. Bár az egyházi hálózatok tagadják, hogy a templomba járás vagy hittan kötelező lenne, de a nevelőszülők beszámolói szerint erősen elvárják. Aki nem jár például templomba, az hátrányt szenved. Ez is oka annak, hogy sokan elhagyják a pályát. A másik probléma, hogy

Magyarországon soha nem képeztek kifejezetten olyan nevelőszülőket, akik traumatizált, bántalmazott vagy pszichés problémákkal küzdő, ahogy mondják: „speciális, vagy kettős szükségletű” gyerekekkel tudnának dolgozni.

Pedig egyre több ilyen gyerek van, tavaly 200-300 olyan esetről tudni, ahol speciális nevelőszülőre lenne szükség, de nincs egyetlen egy sem.

– Közben úgy tűnik, minden negyedévre jut egy eset, ahol nevelőszülő bántalmaz gyereket.

– Ez sajnos természetes következmény. Ahogy csökken a megbecsülés, úgy fogynak azok, akik hivatástudatból vállalják a nevelőszülőséget. Maradnak, akiknek ez az egyetlen megélhetési lehetőség, így a színvonal is csökken. Ezért aztán a fenntartók is egyre alacsonyabb követelményeket támasztanak, mert nincs kit felvenni. Ugyanez igaz a gyerekotthonokban dolgozókra is: ma már semmilyen képesítés nem kell ahhoz, hogy valaki nevelő legyen. Sokszor 8 általánost végzett emberek gondoznak traumatizált gyerekeket. Az államnak vissza kellene építenie a képzési, ellenőrzési és szupervíziós rendszert.

– Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen?

– Az államnak, elsősorban a Belügyminisztériumnak és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak újra kellene gondolnia az egész rendszert. Olyan toborzási és képzési programra lenne szükség, amely megfelelő anyagi és szakmai támogatást nyújt a nevelőszülői hálózatoknak, és nem priorizálja az egyházakat sem. A nevelőszülőknek szupervízióra, tanácsadóra, anyagi megbecsülésre, a rájuk bízott traumatizált gyerekeknek pedig pszichológusra, gyógypedagógusra, egyéb szakemberekre lenne szükségük. Ha ezek adottak lennének, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen jelentkeznének nevelőszülőnek.

– És mit kellene változtatni a gyámhatóság hozzáállásán?

– A gyámhatóság a kormányhivatal része, fölötte a főispán és végső soron a Belügyminisztérium áll. Felülről kellene szakmai szemléletváltást indítani. Ha felülről jönne egy olyan új szemlélet, amely a gyermekek és családok alapjogait helyezi a középpontban, hangsúlyozza például, hogy

a szegénység nem lehet indok a gyermek kiemelésére,

és ez az elvárás megjelenne a szakmai irányelvekben, az lecsorogna a helyi gyámhivatalok szintjére is. Egy járási ügyintéző azt csinálja, amit körülötte a hivatalban csinálnak, és amit a felettese mond. Ha más lenne a vezetői szemlélet, akkor ahhoz igazodna a helyi gyakorlat is.

– Mekkora bajban van a gyerekvédelem jelenleg Magyarországon?

– A mi álláspontunk szerint lényegében összeomlott. Az alapellátás, és a szakellátás is. Nehéz megmondani, mikor mondjuk ki, hogy „most omlott össze”, de az a pillanat, amikor több száz kisbaba fekszik kórházban, mert nincs hova elhelyezni őket, az már az összeomlás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: