HÍREK
A Rovatból

Menczer Tamás elmondta, hogy tervez-e még nekimenni Magyar Péternek: Egy beteges hazudozóval szemben meg kell védenünk a közösségünket és a hazánkat is!

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Orbán Viktor az Európai Unió vezetőivel vívja csatáit, míg „Brüsszel Petit” ő intézi, ez a leosztás.


Menczer Tamás az Origónak adott interjút, amiben semmi másról nem volt szó, mint Magyar Péterről, illetve kettejük elhíresült „párbeszédéről”, amikor közvetlen közelről konfrontálódott a TISZA Párt elnökével, többször „Kicsinek” nevezve őt. Magyar erre válaszul a szájhigiéniájával állt bele a kormánypárti politikusba.

Az interjú alapján Menczer teljesen jó ötletnek tartotta az akciót, ami szerinte elkerülhetetlen és sikeres is volt. „Az igazság az, hogy nekem nem volt gyerekkori álmom, hogy pszichopatákkal vívjak földharcot a nyílt utcán. Azonban, ha egy pszichopata megtámadja a közösségemet, akkor a közösségem elé állok, és mindig meg fogom védeni, ez a szóvivő dolga!” – adta meg pozíciója lényegét.

Szerinte azonban nem ő választotta ezt a kommunikációs stílust. „[...] a kormány, illetve az ellenzék harcában az ellenzék támadja a kormányt, hiszen le akarja győzni, így tehát az ellenzék választ fegyvernemet. Ezt a fegyvernemet az ellenzék választotta, nem én. Magyar Péter behozott a politikába egy új, buldózerstílust. Olyan agresszív elemekkel, mint a felesége lehallgatása, a családja megtámadása és tönkretétele, mindenki lenézése és becsmérlése, náci idők felidézése, templom előtti ordibálás, diszkóban dorbézolás és telefonlopás. Nekem nem volt más választásom, mint hogy lemenjek az ő szintjére és megállítsam. Ezt tettem” – fogalmazott Menczer Tamás.

Arra a kérdésre, hogy a 2026-os választásokig szükségesnek tart-e hasonló akciókat, azt felelte:

„Egy beteges hazudozóval szemben meg kell védenünk a közösségünket és a hazánkat is! Magyar Péter folyamatosan vállalhatatlanul viselkedik, ez ismert. [...] Ez tisztességtelen és igazságtalan, ez bántja az ember igazságérzetét. Ezért mentem oda, ezért állítottam meg.”

Szerinte az akció után a „balliberális” oldal egy emberként szállt szembe vele. „Ez pontosan mutatja, mennyire zavarja őket, hogy erővel találkoztak” – véli a politikus. Szerinte Magyar Pétert „egészen egyszerűen meg kell állítani. Ha egy pszichopatával találkozol, akkor erőt kell mutatnod, másból nem ért. Ami pedig a személyes részt illeti, én a pályán hátvédet, emberfogót játszottam. Megtanultam, hogy a csapat, a közösség érdekében olykor ütközni kell, ez számomra nem jelent problémát. Magyar Péter nem túl ijesztő ellenfél, vidéken az ember csak keményebb fiúkkal találkozik.”

Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogyan lett szerinte az ellenzék vezetője a TISZA Párt politikusa. Menczer szerint a „támadást Magyar Péter gazdái irányítják, Manfred Weber és Ursula von der Leyen. Manfred Weber világosan elmondta az Európai Parlamentben: Orbán Viktor az ellensége, a szuverenista, magyar érdeket védő Orbán-kormányt le akarják váltani, és azt akarják, hogy egy bábkormány élén Magyar Péter vezesse az országot. Weber támogatja és védi Magyar Pétert, tartja a mentelmi jogát, cserébe pedig Brüsszel Péter mindent végrehajt.”

Hozzátette:

„Ez a szereposztás. Orbán Viktor Weberrel és von der Leyennel szemben harcol, védi a magyar érdeket. Brüsszel Pétert pedig intézem én.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megkezdődött az iráni válaszcsapás: Izraelben zúgnak a szirénák, ballisztikus rakéta-támadás alatt állnak
Alig kezdődött el az Egyesült Államok és Izrael közös támadása Irán ellen, ők máris válaszoltak. Ballisztikus rakétákat indítottak észak-izraeli területek ellen.


Szirénák szólalnak meg Jeruzsálemben és környékén, valamint Izrael északi és déli részén, egy iráni ballisztikus rakétatámadás közepette- írja a Times of Israel. A környéken tartózkodó izraelieket arra kérték, hogy menjenek biztonságos óvóhelyekre, és maradjanak is ott, amíg más tájékoztatást nem kapnak.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a légvédelmi rendszerek dolgoznak a rakéták elfogásán.

„Jelenleg az izraeli légierő a fenyegetések elfogására koncentrál, és szükség esetén csapásokat mér a fenyegetésekre” – közölte a hadsereg.

Az iráni Forradalmi Gárda megerősítette, hogy megkezdték „az első kiterjedt rakéta- és dróntámadási hullámot” Izrael ellen. Közleményükben azt írják, hogy a támadások „válaszul szolgálnak az ellenség Iszlám Köztársaság elleni agressziójára”.

A Magen David Adom mentőszolgálat közlése szerint egyelőre nem érkezett jelentés sérültekről. Az irániak legalább két rakétát lőttek ki, az egyik állítólag nyílt terepen csapódott be, a másikat elfogta a Vaskupola védelmi rendszere.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közben közölte, hogy újabb ballisztikus rakétaindítást észleltek Iránból.

Megszólalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki héber nyelvű videóüzenetében arról beszélt, a hadműveletet azért indították, hogy „megszüntessék az Iszlám Köztársaság jelentette egzisztenciális fenyegetést”, és „megteremtsék a feltételeket” ahhoz, hogy az irániak megváltoztassák sorsukat.

„Nem szabad megengedni, hogy ez a gyilkos terrorrezsim olyan nukleáris fegyverekkel vértezze fel magát, amelyek lehetővé tennék számára, hogy az egész emberiséget fenyegetse” – mondta Netanhaju, hozzátéve:

„közös fellépésünk megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a bátor iráni nép a saját kezébe vegye a sorsát.”

Az izraeli miniszterelnök azt is elárulta, hogy az Irán ellen indított hadművelet neve: 'az oroszlán üvöltése'.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Amerikai bázisokra támadt Irán, Bahreinre is átterjedtek a légicsapások
Aktiválták a légvédelmi szirénákat Bahreinben, hogy így figyelmeztessenek az ott található amerikai katonai bázisok elleni iráni támadásra. Bahrein fővárosában robbanásokat hallottak és füstöt láttak. A tudósítások a szaúdi fővárosban, Kuvaitban és az Egyesült Arab Emírségekben is robbanásokról számoltak be.


A bahreini belügyminisztérium bejelentette, hogy aktiválta a légvédelmi szirénákat, hogy figyelmeztessenek az Perzsa-öböl menti államban található amerikai katonai bázisok elleni iráni támadásra, amit a ma reggeli amerikai-izraeli légicsapásokra válaszul indítottak – írja a Times of Israel. A New York Times szerint a bahreini belügyminisztérium mobiltelefon-riasztásban kérte a lakosokat, hogy „maradjanak nyugodtak és menjenek a legközelebbi biztonságos helyre”.

Bahreinben található az amerikai haditengerészet Központi Parancsnoksága és az Ötödik Flotta főhadiszállása is.

Az arab média jelentése szerint megkezdődött az iráni támadás a fővárosban, Manámában, a helyiek robbanásokat hallottak, valamint füstöt láttak.

A bahreini állami hírügynökség közölte, hogy az amerikai haditengerészet ötödik flottájának kiszolgáló központját érte rakétatámadás.

Több szemtanú is arról számolt be, hogy hangos robbanást hallottak Manáma Juffair kerületében, ahol a haditengerészeti bázis is található.

Közben a katari védelmi minisztérium azt nyilatkozta, hogy náluk is megszólaltak a légvédelmi szirénák, de sikeresen lelőtték az összes rakétát, amelyet Irán a Perzsa-öböl menti államra lőtt, mielőtt azok elérték volna a légterét.

„Teljes mértékben rendelkezünk az ország védelmével és minden külső fenyegetés elhárításával” – közölte a katari minisztérium, hozzátéve, hogy a helyzet Katarban „biztonságos és stabil”.

A támadásokra már Szíria is reagált: bejelentették, hogy 12 órára lezárják a légterüket.

Az AFP hírügynökség tudósítói a szaúdi fővárosban, Rijádban hangos csattanásról és több robbanásról számolt be. Az arab média tudósítása szerint pedig hangos robbanások hallatszottak Kuvaitban és az Egyesült Arab Emírségekben is.

Az iráni Fars hírügynökség jelentése szerint az iráni rakétatámadások célpontjai az amerikai katonai bázisok voltak a régióban,

köztük az Al Udeid légibázis Katarban, az Ali Al Salem légibázis Kuvaitban, az Al Dhafra légibázis az Egyesült Arab Emírségekben, valamint az amerikai ötödik flotta bahreini főhadiszállása.

Az izraeli, katari és az Egyesült Arab Emírségekbeli amerikai nagykövetségek és konzulátusok a közösségi médiában közzétették, hogy felszólították alkalmazottaikat, maradjanak otthon, és azt javasolták minden amerikainak, hogy „tegyék ugyanezt a további értesítésig”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Élőben lehet követni az iráni bombázást: videókon a légicsapások okozta füstoszlopok
Szombaton Izrael és az Egyesült Államok összehangolt támadást indított Irán ellen. Több városban, köztük a főváros Teheránban is robbanásokat lehetett hallani, a több ponton látható füstölgésekről pedig sorra kerülnek fel a videók az internetre.


Szombat délelőtt Izrael és az Egyesült Államok közösen támadást indított Irán ellen: Teheránban és több más iráni városban is robbanásokat lehetett hallani, több helyen füstoszlopok alakultak ki. Helyszíni jelentések szerint az egyik teheráni robbanás Ali Hámenei legfelsőbb vezető irodáinak közelében történt.

Az iráni állami média elismerte, hogy

helyi idő szerint fél tíz körül többek között Teheránban, Qomban és Kermansahban is detonációk voltak. Irán válaszul azonnal lezárta a teljes légterét, és máris válaszcsapásokba kezdtek: ballisztikus rakétákat indítottak észak-izraeli területek ellen.

A teheráni hírek pánikvásárlásról és a benzinkutaknál kígyózó sorokról is beszámoltak. A katonai műveletek miatt Irak is lezárta légterét, a régió felett közlekedő polgári repülőjáratokat pedig elterelték.

A légicsapások okozta füstölgésről számos videó jelent már meg a közösségi médiában; ebben az élő közvetítésben lehet követni a bombázás következményeit:

Izrael azt közölte, hogy „megelőző csapást” indítottak Irán ellen az országukat fenyegető veszélyek ellen. Izraelben országos különleges állapotot hirdettek, a légteret lezárták, a kórházakat pedig föld alatti működésre utasították.

Donald Trump egy videónyilatkozatban megerősítette, hogy az Egyesült Államok is részt vesz a hadműveletben, amelynek célja elmondása szerint az iráni rakétaképességek teljes felszámolása. Mint mondta, meg akarják akadályozni, hogy „ez a nagyon gonosz, radikális diktatúra fenyegetést jelentsen Amerikára nézve.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A katasztrófavédelem megerősítette: tényleg vittek veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból külső helyszínekre
Miután a TISZA Pártnak egy volt szállítmányozó arról beszélt, hogy 20-50 kamionnyi veszélyes anyagot szállítottak el az akkuulátorgyárból a tervezett hatósági ellenőrzések előtt, a katasztrófavédelem elismerte, hogy a megnövekedett szállítások észlelésekor telephely-ellenőrzéseket is végeztek.


Megerősítette a katasztrófavédelem: valóban vittek ki veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból külső helyszínekre.

A hatóság azután reagált, hogy a TISZA Párt által közzétett videóban nyilatkozott egy férfi, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó szállítmányozójaként dolgozott a gödi akkumulátorgyárnak.

Többek közt azt állította, hogy a tervezett hatósági ellenőrzések előtt rendszeresen 20-50 kamionnyi, akkumulátorgyártáshoz szükséges anyagot kellett elszállítaniuk, nehogy megbüntessék a gyárat a többlet miatt.

Az ügyben rendőrségi eljárás is indult, Magyar Péter szerint a nyilatkozó férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda hallgatta meg tanúként.

A hatóság a 444.hu érdeklődésére tudatta, hogy a tervezett, időszakos ellenőrzésekről a jogszabályoknak megfelelően valóban előre értesítették a gyárat, a soron kívüli vizsgálatokról azonban csak a helyszínen adtak tájékoztatást. Válaszukban lényegében elismerték a kiszállítások tényét.

„A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes szállítmányok ellenőrzése során megnövekedett szállítások észlelése esetén telephelyek ellenőrzését is végrehajtotta, szabálytalan tárolás miatt hatáskörében soron kívül intézkedett a biztonság megteremtésére és alkalmazta a jogszabály által előírt szankciókat” – közölték.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken újabb videóval jelentkezett a TISZA Párt, amelyben egy magát volt dolgozónak valló férfi arról azt állította, hogy az akkumulátorgyár már a tervezés pillanatától kezdve több területen is hiányosságokkal küzdött. Elmondása szerint kezdetben a legveszélyesebb területen dolgozók csak egyszerű orvosi szájmaszkot kaptak, a külsős cégek által foglalkoztatott dolgozók, például a takarítók számára pedig semmilyen védőeszközt nem biztosítottak.

Azt is állította, hogy egy idő után belső információi alapján „egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzéseket végezzenek”.

A rendőrség közleményben erősítette meg a minap, hogy a gödi Samsung-gyár ügyében jelenleg négy büntetőeljárás van folyamatban, melyek 2023-tól egészen idén februárig ívelnek, és érintik a hulladékgazdálkodást, a környezetkárosítást és a munkavédelmet is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk