SZEMPONT
A Rovatból

Méhekkel állítanák meg a külföldre készülő fiatalokat

Egy edelényi iskola tanárától származik az ötlet.
Forrás: Abcúg - szmo.hu
2017. június 10.



Egy borsodi kisváros fiatalja jó eséllyel mosogatni megy külföldre, de minimum elköltözik valamelyik nagyvárosba, ha nem talál helyben munkát. Ezt próbálja a méhészkedés segítségével megállítani az egyik edelényi általános iskola tanára. Szakkört szervezett a diákoknak, az oda járó tízéves gyerekek pedig már most tudnak szinte mindent, ami a méz előállításához kell. Ha csak egy gyereknek sikerül annyira megszeretnie ezt a szakmát, hogy a környéken maradjon, már akkor megérte az a pár méhcsípés.

"
Az nem egy méh, úgyhogy ne féljél! - Biztos? - Biztos. - Jó, köszi

– két ötödikes fiú nyugtat, miközben az arcvédő hálóm előtt köröz kitartóan valamilyen rovar, ami ezek szerint nem méh. Először oda sem akarok menni a kaptárakhoz, főleg, hogy már az autóból kiszállva hallani lehet a monoton, de annál erősebb zúgásukat. Aztán amikor meglátom, hogy tízéves kisfiúk halál nyugodtan veszik fel a védősisakot, és indulnak befelé, rájövök, hogy muszáj mennem.

4

“Titeket csípett már meg?” – kérdezem tőlük, reménykedve a határozott nemben. Helyette kórusban mondják, hogy persze. “A Balázsnak múltkor a hálón keresztül csípte meg az orrát, be is dagadt neki akkorára, mint egy krumpli” – mesélik olyan vidáman, mintha kb. arról beszélnénk, hogy a délutáni focimeccsen lőttek két gólt. Egyébként is, a méhcsípés egészséges, kivéve, ha allergiás az ember – viccelődnek velem tovább a fiúk, szerintem direkt élvezik, hogy szívathatnak.

A Borsod megyei Edelénytől alig pár kilométerre vagyunk, egy erdei tisztáson, ahol az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola három kaptárában készül a méz. Balázsnak, az iskola biológia-technika szakos tanárának is vannak itt saját méhei, évek óta méhészkedik családjával a pedagógusi pálya mellett. Tavaly arra gondolt, hogy ha már itt van ez a remek lehetőség, akkor vonják be a diákokat is, és tanítsák ki nekik ezt a szakmát.

“A környék ideális a méztermesztésre: van repcénk és kiváló akácosunk, őstermelők, akik ezzel foglalkoznak, csak sajnos nem elegen. Pedig ha valaki jól csinálja, tisztességesen meg lehet belőle élni. Innen jött az ötlet: próbáljuk meg ezt a szép szakmát megismertetni a gyerekekkel, hátha így helyben tudjuk legalább néhányukat tartani. Sajnos azt látjuk, hogy az iskola után a diákok elmennek Angliába mosogatni, vagy a fővárosba, Miskolcra, mert itt nem találnak munkát” – meséli.

3

A szakkör idén indult el, jelenleg hét-nyolc diák a tagja, ők hetente legalább egyszer kimennek az erdőbe, és tanulják, hogyan készül a méz. Jellemzően fiúk járnak, de van köztük egy nyolcadikos lány is. A mézet nem adják el, hanem hazavihetik majd a gyerekek. Ez utóbbi nagyon fontos része a programnak, mert kell, hogy a saját szemükkel lássák, hogy előállítottak valamit, abban a mézben, amit majd a teájukba tesznek, az ő kezük is benne van. A program Balázs szerint még gyerekcipőben jár, de szeretnék, ha később minél több gyerek csatlakozna a szakkörhöz.

"
Ma szép időnk van, ideális a virágpor hordásához, látszik is a méheken, hogy jókedvűek

– mondja Balázs, miközben egy teáskancsóra emlékeztető fémedényben füstöt csinál. Hát, én nem látok rajtuk semmit, csak abban bízom, hogy még véletlenül se vegyék észre, hogy a világon vagyok. Ezt mondjuk megnehezíti, hogy még reggel befújtam magam parfümmel, ami nem túl szerencsés, ha méhek közé készül az ember. “A füst azért kell, mert attól megnyugszanak” – mondja a fiatal tanár a gyerekeknek. Pár perc múlva az is kiderül, hogy miért kell őket lenyugtani, miközben pont az előbb hangzott el, hogy ma kifejezetten jókedvűek. Balázs füstölni kezdi a kaptárak tetejét, majd belenyúl és kihúz egy tálcát, amin többszáz méh dolgozik éppen. Az életükbe történő durva beavatkozásnak nem örülnek, ezért kell előtte őket füsttel lenyugtatni.

Ezt most még Balázs csinálja, egyrészt mert neki van védőkesztyűje, másrészt ennyire még nem profik a gyerekek. De elméletben már mindent tudnak a petékről, az anyaméh szerepéről, arról, hogy csak a női méhek dolgoznak, hogy egyik méh nem mehet csak úgy be egy másik kaptárba, mert megöli a többi méh, hogy ha esik az eső vagy fúj a szél, akkor ingerültek lesznek.

2

Nem csak a szakkörös gyerekeket vonják be a méhészkedésbe, a téma egy sima biológia órán is szóba kerül.

Az iskola nemrég vett egy robotkészletet, amiben méhrobotok és egy földre tett tábla segítségével tanítják meg, hogy mi is az a nektár, és mivel indul az a folyamat, aminek a vége, hogy üvegbe kerül a méz.

“Azt gondolom, hogy ha egy gyerek a kezébe vesz egy ilyen eszközt, és ezen keresztül tanulja meg, hogy mit is csinálnak ezek az állatok, az jobban berögzül, mintha kiállok a tábla elé és erről magyarázok tíz percet” – mondja Balázs, aki nem csak a méhészkedéssel próbálja kitágítani a sokszor dögunalmas oktatási kereteket: falmászást is tanít a diákoknak, illetve egy társával együtt LEGO robotika szakkört is tart délutánonként. Az iskolában folyó LEGO oktatási módszerről korábban már írtunk, azt a cikket itt olvashatja el. Ezen kívül folyamatban van egy pályázatuk, amit ha megnyernek, erdei iskolát is nyitnának. Akkor pedig a száraz könyvek helyett tényleg testközelből tapasztalhatnák meg a gyerekek, hogyan néz ki egy gomba, vagy hol nő a fákon a moha.

Végzettséget nem ad ez a képzés, de a tanév végén kapnak majd egy oklevelet. A nem titkolt cél viszont az, hogy annyira felkeltsék az érdeklődést a szakma iránt, hogy annak akár egy OKJ-s méhész tanfolyam legyen a vége. A gyerekek közül egy van, akinek a szülei már most is méhészkednek, igaz, nem ebből élnek. Meg is lepődik rajta, hogy mennyivel olcsóbban árulják ők a mézet, mint amennyiért mi vesszük.

1

Szeretik ezt csinálni, annyira, hogy van, hogy szombaton járnak ki Balázzsal a kaptárakhoz. De azért még nem vágják rá egyből, hogy méhészek lesznek, amikor a jövőről kérdezem őket. Van, aki egyenesen Texasba készül, a többség viszont informatikus szeretne lenni. De már az is nagy eredmény, ha csak hobbiszinten folytatják majd ezt a szakmát.

A mai munka nagyjából egy órán keresztül tart, Balázs kiveszi a tálcákat, megnézi, hogy mi a helyzet bennük, aztán megméri a kaptárak súlyát, ebből lehet következtetni rá, hogy hány kiló mézük lesz, egy itatóba vizet önt a méheknek. Mindent ő csinál, de a gyerekek szorosan mellette állnak, és minden lépést alaposan elmagyaráz. Bár nagy volt a fiúk szája, azért néha látom rajtuk, hogy bizony ők is félnek a méhektől. Akármikor rászáll valamelyik kabátjára egy, már megy a hessegetés, bár ezt ugye elvileg nem szabad. Nekem is elmondják az elején, hogy ha rámszáll egy, akkor maradjak mozdulatlan és higgadt, ennek ellenére egyikük teljes rémületbe esik, amikor úgy érzi, hogy bemászott egy a sisakja alá. A többiek próbálják neki mondani, hogy az nem méh volt, de láthatóan nem lehet lenyugtatni. Végül saját magában oldja meg a helyzetet annyival, hogy akkor biztos egy kullancs mászott rá.

Fotók: Hajdú D. András


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila az olajfinomító-tűzről: Az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza
Arra a kérdésre, hogy terrorcselekmény, szabotázs történhetett-e Százhalombattán, a szakértő azt válaszolta, első körben ezt a lehetőséget kizárja. Holoda Attila szerint az üzemanyag-ellátással nem lesz gond, és az árak is csak akkor emelkedhetnek, ha tartós lesz a kiesés.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 22.



Még a kárfelmérést sem tudták megkezdeni a MOL százhalombattai finomítójában, ugyanis ehhez meg kell várni, hogy kihűljön az üzem. A hétfő éjjel keletkezett tüzet kedd délutánra sikerült eloltani, majdnem 100 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A baleset miatt a teljes finomítót leállították.

Orbán Viktor azt írta: egyeztetett a Mol vezetőivel és a belügyminiszterrel, „Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”, a tűzeset körülményeit szigorúan kivizsgálják. A tűzről és a lehetséges következményekről Holoda Attila energetikai szakértővel beszélgettünk.

– Magyarországon ez a MOL az egyetlen olajfinomítója. A MOL már bejelentette, hogy hozzányúl a stratégiai készletekhez. Ennyire súlyos a helyzet?

– Nem azt jelentették be, hogy hozzányúlnak, hanem csak azt, hogy megfontolják a stratégiai készletekhez való hozzányúlást. Ez egy fontos üzeme a MOL-nak, része a finomítónak, de nem az egész finomítót érinti. Nem arról van szó, hogy leállt a finomító, csupán csökken a kibocsátási kapacitás. Ezért jelentette be a MOL, hogy jelenleg a belföldi üzemanyag-forgalomra fókuszál. Feltehetően vannak exportkötelezettségei is, de ezeket most háttérbe sorolják, hogy elsősorban a hazai igényeket tudják ellátni. Ezért mondták, hogy megvizsgálják, szükséges-e a stratégiai készletekhez hozzányúlni.

Magyarországon a stratégiai készletek jelenleg 96 napra elegendők: ez feldolgozott üzemanyagot és nyersolajat is jelent arra az esetre, ha például a Barátság vezetékben lenne probléma.

Nagy valószínűséggel a belföldi üzemanyag-ellátásban ez nem okoz gondot. Persze a MOL logisztikáját át kell szervezni. Miután eloltják a tüzet, akkor lehet megállapítani a károk mértékét, és azt, hogy mennyi idő alatt küszöbölhetők ki. Nem mindegy, hogy az érintett berendezéseket teljes egészében cserélni kell-e. Ezért sem tudták még megmondani, hogy egy hét alatt helyrehozható-e, vagy hosszabb idő kell. Egy desztilláló torony sérült meg.

– Azt mondják, hogy ez 40 százalékos kapacitás-kiesést jelent. Ezek szerint ilyen desztilláló toronyból nem csak egy van?

– Nagy üzemről beszélünk Százhalombattán, párhuzamos sorokkal. Az a sor állt le, amelyhez a sérült fő alkatrész tartozik, de mellette ott vannak a más, párhuzamos sorok. Ha a tűz nagyobb kiterjedésű, megelőzésképpen azokat is leállítják, nehogy továbbterjedjen. Újraindítás után felmérik a károkat: ha kisebb alkatrészcserékkel helyrehozható, megoldják, ha viszont új tornyot kell gyártani, az hosszabb kiesést jelent.

– Ez eleve veszélyes üzem, biztosan megvannak a biztonsági protokollok. Tipikusan mi okozhat ilyen hibát, hogy lángokba borul egy egység?

– Ipari tapasztalatom alapján az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza. Nagyon komoly protokoll szabályozza azt is, hogyan tárják fel a hibát és a felelőst. Lehet anyagmeghibásodás is, például szeleptömítés-hiba, ahol kifúj a közeg; ilyenkor azt is vizsgálják, miért nem sikerült korábban leállítani. A MOL-nál összetett, magas szintű üzembiztonsági és környezetvédelmi rendszer működik, a térség egyik legjobbja.

Megnézik, hogyan vizsgáztak az automatikus biztonsági és szállítói rendszerek, könnyen lehet, hogy ha ezek nincsenek, nagyobb lett volna a baj.

Hál’ istennek személyi sérülés nem történt. Az ilyen finomítók, főleg éjszaka nagyrészt automatikus üzemmódban működnek, emberi és számítógépes felügyelettel. Feltehetően a vészhelyzeti rendszerek bekapcsoltak. Hogy miért lett mégis ilyen nagy a tűz, azt a vizsgálat tisztázza majd. Az ilyen zavarok, és ez már komoly üzemzavarnak minősül – általában tanulságokkal járnak a jövőre nézve: ha kiderül egy hiba, akkor a rendszert még stabilabbá teszik. A MOL mutatói ilyen téren kiválóak: baleseti, személyi sérüléses és műszaki incidensek szempontjából is jók a rendszereik. De kizárni semmit nem lehet; a meghibásodások jelentős részét valamilyen figyelmetlenség okozza, ugyanakkor előfordulhat ritkán anyag- vagy szelephiba is.

– A repülőtereknek saját, speciálisan kiképzett tűzoltóságuk van, szigorú normaidőkkel az oltás megkezdésére. Ilyen protokollok vannak az olajfinomítóban is?

– Van saját tűzoltóság, ők a finomító területén vannak és azonnal megkezdik a beavatkozást. Információim szerint most is azonnal elkezdték az oltást és a tűz lokalizálását. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne terjedjen tovább a tűz, és ki kell zárni a személyi sérülés lehetőségét. Ez az állomány felkészültségben és eszközökben komolyabb, mint egy városi tűzoltóságé: a veszélyesség miatt nagyon erős csapat van ott.

– Hogyan oltottak? Gondolom, hagyományos módszerekkel nem lehet. Mi a speciális technológia?

– A vizet ilyenkor elsősorban hűtésre használják, hogy ne hevüljenek tovább a környező berendezések. Az oltás általában habbal történik: el kell zárni az oxigén utánpótlását, hogy az égés megszűnjön. A víz a hűtést szolgálja, mert ha egy másik, túlhevült berendezés eléri a gyulladási hőmérsékletet, az lángra kaphat. A beavatkozó személyzetet is hűtik, miközben speciális védőruhában dolgoznak, mert nagyon magas hőmérséklet alakul ki.

– Hány fok lehet ott, ahol a tűzoltók dolgoznak?

– Pontos értéket nem tudok, de akár több száz fok is lehet.

Az ottani tűzoltók felkészültsége kiváló, folyamatosan gyakorolnak, és komoly technikai eszközökkel rendelkeznek.

Ezért mondtam, hogy az ellátottságuk erősebb, mint egy nagyobb városé. Sok járművük van, de a nagy kiterjedés miatt ilyenkor meg szokták mozgatni a budapesti, érdi és más környékbeli egységeket is.

– Tehát a saját állomány végzi a kifejezetten szénhidrogéntüzek oltására szakosodott feladatokat, a hívott egységek pedig a lokalizálási, hűtési munkákban segítenek?

– Így van. A külső egységek körbehűtik a rendszert, és segítenek a kevésbé specializált feladatokban. A helyreállítás időt igényel, de ha a tüzet habbal és más oltóanyagokkal „nullázzák”, onnantól nincs további veszély.

– Az ellátásbiztonsággal kapcsolatban: a MOL-nak ott van még a pozsonyi finomító. Onnan ki tudják egészíteni a magyarországi ellátást?

– Természetesen. A két nagy finomító egy supply chain rendszerben működik. Százhalombattán magasabb és jobb a dízel-kihozatal, ezért Szlovákiát rendszerint innen látják el dízellel, míg a benzin-kihozatal a pozsonyi finomítóban jobb, tehát főként onnan látják el benzinnel Magyarországot is. Azaz nem úgy van, hogy minden magyarországi kúton lévő üzemanyag Százhalombattáról jön: a rendszert összehangolják. Ha a pozsonyi finomítóban tudnak kapacitást növelni, megteszik, és ezzel kisegítik a teljes üzemanyag-ellátást.

A MOL nemcsak e két országban rendelkezik hálózattal, Szerbiában is, Horvátországban is, a csoporthoz tartozó INA révén, és az INA is besegíthet, ha szükséges.

Csoportszintű programozás és optimalizálás van: ha a három finomító közül bármelyikben hiba adódik, a másik kettő tud kapcsolódni.

– Ennek fényében a MOL nyilatkozata, miszerint most a hazai ellátásra koncentrálnak, hogyan értelmezendő? Ha összehangoltan működnek, a szlovákiai ellátás is „hazainak” számít, ha a MOL-tól érkezik?

– A MOL feldolgozott üzemanyagot Nyugat-Európába és máshová is exportál, nemcsak oda, ahol saját kút-hálózata van. Ilyen esetben viszont a saját hálózatra fókuszál, beleértve a szlovákiai, szerbiai, romániai rendszert is. Ha szükséges, az adott országban más cégek finomítóiból is vásárolhatnak. Alapvetően törekszenek rá, hogy saját termékkel lássák el például a romániai kútjaikat, de ha Romániában, például Ploiești környékén több finomító elérhető, és onnan is beszerezhetnek, és akkor nem innen szállítanak.

– A benzinárra lehet-e ennek hatása Magyarországon?

– Biztos vagyok benne, hogy nem. Az ilyen jellegű műszaki problémák nem szoktak közvetlenül megjelenni az árban. Ha tartós és nagy mennyiségű kiesés lenne, a kereslet-kínálat hatásaként elképzelhető lenne némi emelkedés, de az árakat sokkal inkább a régiós termékjegyzési árak befolyásolják.

– Végül: a politikai helyzet ismert. Az Északi Áramlatot annak idején felrobbantották. Magyarország különutas energiapolitikáját több ország hangosan rosszallja. Kizárható-e, hogy akár nem állami, de valamilyen szimpatizáns terrorszervezet részéről szabotázs történt?

– Kizárni soha semmit nem lehet, de a százhalombattai finomító őrzés-védelmi rendszere rendkívül szigorú, szinte katonai szintű. Ha erre utaló jel lett volna, azt azonnal kommunikálták volna kormányzati, vagy MOL-szinten.

Első körben ezt a lehetőséget kizárnám.

Soha ne mondjuk, hogy soha, de ha lett volna bármilyen jel, legalább utalást tettek volna rá; így ezt ebben a helyzetben vissza lehet utasítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Farkas András: A Tisza és a Fidesz nyugdíjtervei nagyjából ugyanannyiba kerülnek, de az igazságtalanságokat csak az egyik orvosolná
A Tisza terveivel jobban járnának a szegényebb nyugdíjasok, a 14. havi nyugdíjnak viszont óriási politikai húzóereje van. A baj az, hogy a nyugdíjrendszer 2035-re már így is fenntarthatatlanná válik, pedig az unióban nálunk költik a legkevesebbet nyugdíjakra.


Fél évvel a választások előtt a kampányígéretek elérték a nyugdíjasokat is. Nem lebecsülendő választói tömb, sokan vannak, el is dönthetik a választást. A Tisza párt által kidolgozott rendszerben az átlag alatti nyugdíjasokra koncentrálnak leginkább, legalább részben próbálják reparálni a nyugdíjrendszer igazságtalanságait. A Fidesz erre reagálva bejelentette, hogy ők bevezetnék a 14. havi nyugdíjat.

Mindkét javaslat nagyjából 600 milliárd forintba kerülne, kérdés melyik a vonzóbb a szavazóknak. És persze, hogy miből lesz minderre pénz, főleg hossútávon, a magyar nyugdíjrendszer ugyanis jelenleg is a fenntarthatatlanság felé halad, amit 2035-re, vagyis alig tíz éven belül el is ér, ha semmi sem változik. Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.

– Ha a Tisza és a Fidesz nyugdíjasoknak tett ígéreteit nézzük, melyiknek mi az előnye és hátránya, mennyire megvalósíthatóak?

– Mindegyik megvalósítható, és a nyugdíjasok mindegyiknek örülnének. Attól függ, mennyi pénzt sikerül előteremteni ezekre az intézkedésekre. A TISZA Párt javaslatában a legfontosabb elem, hogy ne lehessen 120 ezer forintnál kisebb öregségi nyugdíjat kifizetni. Ez nagyon sok embernek segítene: jelenleg körülbelül 186 ezer ember kap 120 ezer forint alatti nyugdíjat. A 120 és 140 ezer forint közötti sávban lévőknek speciális plusz emelést adnának, a többieknek maradna a rendes inflációkövető emelés, távlati ígérettel, hogy kormányra kerülés esetén felülvizsgálnák a nyugdíjemelés eljárását is. Emellett minden nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát kapna, a 250 és 500 ezer forint közötti nyugdíjaknál pedig 100 ezer forintos SZÉP-kártya járna. Van több kisebb, kevesebb embert érintő javaslat is, például az ápolási díjak megduplázása. A lényeg viszont:

ha összeadjuk a TISZA javaslatait, nagyjából annyiba kerülnek, mint egy tizennegyedik havi nyugdíj.

Amikor először írtam a TISZA javaslatairól, megkérdeztem az olvasóimat, miért nem inkább a 14. havi nyugdíjat javasolják, amelynek egyszerűbb és erősebb a politikai húzóereje. Ezt a Fidesz felismerte, és bedobta: legyen 14. havi nyugdíj. Korábban ellenzékből is próbálkoztak ezzel, tehát nem idegen tőlük ez az eszköz. A 14. havi nyugdíj esetén három kulcskérdés van. Az első: be tudjuk-e építeni rendszeres elemként a nyugdíjrendszerbe, tehát minden évben járna-e. Ha igen, jön a második probléma: minden évben meg kell találni körülbelül 600 milliárd forintot, és ez az összeg az inflációval nőne. A harmadik: ha egyszerűen lemásoljuk a 13. havit, akkor a nyugdíjrendszer feszültségein nem enyhítünk, legfeljebb a nyomást csökkentjük, mert nem nyúlunk hozzá érdemi elemekhez. Ez önmagában nem ér fel egy nyugdíjreformmal.

– Lehet másképpen is bevezetni a 14. havi nyugdíjat?

– Például úgy, ahogy a lengyelek, ahol pár éve van 14. havi juttatás, és azt a mindenkori átlagnyugdíjnak megfelelő, egységes összegben fizetik. Tehát nem a saját nyugdíj összegével azonos a pluszhavi juttatás, mint a 13. havinál, hanem fix összeg. Ha Magyarországon egységesen, mondjuk 250 ezer forintban állapítanánk meg, mivel nagyjából ennyi most az átlagnyugdíj, és 2,4 millió jogosulttal számolunk, az 600 milliárd forintba kerülne. Ugyanannyiba, mintha „átmásolnánk” a 13. havit a 14. havira, viszont

sok méltányossági problémát kezelne, mert minden olyan nyugdíjas, aki 250 ezer forintnál kisebb nyugdíjat kap, és ez a nyugdíjasok kétharmada, jól járna, és arányosabbnak érezné a rendszert.

A magasabb nyugdíjúak sem járnának rosszul, hiszen ők is plusz 250 ezer forintot kapnának. Tehát lehet úgy is adni a 14. havi nyugdíjat, hogy a rendszer méltánytalanságai enyhüljenek, és ne sértse a magasabb nyugdíjjal rendelkezőket sem. Ha ezeket sikerül megoldani, akkor a 14. havi nyugdíj rövid távon pozitív intézkedésként jelenhet meg. Hosszú távon viszont minden járulékfedezet nélküli plusz juttatás a finanszírozási gondokat növeli.

Már most is az a fő probléma, hogy a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága nagyjából 2035-ig látszik biztosítottnak.

Ha pedig ráteszünk évi 600 milliárdos költségvetési igényt, a fenntarthatósági gondok korábban jelentkeznek.

– A hogyanról egyelőre Lázár János is csak annyit mondott, hogy dolgoznak rajta...

– „Keményen dolgoznak.” Ezen valójában nem kell sokat dolgozni: valószínűleg a felső vezetés döntésére várnak.

Ha az lesz a döntés, hogy a 13. havit másolják, az érdemben nem segít a nyugdíjasokon, de óriási politikai húzóereje lesz, ezt nem szabad elfelejteni.

Ahogy a 13. havi is nagyot szólt 2022-ben, amikor először egész havi összegben, a választások előtt két hónappal bevezették. Most is választások előtt állunk. Ha be akarják vezetni, akkor azt 2026 márciusáig van értelme kifizetni. De ahogy mondtam, az igazán támogatható megoldás az lenne, ha a szegényebb nyugdíjasok többet kapnának, mint a magasabb nyugdíjúak.

– Honnan lehet pénzt előteremteni erre?

– A TISZA bejelentette, hogy hatalomra kerülés esetén újra megnyitnák az uniós pénzcsapokat, ami nagy összeget hozhat, belendítheti a növekedést, és ha beindul a gazdaság, lesz pénz sok mindenre. Ez logikus felvetés. A Fidesz esetében, mivel náluk van a költségvetés, és azt írnak bele, ami a politikai céljaiknak megfelel, egy jövő márciusi 14. havi nyugdíj 600 milliárdos igényét simán beírhatják; legfeljebb nő a költségvetési hiány, amivel majd a választások után foglalkoznak.

Összességében Magyarország költi a legkevesebbet nyugdíjakra az Unióban.

A magyar GDP 7,45 százaléka a nyugdíjköltségvetés. Ebből az öregségi nyugdíjakra, azaz a klasszikus nyugdíjakra, a Nők40-re és a hozzátartozói ellátásokra körülbelül 6,5 százalék jut. Ez messze a legalacsonyabb uniós arány, miközben az átlag 10,9 százalék. A 7,45 és a 10,9 százalék közötti különbség jelenleg nagyjából 3000 milliárd forintnyi mozgásteret jelezne, ha az lenne a politikai szándék, hogy legalább az uniós átlagot elérjük. Van mozgástér, de ez politikai prioritás kérdése. A döntéshozóknak viszont meg kell tervezniük, hogy mely területekről csoportosítanak át, hogy a nyugdíjakra többet fordíthassanak.

– A 2022-es választáson a Fidesz inkább egyszeri intézkedéseket jelentett be, például az adóelengedést. Az is megterhelte a költségvetést. Ha most a 14. havi nyugdíjat jelentik be, azt nemcsak 2026-ban, hanem 2027-ben, 2028-ban is ki kell fizetni.

– 2022-ben a 13. havi nyugdíjat vezették be teljes összegben, ami azóta is jár. Ugyanilyen terhelést jelentene most pluszban a 14. havi. Ha a 14. havi 600 milliárd forintja túl sok, azt lehet „szeletelni”, többféle formában bevezetni és kommunikálni. Ilyenkor nagyobb politikai-kommunikációs kötéltánc kell, de kisebb összegű pluszjuttatást is lehet pozitívan eladni. Nem tudjuk, mit terveznek, majd kiderül. Szerintem 600 milliárd forint előteremthető a költségvetésből, mert ez 2,4 millió szavazót érint azonnal kedvezően. Képzelje el:

2026 januárban 3,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat (ez szerepel a költségvetési törvényben), utána februárban kifizetik a 13. havit, márciusban pedig jöhetne egy 14. havi bármilyen formában.

Ez erős, gyors egymásutánban érkező pluszjuttatás-sorozat, ami sok, még bizonytalan nyugdíjast gondolkodóba ejthet.

– Ez feladja a leckét a TISZA-nak: az ő rendszerük szofisztikáltabb, de a 14. havi nyugdíj sokkal könnyebben kommunikálható, erősebb húzóerejű.

– Nem is értem, a TISZA miért nem ezt dobta be, hiszen egyszerűbb. Most már nem mondhatják, hogy ők is 14. havit akarnak; ragaszkodniuk kell az egyébként okos javaslatcsomaghoz. Erősen kell hangsúlyozni, hogy ez sok szegény nyugdíjasnak tartósan segít, nem csak egyszeri pluszhavi ellátmány.

Ha például 120 ezerre emelnék a minimálnyugdíjat, az minden hónapban segítene a kisnyugdíjasokon, és a mélyszegénységből is „kiszedi” a nyugdíjasok egy részét, nagyjából egyhatodát.

Ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Ha ezt kommunikálják, lehet esélyük, mert nagyjából ugyanannyit költenének rá, mint egy 14. havira. Érdemi eltérés költségoldalon nincs. A feladat: hogyan lehet egy nagyon egyszerű és bizonyítottan erős politikai húzóerejű pluszhavi nyugdíjjal szemben érvényesíteni egy szofisztikáltabb, átgondoltabb javaslatcsomagot. Nehéz játék lesz.

– Mennyire esik latba egy ilyen nyugdíjígéret a választásoknál?

– A 2022-es tapasztalat az, hogy erőteljesen számított. Tizenöt éve a nyugdíjas társadalom kétharmada baloldali szavazó volt. Most körülbelül 25–30 százalék lehet TISZA-szavazó, a többi fideszes. A baloldaliak pedig szinte eltűntek, mert nincs baloldali párt. A friss mérések mutathatják a pontos arányokat, de 2022-ben erőteljesen nőtt a Fidesz támogatottsága az idősek körében, és bár azóta ebbe már beleharapott a TISZA, a 25–30 százalék azonban még mindig csak a fele annak, mint amennyi a Fideszé. Ha ezt most megdobják a 14. havi nyugdíj ígéretével, nagyon komoly feladat lesz a TISZA számára az idősek körében fordítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pokoli lángok Százhalombattán: így küzdenek meg a tűzoltók a finomító-tüzekkel
Az olajfinomítóknál keletkező tüzek eloltása nehéz és veszélyes munka, amelyhez speciális eszközök kellenek. A százhalombattai olajfinomítónál már korábban is voltak kisebb tüzek, amelyekkel a tűzoltóknak meg kellett birkózniuk.


Hétfő éjjel tűz keletkezett a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának AV3-as üzemében. A létesítményi tűzoltók az elsők között érkeztek, majd érdi, törökbálinti, fővárosi és szigetszentmiklósi egységek csatlakoztak. A lángokat rövid időn belül lokalizálták; személyi sérülésről nincs hír, az okokat vizsgálják – közölte a katasztrófavédelem.

A helyszínen hab- és vízágyúk dolgoztak, miközben a vármegyei műveletirányítás koordinálta a beavatkozást. Pest és Komárom–Esztergom vármegyéből mobil laborok mérték a levegő összetételét, és segítették a helyszíni döntéseket.

Kívülről nézve talán érthetetlennek tűnhet, hogy „miért tart ilyen sokáig” az ilyen tüzek eloltása. Ennek oka, hogy

előbb meg kell állítani az utánpótlást, a túl gyors, kontrollálatlan víz- vagy habsugár szétszórhatja az égő anyagot, és a láng szándékos „megtartása” is taktika lehet, amíg el nem zárható a forrás.

A legfontosabb lépés az anyagáramlás megszüntetése. Szelepeket zárnak, egységeket választanak le. A nyomás alatti gőzöket és gázokat biztonságosan a fáklyára vezetik, ahol a fáklyarendszer égeti el. Inertizálnak, vagyis nitrogénnel vagy más inert gázzal kiszorítják az oxigént. Ezeket az üzemeltető mérnökeivel lépésről-lépésre, közös döntéssel hajtják végre a szakemberek. Amíg a technológia „lecsendesedik”, a tűzoltók kívülről hűtenek és terjedésgátló habszőnyeget tartanak fenn.

A szénhidrogén-tüzeknél a víz önmagában nem olt.

A könnyebb fázis a vízre úszik, és tovább ég. A tűzoltók ezért vastag, stabil habréteget építenek. A hab leválasztja az üzemanyag felszínét az oxigénről, hűti a felületet, és megakadályozza a gőzök újragyulladását. Nagy térfogatárammal juttatják ki, gyakran úgynevezett víz- és habmonitorokkal, amelyek több ezer–tízezer litert pumpálnak ki egy perc alatt, illetve magasból oltó eszközökkel. Folyamatos külső vízhűtéssel védik a szomszédos tartályokat, csőhidakat, szelepállomásokat. Cél, hogy a szerkezetek ne érjék el azt a hőmérsékletet, ahol elvesztik a teherbírásukat, és ne keletkezzen újabb gőzrobbanás.

Egy olajfinomítóban keletkező tűz nem „egyszerű” lángolás.

A nagy mennyiségű, eltérő illékonyságú szénhidrogén miatt egyszerre többféle tűztípus jelenhet meg. A földre kiömlött üzemanyag felületén medencetűz alakulhat ki, a sérült csővezetékekből vagy szerelvényekből pedig nyomás alatti sugártűz csap ki. A kettő együtt olyan hőterhelést jelent, amely gyors, összehangolt és nagyteljesítményű beavatkozást igényel.

A sűrű csőhálózat, az acélszerkezetek, a szintkülönbségek és a potenciális gázfelhők miatt a közvetlen behatolás gyakran túl kockázatos. Ezért távirányított monitorokat és habágyúkat használnak. Magasból oltanak emelőkosarakkal és létraszerkezetekkel. Hőkamerával keresik a kritikus pontokat. Egyre gyakrabban drónos légifelderítést alkalmaznak, gázérzékelőkkel kombinálva, hogy lássák a hősugárzás és a gázkoncentráció alakulását.

Ha sikerült eloltani a tüzet, a visszagyulladás megelőzésére ezután is habfedést tartanak fenn, amit csak a biztos lehűlés után csökkentenek.

Hőkamerával keresik a forrópontokat: átvizsgálják a peremeket, szerelvényeket, pernye- és habtorlódásokat. Ellenőrzötten nyomásmentesítik a tárolókat és a csőszakaszokat.

Az oltás utáni szakaszban a fókusz a kármentesítésre kerül. A habbal és vízzel keveredett oltóanyag-levet gyűjtőtálcákba és ideiglenes tartályokba terelik. Olajos szennyeződéseket tartanak vissza gátakkal és úszóelzárókkal, hogy ne jussanak a csapadék- és szennyvízrendszerbe, és folyamatosan monitorozzák a levegőminőséget monitoroznak a környéken. A technológia biztonságos újraindítását csak a szerkezeti állapot, a szelepek működőképessége és a maradékhő ellenőrzése után kezdik meg.

Hogy az incidens érinti-e a finomító kapacitását vagy a rövid távú üzemanyag-ellátást, azt a kivizsgálás és a helyreállítás ütemezése dönti el. A cég az ilyen jellegű információkat általában az esetek lezárultával közli.

Nem a mostani volt az egyetlen incidens az utóbbi években a százhalombattai finomítónál. 2022 júniusában kisebb tűz ütött ki az AV–2 üzemben. A létesítmény tűzoltói és a személyzet gyorsan eloltották a lángokat, így személyi sérülés és környezeti kár nem történt. Az egységet ideiglenesen leállították, ami átmenetileg befolyásolta a feldolgozást, de nem okozott országos problémát.

2023 decemberében pedig egy leányvállalati területen, kamionlefejtés közben gyulladt ki több konténer. A FER tűzoltói és az érdi hivatásosok közösen küzdöttek a lángokkal, és sikerült megfékezniük a tüzet. Sajnos egy ember könnyebben megsérült, de a finomító működését ez az eset sem befolyásolta.

Idén júliusában sokan beszámoltak róla, hogy a finomító területén hatalmas fáklyák égtek, és fekete füst gomolygott az égen. A MOL azonnal reagált, közölve, hogy egy technológiai berendezés hibásodott meg, de a szakemberek már dolgoznak a helyreállításon. Az ország üzemanyag-ellátása szerencsére ekkor sem került veszélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk