TUDOMÁNY
Az ember és a méh ősei több mint 600 millió éve váltak szét, mégis mindkét faj képes a számolásra. Ez az első bizonyíték arra, hogy a mennyiségi gondolkodás az intelligenciával együtt jár.
TUDOMÁNY
A helyszínre Boros Tibor méhrajbefogó érkezett, aki egy óriási daru segítségével emelkedett fel a magasba, hogy megoldja a problémát. A szakember szerint a méhek valószínűleg egy közeli méhészetből szöktek el.
TUDOMÁNY
Az amerikai tulajdonosnak nem volt rovarkárra kiterjedő biztosítása, így nagyon sokba került a kellemetlen szomszédság felkutatása és eltávolítása. Ráadásul a házban is komoly károk keletkeztek.
TUDOMÁNY
A „Tehetsz méh többet!” Magyarország legnagyobb beporzóvédő programja, amely két globális célkitűzés megvalósítását is elősegíti: az éhezés megszüntetését és a szárazföldi ökoszisztémák védelmét.
TUDOMÁNY
Magyarországon 2022 tavaszára a betelelt méhcsaládok 17,3%-a elhullott. A klímaváltozás, például a korai tavaszi virágzás, majd a hirtelen jött fagy döntően befolyásolja a méhek sorsát. Mit tehetünk?
TUDOMÁNY
Tavaly 2300 forint volt kilója, most 1800-ért sem veszik, miközben a boltokban látni 8 ezer forintért is akácmézet.
TUDOMÁNY
A fenntartható számlacsomagjukhoz köthető kártyás vásárlások összegének kéttized százalékát automatikusan az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek adományozza.
TUDOMÁNY
Akár egyetlen méhfaj elvesztése is jelentős hatással lehet az ökoszisztémára egy ausztrál kutató szerint.
TUDOMÁNY
Az elmúlt évtizedekben 40-60 százalékkal csökkent a számuk. Most európai tudástárat hoznak létre, és a munkába magyar kutatók is bekapcsolódtak.
TUDOMÁNY
A méhraj közvetlenül a vezetőülés mellé telepedett, ami szinte lehetetlenné tette a beszállást.
TUDOMÁNY
A májustól induló új számlacsomagjukhoz köthető kártyás vásárlások összegének kéttized százalékát automatikusan az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek adományozza.
TUDOMÁNY
Már az is sokat segíthet, ha fűszernövényeket vagy virágokat ültetünk az erkélyen - mondja Kovács-Hostyánszki Anikóval, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
TUDOMÁNY
Olyan nyugalommal vonult végig az utcán a srác, mintha nem lepte volna be az egész karját egy kasnyi méh.
TUDOMÁNY
Egy új kutatás szerint az egyik legagresszívabb mellrák-típus sejtjeit pusztította el a méhek mérgében található anyag.
TUDOMÁNY
A méhek pusztulásának fő okai a virágzó élőhelyek csökkenése, a rovarirtók és a klímaválság.
Népszerű
Ajánljuk