KULT
A Rovatból

Megmenthető ma egy kis Mozart tehetsége? – fájdalmas arculcsapás A tanítónő

Maggie Gyllenhaal egy pedagógus bőrébe bújt, aki mindenét odaadná, hogy segítsen egy ötéves kis költőnek. Ám a körülmények ellene dolgoznak.

Link másolása

Egyszerűen nem értem, hogy ez a film miért nem kapott nagyobb visszhangot. Pedig jól indult: a kritikusok szénné dicsérték, mind Maggie Gyllenhaal alakítása, mind a film őszintesége és letaglózó társadalomképe miatt. A 2018-as Sundance Filmfesztiválon Sara Colangelo rendezői díjat kapott, s két A-kategóriás fesztiválon, a torontóin és a Karlovy Vary-n is jelölték. Nálunk most mutatják be, s bárcsak annyian megnéznék ezt a filmet, mint amennyire megérdemli, hogy minél többen lássák.

Mert nagyon, nagyon fontos dologról szól A tanítónő. Arról, hogy mi történik ma a világunkban egy gondozatlan tehetséggel, hogy mi lesz egy pici maggal, amit ugyan elültettek, megvan a lehetősége, hogy gyönyörű növényke fejlődjék belőle – de csak akkor, ha öntözik. És a mi világunk, ezt üzeni Colangelo filmje és ezt mondja Gyllenhaal karaktere, a tanítónő Lisa is egy ponton: nem kedvez azoknak a tehetségeknek, akik a háttérbe szorult művészeti ágakban alkotnak. És az irodalom egyértelműen ilyen. Már nem divat olvasni, a hősnő tinédzser gyerekei is csak a mobiljukon lógnak, miközben ő egy költészet órán próbálja magába szívni a kultúrát és előhívni magából a géniuszt.

De nem sikerül neki, mert nem az. Ahogy költészettanára (Gael Garcia Bernal) mondja is később neki: középszerű.

Lisa azonban egy napon felfedez valamit, amire húsz éves pedagógusi pályafutása alatt nem volt példa: egyik óvodás tanítványa, az öt és fél éves Jimmy verseket ír (Amerikában a kindergarten öt évtől kezdődik és egyfajta iskolai előkészítő). Jobban mondva alkot: Jimmy olykor hirtelen, minden átmenet nélkül járkálni kezd és jönnek a szavak a szájából, egymás után, s korához és minden kezdő költőhöz képest elképesztően érett költeményekké formálódnak. Nyers, őszinte alkotások. Lisa ledöbben. Úgy érzi, egy kis Mozartot talált. Megkéri Jimmy-t, hogy mindig szóljon neki, ha épp verset alkot, hogy azonnal le tudja írni a költeményét, még a telefonszámát is megadja neki, nehogy elvesszenek a versek, ahogy korábban mindig.

És hamarosan meg is csörren a telefon: van egy versem, mondja a kisfiú – és valami elindul.

Innentől kezdve Lisa elhivatottan azon dolgozik, hogy a kisfiú tehetségét óvja, gondozza, vagyis hogy egyengesse az útját a saját keretein belül – csak éppen nem tud a keretein belül maradni. A film azért építkezik mind dramaturgiailag, mind színészileg zseniálisan, mert nagyon finoman adagolja, hogy ezzel a tanítónővel azért nincs minden rendben. Először csak azt látjuk, hogy depressziósnak tűnik, túlérzékenynek – néha kifejezetten nehéz nézni Gyllenhaal játékát, annyira lemezteleníti magát lelkileg -, aztán monomániásan csak a kisfiú problémaköre foglalkoztatja, majd végignézzük, amint magáénak hazudja a költészetórákon a gyerek verseit. Amikor pedig már az apa tudta nélkül elviszi a gyereket egy felolvasóestre, vegyes érzéseink támadnak.

Hiszen miért is ne törődhetne a gyerekkel egy pedagógus, ha nem árt ezzel senkinek? De az engedély nélküli elszállítás már határátlépés. Azt is borzadva nézzük, hogy a tanítónő befut a kávézó vécéjébe zokogni a gyerek szavalása után, majd megkéri a kisfiút, hogy hagyja magára pár percre (amivel valójában egy öt éves gyereket hagy egyedül). Ekkor már sejtjük a tragédiát: mint sok tanáros filmben, itt is elbukik majd az ár ellen harcoló tanár, akiről egy jól megírt félmondatból az is kiderül a film végén, hogy nemcsak a gyerek, hanem az ő saját drámája is az, ami történik kettejükkel.

A film folyamatosan adagolja a feszültséget, mígnem úgy érezzük, hogy egy drámából már-már egy thrillerbe érkeztük.

Lisa ugyanis egy ponton bepakol és titokban magával viszi a gyereket, hogy ússzanak egyet. A történet elkerülhetetlenül halad a katarzis felé, amit meg is kapunk: az utolsó jelenet utolsó képe óriási arculcsapás a nézőnek. Engem napokig kísért.

És ezért érdemes megnézni A tanítónőt, ezért az érzésért: hogy felnőttént milyen óriási felelősséget hordozunk s mennyire tojásokon lépkedünk, amikor egy gyermek tehetségéről van szó – és hogy ma milyen könnyen elveszik az érték, úgy, hogy nyoma sem marad és senkit sem érdekel, hogy ott volt valaha.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: