Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?

Azi zenéjével és Bogdán Balázs vizuáljával megérkezett Azahria legújabb száma és minimál klipje, a pörkölt.

A új dalban a zenész tesz néhány kósza utalást, amit akár közéletinek is lehet venni, utal saját sikereire és harcaira, de többször emlegeti a múltját is.

A Szeretlek Magyarország egyik olvasója szemfülesen megpróbálta megfejteni a látványnak egy részét: elmélete szerint az Azi falatozója nevű gyrosos megjelenítése utalás lehet Bereczki Zoltán egy korábbi mondatára. A színész-énekes korábban úgy nyilatkozott Azarhirah zenéjéről: „Zeneileg… a gyrososnál szól ez a zene 20 éve. Ez egy arab zenei hangzásvilág, amit a kissrác csinál. Ha leveszed róla a magyar zenét, és elkezdesz rá ilyen arab halandzsát csinálni, akkor pont ugyanez a zene szól a gyrososban. Csak a hangszerek alatta, a szöveg amit csinál, az egész az, amit nem fogsz tudni mellé rakni. Az az életérzés, amit ő hoz”. Mi ezt elfogadjuk érvényes találatnak.

A műhöz kevesebb mint fél óra alatt már 250 komment érkezett, és szinte másodpercenként emelkedik a lájkok száma. (A nap végére egyébként közel 95 ezer megtekintés, 10 ezer feletti kedvelés és 600 közeli komment lett a mérleg, 6 óra alatt.)

83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.

A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségetelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.

2010-ben indult világhódító útjára a Downton Abbey című sorozat, amely Julian Fellowes kreálmánya, a színészből forgatókönyvíróvá vált alkotóé, aki korábban olyan filmek szkriptjeiért volt felelős, mint pl. a 2001-es Gosford Park (ez volt az első mozifilmje, és rögtön Oscar-díjat kapott érte a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában), a Hiúság vására (2004), a Cserbenhagyás (2005), Az ifjú Viktória királynő (2009), Az utazó (2010) vagy a 2013-as Rómeó és Júlia. Vagyis tisztán látható, hogy a kosztümös, történelmi darabok és az angol arisztokraták életének bemutatása szó szerint előkelő helyet foglaltak el az érdeklődési körében. A Downton Abbey megalkotásához minden bizonnyal a Gosford Parkból vett ihletet, tekintve, hogy abban is egy angol nemesi ház mindennapjaiba nyertünk betekintést az arisztokrata család és a cselédek szemszögéből, bár ott egy Agatha Christie-szerű gyilkossági ügy volt a középpontban, szóval egy vérbeli „ki tette”-film pergett a szemeink előtt, a Downton Abbey mindebből csak a közeget vette át.

A Crawley família és udvartartásának sztorija folytatódik! Nem is volt meglepő, hogy az első mozifilm óriási sikert aratott: a 13 millió dolláros költségeire világszinten 194,6 milliót keresett csak a vásznakról.

Három évet kellett várni a folytatásra, amelynek mozis szereplésének az időközben lezajlott Covid-járvány nyilván nem tett jót, de a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) még így is összegyűjtött 92,6 millió dollárt. S mivel úgy tűnik, a magyaron kívül, úgy tűnik, az angol igazság is három, ezért Crawley-ék sem kerülhették el a trilógiává duzzadást, így újabb három év után most került mozikba az utolsó epizódnak ígért A nagy finálé.

A nagy finálé azonban természetesen nem feledkezett meg róla, és tisztelettel adózik több jelenetben is a karakter s egyben a kétszeres Oscar-díjas színésznő előtt.

Az új sztori szerint egyébként 1930-ban Londonban a Crawley család – Mary (Michelle Dockery) – kivételével megnézi a Guy Dexter (Dominic West) főszereplésével készült új Noel Coward-darabot (Arty Froushan). A színfalak mögött találkoznak Dexterrel, Cowarddal és a korábbi Downton-i komornyikkal, Thomas Barrow-val (Robert James Collier), aki most Dexter asszisztense és élettársa. Másnap a Crawley család Lady Petersfield (Joely Richardson) bálján tartózkodik, amikor hírt kapnak Mary és Henry Talbot válásáról. Lady Petersfield arra kényszeríti Maryt, hogy azonnal távozzon, mert a királyi család tagjai is várhatók, és egy elvált nő ne hozzon szégyent a házára.

Robert (Hugh Bonneville) és Cora (Elizabeth McGovern) visszatérnek Downton Abbey-be, míg Mary a Grantham Házban marad, hogy fogadja Cora bátyját, Harold Levinsont (Paul Giamatti) Amerikából. Haroldot Gus Sambrook (Alessandro Nivola), egy pénzügyi tanácsadó kíséri, aki állítólag megmentette Haroldot az anyagi csődtől azzal, hogy a Wall Street-i tőzsdekrach előtt kivonta a befektetéseit a tőzsdéről.

A társaság ezután Downton Abbey-be utazik, ahol Harold Cora megdöbbenésére elárulja, hogy rossz befektetésekkel elszórta az anyjuk vagyonát. Így Downton megmaradt pénzét szeretné befektetni, hogy megtérüljenek a veszteségei, és visszafizethesse az adósságát Sambrooknak.

És ez még csak az alapsztori, hiszen ahány karakter, annyi sors és annyi történet, márpedig karakterből van elég a Downton Abbey-ben. Olyan sok, hogy egy mozifilm 124 perce alatt nem is juthat elegendő idő mindenkire, így nem is tud igazi mélységbe menni Fellowes forgatókönyve. Amit azonban a franchise rajongói megszoktak és megszerettek, azt tokkal-vonóval hozza így is. Kellemes néznivaló marad A nagy finálé, amelyben nem sok konfliktus adódik, de ha mégis, azok is viszonylag gyorsan megoldódnak. Negatív karakterből sem találni sokat, ebben a világban szinte mindenki kedves és szimpatikus, a nemesek jól bánnak a cselédekkel, és megbecsülik őket, akik szintén felnéznek a munkaadóikra.

A Downton Abbey sikere és népszerűsége nem is feltétlenül a szenzációhajhászásban és a hatalmas fordulatokban keresendő.

A nagy finálé sem hoz forradalmat a franchise-on belül, nincs benne semmi olyasmi, amit ne láttunk már volna a sorozat hat évada vagy az eddigi két mozifilm alatt, mégis széles mosollyal nézik majd végig a rajongók, mert az a bizonyos Downton Abbey-varázslat ezúttal is tisztán érezhető a kastély falai között.