KULT
A Rovatból

Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?

Akit az érdekelne, miért van csillag a film címében, ezt nem fogjuk elspoilerezni. Azt viszont, hogy megéri-e megnézni a Mennydörgőket* moziban, mindenképpen!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 30.



Manapság halmozottan hátrányos helyzetből indul egy Marvel-film vagy sorozat. A Bosszúállók: Végjáték volt minden idők egyik legsikeresebb filmje, egy korszak lezárásának tekinthetjük, amit a Disney azóta se hajlandó elfogadni. Sorra jönnek ki a feleslegesnél feleslegesebb mozifilmek az egeres cég zászlója alatt. Talán az utolsó jó Marvel-mozinak nevezhető mű a Galaxis őrzői 3, illetve a Deadpool és Rozsomák. Mindkettő szinte kizárólag a nosztalgiafaktor miatt volt értékelhető – teszem hozzá, igazán ügyesen csinálták.

A Végjáték sok embernek a Marvel végét is jelentette, és azóta hiába próbálkoznak egy újabb főgonosz megteremtésén, ez azóta se megy.

Még a való élet is ellenük dolgozik, hiszen a kiszemelt Jonathan Mayors bántalmazási pere miatt majdnem mindent át kellett írni. 2025-re három projektet is beterveztek, az első az Amerika kapitány: Szép új világ meglehetősen közepes értékeléseket kapott, nekem sem jött be igazán, valahogy gyenge volt.

Folytatták cikkünk tárgyával, a Mennydörgők* -kel és minél közelebb kerültünk a premierhez, annál jobban vártam. Első előzetesek alapján egy szórakoztató szedett-vedett Bosszúállók hangulatot árasztott. Ha a DC világában lennénk, ez lehetett volna a James Gunn-féle Az öngyilkos osztag, ami nagy dicséret lenne... Majd a marketing gépezet felkapta a főszereplő Florence Pugh interjújában elhangzott félmondatocskát, miszerint a Mennydörgők* olyan lesz, mintha az A24 csinálna egy szuperhős filmet.

Erre nagyon ráfeküdtek a marketingesek és ez nagyon jól állt a projektnek. Amit kaptunk, az sok szempontból valóban hasonlít egy A24-filmhez, de sajnálatos módon nem tudták hozni az elvárt minőséget.

Akik nem ismernék az A24 stúdiót, ők főleg művész-/művészieskedő filmekkel támadják a mozinézőket, általában kiemelkedő minőség mellett visszafogott büdzsével. Nos, jelen helyzetben ebből szinte semmi sem igaz, a büdzsé részt hagyjuk, később lesz szó róla, a minőség pedig elég ingadozó lett.

De mi is a Mennydörgők*? Ha nagyon le akarom csupaszítani ez egy Marvel szuperhős-film a depresszióról. Semmi több. Négy, később öt főre duzzadt vesztesek csapata, akiknek nem csak szuperereje van, hanem szuper depressziója is. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban hozott traumáikkal a háttérben, amit a film folyamán próbálnak feldolgozni. Vegyük főszereplőnket, Yelenát (Florence Pugh), aki testvére elvesztése miatt került a padlóra, ám neki kell lennie a csapat szívének ez a kettő pedig erősen konfliktusban van egymással. Ott van Wyatt Russell Walker kapitánya, aki családi problémákkal küzd, miközben ő a csapat kinevezett pöcsfeje. Ava (Hannah John-Kamen) gyerekkori traumáit hozza a közösbe, ő a Szellem, aki a Hangya és Darázsban ugrált Paul Rudd idegein. Alexei (a mindig zseniális David Harbour) pedig igyekszik meglelni az igazi, régi önmagát, az ünnepelt szovjet szuperhőst.

Ez a kupac pszichiátriai eset kénytelen összeverődni egy küldetés erejéig, mert úgy tűnik valaki el akarja őket tenni láb alól.

Nem akarom lelőni a „poént”, mert így is alig van benne csavar. Felbukkan a felettébb gyanús Julia Louis-Dreyfus karakter, Valentina Allegra de Fontaine, akinek a neve elárulja, hogy ő bizony nem a jófiúk sorát erősíti. Amióta ez a szereplő bekerült az MCU-ba azóta tudjuk, hogy a szeme sem áll jól. Ez lehetett volna de Fontaine kiugró gonosz szerepe, ha értelmes forgatókönyv lett volna…

Ám sajnos semmi nem áll egybe. A film nem elég vicces ahhoz, hogy Az öngyilkos osztaghoz lehessen hasonlítani és nem elég komoly egy Tél katonájához. David Harbour láthatóan élvezte szerepét, teljesen túljátssza, és a hátán viszi a komikumot, ha valaki fogékony az ilyen humorra. Mellette ott van a véresen komolyan alakító Florence Pugh, aki élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és ez a két hangnem valahogy nem találkozik.

Hiába a sok remek színész, akik jók együtt, ha nincs, ami egyben tartsa a csapatot. A forgatókönyv sem volt túl combos, de én egyértelműen a kormánykeréknél keresem a problémát.

Sokak felhúzták a szemöldöküket Jake Schreier rendező kinevezése láttán. A főleg TV-s és zenei klipes múlttal rendelkező szakember 2015 óta nem rendezett nagyjátékfilmet. Akkor is egy kis költségvetésű drámát Cara Delevigne-nyel. Nem az akciójeleneteiről és a sokszereplős szcénáiról híres rendező, az biztos. Most pedig kapott 150-200 millió dollárt, hogy 2 órában elmesélje mindenki személyes drámáját. Nincs igazán álleejtő akciójelenet, de még igazán maradandó kézitusa se. Van három kisebb „lövünk és megyünk” rész, egy értékelhető autós jelenet és egy fájdalmas CGI csata. Bevallom két órával a film után nem is nagyon emlékszem rájuk, pedig majdnem mindegyik benne volt az előzetesekben.

Akkor mi az értékelhető része? Nagyon jó a csapat közötti dinamika, még ha a hangnem nagyon is eltérő. A színészek ügyesen húzzák fel egymást, talán a kevesebb vászonidőt kapó Hannah John-Kamenen kívül szinte mindenki működik. Az üzenet is szép és világos: nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a depresszió témájában fogok egy Marvel-filmet nézni. Ahol mindenkinek önmaga a legnagyobb ellensége. De végre az MCU körbeért és a főgonosz nem csak ugyanazzal a képességekkel rendelkezik, mint hőseink, hanem ténylegesen mindenki önmaga saját legfőbb ellensége. Igaz az üzenet bonyolultsága és összetettsége egy szerencsesüti jóslatával vetekszik, de legalább valami új!

Ám itt az a baki, amibe bele fog bukni sajnos a Mennydörgők*: ezt a történetet el lehetett volna mesélni egy könnyed kis 60 milliós kamaradrámaként is.

Így, ebben a formájában szinte lehetetlen, hogy a Mennydörgők* sikert arasson. Ha csak 150 millióba is került – ami valójában akár 200 millió plusz egy tetemes marketing költség – így minimum 600 millió dollárt kellene összeszednie a mozis karrierje alatt, hogy kihozza nullára a költségvetést. Én nagyon drukkolok nekik, de eléggé nehéz a helyzet a mozipénztáraknál. A negyedik Amerika kapitány is csak 400 millió környékén jár és nem is lesz az sokkal több. Pedig ott azért jóval nagyobb nevekkel operáltak, mint Schreier filmje.

Nagyon kár érte, ezt nem így kellett volna. Ha komolyabbra veszik, akkor azért lett volna jobb, ha viccesebbre, akkor pedig azért. Megvolt benne minden potenciál. Legalább a végére lazábbra veszik a hangnemet, szinte röhejes a lezárás, a stáblistás jelenetek pedig semmit nem adnak igazán hozzá a Marvel jövőjéhez, azon kívül, amit eddig is tudtunk.

Az igazság az, hogy akad rosszabb MCU mozi is, mégpedig nem is oly régről, de még így se tudom ajánlani jó szívvel a Mennydörgők*-et.

Egyszerűen nem tudok odaállni és azt mondani, hogy ez egy jó és szórakoztató film, nézd meg. Nincs igazán oka annak, hogy ezt nagyvásznon kelljen látni, elég megvárni a streaming premiert. Szenvedni a TV kisebb képernyőjén is lehet. Meglátjuk a Fantasztikus négyes milyen lesz, bár ezek után nem tudom miben reménykedhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.


Újabb 12 előadó csatlakozott Puzsér Róbert rendszerbontó nagykoncertjéhez, amelyet két nappal a parlamenti választás előtt tartanak a Hősök terén. A fellépők száma ezzel már meghaladja a harmincat.

A Polgári Ellenállás Mozgalom ma délelőtt tette közzé az újabb tizenkét nevet, akik elfogadták a felkérést – vette észre az Index. A listán szerepel

Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András a colorstarból, Füstös, az NB feat. Lot, a Detto, a Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi együttes és Pajor Tamás is.

Az első körben olyan előadókat jelentettek be, mint Azahriah, Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Killakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás és az Ivan and the Parazol. Puzsér Róbert korábban arról beszélt, hogy több mint 30 előadó mondott igent a megkeresésükre, tehát a következő napokban újabb nevek válhatnak ismertté.

A rendezvény egyszerre lesz demonstráció és kulturális esemény, amelyen minden meghívott előadó egy-egy rendszerkritikus dalt ad majd elő.

A Rendszerbontó Nagykoncertet április 10-én, mindössze két nappal az országgyűlési választás előtt tartják a budapesti Hősök terén. A koncertet szervező Polgári Ellenállás Mozgalom a honlapján azt írja, a polgári öntudatot szeretnék megerősíteni. Mottójuk szerint: „Ideje, hogy a politikus szolgáljon, és a polgár legyen az úr!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta
A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten.
DKA - szmo.hu
2026. március 18.



Akkora volt az érdeklődés a Magyar Péterről szóló Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm iránt, hogy szombaton több budapesti multiplexben is át kellett alakítani a műsort az extra vetítések miatt. Miközben a jegyeladások a premier utáni napokban kiemelkedők voltak, a korai vetítéseknél feltűnően sok szék maradt üresen – a jelenség okáról pedig vita zajlik.

A HVG írta meg, hogy

a március 15-i ünnep előtti szombaton a Cinema City több budapesti mozijában is levettek a műsorról előadásokat a csekély érdeklődés miatt, hogy a helyükön is a Magyar Péterről szóló filmet vetíthessék. A változtatás az Allee, a Mammut, a Westend és az Aréna mozijait érintette, összesen mintegy 10-15 előadásnál.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója megerősítette az értesülést, és elmondta, ez egy bevett szokás náluk. „Ha látjuk, hogy egy adott filmre extra nagy az érdeklődés, de vannak olyan előadások, amelyekre nem adtunk el jegyet, vagy csak néhány darabot, akkor szoktunk változtatni a műsoron. Ilyenkor számszaki alapon döntünk a saját tapasztalataink valamint a forgalmazó visszajelzései alapján. Erről lehetőség szerint egy nappal korábban, e-mailben vagy telefonon értesítjük nézőinket” – mondta el a lapnak.

A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten, hétfőig összesen 36 351-en váltottak rá jegyet a március 12-i bemutatója óta.

A jegyeladásokkal kapcsolatban azonban fény derült egy különös anomáliára is: bár tömegesen vették meg a jegyeket a korai vetítésekre, mégis üresen maradt a székek többsége az előadásokon, ahogy azt a Cinema City is megerősítette korábban. A film producere, Sümeghy Claudia szerint a Megafon vásárolhatott meg több tucat jegyet, hogy aztán az üresen maradt termekről posztolhasson. Erről Magyar Péter is írt a Facebook-oldalán.

A 101 perces magyar dokumentumfilm készítői korábban azt hangsúlyozták, hogy független alkotásról van szó, amely állami vagy pártfinanszírozás nélkül készült, célja pedig nem egy kampányfilm elkészítése, hanem egy politikai-társadalmi folyamat dokumentálása volt. Ezzel szemben a kormánypárti médiában visszatérő kritika, hogy a film propaganda- és imázsfilm-elemekkel is dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A magyar közönség még ünnepelte, hetekkel később az egész világ gyászolta Chester Benningtont
A zenekar frontembere, aki ma lenne 50 éves, a VOLT fesztiválon még ezrek előtt énekelt a fájdalomról, amit a dalaiba zárt, és senki nem sejtette, mi zajlik a lelkében.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Még csak 50 éves lenne Chester Bennington, a Linkin Park énekese és legendás frontembere.

A magyar közönség csupán egyetlen alkalommal hallhatta élőben utánozhatatlan hangját.

A Linkin Park első és egyben utolsó magyarországi koncertjén, 2017. június 27-én. Chester Bennington néhány héttel később, 41 évesen, önkezével vetett véget az életének.

A zenekar soproni VOLT Fesztiválon lépett fel, és akkora volt az érdeklődés, hogy arra a napra már hetekkel azelőtt elfogytak a jegyek.

Chester Charles Bennington 1976. március 20-án született Phoenixben, Arizonában.

1999-ben csatlakozott ahhoz a zenekarhoz, amely akkor még Xero, majd Hybrid Theory néven futott, és az ő érkezésével formálódott ki végleg a Linkin Park karaktere.

A 2000-ben megjelent Hybrid Theory óriási siker lett, az album széles közönséghez juttatta el a zenekar nehéz gitárokból, hiphopos ritmusokból és személyes szövegekből álló hangzását. Az olyan dalok, mint az In the End, a Crawling vagy a Numb generációs himnuszokká váltak. Chester Bennington a Linkin Parkkal kétszeres Grammy-díjas lett.

A zenekar sikere sokak szerint elképzelhetetlen lett volna nélküle. Hangja egyszerre volt erőteljes és érzékeny. Ez a hang a Linkin Park egyik védjegyévé vált.

A zenekar több mint 100 millió lemezt adott el, és a 2000-es évek egyik legnagyobb hatású rockformációja lett. A GRAMMY adatlapja szerint a zenekar korán komoly szakmai visszaigazolást kapott, többek között a Crawling révén is, amely meghatározó dala lett a korszaknak - írta a GRAMMY.com.

Chester Bennington annak idején nyíltan beszélt a gyermekkori traumáiról, valamint mentális problémáiról és függőségéról is. Ennek lenyomata erősen érezhető a Linkin Park szövegeiben, amelyekhez éppen emiatt tudott rengeteg fiatal kapcsolódni.

Az énekes-zenész nemcsak a Linkin Parkhoz kötődött: a Dead by Sunrise nevű projektben is énekelt, 2013 és 2015 között pedig a Stone Temple Pilots frontembere volt, akikkel a High Rise című anyagot is kiadta.

Halála egy másik rocklegendáéval is összefonódott. Közeli barátja volt Chris Cornell, a Soundgarden énekesével, és sokan máig úgy vélik, hogy Cornell öngyilkossága is hozzájárult Bennington tragikus döntéséhez.

Frontembere elvesztése után a Linkin Park működése egy időre leállt, és csak évekkel később találták meg az utat a folytatáshoz.

Jelenléte pótolhatatlannak bizonyult, a zenekar identitásának és egyik lelki motorjának tartották.

A Chester Benningtonról szóló megemlékezések mellett érdemes említést tenni arról, hogy a zenekar öröksége új mérföldkőhöz érkezett: a Loudersound szerint a Somewhere I Belong a napokban átlépte az egymilliárdos lejátszást a Spotifyon. Ez a hetedik daluk, amely elérte ezt a határt.

A zenekar fellépése a VOLT Fesztiválon:

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET: