November 3-án otthonában, szerettei körében elhunyt Turi-Kovács Béla barátunk és képviselőtársunk - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton délelőtt a Facebook-oldalán.
Kocsis kiemelte, hogy Turi-Kovács Béla „Magyarországot és a nemzetet 1998-tól a parlamentben szolgálta”, amelynek 2014 óta korelnöke is volt.
„1956-ban részt vett a forradalomban, később ügyvédként dolgozott. Egész életében szívén viselte a kisgazda és a polgári mozgalmakat, politikai közösségeinek mindvégig meghatározó alakja volt.
Tudása és élettapasztalata pótolhatatlan veszteség képviselőcsoportunk számára”
- írta a frakcióvezető.
Turi-Kovács Béla 1935. december 2-án született Endrődön. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára járt, azonban az '56-os forradalmi tevékenysége miatt kizárták és csak 1959-ben tudott lediplomázni.
1956-ban lépett be a Független Kisgazdapártba, amelynek 1994 után újra tagja lett.
1998-ban Pest megyei listán került be a Parlamentbe, majd általános frakcióvezető-helyettes lett 2000-ig. 2000 és 2002 között környezetvédelmi miniszter volt, tavaly pedig országos listás mandátumot szerzett és ellátta a korelnöki teendőket.
November 3-án otthonában, szerettei körében elhunyt Turi-Kovács Béla barátunk és képviselőtársunk - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton délelőtt a Facebook-oldalán.
Kocsis kiemelte, hogy Turi-Kovács Béla „Magyarországot és a nemzetet 1998-tól a parlamentben szolgálta”, amelynek 2014 óta korelnöke is volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hidegrázós!” – Drónfelvétel mutatja, hogy milyen hosszúra nyúlt a tömeg az Andrássyn a Tisza menetén
A TISZA Párt alelnöke, Radnai Márk megosztott egy felvételt a vasárnapi Nemzeti Meneten összegyűlt tömegről. Egy drón az emberek felett elsuhanva rögzítette, milyen hosszan vonultak Magyar Péterék.
„Hidegrázós!” – ezzel a szöveggel tette közzé Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke a március 15-i Nemzeti Meneten felvonuló tömegről készült drónfelvételt.
Habár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónozást, Magyar Péter már napokkal korábban jelezte, hogy ennek ellenére is fognak légi felvételeket készíteni.
A tömeg méretéről eltérő becslések láttak napvilágot. A kormányközeli Magyar Turisztikai Ügynökség mobilcella-adatokra hivatkozva 150 ezerre, míg Magyar Péter 500 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ezzel szemben Deák Dániel kormánypárti influenszer üres utcákról posztolt. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ukrán bértapsolókról írt.
„Hidegrázós!” – ezzel a szöveggel tette közzé Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke a március 15-i Nemzeti Meneten felvonuló tömegről készült drónfelvételt.
Kocsis Máté szerint több ezer ukrán bértapsoló vette körbe Magyar Pétert, mindezt a gyanús körülmények között készülő ukrán zászlós képpel illusztrálta
A Fidesz frakcióvezetője kemény szavakkal bírálta a Tisza Párt elnökét. Szerinte Magyar vádaskodik, hergel, uszít és retteg a vereségtől.
„Ezek már az utolsó, kétségbeesett csapkodások. A vereségtől rettegő, a mentelmi joga mögé bújó, Zelenszkijjel lepaktáló, oroszokról fantáziáló Magyar Péter áll a több ezer ukrán bértapsoló és régi MSZP és Momentum szavazók gyűrűjében” – írta Kocsis Máté a Facebook-oldalán a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetéről.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péter vádaskodik, hergeli és uszítja a hallgatóit, de már csak „a legszűkebb szektája” hisz neki. „Mindenki tudja ott is, hogy megint ordenáré nagy vereség lesz ebből számukra” – tette hozzá.
Úgy látja, a Tisza Párt elnöke még próbálja életben tartani a tüzet, de szerinte már épülnek a B tervek, például, hogy azzal vádolják majd a Fideszt, hogy csalással vagy beavatkozással nyert.
„Magyar megint azzal vádolja ellenfeleit, amit saját maga követ el” – véli Kocsis, aki ezt a „kommunista felmenők örökségének” nevezi. Posztját azzal zárta: „Az ukrán árulás nem jött be. A magyarok nem kérnek ebből!”
A bejegyzéshez azt a gyanús körülmények között készült képet csatolta, amelyen egy ukrán zászló látható a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetén. Ahogy megírtuk, egy szemtanú szerint egy 8-9 fős csoport jelent meg a sárga-kék lobogóval a Deák téren, és „jól szervezetten, vezényszóra” feszítették ki a zászlót. Miután sokan próbálták lerángatni a zászlót, „akkor füttyszóra összeszedték a kifeszített ukrán zászlót, és sietve kirohantak a tömegből” – mondta a szemtanú a Telexnek.
A mindössze egy-két perc alatt lezajlott akció résztvevői felháborodva utasították el, hogy felvétel készüljön róluk. Így is kikerült róluk néhány kép a netre, amit hamar átvett a kormánysajtó és több fideszes politikus is.
„Ezek már az utolsó, kétségbeesett csapkodások. A vereségtől rettegő, a mentelmi joga mögé bújó, Zelenszkijjel lepaktáló, oroszokról fantáziáló Magyar Péter áll a több ezer ukrán bértapsoló és régi MSZP és Momentum szavazók gyűrűjében” – írta Kocsis Máté a Facebook-oldalán a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetéről.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péter vádaskodik, hergeli és uszítja a hallgatóit, de már csak „a legszűkebb szektája” hisz neki. „Mindenki tudja ott is, hogy megint ordenáré nagy vereség lesz ebből számukra” – tette hozzá.
Úgy látja, a Tisza Párt elnöke még próbálja életben tartani a tüzet, de szerinte már épülnek a B tervek, például, hogy azzal vádolják majd a Fideszt, hogy csalással vagy beavatkozással nyert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szívmelengető áradás” – Magyar Péter látványos gyorsított videókon mutatta meg, hogyan gyülekezett, vonult és ért a Hősök terére a Nemzeti Menet tömege
A videó tanúsága szerint akkora tömeg vett részt a Tisza Párt rendezvényén, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Magyar Péter szerint félmillióan csatlakoztak hozzájuk.
„Szívmelengető áradásnak” nevezte Magyar Péter a TISZA Párt március 15-i Nemzeti Menetét hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.
A pártelnök szerint a tömeg olyan nagy volt, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Hozzátette, hogy „a rendezvény végén az Oktogon után állt a félmilliós tömeg vége”.
Magyar Péter azt is írta: „A Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra.” Szerinte a kormánypártok „milliárdokból összehozott gyűlöletmenete” az eddigi egyik legkisebb volt, és úgy véli, rengeteg embert „fenyegetéssel és pénzért” hozott Budapestre az „állampárt”.
Bejegyzését azzal zárta, hogy „az elvtársak is pontosan tudják, hogy 27 nap és vége van”.
A TISZA vezetője a posztban egy olyan videót is megosztott, amelyen három gyorsított felvételt láthatunk.
A legfelsőn azt, hogyan gyülekezett, majd indult el a Deák Ferenc térről az óriási tömeg. A középső videó az Andrássy úton vonulást mutatja, a legalsó felvételen pedig előbb az Oktogonra érő, majd a Hősök terére érkező és összeálló tömeget nézhetjük meg.
A videóban egy számláló is pörög, ezen látszik, hogy valóban két óra telt el, mire a Deák térről elvonult a tömeg jelentős része.
„Szívmelengető áradásnak” nevezte Magyar Péter a TISZA Párt március 15-i Nemzeti Menetét hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.
A pártelnök szerint a tömeg olyan nagy volt, hogy a menet végének két órába telt elhagynia a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt. Hozzátette, hogy „a rendezvény végén az Oktogon után állt a félmilliós tömeg vége”.
Magyar Péter azt is írta: „A Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra.” Szerinte a kormánypártok „milliárdokból összehozott gyűlöletmenete” az eddigi egyik legkisebb volt, és úgy véli, rengeteg embert „fenyegetéssel és pénzért” hozott Budapestre az „állampárt”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bedő Dávid a Parlamentből mérte fel a Békemenetet, szerinte hézagos volt a tömeg Kossuth téren
A Momentum politikusa az Országházból nézte meg, mennyien hallgatják élőben Orbán Viktor beszédét. Szerinte október 23-án többen voltak, mint a mostani Békemeneten.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebook-oldalán írt arról, milyennek látta a Békemenet után a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A politikus azt írta, a Tisza Párt Nemzeti Menete előtt bement a Parlamentbe, hogy megnézze, mennyi ember hallgatja Orbán Viktor beszédét.
Megfigyelése szerint
„A Kossuth tér mindkét oldala hézagos, középen nagy a sűrűség, de ott kevesen férnek el.”
A frakcióvezető úgy véli, kevesebben voltak, mint az október 23-ai Békemeneten.
A posztban megosztott egy videót arról, mit látott. Mint írja, a felvétel a hivatalos program kezdete után készült.
Két képet is megosztott a Kossuth tér másik oldaláról:
Deák Dániel kormánypárti influenszer egy hasonló posztban azt állította, hogy a Tisza menetén voltak kevesen. A két rendezvény résztvevőinek számáról továbbra sincs megbízható adat, és valószínűleg nem is lesz olyan, amit mindkét oldal elfogadna.