Toroczkai László szerint miniszterként Magyar Péter volt felesége Völner Pál közvetlen főnöke volt, ezért kell meghallgatiuk. A Mi Hazánk elnöke azt ígéri, kemény kézzel, de részrehajlás nélkül viszi végig a vizsgálatot, hogy kiderüljön az igazság.
Váratlan fordulattal Magyar Péter miniszterelnök felajánlotta a végrehajtói maffia ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság vezetését Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk elnökének. A gesztus különösen meglepő annak fényében, hogy a Tisza Párt frakciója egy héttel korábban még leszavazta azt a javaslatot, hogy a Mi Hazánk vezesse a testületet, noha a párt már a ciklus elején kulcspozíciókat követelt magának. Az új, megerősített jogkörökkel felruházott vizsgálóbizottságok előtt a tanúvallomás megtagadása akár börtönbüntetést is vonhat maga után.
Meglepte-e Magyar Péter ajánlata? Hogyan tervezi vezetni a végrehajtói maffiát vizsgáló bizottságot? Kiket idézne be? És mit gondol Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdításáról? Erről beszélgettünk Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével és parlamenti frakcióvezetőjével.
— Hogyan fogadta, amikor a miniszterelnök hétfőn felajánlotta, hogy vezesse ön a végrehajtási ügyeket feltáró bizottságot?
— Meglepődtem. Már az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő első tárgyalásunkon felvetettük ezt a kérésünket, a két javaslatunkat: hogy a vizsgálóbizottságok között legyen egy, amely a Magyar Nemzeti Bank korrupciógyanús ügyeit vizsgálja ki, illetve egy másik, amely a végrehajtó maffia ügyeit. Ezt akkor nyugtázta Magyar Péter a tárgyalásunkon. Később a Tisza Párt bejelentette az öt vizsgálóbizottságát, és köztük volt az általunk is javasolt kettő. Persze a Tisza Párt is beszélt erről, tehát ez a két téma a két pártnak közös pontja volt. Ennek ellenére múlt héten a szavazásnál benyújtottunk egy módosító indítványt, mert a Tisza Párt eredeti javaslatában az szerepelt, hogy mind az öt vizsgálóbizottságot a Tisza Párt képviselői fogják vezetni. Fontos tudni, hogy ezek a bizottságok paritásos alapon működnek, tehát ugyanannyi kormánypárti és ugyanannyi ellenzéki képviselőnek kell benne lennie.
Ez azért is nagyon fontos, mert ha valakit be kell idézni, mondjuk fideszes politikusokat, és a két fideszes bizottsági tag ezt nem szavazza meg, akkor a Tisza Pártnak is szüksége van például a mihazánkos képviselő szavazatára.
Ezért gondolom fontosnak, hogy legyen egyfajta közös akarat vagy konstruktivitás. A végrehajtó maffia feltárása tényleg a mi ügyünk dr. Fiszter Zsuzsannával. Benne van már egy évtizedes munkánk. Ennek ellenére a módosító javaslatunkat, ami arra irányult, hogy a végrehajtó maffia ügyeit feltáró bizottságot mi magunk vezessük, a Tisza Párt leszavazta. Hétfőn viszont Magyar Péter a parázs vitánk végén bejelentette, hogy akkor mégiscsak én vezethetem a bizottságot. Egy héttel korábban még ő is leszavazta, hogy én legyek a bizottság elnöke.
Mindezek után természetesen meglepő volt ez a fordulat, de örülök neki, és azt gondolom, indokolt is. Nekem személy szerint is régóta fontos dolog.
Még a Gyurcsány-kormány idején kezdtem el feltárni a parkolási maffia ügyeit, akkor még inkább oknyomozó újságíróként a Magyar Jelen című újságban, majd a végrehajtókkal kezdtem foglalkozni. Nem nagyon látok most az Országgyűlésben olyan képviselőt, aki ilyen régóta foglalkozik ezeknek a bűnszervezeteknek a feltárásával.
— Milyen vizsgálóbizottságok értek el eredményt 1990 óta?
— Az úgynevezett rendszerváltozás óta eltelt évtizedekben számos alkalommal voltak ilyen testületek. A 90-es években, ha emlékszik rá, én még nagyon fiatal voltam, a különböző olajügyeket vizsgálták. Az elmúlt 16 évben a parlament működése folyamatosan leértékelődött, és az utolsó években már kiüresedett az egész parlamenti munka. Mi is akármit benyújtottunk, azokat általában a fideszes kétharmad lesöpörte, aztán ami tetszett a Fidesznek, azt később benyújtották a saját nevük alatt. Leginkább így működött, egy-két kivételtől eltekintve.
Most azt láttuk, hogy a Tisza Párt a saját kétharmados többségét felhasználva ugyanúgy kezd el működni, mint ahogy a Fidesz.
Ezt a működési elvet maga Magyar Péter is rengetegszer kritizálta, ezért sem szoktam ezt szó nélkül hagyni. De hétfőn váratlan fordulat történt azzal, hogy Magyar Péter hirtelen megváltoztatta a véleményét. Szerintem egyébként ez nagyon jó dolog. Szeretném, ha a parlament úgy működne, ahogy azt az alapításunk óta mondjuk, a fideszes és a Tisza párti kétharmad alatt is: ami jó Magyarországnak és a magyaroknak, azt támogatjuk, ami nem, azt pedig ellenezzük. A legkeményebb ellenzék vagyunk, ha úgy érezzük. Ezt a végrehajtó maffia ügyei is mutatják, hiszen számos feljelentést tettem miniszterek ellen is, és ezek az ügyek folyamatban vannak. Elég kemény ellenzéke voltunk a Fidesznek, akármit is mond Magyar Péter, és ugyanilyen kemény ellenzéke leszünk a Tisza Pártnak is, ha úgy érezzük, valami károsat tesznek.
Ugyanakkor ha azt látjuk, hogy valami jó történik, például, hogy egyáltalán lesz ilyen vizsgálóbizottság, abban konstruktívak vagyunk.
Mint ahogy nyilvánosan megköszöntem Magyar Péternek azt is, amikor a nagyváradi premontrei rendház elleni felháborító romániai kilakoltatási eljárás során kértem a közbenjárását, és három nap múlva beszélt az RMDSZ elnökével. Betartotta az ígéretét, én pedig nyilvánosan megköszöntem. Mindig tudok konstruktív lenni, ha olyan össznemzeti ügyekről van szó, amelyek pártok felett állnak.
— A miniszterelnök ígérete egy dolog, de nem ő szavazza meg a bizottságok vezetőit. Biztos abban, hogy valóban ön fogja vezetni ezt a testületet?
— Ez valóban így van. Ezért is mondtam, hogy megnéztük, Magyar Péter hogyan szavazott: ő maga is az ellen szavazott egy héttel korábban, hogy én vezessem a bizottságot. Látjuk, hogy egyelőre nagyon ad-hoc módon működik az Országgyűlés. Persze, mi azt mondtuk, hogy száz nap türelem kijár mindig egy új kormánynak. Nem könnyű most a Tisza Párt helyzete, mindent újra kell írni, rajzolni Magyarországon. Egyelőre türelmesek vagyunk, de kapkodjuk a fejünket. Egy nap bejelentenek valamit, például Magyar Péter eléggé elszántan jelentette be a polgármesterek fizetésének csökkentését, aztán tegnap a kérdésemre már azt válaszolta, hogy egyeztetni fog a polgármestereket képviselő önkormányzati szövetségekkel. Én ezt mindenképpen javaslom neki. Talán annyi előnyöm van, hogy voltam polgármester, és kilenc évig, háromszor megválasztott polgármesterként tényleg láttam, mi is az a polgármesterség. Főleg, ha az ember becsülettel igyekszik ellátni a teendőit, akkor ez egy kemény munka.
A parlamenti képviselők fizetéscsökkentését maximálisan támogattuk és meg is szavaztuk, szerintem az indokolt. De a polgármesterek helyzete teljesen más.
Ezért javasoltam az egyeztetést, és ebben is konstruktivitást mutatott. Vannak tehát pozitív jelek. De most az egész ország előtt ígérte meg a miniszterelnök, hogy én fogom vezetni a bizottságot. Ha ezek után nem terjesztenék be ezt a javaslatot, az már olyan presztízsveszteség lenne Magyar Péternek, amit szerintem ő nem kockáztat meg. Nem feltételezem, hogy a tegnapi ígérete után a Tisza Párt ezt nem teszi meg. Tehát szerintem készülhetek arra, hogyan fog működni a bizottság. Rengeteg ötletem van, nagyon régóta foglalkozom ezzel, pontosan tudom, kiket kell majd beidézni. Azt ígérhetem, hogy izgalmas lesz.
— Kik azok, akiket ön szerint be kellene idézni a bizottság elé?
— Évek óta kapcsolatban vagyunk azokkal a végrehajtókkal is, akik segítettek feltárni ezt az egész ügyet. Személyesen is ismerem őket. Rendelkezésükre áll számos bizonyíték, amelyek alapján dr. Fiszter Zsuzsannával, a Mi Hazánk szakértőjével, aki segíteni fogja a munkámat, konkrét személyeket, végrehajtókat tudunk majd beidézni. Vannak politikusok is. Szerintem mindenki ismeri már azt a történetet, ami a Schadl-Völner ügy köré szövődik.
Meg kell majd jelennie akár Rogán Antalnak és ahogy mondtam, Varga Juditnak is.
Ezt a vitában is elmondtam Magyar Péternek. Ő azt mondta, Varga Juditnak ehhez semmi köze, de szerintem nem megkerülhető, hogy őt is meghallgassuk. Tehát a miniszterelnök volt feleségét is meg kell hallgatnia a bizottságnak, hiszen Varga Judit közvetlen helyettese volt Völner Pál államtitkár. Schadl György megjelenése feltétlenül kötelező, aki a végrehajtói kar vezetője volt. Vele kapcsolatban vérlázító, és a kampány végén ígéretet is tettem rá, hogy ha a választók erre lehetőséget adnak,
le fogjuk dózeroltatni azt a balatoni luxusnyaralót, amelyet vesztegetési pénzből, illegálisan épített.
Schadl György évente sok százmillió forintot keresett a végrehajtásokkal, és a profitorientáltság ösztönözte a végrehajtókat arra, hogy sokszor törvénytelenül járjanak el. Ha értjük a végrehajtói maffia működését, tudjuk, hogy a végrehajtóknak rengeteg pénzt le kellett adniuk. Hogy kiknek, az egyelőre Schadl György és Völner Pál szintjén áll meg a bírósági eljárás alapján. De vannak közvetett, sőt akár közvetlen bizonyítékok is arra, hogy magasabb, miniszteri szinteken is benne voltak. A vizsgálóbizottságnak el kell jutnia odáig, hogy ezt felderíti.
— Abban, hogy Magyar Péter az ön „kezébe adta” egy olyan ügy kivizsgálását, amiben ön szerint volt feleségét is meg kell hallgatni, van egyfajta dráma. Ezt hogyan tudja kezelni? Mégiscsak a miniszterelnök gyermekeinek édesanyjáról van szó...
— Érzem, de azt tudom megígérni, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Ez a politikában is így működik. Magyar Péter gyakorolt egy gesztust, ezt ismerjük el. Mindegy, miért csinálta. Olvasom azokat a véleményeket, hogy csapdába akart csalni. Nem nagyon értem, miért lenne ez nekem csapda, hiszen eddig is én mentem neki a legkeményebben a végrehajtó maffiának, kormánytagokat érintő feljelentéseket is tettem. Nem okoz problémát, hogy kemény kézzel vigyem végig ezeket a vizsgálatokat, de azt megígérem, hogy részrehajlás nélkül fogom ezt megtenni.
Nem fogom felhasználni ezt a pozíciót arra, hogy Magyar Pétert vagy a Fidesz vezetőit hozzam kellemetlen helyzetbe. Nem politikai célokra akarom használni, hanem azt akarom, hogy az egész ország lássa az igazságot, és akik felelősek, azok feleljenek.
Legyünk annyira korrektek, hogy ez a rendszer 2010 előtt is így működött, sőt, a parkolási maffia esetében talán még brutálisabban is. Ez a rendszer kormányokon átívelően működött a baloldali-liberális kormányok és a Fidesz elmúlt 16 éve alatt is. Most felcsillant a remény, hogy igazságot tehetünk. Rajtam nem fog múlni. Ha Varga Judit tényleg ártatlan, ahogy ezt Magyar Péter tegnap mondta, márpedig az ártatlanság vélelme mindenkinek kijár, legyen szó Rogán Antalról vagy bárki másról, akkor meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy tisztázzák magukat. Mindenkit be fogok idéztetni, mindenkinek felelnie kell. Az igazságot akarom kideríteni, abban viszont nem alkuszom senkivel. Nem lesz olyan, hogy azért nem idézem be Varga Juditot, mert ő a miniszterelnök gyermekeinek az édesanyja. Azt tudom megígérni, hogy korrektül, az igazság mentén fogok eljárni.
— A Tisza Párt javaslata szerint ezeknek a bizottságoknak sokkal szélesebb, már-már vizsgálóbírói jogköreik lennének, akár a rendőri előállítás vagy az igazmondási kötelezettség miatt. Mit gondol ezekről a megnövekedett jogkörökről?
— Valóban, a bizottság bírságolhat, és rendőri elővezetés is történhet. Olyan nincs, hogy egy volt minisztert beidéz a bizottság, és nem jelenik meg. Ez így most már nem történhet meg. És ott van az igazmondási kötelezettség. Szerintem ez helyes. Emlékszem azokra az időkre, amikor voltak parlamenti vizsgálóbizottságok Magyarországon. Általában olyan ügyeket vizsgálnak, amelyek az egész társadalmat érintik és fölháborítják. Elvárható, hogy legyen is eredménye, értelme a működésüknek. Márpedig eddig, legyünk őszinték, nem nagyon volt. Kifejezetten motiváló, hogy tudom, úgy vezethetem a bizottságot, hogy ott igazmondási és megjelenési kötelezettség van. Szerintem ez teljesen rendben van.
— Végül egy másik aktuális téma: a Sulyok-ügy. Támogatják a köztársasági elnök elmozdítására tett lépéseket?
— Az első perctől kezdve elmondtam, hogy egy alkotmányos demokráciában teljesen elfogadhatatlan, hogy egy miniszterelnök a parlament pulpitusáról üvöltve és fenyegetőzve szólítsa fel a köztársasági elnököt, hogy takarodjon. Ilyet nem lehet csinálni. Nem beszélve arról, hogy ekkor még Magyar Péter be sem volt iktatva. Bár tény, hogy az utóbbi időben, mióta Magyar Péter a miniszterelnök, újra van értelme ott ülni az Országgyűlésben. Az egész ország nézi a parlamenti közvetítéseket, és ez engem is motivál. Vannak viták, a miniszterelnök mindenre válaszol. De az minden alkotmányos demokráciában alapvető, hogy egy miniszterelnök ilyet nem tesz, még kétharmaddal a háta mögött sem. Ne felejtsük el, hogy bár közel 3,4 millió honfitársunk szavazott a Tisza Pártra, 4,7 millió nem. Bármit nem tehet meg.
Fékek és ellensúlyok nélkül a Tisza Párt sem működhet. Jelenleg úgy tűnik, mintha Magyar Péter ezt szeretné.
Azt mondogatta, hogy a három frakciót, a Fideszt, a KDNP-t, és a Mi Hazánkat legszívesebben összevonná egybe. Erre azt mondtam, valójában ő nem egy ellenzéki frakciót szeretne, hanem azt, hogy ne is legyen ellenzék. Ezek a diktatúra felé mutató lépések. Talán pont azért húzott egy váratlant Magyar Péter, és mondta azt, hogy vezessem én a vizsgálóbizottságot, mert már sok volt a diktatúra emlegetése. De nem nagyon tudok mást mondani arra, ami Sulyok Tamással történik. Ilyet nem lehet csinálni. Ha alkotmányozni szeretne, akkor hívjon össze alkotmányozó nemzetgyűlést, kétharmaddal megteheti, miért ne támogatnánk? De utána fel kell oszlatni a parlamentet, és új választást kell kiírni. Ezt láthatóan nem akarja a Tisza Párt, pedig megnyerné azt a választást is. Inkább hozzányúl az Alaptörvényhez.
Ugyanazt csinálja, mint a Fidesz annak idején: írogatja, szerkesztgeti, és személyre szabott jogalkotást végez.
Konkrétan megnevezte azokat az állami vezetőket, akiknek mennie kell, és ultimátumot adott nekik. Nagyon durva, ami jelenleg történik, és elfogadhatatlan.