prcikk: „Majd négyévente, levélben tankolunk” – külhoni magyar állampolgárok a kettős benzinárról | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Majd négyévente, levélben tankolunk” – külhoni magyar állampolgárok a kettős benzinárról

A hatósági áras magyarországi tankolás lehetősége megmozgatta a határ túloldalán élőket, most azonban új helyzet van. És új igazságtalanság.
Fischer Gábor - szmo.hu
2022. június 03.



Ki ne szeretne olcsóbban tankolni, esetleg még olcsóbban, netán ingyen? A céges (állami) járművet birtoklókat leszámítva az egyszeri halandónak minden körülmények között a teljes üzemanyagárat kellett megfizetnie. Kivételt a közelmúlt jelentett, amikor tavaly év végén olyan mértékben kezdtek elszabadulni az energiaárak, hogy a kormány kedvenc módszeréhez, a hatósági árhoz nyúlt.

Meg is lett a hatása a 480 forintban maximált üzemanyagáraknak: miközben mindenhol máshol emelkedtek a tankolási költségek, nálunk megállt az áremelkedés. A különbözetet kezdetben a kormány elegánsan a kiskereskedőkkel akarta lenyeletni, majd amikor ez már a rendszer összeomlásával fenyegetett, megosztotta a veszteséget a nagy- és kiskereskedők között. A fogyasztó mindebből azt érzékelte, hogy a magyarországi és a külföldi üzemanyagárak között a különbség napról-napra nő. Az EU nyitott határain keresztül meg is indult a benzinturizmus, amely által a magyar gazdaság szereplői nagy tételben támogatták más országok adófizetőit.

Az igazságtalan helyzetet a kormány újabb adminisztratív intézkedéssel oldotta meg: más áron tankolhatnak a magyar rendszámú autók és más áron a külföldiek. Most ne menjünk bele, hogy a szintén hatósági árat alkalmazó Szerbia és Szlovénia járművei is igénybe vehetik a magyar belföldi árat, mert enélkül is elég nagy a káosz.

Azt gondolnánk, hogy akkor most egy darabig megnyugodtak a kedélyek, de mégsem. A napokban figyeltem fel egy Facebook-csoportban egy kérdésre: hát a határon túli magyar állampolgárokkal mi lesz?

Ők csak addig jók, amíg szavazni kell?

A kérdés körül kibontakozó kommentekből sejtettem, hogy inkább az irónia, mintsem a mélységes felháborodás mondatta ezt az érintettekkel, de azért megkerestem pár nyilatkozni is hajlandó kommentelőt, mit gondol minderről.

Papp-Zakor András, újságíró

– Itt a fő baj az, hogy menet közben derül ki, mennyire betarthatatlan némely szabály, ami jónak tűnt, amíg kitalálták. Ahogy olvasom, óriási fejfájást okoz a benzinkutasoknak odaát Magyarországon, hogy hogyan tartsák, tartassák be a rendelkezéseket, nem erre vannak kiképezve.

Képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha a benzinkutasnak még azt is ellenőriznie kellene, hogy az autó vezetője esetleg nem egy könnyítetten honosított polgár-e?

Mit fognak nézni? Jelenleg a külhoni magyar állampolgárok között sokan vannak, akiknek csupán egy honosítási okiratuk van. Másoknak útlevél, megint másoknak személyi igazolvány. Ezeket az okmánytípusokat meg kellene tanulni felismerni a kútkezelőnek.

Méghozzá úgy, hogy biztonsággal különböztessék meg a nem magyar állampolgároknak kiadott magyar személyazonosító igazolványtól.

Nemrég beszélgettem egy kolozsvári közgazdásszal más témáról, de volt egy olyan megjegyzése, ami ide is érvényes:

„minden megoldás akkor mondható sikeresnek, ha kevesebbe kerül, mint amennyit hoz".

Ami a konkrét rendelkezést illeti: itt más a probléma. Eleve nem érzem sem produktívnak, sem méltányosnak a hatóságilag szabályozott árakat. Gondold meg: mindenki ugyanolyan olcsón kapja a benzint. A terepjárós szupergazdag és a lepukkant Ladával becsattogó csóró. Mivel a milliomos megteheti, ráadásul jóval többet fogja használni az autóját, ezáltal több állami támogatásban részesül, mint a valóban rászoruló, aki az infláció miatt eleve csökkenteni kényszerül a gépjárműhasználatát, tehát a rá jutó támogatás is egyre kevesebb. Ennek mi értelme van?

Amúgy, ha átmegyek időnként a saját autómmal Magyarországra, nekem semmi elvárásom nincsen. Ez abból fakad, hogy van egy oklevelem valahol arról, hogy magyar vagyok (nem mintha a papírtól lennék éppen magyar). Ezért miért kellene nekem ott olcsóbban mérni a benzint? Majd kiszámolom, mennyibe kerül, ha futja megyek, ha nem, megyek vonattal, vagy nem megyek. Ennyi.

Szeghalmi Örs, újságíró

– Ez egy abszolút a totalitárius államokat jellemző intézkedés és szembemegy minden modern irányzattal. A mostani magyarországi rezsimtől ez nem meglepő, de a mostani jogban ez meglepő. Ez az én véleményem. De vannak ezzel ellentétes reakciók is. Például egy taxis állítja, hogy ameddig szabadon lehetett tankolni, megindult egy újabb üzemanyagturizmus a határ mentén.

Egy anekdota

A benzinturizmusnak nagy hagyományai vannak, hiszen a kilencvenes évek óta mikor milyen irányba, de működött. A legvirágzóbb időszakát a kilencvenes években élte, amikor Romániából vitték az olcsó üzemanyagot Magyarországra, de igazi bűnszervezetben. Interjúalanyom ismer olyan RMDSZ-es polgármestert, persze nem nevezte meg, aki polgármestersége előtt személyszállítással foglalkozott és az autóbusza alá szereltetett be hatalmas tartályokat, amivel nagyban csempészte át az üzemanyagot. A határrendészek természetesen tudtak erről, megkapták belőle a részüket, ahogy kell.

A taxis szerint, bár jó volt, hogy egy ideig lehetett olcsón tankolni a túloldalon, de a magyar kormány nagyon helyesen védi az ő nemzeti érdekeit.

A Facebookon terjedő polémiákat az emberek között, a mindennapi életben nem hallottam vissza sehol. Jó poén ez inkább, de ahogy én érzékelem, nem érdekli az embereket az annyira.

Hogy ez méltányos-e, méltányosabb lenne-e, ha nem a rendszám, hanem a tulajdonos állampolgársága alapján járna a hatósági áras benzin? Nem, szerintem nem méltányos. Mármint ez az egész hatósági árrendszer nem méltányos. Ilyen egy normális ország, normális gazdasági koncepcióval rendelkező vezetése nem csinál. De persze ez csak az én véleményem.

Gáspárik Attila, színművész, színigazgató

Megalázó az egész történet. Még a kettős mérce bevezetése előtt is, amikor Szlovákiából Romániába tartottam hazafelé, előfordult, hogy egy általam nem ismert benzinkútnál, amint tankolni akartam, már ott termett valaki, hogy csak húsz litert tankolhatok, és végig figyelte, nem teszek-e még az öngyújtómba is egy kis benzint. Magáról a kettős mércéről: ez talán még ennél is megalázóbb. Biztosan ki lehetett volna találni valami elegánsabb megoldást arra, hogy az állam megvédje a saját polgárainak szánt juttatást. Gondoljunk bele: Nagyvárad pár kilométerre van a magyar határtól. Édesanyám ott lakik, és meséli, hogy az ottani bevásárlóközpontok tele vannak a magyarországi autókkal, mert olcsóbb bevásárolni a román oldalon.

Mi lenne, ha bevezetnék, hogy a külföldiek csak drágábban vehetik a marhafelsálat? És igazolni kellene, ki honnan jött? Nem lenne visszás?

Más. Van néhány román állampolgár ismerősöm, csak román állampolgárságuk van, akiknek magyar rendszámú elektromos autója van, mert Magyarországon kedvezőbbek az adózási körülmények. Ha történetesen benzines autójuk lenne, akkor rájuk vonatkozna az ársapka, míg esetleg egy másikra, aki magyar állampolgársággal rendelkezik, de romániai forgalmija van az autójának, nem. Mire vonatkozik az állampolgárság? A személyre, vagy az autóra?

Továbbmegyek. Most Szlovákiában dolgozom, ottani magyarokkal. Érdekes megtapasztalni, hogy a szlovákiai magyarok kicsit orrolnak a romániai magyarokra, mondván, hogy

„persze, rátok jobban odafigyel a magyar kormány, mert kettős állampolgárok vagytok, szavazhattok, míg Szlovákiában nem ismeri el a kettős állampolgárságot, tehát a mi szavazatunkra nem számíthatnak".

De hát ugyan már! Le lehetett volna tárgyalni a visegrádi négyek között ezt az állampolgársági kérdést, de a magyar kormány úgy gondolta, hogy mit számít az a kétszázezer felvidéki magyar, ezért kár konfrontálódni Szlovákiával. Vagy pláne Ausztriával, Burgenland esetében. Érdekekről van szó tehát, nem értékekről.

Ez a benzin-dolog a második pofon. Az amerikaiak egy ideje bevezették, hogy a vízummentesség csupán a Magyarországon született magyar állampolgárokra vonatkozik. Sokan voltak talán, akik csak azért vették fel a magyar állampolgárságot, hogy könnyen utazhassanak Amerikába. De itt is megjelent a kettős mérce. És még tudnám sorolni.

(Megkérdeztem a minisztériumi illetékest is, hogy az intézkedést tervezik-e kiterjeszteni a külhoni magyar állampolgárokra is. Illetve, ha ha igen, milyen formában, vagy ha nem, milyen indokkal? Huszonhat óra várakozás után sem jött válasz.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor elárulta, mit tartana a legjobb kimenetelnek a vasárnapi választáson
A politikai elemző a választás előestéjén hosszú Facebook-posztban értékelte a kampányt. Szerinte a legjobb kimenetel egy olyan politikai verseny lenne, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 11.



Török Gábor politikai elemző a választás előestéjén a hivatalos Facebook-oldalán közzétett hosszú bejegyzésben összegezte gondolatait a kampányról és a politikai elemző szerepéről. Rögtön a kampány értékelésével kezd, amely szerinte hosszú idő után a legizgalmasabb volt, és kifejti, miért ragaszkodik a pártoktól független, mérlegelő állásponthoz.

„Tudtam előre, hogy nem lesz könnyű megmaradni annál az értelmező-mérlegelő felfogásnál, ahogy szerintem egy elemzőnek viszonyulnia kell a politikai versenyhez, ahogy azt is sejtettem, hogy ez sem népszerű, sem sokaknak elfogadható nem lesz” – írja.

„Hiába a nyilvánosságban az a rengeteg pártos beszélő fej, az elkötelezett és feltüzelt támogatók mindenhol megerősítésre vágynak, s nehezen viselik el, ha valaki árnyaltan akar beszélni a politikáról és pártpolitikai mérlegelés nélkül elmond mindent, amit lát és gondol.”

Török Gábor szerint a kampányban számított a címkézésre, de meglepetések is érték. „Arra is számítottam, hogy sok mindent mondanak majd rólam, leszek tiszás és fideszes is, ahogy korábban is, neveznek mindennek, de azért akadtak meglepetések” – fogalmaz, majd konkrét példákat hoz. „Amikor engem amúgy személyesen ismerő kollégák értekeztek nyilvánosan arról, hogy milyen politikai pozíciókra vágyom, vagy amikor régi egyetemi munkatársam egy műsorban - először el sem hittem, pedig tényleg ezt mondta - a gyermekkori feldolgozatlan traumáimmal magyarázta a véleményemet, akkor - bár persze értettem a politikai célt és megfontolást - azért csodálkoztam.”

Az elemző a politikai tér kettéosztottságára is kitér, de elutasítja az ahhoz való igazodást. „Megértem persze, hogy amikor egy ország várja izgatottan a holnap esti eredményeket, mindenki azt szereti csak hallgatni, ami erősíti, támogatja a véleményét, ahogy az is világos, hogy a politikai szereplőknek a nyilvánosságban csak két pozíció létezik: velük vagy ellenük. Megértem, de nem alkalmazkodom: az elemzőnek szerintem nem pozíciókhoz, pártérdekekhez kell idomulnia, hanem arra kell törekednie, hogy minél jobban értse, ami történt és történik.”

„Hiába vágyik napsütésre, ha felhőket lát, azt kell mondania.”

Török Gábor szerint a valóság összetett, és az elemzőnek ezt kell tükröznie, még ha ez népszerűtlen is. „Sokaknak nem tetszik az egyrészt-másrészt, pedig, fájdalom, a világ ezekből áll” – írja. Úgy látja, „sok esetben bizony két, pártpolitikailag összeegyeztethetetlennek hitt dolog egyszerre igaz. S ha mindkettőt mondod, akkor - bár egyik oldalnak sem fog igazán tetszeni - jársz el korrekt módon.”

Arra a gyakori felvetésre is reagál, hogy az elemző miért nem vállalja fel politikai nézeteit. „Igen, gondol, de a munkája nem erről szól. A személyes vélemények nem zárhatóak ki, de az elemző szakma nem zászlók lengetését jelenti, hanem azt, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban megérteni, mi és miért történik.”

A poszt végén Török áttér arra, hogy elemzőként milyen kimenetelt tartana kívánatosnak az ország számára. „Nekem most az a legfontosabb, hogy a 2026-os választás nyomán olyan politikai képlet jöhet létre, amelyben a politikai verseny előnyei láthatóvá válnak.” Úgy véli, a 16 évnyi egypárti kormányzás a gyors cselekvőképesség mellett rávilágított a kontroll hiányának veszélyeire.

Török szerint a legjobb forgatókönyv az lenne, „ha egy olyan politikai verseny feltételei teremtődnének meg, amelyben a hatalmon lévők elegendő felhatalmazást kapnak a programjuk megvalósítására, de a politikai versenyben folyamatosan számolniuk kell azzal, hogy minden döntésüket meg kell védeniük a potens politikai riválisok, az ellenőrző-független intézmények és a figyelő közvélemény előtt.”

Török Gábor bizakodóan zárja sorait. „Erre most komoly esély van. Holnap és utána is érdemes lesz követni.” A Nemzeti Választási Iroda szerint vasárnap 20 órától érkeznek az előzetes eredmények; a végleges végeredmény a külképviseleti és átjelentkezős szavazatok számolása után, várhatóan a következő hét végére készül el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Viktor: Olyan győzelmet aratunk, amellyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is
A miniszterelnök a Fidesz–KDNP budapesti kampányzáróján a béke megőrzését nevezte a választás legfőbb tétjének. Kijelentette, hogy nehéz, igazságtalan évek állnak előttünk, de a legfőbb célt elérik: Magyarország a béke szigete marad.


Orbán Viktor a budai Várban, a Szentháromság téren tartotta meg a Fidesz–KDNP kampányzáró nagygyűlését. A miniszterelnök szerint Budapest a nemzet fővárosa, és anélkül nincs polgári, keresztény és nemzeti kormány. Beszéde elején a nap folyamán bejárt észak-magyarországi városokról beszélt, Vácon, Balassagyarmaton, Salgótarjánban, Pétervásárán, Egerben és Hatvanban is győzelmet jósolt.

„Vagyis mindenhol győzni fogunk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Olyan győzelmet aratunk, amelyel mindenkit meglepünk, még talán saját magunkat is” – fogalmazott.

A miniszterelnök szerint a kampányzáró elnevezés félrevezető, mert a kampány valójában csak a választás napján este hét órakor ér véget, mivel a magyar jogrendszerben nincs kampánycsend. A kampánymunkát Arnold Schwarzenegger fekvőtámaszaihoz hasonlította, aki szerinte csak onnantól számolja azokat, amikor már fáj.

„A kampány is ilyen. Az az igazán értékes munka, amikor már fáj” – mondta, majd köszönetet mondott a párt aktivistáinak a hűséges munkájukért.

Kijelentette, a Békemenet utáni hetekben elvégezték a kampány feladatát, ami szerinte az, hogy segítsenek az embereknek megérteni, mi vár rájuk, és miből lehet választani. Úgy véli, a Fidesz és a KDNP világosan elmondta, mi a választás tétje, és a polgárok ezt meg is értették. „Tudják, hogy ennek a választásnak legfontosabb tétje a béke. Nem adjuk oda a gyerekeinket Ukrajnának, nem adjuk oda a pénzünket, és nem adjuk oda a fegyvereinket. Magyarország a béke szigete marad” – jelentette ki.

Azt is a választás tétjének nevezte, hogy „hagyjuk-e kizsebelni a magyarokat”, és hogy nemzeti vagy ukránbarát kormány alakul-e. Zelenszkij ukrán elnökkel kapcsolatban kijelentette: „Le fogjuk törni Zelenszkij Magyarország elleni olajblokádját. Olajblokádra hitelblokád a válasz, és ezt a csatát meg fogjuk nyerni.”

Orbán Viktor kitért arra is, hogy keresztény kötelességüknek tettek eleget, amikor a háború kitörésekor minden menekültet befogadtak és elláttak, miközben szerinte Ukrajnában sorra zárják be a magyar iskolákat. „Mindent megtettünk Ukrajnáért, amit egy keresztény nemzetnek megtennie kötelesség. De nem fogjuk odaadni a gyerekeinket katonának, nem adjuk oda a pénzünket, nem adjuk oda a fegyvereinket, és nem fogjuk tönkretenni magunkat egyetlen másik országért sem” – hangsúlyozta.

A politikai ellenfelekről szólva azt állította, hogy fél évvel ezelőtt a TISZA Párt támogatói megfélemlítették azokat, akik a pártjuktól eltérő véleményt mertek megfogalmazni.

Szerinte, aki ezt megtette, „számíthatott a röhögő fejekre, a gúnyolódásra, a becsmérlésre, a fenyegetésre, és hogy falkában fognak rájuk támadni a TISZA-sok”.

Úgy fogalmazott, „mi voltunk a csendes többség. Ennek a kampánynak az volt a dolga, hogy a csendes többségből hangos többség legyünk.”

A miniszterelnök a külföldi beavatkozás példátlan méretéről is beszélt. „Szijjártó Péter lassan a mamáját se tudja fölhívni anélkül, hogy valamely titkosszolgálat jelentést készítsen róla” - fogalmazott.

Szerinte Magyarország azért lett fontos a nyugati titkosszolgálatoknak, mert az elmúlt években bebizonyította, hogy „másképp is lehet”. Példaként említette a migráció megállítását, a családpolitikai modellt és a háborúból való kimaradást. „Vannak még olyan országok Európában, ahol az apa férfi, az anya nő, a házasság pedig egy férfi és egy nő együttélése” – mondta, hozzátéve, hogy Magyarország a béke útjának járhatóságát is bebizonyította.

Orbán Viktor szerint a kampányzáró nem az ellenfél szapulásáról szól, de megüzente, hogy „indulatra, gyűlöletre és dühre nem lehet hazát, nem lehet közösséget és nem lehet jövőt építeni”. Kiemelte az Egyesült Államok támogatását, ami szerinte bizonyítja, hogy Magyarország a Nyugat része.

„Az oroszokkal való barátságról szóló összes marhaságot egyetlen mozdulattal söpörték le az amerikaiak, és tették világossá, hogy mellettünk állnak” – állította.

Az elmúlt négy évet rendkívül igazságtalannak nevezte a külső körülmények, így a háború és a szankciók miatt. A nehézségek ellenére a kormány egyetlen célját sem adta fel, amit a „csakazértis” magyar mentalitással magyarázott. Felsorolta az elért eredményeket, mint a minimálbér-emelést, a 13. és 14. havi nyugdíj bevezetését, az adókedvezményeket és a teljes foglalkoztatottság megőrzését. Külön kiemelte a roma közösséggel kötött megállapodást, amelynek köszönhetően szerinte soha nem látott mértékben haladt előre a polgárosodásuk.

A jövővel kapcsolatban nem ígért könnyebb éveket. „Tudnunk kell, hogy igazságtalan évek jöhetnek a következő időszakban is. A kérdés nem is az, hogy milyen idők jönnek, hanem hogy képesek leszünk ilyen nehéz körülmények között. a veszélyek korában helytálni és elérni a magyar nemzet legfontosabb célkitűzéseit.”

Hangsúlyozta, a legfontosabb cél, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Ehhez szerinte hárommillió szavazatra van szükség, amivel olyan nemzeti egység teremthető, amin „a poklok kapui sem vehetnek erőt”. Arra kérte a támogatókat, hogy ne csak egy embert, hanem mindenkit vigyenek el szavazni.

A fiataloknak azt üzente, az igazi lázadás ma Brüsszel és a globális erők ellen irányul. „Ha valaki nem kamuból akar lázadni, hanem úgy, hogy annak tétje, jelentősége és fontossága legyen, akkor ma Brüsszel ellen kell lázadni” - jelentette ki.

Felsorolta a fiatalokat segítő kormányzati intézkedéseket, de azt mondta, a köszönet nem a kormánynak, hanem a szüleiknek és nagyszüleiknek jár.

„Mert hogy Magyarország ma ilyesmit tud adni Önöknek, fiataloknak, az azoknak, az idősebbeknek köszönhető, akik ma itt állnak ezen a téren, és az Önök szülei” – fogalmazott.

„Ezt mind ők tették lehetővé azért, hogy Önöknek könnyebb legyen, mint amilyen nekünk volt. Tiszteletet az édesapáknak és az édesanyáknak!”

A kormány 16 éves tapasztalatát előnyként értékelte a „veszélyek korában”. Szerinte most nem a kockáztatás és a kalandozások, hanem a védekezés és a magabiztos haladás ideje van, amihez rutin és tapasztalat kell.

„Magyarországnak ma biztos választásra van szüksége, és mi az élő tapasztalat vagyunk a biztos választás” – mondta.

Beszéde végén hálát adott a Jóistennek és a támogatóknak is. „Köszönöm, hogy az elmúlt négy évben, a nehéz pillanatokban is rendíthetetlenül támogattak bennünket, mi több, még engem is” – mondta, majd mozgósításra buzdított a választás napjára. „A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Magasba a zászlókat, és fel a győzelemre!” – zárta szavait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Videó: „Fogadtam a papámmal 40 ezer forintban, hogy a Tisza fog nyerni” - A Rendszerbontó Nagykoncerten jártunk
A koncerten részvevőktől kérdeztünk. Az eseményen Pankotai Lilit és Szendrői Csabát is elkaptuk. Riport.


Már három órája tartott a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén, a tömeg mégis folyamatosan özönlött. A zene sokak számára már csak háttérzaj volt.

Ez a hatalmas tömeg praktikus gondokat okozott, ahogy egy fiatal nő megjegyezte: „Én csak nagyon bízom benne, hogy nem lesz ilyen insane (őrült) sok ember, és ki tudok menni WC-re.” A hangulatot főképp a humor jellemezte: a hazafiságot jelképező sál mellett feltűnt a „fizetve vagyok” felirat is, amire viselői rákontráztak, mondván, ők nem ukrán, hanem Pick-szalámis, vagyis „szegedi kémek”.

Az egyik résztvevő elárulta, hogy „Én fogadtam a papámmal 40 000 forintban, hogy a TISZA fog nyerni.” Majd a kormányváltástól tartóknak, köztük a saját nagyszüleiknek azt üzente, hogy tájékozódjanak több forrásból.

„Ne csak a tévét nézzük, ne csak az adott médiafelületeket; tényleg mindent nézzünk át, hogy mi az igazság” – mondta egyikük. Egy másik fiatal pedig egyenesen a nagyszüleinek címezte szavait: „Igazából a mi jövőnket nézzék.”

A fideszes szavazók aggodalmaira is reagáltak. Arra a felvetésre, hogy a kormányváltással „odavész a haza”, Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar frontembere határozottan felelte: „Nem fog odaveszni, és nagyon vigyázni fogunk rá mi is.” A távozó politikusoknak pedig szarkasztikus állásajánlatokat tettek: „Például a Szijjártó Peti menjen el szíjat gyártani, a Deutsch Tomi legyen némettanár.”

A helyszínen feltűnt Pankotai Lili is, aki egy „Mocskos NER” matricát adott az egyik riportalanynak. A kérdésre, hogy mit üzen a katasztrófát vizionálóknak, a demokrácia alapvető működését hangsúlyozta:

„Nem tudom, hogy jobb lesz-e, de te honnan tudod, hogy rosszabb? Ha esetleg rosszabb lenne, akkor elzavarjuk közösen őket is akár. Erről szól a demokrácia: verni kell az asztalt, amíg azt nem kapjuk, amit akarunk.”

A kormánypropaganda egyik fő eleme, a háborús félelemkeltés a családi beszélgetésekben is megjelent. Egy fiatal elmesélte, hogy a nagymamája csak azért fideszes, mert fél, hogy az unokáit elküldik Zelenszkijhez katonának. A válasza erre egyértelmű volt: „Azt mondtam neki, odáig eljutottam, hogy én ezt szívesen csinálnám, hogyha emiatt muszáj lesz.”

Egy megszólaló pedig már a jövőbe tekintett, és elvárásokat fogalmazott meg a leendő hatalommal szemben: „Azt remélem, hogy tudnak tanulni abból, amit ez a váltás remélhetőleg hozni fog. És hogyha négy év múlva indulnak, akkor tudnak ebből tanulni, és ezeken változtatni, amit csináltak 16 évig.”

Riportunk a Rendszerbontó Nagykoncertről:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: A 70 százalékot jelentősen meghaladó részvétel inkább a Tiszának kedvezhet
A politológus a választás napján elemezte a részvételi adatok lehetséges hatását. Meglátása szerint a kisebb pártokat rosszul érintheti a magas részvétel.


Török Gábor politikai elemző a választás napján egy Facebook-posztban intett óvatosságra mindenkit, aki a napközbeni részvételi adatokból próbál messzemenő következtetéseket levonni.

A szavazás ugyanis rendkívüli aktivitással indult: országszerte több helyen már a reggel 6 órás nyitás előtt sorok álltak, a 7 órás adatok pedig rekordmagas, 3,46 százalékos részvételt mutattak.

Török Gábor szerint azonban érdemes hűteni a kedélyeket. Mint írja, „miután estig mindenki sötétben tapogatózik, napközben leginkább ezeket a számokat fogjuk figyelni és elemezgetni.”

Figyelmezteti azokat, akik túlságosan belelendülnének az elemzésbe: „még ha területi, akár szavazóköri részvételi adatokat is hasonlítunk össze, biztos tudásunk akkor sem lehet arról, hogy a nagyobb/kisebb részvétel kinek kedvez.”

Az elemző szerint bár lehet gondolkodni a részvételi adatok jelentésén, „ezek a választási adatok megjelenéséig csak hipotézisek.”

Hozzáteszi, hogy a jelenlegi vélekedések szerint

egy a 70 százalékot jelentősen meghaladó (75 feletti) részvétel a két nagy párt versenyében elméletileg a Tiszának kedvezhet, míg a kisebb pártokat rosszul érintheti.

A bejegyzés végén azonban ismét hangsúlyozza, hogy a valóságot csak az urnazárás utáni eredmények mutatják majd meg.

Török Gábor már a választás előestéjén is jelezte, hogy a legfontosabbnak egy olyan politikai versenyt tartana, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják-


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk