SZEMPONT
A Rovatból

Madár István: A hatósági árak gyakorlata veszélyes játék

A Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk a jelenlegi gazdasági helyzetről, az inflációról, és hogy mire számíthatunk, ha véget ér az üzemanyag- és élelmiszerár-stop.


Az elmúlt időszakban minden a feje tetejére állt, nagyon régóta nem tapasztalt gazdasági jelenségek kopogtattak újra: infláció, energiaárak tartós növekedése, háború. Belekényelmesedtünk egy olyan korszakba, ahol mindezek legrosszabb esetben is csak néhány tízezer kilométeres távolságban történtek, a mi Európánkban ilyesmi nem fordult elő. Arról, hogy mi történik velünk, Madár Istvánnal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Először csak a Covid volt. Aztán jött az EU-s pénzek visszatartása, a jogállami mechanizmus. Aztán elszabadultak az energiaárak. Infláció. Ezzel együtt választási költségvetés, soha nem látott osztogatással. Végül a háború, amitől minden sokkal rosszabb lett. A gazdaság kilátásai folyamatosan romlanak. Lehet még ennél is rosszabb a helyzet?

– A koronavírus-válság után a magyar gazdaság hét százalékkal nőtt, ledolgozta a visszaesést. Viszont világszerte probléma volt, hogy a részben mesterségesen, különféle intézkedésekkel, támogatásokkal növelt kereslet találkozott a még sok helyen akadozva talpraálló kínálattal (voltak területek, ahol még a lezárások miatt nem indult meg a termelés, például), és az így kialakuló hiány nagyon erős inflációs nyomást eredményezett.

A fejlett országokban évtizedek óta nem láttunk inflációt, generációk most találkoznak először ezzel a jelenséggel.

Az akadozva beinduló élelmiszer- és nyersanyaggyártás mellett, ami még meglódult, az az energiaár. Ez ráadásul alapvető fontosságú, mert az energia ára minden termékben és szolgáltatásban megjelenik. Az energiaárak emelkedésének is több oka volt. A Covid-hatás mellett szerepe volt a zöld átállás miatti speciális helyzetnek is. Ráadásul a magyar kormány egy nagyon erőteljes élénkítő politikát folytatott. Így nem meglepő a rendkívül magas költségvetési hiány.

Így érkeztünk meg 2022 elejére. Akkor még az volt a számítás, hogy az infláció lassan alábbhagy majd, és az energiaárak is megtalálják a korábbi, alacsonyabb szintjüket. Így az év második felében, egy normalizálódott gazdasági környezetben nem fog annyira fájni, a szükségszerű kiigazítás. Hiszen ennek a túlköltekezésnek véget kell vetni. Ebben a helyzetben robbant be a háború, ami további bizonytalanságokat hozott a gazdaságban. Ezzel még egy sokkot kapott a gazdaság. Ami újabb inflációs köröket jelentett úgy, hogy az eredeti inflációs becslések ráadásul túlzottan optimisták voltak.

Magyarán eleve magasabb pályán volt az infláció, és azt lódította feljebb a háborús sokk. Most úgy néz ki, hogy a gazdasági növekedés nem hat, hanem három százalék körüli lesz. A költségvetésnek többszáz-, egyes vélemények szerint az ezermilliárd forintot is meghaladó mértékű kiigazítási igénye van.

És a korábbi várakozásokkal ellentétben beállt egy makacs inflációs környezet, nem látszik, hogy belátható időn belül enyhülne, sőt, még gyorsulni is fog. Ennek az oka többek között az is, hogy a magas energiaár folyamatosan „csorog bele’ a fogyasztói árakba.

– Nekem úgy tűnik, hogy csapdába kerültünk. Amikor az Orbán-kormány bevezette az üzemanyagárstopot, minden bizonnyal azzal számolt, hogy az év második felében ezt könnyedén vissza tudja vonni. Ez nem lesz így, viszont lépni kell. Mit lehet lépni társadalmi megrázkódtatás nélkül?

– A politikusok hajlamosak rövid távon gondolkodni és ez hatványozottabban igaz választások előtt. Egyértelmű, hogy az élelmiszerek és az üzemanyagok árának befagyasztása egy választási intézkedés. De valóban, ahogy a kérdésben megfogalmazta, a kormány azzal számolt, hogy ez rövid távon megszüntethető lesz. Nemcsak azért, mert lezajlottak a választások, hanem azért is, mert az árak valamelyest mérséklődni fognak addigra. Azonban kiderült, hogy a mostani tudásunk szerint ez nem így lesz.

Májusban még bőven magasabban lesznek az élelmiszerárak is, és az üzemanyagárak is. Így most egy újabb ugrás várható az inflációban, amikor ezeknek a termékeknek az árát visszaengedik a valós szintre.

Eleve, a hatósági árak gyakorlata, hogy így leszabályozunk árakat, és a piaci ár és a hatósági ár közötti különbséget meg lenyeletjük a piaci szereplőkkel, veszélyes játék. A gazdasági szereplők vagy tönkremennek, vagy nem szállítanak a számukra veszteséges piacra. Nálunk is ez történt, a kis benzinkutak a csőd közelébe kerültek, de például az OMV inkább más piacokra szállított, és nem a veszteséges magyarra. Meg is jelent a hiány, nagyon hamar.

– Ha olyan nagy lesz a különbség a hatósági ár és a piaci ár között, hogy a politika már nem meri megtenni a szükséges kiigazítást, tehát beragad a hatósági ár, és a hiányjelenségek válságmenedzselése válik gazdaságpolitikává, ráléphetünk-e egy venezuelai típusú útra?

– Egyelőre a válaszom határozott nem. Venezuela egy szocialista típusú központosított gazdaság, Magyarország meg piacgazdaság. A szabályozás mértéke az egész gazdasághoz viszonyítva is csekély.

A mi esetünkben ez egy jóléti kérdés: akarja-e az állam, hogy olcsóbbak maradjanak ezek a termékek? Ha igen, akkor viszont az államnak kell átvenni a támogató szerepét a kis és nagykereskedők helyett. Ez sem jó megoldás, de így akár hosszabb távon is fenntartható hatósági ár, hiányjelenségek nélkül.

Viszont ennek meg azért nincs realitása most, mert a költségvetés helyzete elég ingatag, magas a költségvetési hiány, ezt kellene kiigazítani. Ráadásul van még két durva jelenség. Az egyik a rezsicsökkentés: a jelenlegi helyzetben többszörösére kellene emelni az energiahordozók árait. Ezt a világon senki nem vállalja be, történelmileg egyedülálló jelenség, hogy ötszörösére emelkedik a gáz és az áram ára. Viszont, mivel nálunk eleve alacsonyan voltak megállapítva a rezsiköltségek, ezért az MVM vesztesége kirívó: hét-nyolcszáz, de akár ezermilliárd forint feletti összegről van szó. És még a Nemzeti Bank vesztesége is néhány százmilliárdos tétel.

– Volt olyan idő, amikor a jegybank a nyereségét kiszervezte alapítványokba, amelyek azóta is élnek és virulnak. Most a veszteséget meg mi adjuk össze?

– Egyszer volt olyan, amikor mesterségesen idézett elő nyereséget a jegybank, a devizahitelek átváltásánál. Ez nem volt méltányos, mert ezzel egyidőben még nagyon sok család volt rendkívül nehéz helyzetben a felvett hitelek miatt. És az, hogy ezt a pénzt kiszervezték alapítványokba, az nem egy szép történet. Ezt azonban felismerte a politika, hogy ez nem volt helyes, és azóta a jegybank befizeti a nyereségét a költségvetésbe. Most, amikor veszteséges lesz igen, az adófizetőknek kell kisegítenie a jegybankot, ha a veszteség már a tőkéjébe harap.

– Mennyiben különbözik a fideszes és mennyiben egy esetleges koalíciós kormány mozgástere a válságkezelésben? Orbán adminisztrációjával meggyűlt a baja az Európai Uniónak, és a jogállamisági mechanizmusra hivatkozva a teljes helyreállítási alapot visszatartják, ami Márki-Zay kormányának rendelkezésére állhat idővel. Viszont az ellenzék mind az oktatás, mind az egészségügy terén komoly, ennek megfelelően költséges reformokat hirdetett meg.

– Az EU-pénzekre egyelőre úgy tekint a kormány, mint olyan összegekre, melyek előbb-utóbb rendelkezésre állnak. Tehát erre a célra felvett hitelekből előfinanszírozza a fejlesztéseket, és a hitelek fedezeteként ezekkel az uniós támogatásokkal számol. Addig nincs baj, amíg ezekkel a pénzekkel létező, előfinanszírozott forrásként számolunk.

Probléma akkor lesz, ha kiderül, hogy ezek a pénzek soha nem fognak beérkezni.

Az, hogy valójában mi lesz, talán a választások után fogjuk megtudni. Két végletes értelmezés van. Az egyik a kormány elképzelése. Eszerint a választások után viszonylag könnyű lesz megegyezni, és minden rendben lesz. A másik szerint az EU most már elszánt, hogy komolyan végigvigye a jogállamisági mechanizmust, és egyáltalán nincs szándékukban olyan könnyen megegyezni. Bonyolítja a képletet, hogy a háború ebbe a relációba is bevitt egy olyan szempontot, hogy Európa egységét kell most megteremteni, és ebbe talán nem most fér bele egy ilyen éles belső konfliktus. Ez esetben lehet, hogy mégis Orbánéknak lesz igaza.

Ha jönne ez a pénz, devizában érkezne, amit a Nemzeti Bank forintra váltana. A beérkező deviza az ország devizatartalékát gyarapítaná. Jelenleg is rendben vannak a devizatartalékaink, de egy ilyen időszakban a nagyobb devizatartalék nagyobb stabilitást jelent.

Arra a kérdésre, hogy lenne-e pénze az ellenzéknek a nagy reformokra, röviden az a válasz, hogy nem. Most is kiigazítási igény van a költségvetésben.

Az ellenzék pontosan ezt az EU-forrást jelöli meg mozgástérként, ami lehetőséget adhatna neki. Hogy ez mennyire van így, nem tudjuk. Mindenesetre erre a pénzre a jelenlegi kormány is számít.

– A Telexben jelent meg egy cikk arról a támogatásról, amit az Európai Unió nyújt alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családoknak energetikai korszerűsítésre. Ez a program száz százalék vissza nem térítendő támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, jellemzően olyan családoknak, akiknek nem lenne lehetőségük ilyen drága beruházásnál önrészre, viszont pontosan a jövedelmi helyzetüknél fogva az energiaszegénység őket veszélyezteti a legjobban. A programban meghatározott forintösszegeket lehet elnyerni. Viszont, az infláció és a forintgyengülés miatt most reális az a veszély, hogy maga a beruházás annyival drágul, hogy azt a meghirdetett támogatási összeg nem fedezi. Tehát végül a leginkább rászorulók lehet, hogy elesnek a támogatástól, mert nem tudják zsebből pár millió forinttal kipótolni a keletkező különbözetet. Az állam viszont, ha nem forintban, hanem euróban rögzítené a keretösszegeket, sok családot menthetne meg.

– Ebben is az a paradoxon, hogy a forintgyengülés miatt ugyanannyi euróból több forint lesz, tehát végül az állam több támogatást oszthat szét. Persze, ha nem emelik meg az összeghatárokat, akkor simán megtörténhet, hogy egyéni szinten sok esetben nehézségek adódnak a többlet megfinanszírozásában. Látszik, hogy a kormány ezt úgy próbálja kezelni, hogy látványosan fellazította a szabályokat, hogy többen férjenek be a támogatásba, és ezt minél gyorsabban megpróbálja kiszórni, gondolom így versenyezve az idővel, ezzel együtt az inflációval is. Nyilván ez azért nem nemzetgazdasági súlyú ügy, de a mai helyzetben minden ilyen projekt, ami energetikai megújulást és korszerűsítést jelent az nagyon fontos lenne az országnak.

– Végül is milyen az ország helyzete? Milyen a pozíciónk az Unióban?

– A magyar gazdaság nem teljesít rosszul, de túl jól sem, körülbelül olyan tempóban zárkózunk fel, mint a régió átlaga. A románok kicsit gyorsabban növekednek. Tíz éve még sokkal inkább mögöttünk voltak, mára már reális az esély arra, hogy akár ugyanilyen tempót diktálva pár év múlva utolérnek minket fejlettségben. Ha a régió egészét nézzük, akkor azt látjuk, hogy jó pár éve már lehagytuk a válságba esett görögöket, és most a második legszegényebb régi tagot, Portugáliát is beértük. Ez azt mutatja, hogy van felzárkózási potenciál a régióban.

– Miközben örvendezünk, arra azért nem vennék mérget, hogy a magyarországi bérszínvonal is lehagyta volna a görögöt vagy a portugált. Miért nem érezzük ezt a fejlődést az életszínvonalunkon?

– Ennek több oka van. Az egyik az az, hogy Magyarország beruházási rátája magasabb. Tehát a megtermelt jövedelem nagyobb része forog vissza a beruházásokba, és nem bérbe és fogyasztásba megy. Hosszabb távon persze előbb-utóbb, ha a gazdaság folyamatosan növekszik, akkor a fogyasztás is nőni fog. Az utóbbi években a magyar jövedelmek is folyamatosan emelkednek. Lehet, hogy pontosan a következő évben nem ez a folyamat lesz, a korábban megbeszélt okok miatt, de azért az az igazság, hogy Magyarországon már egy munkaerőhiányos állapot van, aki csak tud, az már dolgozik.

Ez nyomást jelent a vállalatokra, hogy versenyezzenek a munkaerőért. Ehhez magasabb bért kell kínálni. A magasabb bért viszont csak hatékonyabb munkaszervezéssel lehet kitermelni. A munkaerő tehát a hatékonyabb, jobban működő vállalatokhoz áramlik, kirostálva ezzel a kevésbé jókat.

Ez nem egy kellemetlen folyamat, de persze ez nem azt jelenti, hogy már holnap egy német vagy osztrák színvonalon fogunk élni, mert ettől még messze vagyunk. A folyamat persze nem egyenletes, de összességében ez a tendencia.

– Mi van azzal a közhelyes megállapítással, hogy Magyarország jelenleg Németország összeszerelőüzeme?

– Azt tudni kell, hogy a világon mindenhol az olyan adottságokkal rendelkező országok, mint Magyarország úgy indította el a felzárkózását, hogy technológiát és tőkét importált. Ezt hívjuk összeszerelőüzemnek. Az országnak egyszerűen nem volt meg a saját tudása és technológiája, hogy helyben tegye bele a produktumaiba a hozzáadott értéket.

– És még mindig itt tartunk? Vagy már megérett ez az állapot a meghaladásra?

– Ez lassú folyamat. De már zajlik. Lehetne gyorsabb is,

ehhez azonban egy jó üzleti környezet és jó oktatás kellene, amelyik tudástőkét halmoz fel az országban.

Ez a feltétele annak, hogy magyar tulajdonú versenyképes vállalatok jöjjenek létre. Ebből egyelőre nagyon keveset látunk. Hogy ebben segítsünk, rengeteg sziszifuszi szakpolitikai kérdést kell megoldani. Ennek történelmi léptékben nézve nagyjából most jött el az ideje. Most vagyunk a közepesen fejlett országok csoportjának tetején, most kellene belépni a fejlett országok közé. Ehhez kellene a nagyobb hozzáadott érték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába, nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket”
Svédországban élő magyarokat kérdeztünk Orbán Viktor állításáról, hogy valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.” Azt mondják, a bevándorlás okozta kihívások az oktatástól a bűnüzésig tényleg érződnek, de a svédek többsége elfogadó, és úgy érzik, biztonságban vannak.


„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

„Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem ezek kijelentkeztek a civilizációból.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

Azért hagyták el Magyarországot, mert annyira kilátástalannak találták a magyar oktatási helyzetet, és a közbeszéd eldurvulását.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„nekünk nincsen semmiféle rossz tapasztalatunk.”

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

„nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába. Nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket.”

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„Nincs olyan, hogy odamegy a rendőrség, és akkor ledózerolja az egészet,” inkább egyenként tárgyalnak, akár éveken át.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Az ilyen jelenségekre aztán rátelepül a szélsőjobb.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

„Nincs kerítés például. Vagy ha kiteszek bármit az utcára, vagy a telekre, az ott van akkor is, amikor mi Magyarországon vagyunk két hónapig. Amikor visszamegyünk, az ugyanott van.”

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Cséti Attila tudósítása egy „no-go zónából”

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET: