hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Diktátumot küldött a dolgozóknak a Dunaferr a szakszervezet szerint

László Zoltán, a Vasas alelnöke arról is beszélt, hogy egészen vállalhatatlan mértékben semmibe veszi a kormány azt, hogy mekkora károkat okoz a munkavállalói jogok gyengítésével.
Szadai Levente - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Hónapok óta tart a kálváriája Magyarország egyik legnagyobb cégének, a dunaújvárosi Dunaferrnek és dolgozóinak. A dolgozók bére és az egyéb juttatások több hónapja késnek, ráadásul augusztus 14-én a vezetőség felmondta a kollektív szerződést is. November végén hiába szólította fel a cégbíróság “a cégszerű működés törvényes visszaállítására” a Dunaferrt, a helyzet azóta sem oldódott meg.

Sőt, ezután olyan történt, ami talán példátlan a rendszerváltás utáni Magyarország történelmében: december 11-én nem engedték be a gyárkapun a dolgozók választott képviselőit, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort.

A cég azonnali hatállyal felmondott a szakszervezeti vezetőknek és kikapcsolta az internetet és a telefont a szakszervezeti irodában.

A cég vezetője, Evgeny Tankhlievich az elbocsátásokkal kapcsolatban az MTI tudósítása szerint azt közölte: "megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak".

Az ügyben a legújabb fejlemény az volt, hogy kedden a cég levélben tájékoztatta a dolgozókat, hogy április végéig fenntartaná az általa tavaly augusztus közepén felmondott kollektív szerződés feltételeit, és így továbbra is biztosítaná a szerződésben foglalt dolgozói juttatásokat az új kollektív megállapodás megkötéséig.

A szakszervezet válaszáról és a Dunaferrnél kialakult helyzetről a Vasas Szakszervezet alelnökét, László Zoltánt kérdeztük.

hirdetés

“A helyzet jelen pillanatban az, hogy nem közeledtek az álláspontok. A cég nyilvánvalóan érzi, hogy a munkavállalókkal szemben az, hogy elvették tőlük a dolgozói juttatásokat, egy nagyon erős és nagyon nem barátságos lépés” - fogalmazott.

László Zoltán szerint a felajánlott megállapodás egy diktátum volt a cég részéről. “Ha én adok egy normaszöveget, amire azt mondom, hogy ezen egy szóval, egy centiméterrel változtatni nem lehet, ezen tisztázatlan dolgok tisztázására nem kerülhet sor, az diktátum” - hangsúlyozta.

“Például ebben a szövegben, amit a munkáltató eljuttatott a szakszervezetekhez, nem egyértelmű, hogy arra gondol, hogy a szakszervezetek és a munkáltató is felejtsék el az eddigi sérelmeket vagy csak arra, hogy a szakszervezetek álljanak el a pertől, de a munkáltató nem változtat azon az álláspontján, hogy a szakszervezeti jogokat nem tekinti teljes értékű jognak és a szakszervezeti tisztségviselők munkaviszonyát továbbra is megszűntnek tekinti” - fejtette ki.

Ezek mellett szerinte semmilyen jogi garanciát nem tartalmazott a cég ajánlata arra vonatkozóan, hogy kifizetik az elmaradt béreket és juttatásokat. Továbbra is az adott hónap elején közli a munkáltató a dolgozókkal, hogy mire számíthatnak az elmaradt bérekkel és juttatásokkal kapcsolatban, amiket részletekben fizet a cég.

A Vasas alelnöke elmondta, hogy mindezek miatt a szövetségi tanács, a munkavállalók képviselői nem írták alá a megállapodást.

László Zoltán a szakszervezet egy további aggályáról is beszélt lapunknak: “Ha a mai napon megnézi valaki a cégbírósági adatokat, akkor azt látja, hogy nincsen bejegyezve igazgatótanácsi tag, akinek mandátuma lenne munkáltatói jogkört gyakorolni. Ilyen szempontból teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy kivel állapodunk meg? Bennünket felhatalmaztak a munkavállalók, de a másik oldalon hol a felhatalmazás?”

Az elmúlt hónapok eseményei kapcsán megjegyezte, egészen elképesztő, ahogyan megszüntették a munkaviszonyát a szakszervezeti vezetőnek. Szerinte ezzel a cég egy több évtizedes, jó munkakapcsolatot tett tönkre.

“Ebben rendkívül nagy felelőtlenség van” - jegyezte meg. “A munkaadónak túl azon, hogy képviseli a tulajdonosokat és nyilván mindent megtesz a profitmaximalizálásért, felelőssége is van a munkavállalókért. Több ezer emberről beszélünk, tízezrekről, ha a családokat és a beszállítókat is nézzük. Ha ezt a felelősséget nem vállalja fel a munkáltató, akkor fordulhat elő olyan, hogy a munkavállalók képviselőivel ilyen módon jár el. Tehát nem csak törvénytelenül, de ami még súlyosabb, felelőtlenül járt el” - folytatta.

A szakszervezeti vezető szerint a mindenkori kormányzatnak is felelőssége van abban, hogy a munkavállalók képviselete mennyire tud működni az adott gazdasági és társadalmi keretek között.

“Felmérik-e vajon azt, hogy milyen gazdasági-társadalmi következménye van annak, hogy a dolgozói érdekképviseletet így legyengítették? - tette fel a kérdést.

László Zoltán szerint a társadalom egészségével játszik a mindenkori kormány, amely a munkavállalói jogokat gyengíti.

“A magyar társadalomra jellemző betegségek túlnyomó többsége, például a mozgásszervi megbetegedések vagy a légzőszervi betegségek a munka világából származnak. Ha legyengítik a szakszervezeteket, az óhatatlanul fogja magával hozni azt, hogy a munkaadók kevesebb figyelmet fordítanak a munkavállalóikra, a bérekre és a körülményekre” - magyarázta.

László Zoltán szerint ez, igaz különböző mértékben, de a rendszerváltás óta minden magyar kormánynál fellelhető volt. “Jelen pillanatban egészen felvállalhatatlan mértékben semmibe veszik azt, hogy mekkora gazdasági- és társadalmi károkat okoznak túl azon, hogy egyébként a dolgozóknak ez rossz, a közérzetük rossz. Hát egye fene, a közérzetükkel ne foglalkozzon a politika, én azt még elviselem. De, hogy ennek a gazdasági-társadalmi következményeit ennyire nem tudja felmérni a kormány, vagy azért, mert cinikus, vagy azért, mert ostoba, az bűn” - mondta.

A Dunaferr-ügyben pedig szerinte az ő álláspontjuk világos, ezért továbbra is a cég térfelén pattog a labda. Megteheti, hogy felelős munkaadóként kompromisszumos megoldást keres, de akár azt is, hogy az el nem fogadott megállapodás tartalmát egyoldalúan életbe lépteti. Mindenesetre az biztos a Vasas alelnöke szerint, hogy a “lehető legrosszabb, ami történhet, a teljes bizonytalanság már előállt, és ez az állapot most úgy látszik, hogy továbbra is fennmarad.”

Az ügyben megkerestük a Dunaferrt is, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Volt pofájuk! Elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek egy évtizedek óta esedékes bérrendezést egy járvány közepén.”

Egy rezidens mesélte el, miért nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződését, és mindennek milyen következményei lehetnek rá nézve.
Fartek Patrícia, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Hétfőn több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak korábban két ápolónő mesélte el, miért döntött így.

De nemcsak azok mondtak búcsút az új szerződés miatt a hivatásuknak, akik már évtizedeket húztak le az egészségügyben. A Szeretlek Magyarországnak egy fiatal rezidens mesélt arról, hogy ő sem írta alá az új szerződést.

"Nem írtam alá, mert elvesztették a bizalmamat. Egy évtizedek óta esedékes bérrendezést elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek, mindezt egy járvány kellős közepén. Volt pofájuk"

- kezdi a neve elhallgatását kérő rezidens, aki 2019 szeptemberében lépett be a 3 éves háziorvos rezidensképzésbe.

"185.000 Ft nettóért dolgoztam havonta. Ezt azért mondom el, mert ennyiért is hajlandó lettem volna maradni. Valamiért sok ember azt hiszi, hogy többet keresett egy orvos, pedig nem, tényleg ezért tanultunk minimum 6 évet az egyetemen.

2020 januárjától kaptam a Hiányszakmás Rezidensösztöndíjat, ez 150.000 Ft nettó bérkiegészítést jelentett havonta. Így volt egy ösztöndíjszerződésem és egy háromoldalú szerződésem az ÁEEK-kel és a képzőhelyemmel (egyetem).

hirdetés
Mindkettőben úgy fogalmaznak, hogy ha megszűnik a jogviszonyom, akkor vissza kell fizetnem a képzési díjat (kb. 70.000 Ft/hó) és az ösztöndíjat, mindezt jegybanki alapkamattal emelve. Másfél éve vagyok a rendszerben, ez az én esetemben 3,5 millió forintot jelent.

A háziorvosi képzésnél csak hosszabb szakképzések vannak, tehát a szakorvosjelöltek kénytelenek voltak aláírni, hiszen iszonyatos adósságot ró ránk az állam. A szakképzés különböző helyeken teljesítendő osztályos orvosi munkából áll, például gyermekgyógyászat, sürgősség, belgyógyászat, illetve a többségnek van egy állandó osztálya, ahova a gyakorlatok alatt is visszajár ügyelni, és ez a gyakorlata a leghosszabb.

A törvényt három nappal a béremelések bejelentése után hozták meg, ebben még például szerepel a két éves kirendelhetőség (egy év az eredeti, de ez meghosszabbítható ugyanarra a feladatra még egy évvel). Utólag kormányrendeletekkel finomították két hónapra, ezt haladásként könyvelték el egyesek, pedig tudjuk jól, hogy mindez percek alatt módosítható.

Amikor azt mondom, hogy két hónapos kirendelés, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ha 10 nap múlva én Nyíregyházán kellek, akkor kezdjek valamit az albérletemmel, a macskámmal, találjam ki, hogy keresek-e ott is lakást magamnak vagy szállóra kerülök (amelyek állapota *khm* kérdéses), keressem meg, hogy ki fizeti az utazást, oldjam meg az ingázást, dobjam a másodállásomat, rutinomat, ürítsem ki hűtőt, természetesen senkitől ne várjam, hogy meghosszabbítják például az éves könyvtár-, kondi- vagy a BKV-bérletemet, ja és a gyereked-pasid-csajod-kutyád-macskád senkit nem érdekel (mindezt "békeidőben").

Nem tetszik? Felmondhatsz. Hoppá, mégsem, november óta felmondási moratórium van az egészségügyben. A felmondási idő pedig amúgy is majdnem lefedi a kirendelés idejét.

Ami böki a csőrömet, az az, hogy orvos létemre ezzel elveszik a szabad munka- és lakhelyválasztás lehetőségét. Mikor lett kevesebb jogom, mint annak, aki nem az egészségügyben dolgozik? Nem vagyok katona sem, hogy így bánjanak velem.

A kirendelés időtartama alatt eltérő foglalkoztatás esetén telik az a bizonyos 44 nap (ez mit jelent? sebészkednem kell?), de ha háziorvosi rendelőbe kellek, akkor az vajon beszámítható a szakképzésembe vagy sem? Utóbbi valószínűbb, tehát ennyivel lesz hosszabb a szakképzésem. Ennek lepapírozása természetesen mind az én feladatom lenne.

Mindez még hagyján, de az új szabályok minden egészségügyi dolgozóra vonatkoznak mostantól. Eközben az ápolóinkkal és a többi dolgozóval közölték, hogy nem kapnak semmit! Engem mentősök tanítottak vért venni, artériát szúrni. A nővérek tartják életben a betegeket, és rajtuk múlik minden méltóságuk. Szociális munkásoknak köszönhettem, hogy az osztályok tovább tudtak működni. Sorolhatnám, de minek, nem érti az, akinek kellene...

Ebből akkora feszültség lett mindenütt, hogy egyes osztályok a bejelentés napján leálltak. Több webinárium is volt azóta, ahol jogászok hangoztatták, hogy micsoda fantasztikus fizetés ez... Először is nem követi az inflációt. Másodszor pedig, ha arra a bizonyos 16 év után járó 7 számjegyű fizetésre gondolnak, akkor közölném, hogy a legfiatalabb orvos is 40 éves lesz, mire eléri és legalább egy szakvizsgát produkált. A második szakvizsgát (ami szükséges a rendszer napi szintű működéséhez, illetve az első szakvizsgán túl + 3-5 év) havi 40.000 forinttal hálálják meg, amire nagyon találóan írta egy kolléga, hogy "öregedni érdemesebb, mint tanulni".

A COVID-osztályos kirendelésekről annyit, hogy rezidenssel bármit megtehetnek. Nálunk nem "kirendelés" vagy "polgári szolgálat" a becses neve, hanem "gyakorlati hely módosítása", ezt akárhányszor megtehetik, legfeljebb vizsgánál leszel gondban, hogy hopsz, nem sikerült bejárni arra a helyre, ahol szakvizsgáznod kell. Olyannyira gyakori, hogy én "csak" 2 hónapot voltam kirendelve COVID-osztályra, mások 3-4 hónapot - ettől függetlenül más gyakorlati helyeken is volt COVID-pozitív betegem, de azért nem kaptam COVID-pótlékot (46.000 Ft/hó).

Decemberben én is koronavírusos voltam, COVID-osztályon dolgoztam, és a mai napig nem kaptam 100 %-os táppénzt.

A hálapénzt kivezetik, szuper. A fizetést emelik, de a közalkalmazotti státusz miatt olyan "védelmi rendszerektől" esünk el, amilyen például az ügyelet utáni pihenőidő, a sugárzás miatti pótszabadság, a műszakpótlék. Eljutottunk oda, hogy az éjszakai munkáért még te fizetsz, mert a másnapot nem honorálják.

A szerződés aláírásáról keveset tudok, mivel már teljesen belefáradtam a Közlönyök olvasásába.

A szerződés első ránézésre korrektnek tűnt, de valójában egy biankó szerződés, március 1-ig kellett aláírni, minden mást március 8-ig közölnek.

Eleinte január végére vártuk, ebből nálunk február 18. lett, ráadásul a tervezetet egy kizárólag egyetemi gépekről elérhető tárhelyre küldték, amit olyan ritkán nyitunk meg (főként átmeneti ott- vagy vidéken dolgozóként), hogy a jelszavakat, jogosultságokat törli a rendszer. Miután kértük az illetékeseket, hogy küldjék már el e-mailben a tervezetet, azt mondták nem, azt nem szabad. Érdekes módon a kirendelésekről SMS-t kapunk és értesítést a fő e-mail címünkre...

Az első aláírók 19-én mentek, pénteken, aznap este pedig már változott a fizetési besorolásuk, mert kijött egy Közlöny, ami miatt másképp lesz számolva. A szerződést nem adták kézhez, viszont scannelve elküldték.

Az alá-nem-írókat is várták, nyilatkozatot kellene tenni, mert csak. Mivel a törvény erejénél fogva szűnik meg a státuszom, erre semmi szükség, sőt, egyesek szerint ezt akár felmondásként is értékelhetik.

Február 26-án telefonon kérdezték, hogy alá tervezem-e írni, s ha nem, küldjek nyilatkozatot. Nem nyilatkoztam semmiről. Másnap este már kirendelték a kollégáim egy részét az emelkedett esetszámok miatt újra megnyíló kórházakba.

Három hónapja próbálom kideríteni, hogy mi lesz velünk, alá-nem-író rezidensekkel, egyelőre úgy tűnik, hogy az ösztöndíj visszafizetése a sarkalatos problémám, erre elvileg kérhetek majd 12 hónapos részletfizetést, addig is keresek állást, másodállásomat folytatom.

Mivel itthon nem szakvizsgázhatok a jogviszonyon kívül, elfogadtam, hogy nagy valószínűséggel külföldre kell mennem. A diplomához két nyelvvizsgát kell letenni, nem tudom, mit vártak, mi fog történni?

Tavaly bejelentették a praxisközösségeket, így nemcsak azt nem tudom, hogy mi lesz velem ősszel, de azt sem, hogy hosszútávon hogyan tervezzek. Azokért is ki akartam állni, akik most nem tehetik meg, hogy otthagyják a munkát, az osztályt.

Az a rengeteg munka és iszonyatos humánerőforrás-hiány már olyan mértékű, hogy emberéleteket követel, erre bejött a járvány is. Majd ez. Kimerültek vagyunk, a szabadságainkat többnyire karanténban töltöttük, ez hatással lesz az egészségünkre is, ennek elvesztését senki nem tapsolja meg.

Sokan ezek ellenére is aláírtak, de ha csak minden tizedik dolgozó állt is fel, az egész eszement változás legnagyobb vesztese marad a beteg. Nem fogjuk tudni ki maradt, melyik sürgősségi vagy intenzív osztály dőlt be, ki látja el a kórházban - ha lesz mentő, aki behozza".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Megalázó, hogy 30 évet és sok milliót fektettem a szakmámba, most mégis el kell mennem „kapálni”

Zeneipari háttérdolgozók meséltek arról, milyen B tervekhez kellett folyamodniuk a járvány kitörése óta. Egyikük mozgalmat is indított a nehéz helyzetbe jutott kollégák megsegítésére.
Láng Dávid; címkép forrása: Pixabay - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

November 11. óta teljes rendezvénytilalom van érvényben Magyarországon, így koncerteket és bulikat sem lehet tartani, 500 fő feletti közönség pedig utoljára tavaly márciusban gyűlhetett össze egy helyen.

Előző cikkünkben arról volt szó, hogyan érinti mindez a klubokat. Most pedig olyanokat kérdeztünk, akik sokkal kevésbé vannak szem előtt, mint a színpadon játszó zenekarok, de nélkülük ugyanannyira megbénulna a szórakoztatóipar.

Egy turnébuszos vállalkozó, egy hangtechnikus és egy színpadmester-turnémenedzser mesélt az elmúlt egy évéről.

„Bárhogy is alakul, mindent egy lapra soha többé nem teszek fel”

Angerer Attila cége 1999 óta foglalkozik zenekarok szállításával, olyan világsztárokat is fuvaroztak már, mint a Deep Purple, Alice Cooper, Green Day, Dream Theater, a hazaiak közül pedig stabil ügyfelük volt a Halott Pénz, Majka, a Random Trip, Horváth Tamás és még sokan mások.

Csapatának létszámát nem tudja pontosan megbecsülni, mivel sok külsős alvállalkozóval is dolgoznak, de 6 embernek biztosan állandó megélhetést biztosított ez a tevékenység, ami tavaly tavasszal egyik pillanatról a másikra szakadt meg. Nagyjából 10 buszukat kellett leállítaniuk a rendezvénytilalom bejelentése után.

hirdetés
Azonban egy percig sem ült a babérjain, B terv után nézett, és szinte azonnal meg is találta. Szerencséjükre már a járvány előtt tárgyalásokat kezdtek az online bevásárlást kiszállító Kifli.hu-val, akkor még csak a fölös kapacitásaikat szerették volna felhasználni erre. A lezárásokkal viszont fő prioritássá lépett elő, hiszen látható volt, hogy nagyon nagyot fog nőni a házhoz szállítási piac.

Felgyorsították az egyeztetést, és épp a végül elmaradó arénás Red Bull Pilvaker buli hangszereit szállították vissza a zenészeknek, amikor jött a telefon, hogy azonnal kezdhetnek, akkora dömping van a Kiflinél.

„Ez a lehetőség a lehető legjobbkor jött, de tegyük hozzá, hogy teljesen más volumenről van szó, mint amit korábban csináltunk. Valahol mindenképp kényszer szülte megoldás” – mondja Angerer.

Bár ideiglenes opcióként tekintettek rá, lassan egy éve ez a fő tevékenységük. Járműparkjuk egy részét is le kellett cserélniük kisebb furgonokra, így egyelőre akkor is csak korlátozott kapacitással tudnák újrakezdeni a zenekarok szállítását, ha varázsütésre engedélyeznék a tömegrendezvényeket.

„Bízunk benne, hogy addigra rendeződik az anyagi helyzetünk, akár valamiféle támogatás segítségével, és vissza tudjuk majd fejleszteni a zenekarszállító flottát.”

A nyitás várható időpontjával kapcsolatban mindenesetre nagyon óvatos, hiszen tavaly a reménykedésről szólt majdnem a teljes évük, de előbb a májusi, majd a nyári és az augusztus 15-i dátum sem jött össze. A legtöbb zenekar, amellyel együtt dolgoznak, eleve nem vállalt 500 fő alatti bulikat, így a nyári hónapok enyhítéséből sem profitáltak, csak az év végi raktárkoncertek jelentettek egy kis segítséget.

„Tippelni teljesen felesleges, semmi ráhatásunk nincs az újraindulásra. Egyszerűen csak várjuk a dátumot, és ha meglesz, mindenképp megpróbáljuk újra. De bárhogy is alakul, ezentúl mindenképp több lábon fogunk állni. Sőt, a fő irány a mostani tevékenységünk lesz – ha emellett újra részt tudunk venni a showbizniszben is, az nagyon jó, de mindent egy lapra soha többé nem teszek fel.”

„Száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes”

„Egyik pillanatról a másikra teljesen elvágták a megélhetésünket, ráadásul a legrosszabb pillanatban: a zeneipar ciklikussága ugyanis olyan, hogy a januártól márciusig tartó időszak a holtszezon, ekkor a legtöbben a tartalékaikból élnek” – idézi fel Szabó Zsolt Tschöppy, aki 2010 óta színpadmester magyar és külföldi fesztiválokon, 2013 óta pedig turnémenedzser. Dolgozott a Kiscsillaggal és a Halott Pénzzel, jelenleg pedig az Aurevoir. zenekarral, illetve helyettes turnémenedzserként másokkal is. A járvány előtti öt évben már kizárólag a fentiekből élt, nem volt szüksége más munkára.

Tavaly épp azelőtt jelentették be az első korlátozásokat, amikor újrakezdődött volna a körforgás: a szakmában mindenki várta, hogy ismét elkezdjenek jönni a bevételek, de ehelyett csak a karantén és a teljes kilátástalanság jött.

Neki szerencséje volt, mivel az átlagosnál több tartalékkal rendelkezett, így akkor is kihúzta volna nyárig, ha semmi munkát nem talál. Ennek ellenére a bejelentés után pár nappal már el is helyezkedett egy hipermarketlánc online rendeléseket szállító sofőrjeként. Egy munkaközvetítő cégen keresztül jelentkezett, és azonnal felvették, akkora volt a kereslet.

„Meg kellett oldanom egy helyzetet a lehető leggyorsabban, ami sikerült is. Mégse mondhatom, hogy jól jöttem ki belőle, hiszen nem csinálhattam azt, amihez a legjobban értek és amit szeretek. Arról nem is beszélve, hogy akár száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes.”

Három hónapot töltött itt, majd pedig sok szakmabelihez hasonlóan elkezdett készülni az augusztus 15. utánra belengetett enyhítésekre. Ebből végül nem lett semmi, de az 500 fős kereteken belül kihozták a helyzetből a maximumot: az Aurevoirral egy 10 napos időszakon belül 8 koncertet adtak, és a Bagossy Brothers Company-val is dolgozott pár helyszínen.

Mivel nyár végén már látszott, hogy a helyzet javulás helyett inkább megint romlani fog, szeptembertől ismét egy teljesen új területen próbálta ki magát: egy magánegészségügyi cégnél helyezkedett el, akik filmes stábokat szűrnek covidra, ennek végzi az adminisztrációját.

Emellett ha néha beesik egy-egy rendezvény (persze csak közönség nélküli, online közvetített), ott az úgynevezett „covid compliance officer” pozícióját tölti be. Ez egy teljesen új, csak a járvány óta létező szerepkör, feladata a távolságtartás, a maszkviselés és a megfelelő higiéniai feltételek meglétének ellenőrzése. Ha csak kötelező negatív teszttel lehet belépni, ennek meglétét is neki kell ellenőriznie.

Zsolt nevéhez fűződik a #savethebackstage! kezdeményezés is, ami kimondottan a bevétel nélkül maradt zeneipari háttérdolgozók megsegítésére jött létre. Nem ő találta ki ezt, máshol is csináltak már hasonló kampányokat. Elmondása szerint régóta a fejében volt, hogy itthon is szükség lenne valami hasonlóra.

„Nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy azonnal el tudott helyezkedni más területen. Ha csak a roadokat nézzük, ebben a szakmába már a belépő is az, hogy fájni fog a gerinced, a derekad. Cipekedni, biciklis futárkodni jó eséllyel nem tudsz így, de más fizikai munkát végezni is alig”

– magyarázza. A kampány január 15-én indult, azóta is tart a gyűjtés, március elejéig: az erre a célra létrehozott weboldalon pólókat és pulóvereket lehet vásárolni, emellett nemrég tartottak egy adománygyűjtő online koncertet is. A bevételek a Fábián Juli Emlékalapítványhoz kerülnek, ők fogják kiírni a pályázatot, ami Zsolt reményei szerint sokaknak jelent majd segítséget.

A jövővel kapcsolatban már nem szeretne becslésekbe bocsátkozni, hiszen az utóbbi pár hétben is bebizonyosodott, hogy a helyzet akár napról napra gyökeresen megváltozhat. Amiatt is pesszimista, mi lesz azokkal a remek szakemberekkel, akik kénytelenek voltak teljesen más területre váltani.

„Aki talál magának egy olyan állást, ami biztos megélhetést és ráadásul szabad hétvégéket biztosít számára, hatszor is meg fogja gondolni, visszatérjen-e, még ha újra is indulnak a rendezvények. A mi szakmánk békeidőben is erősen munkaerőhiányos volt, attól tartok, hogy ezután hatványozottan így lesz. Különösen, ha az idei nyár is bedől, hiszen két szezont már senki nem képes kihúzni tartalékokból.”

Fotó: Hegyi Júlia Lily

„Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok”

„A mi szakmánkban nyáron szokta az ember megkeresni azt a tartalékot is, amiből az eleve kevesebb munkával járó téli hónapokban él. Tavaly viszont még annyit se tudtam összeszedni, ami a kiadásaimat fedezte, nemhogy félretenni belőle” – meséli Torma Béla hangtechnikus.

Nyár elejétől őszig, amíg a klubok nyitva voltak és néhány kisebb fesztivált is megtartottak, valamennyit azért tudott dolgozni, de ez így is csak a töredéke volt a járvány előtt megszokottnak. Augusztus végétől pedig már sok olyan rendezvényt is önként lemondtak a szervezők, amit korábban szeptember-októberre ütemeztek át, a romló adatokat látva azonban nem vállalták a kockázatot.

Elmondása szerint voltak próbálkozások arra is, hogy tombolós koncerteket ülőssé alakítsanak, de ezek legtöbbször hamvába holtnak bizonyultak. Ugyanez igaz a táncházakra, ahova szintén nem azért mennek az emberek, hogy mozdulatlanul hallgassák a zenét. Itt az ismerkedés, az interakció lenne a cél.

„Kitalálták, hogy a táncházat tartó zenekarok álljanak színpadra koncertműsorral, hogy legalább valami legyen. Eleinte egész sokan eljöttek, de inkább feszengős hangulata volt, ahogy ott ültek egy helyben, legfeljebb a lábuk mozoghatott. Szóval a negyedik-ötödik alkalomra már csak a töredékük volt kíváncsi.”

Béla és családjának helyzete annyiban szerencsésebb, hogy vannak tartalékaik, azonban ezeket eredetileg nem felélni akarták, hanem egy kertes házat venni belőle. Ez az álmuk most jó pár évvel messzebbre került.

Keresetkiegészítésként kapóra jött neki, hogy egyik ismerősének van egy serlegboltja, annak pedig egy tíz éve változatlan, elavult webshopja. Az utóbbi felturbózására kérte fel a tulajdonos. Így alakult, hogy év eleje óta minden előzmény nélkül HTML-szerkesztést, webshop-fejlesztést, a Google Ads használatát, keresőoptimalizálást és hasonlókat tanul.

„Próbálom a pozitív oldalát nézni, hogy legalább tanulok valami újat, aminek később is hasznát vehetem. Ugyanakkor nagyon megalázó is, hogy sok millió forintot fektettem a hangtechikusságba, közel 30 éve dolgozom azért, hogy normálisan megéljek belőle, és pont a járvány előtt tartottam ott, hogy most már kicsit talán hátradőlhetek, nem kell futnom minden munkáért. Most ez a biztonság ismét nagyon távolinak tűnik.”

A nyitás várható időpontját megbecsülni se merné, szerinte ez elsősorban politikai kérdés, sokkal kevésbé járványügyi megfontolásból hozzák az intézkedéseket.

Az idei nyarat mindenesetre szinte már teljesen leírta magában, legfeljebb arra lát esélyt, hogy a tavalyihoz hasonlóan az 500 fő alatti rendezvényeket engedélyezik. Ugyanakkor az is kérdés, ezek mennyire lesznek oltási igazoláshoz kötve – nemcsak a közönség, a technikai személyzet esetén is.

„Nem tartanám korrektnek, ha kötelezővé tennék az oltást ahhoz, hogy a munkámat végezhessem, de persze ez erős érv lenne amellett, hogy akár az orosz vagy a kínai vakcinát is elfogadjam. Utóbbiakkal szemben azért van bennem egy alap bizalmatlanság, nyilvánvalóan ennek a hátterében is inkább a politika áll, mint a tudomány.”

Szerinte az is probléma, hogy rengeteg kisebb cég mehet tönkre a szakmában, jó eséllyel csak az igazán nagy halak maradnak majd talpon az újraindulás után – akár a többiek felvásárlásával –, ami erősen torzítja majd az egészséges versenyt.

„Az árak össze-vissza lesznek, a szakma egy része fel fogja vinni rettentően magasra, egy másik része pedig próbál majd minél inkább alájuk licitálni. Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok.”

Magával szemben viszont optimista: három nyelven beszél, elég sok mindenből meg tudna élni, ha úgy hozza a sors. Mégis rettentő igazságtalannak tartaná, ha a szakmájára feltett évtizedek után tartósan el kellene mennie „kapálni”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 hónapja költözött belém a koronavírus és még nem enged” - megszólalt a tatai kórház fertőzött nővére

Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen. Azt mondja, megjárta a poklok poklát. Legidősebb lánya azt meséli, írásba adták, hogy nem mondanak le róla.
Belicza Bea, Fotó: Nagy Hajnalka - szmo.hu
2021. március 05.

hirdetés

Egyetlen dolgot bocsát meg a koronavírusnak Nagy Gergelyné Hajnalka. Azt hogy elvette tőle az inzulint.

„Cukorbetegként sosem akartam napi 4-5 ször szúrni magam. Aztán miután magamhoz tértem a fertőzés után, kiderült, nincs többé szükségem szúrásra, egyre sem. Hogy miért, arra nincs magyarázat.” – meséli a tatai kórház nővére. De míg a fertőzés pozitív oldalán csak ez van, a túloldal tele rossz emlékkel, fájdalommal.

„Még mindig nagyon erősen fáj a hátam, mellkasom, de nem akarok már több fájdalomcsillapítót, igyekszem anélkül elviselni. Zsibbad mindkét lábam és a jobb kezem is. A lábfejek még nem mozognak, kell hozzá a lábfejemelő. A kezemen, a körmökön még megvan a feketeség, érzékeny, és nem tudom behajlítani az ujjaimat.”

Figyelem, felkavaró fotók következnek!

Le akarták vágni két ujját, de már sokat javultak

Ezek mind a covid szövődményei és nincs még vége a felsorolásnak.

hirdetés

„A bőröm teljesen levedlett, pörgött le rólam mindenhonnan. Voltak kiütéseim, azok mostanra halványodtak, de még mindig rajtam vannak.”

A legutóbbi vizsgálaton azt állapították meg, hogy 50 százalékos a tüdőkapacitása. Ebből ő most nem érez semmit, mert nem terheli magát annyira.

„Belémköltözött a covid, a panaszok azt mutatják, aktívan bennem van.”

Tökéletes láb és kéz nélkül, gyenge tüdővel esélye sincs visszamenni dolgozni, pedig nagyon szeretne már ott állni a betegek mellett.

„Nem értem, miért kerültem ebbe a börtönbe.” - mondja. Bár a nővérek tudják, hogy a betegágyon bárki lehet, egy napon akár ők is, ezt mégis elviselhetetlen volt megtapasztalnia Hajnalkának.

„Magatehetetlenül feküdtem, menekülni akartam, de mozdulni sem bírtam. Haza akartam menni, de nem tudtam. A düh, hogy a kollégák dolgoznak, én meg nem tudok. Én beteg vagyok? De én nem szoktam beteg lenni!” – eleveníti fel mi foglalkoztatta elsőként, amikor levették a lélegeztetőgépről 68 nap után. Ez volt októberben.

Az első hullámban kezdődött

Menjünk vissza május közepére, amikor elkezdődött a harca a vírussal. Ahol ő dolgozott a tatai kórházon belül, ott elvileg nem volt covidos beteg, de a járvány felfordulást okozott a kórházban, a költöztetés alatt a dolgozók a különböző osztályok és szakrendelők között szaladgáltak. Szerinte akkor fertőződhetett meg, annak ellenére, hogy maszkjuk és kesztyűjük is volt. Hajnalka azt mondja, a veszélyekkel nem törődve mindenki kivette a részét a munkából.

„Nálunk senki nem futamodik meg. Hajnali kettőkor is bemegyünk kollégák helyett, ha kell. Ez a dolgunk, ott vagyunk, ha kell, a betegért.”

Ő három krónikus betegséggel dolgozott. Cukorbeteg, asztmás és pajzsmirigy alulműködése van.

„Hetente szűrték a betegeket és minket is. Nem is volt nálunk fertőzött sokáig. Nekem a 4-5. negatív teszt után jött a betegség.”

Belázasodott, de azt gondolta, sima megfázás, elkezdett köhögni, azt gondolta, ez az asztma. Felettese azonban jobbnak látta hazaküldeni az éjszakai műszakról. Felhívta a háziorvost, aki felírt neki antibiotikumot, két napig semmi baja nem volt, aztán folyamatosan romlott az állapota, a hetedik napon fulladni kezdett. Hívtak hozzá mentőt, nem kellett kivinni, maga ment ki.

„Befeküdtem és válaszolgattam kérdésekre, odáig jutottam, hogy anyja neve. Ott elsötétült minden. A család elmondása szerint 30-40 percig dolgoztak rajtam, hogy elindulhassunk. Menetközben felébredtem és ahogy meghallottam a szirénát, megsajnáltam a szegény embert, akit visz a mentő. Majd rájöttem, én vagyok az. A főnökömmel beszéltem utoljára, azt mondtam neki, hogy én most meghalok.”

Két hónapig semmiről nem tudott

A következő 68 napról semmilyen emléke nincs. A három gyerekének, férjének és anyósának hosszú, nehéz időszak volt ez. Egy bő hónapig mást sem tehettek Hajnalkáért, csak telefonálgattak, hogy valami információt kapjanak.

A nagyobbik lánya - szintén Hajni - mesélte, hogy rémes napok voltak.

„Négy napig vérzett az orra, a szája az altatásban. Nagyon féltünk. Volt olyan orvos, aki azt mondta, legyünk a telefonnál, mert nem ad sok esélyt a túlélésre. Hajnalig ébren voltunk akkor. Miközben anyuról próbáltam minden nap infót kapni, otthon vigyázni kellett mindenkire. Könyörögtem a bátyámnak, húgomnak, apunak és nagyinak, hogy egyenek, különben, ha kihozzuk anyut a kórházból, vihetem be őket.”

A 44. napon behívták a családot elbúcsúzni. Hajni az apjával ment, de eszükben sem volt búcsúzni, támogatni akarták Hajnalkát.

„Mondtuk, hogy nem mondtunk le róla. Írásba is adtuk, hogy legyen nyoma”

– mondta Hajni.

Ő volt az első, akit beengedtek.

„Védőruhába öltöztettek, izzadtam nagyon. Egy hosszú folyosón mentünk, ahol csak a lélegeztető gépek pittyegését hallottam és egyszercsak befordultunk oda, ahol anyu egyedül feküdt a szobában. Olyan volt, mint egy maci, fel volt vizesedve teljesen. Csúnya volt, hogy a nyelve el volt tekerve, bedagadva. Láttam a két fekete ujját és a filctollas rajzolást, hol akarták levágni.”

Hajni ma is elsírja magát, amikor felidézi, miket mondott az anyjának, és hogy az asszony szeme megmozdult. Azt mondta a doktornő neki, hogy hallja őt. Apját neki kellett felkészítenie, hogy bemenjen.

„Ő nagyon elgyengült, mondtam neki, hogy össze ne ess, mert azt hiszik, covidos vagy!”

Aztán ment a másik két testvér is. „A húgom első látogatásán rosszul lett. Akkor még anyu nem beszélt, mert a nyakában volt egy cső, csak a szemével kommunikált. A teste minden részéből jöttek ki a csövek, a rengeteg gép sok volt neki, kikísérték.”

Anyja, Hajnalka csak két hónap múlva tudta meg, hogy a tüdeje gyakorlatilag eltűnt, ezért kapcsolták műtüdőre, ECMO-ra. Van az országban pár ilyen gép, amit műszívként is használnak, gyakorlatilag az utolsó lehetőséget adja, ha két szerv valamelyike nem működik. A testén kívülre vezették a vérét, oxigenizálták és utána vezették vissza. Nővérként sem hallott erről a gépről eddig, ő is az interneten nézett utána, mit tud ez a szerkezet.

„Ha nem a Korányiba kerülök, talán nem élem túl. Az ébresztés után bármikor felébredtem, mindig más orvos volt körülöttem, azt sem tudtam, kihez tartozom. Igazából mindenkié voltam, mindenki odatette magát.

Elképzelni is nehéz, mennyien küzdöttek értem.”

– vette vissza a szót Hajnalka.

105 nap múlva ment haza a kórházból, utána Madurka Ildikóval, Korányi Intézet főorvosával adott interjút a MTV-ben

Fekvőbetegként is ápolni akart

A betegeknek korábban mindig azt mondta, hogy nélkülük nem tudják őket meggyógyítani, 95 százalékban azon múlik, hogy akarjanak jobban lenni.

Saját esetében most úgy látta, az orvosok nélkül esélytelen lett volna életben maradnia.

Viszont utómunka maradt neki is hosszú hónapokra.

„Altatás alatt a teljes izomzatom elszállt. Nekem erős vádlim és erős karom volt, ébredés után meg csak lötyögött rajtam a bőr. Minden egyes mozdulat nagyon nehéz volt, minden nap ki volt tűzve, hogy valamit meg kell csinálni.”

Az elmúlt kilenc hónap alatt rengeteg munkával sem jutott oda, hogy ugyanúgy járjon, mint a fertőzés előtt. Hetente két-háromszor gyógytornásszal erősít, másfél órát edz otthon, és szobabiciklizik 2-3-szor 4-5 kilométert. Emellett van még a napi 2700 lépés és a házimunka.

„Azért az nagy siker, hogy újra van karizmom, lábizmom is. Micsoda munka van benne, hogy mozogni tudjunk, azt csak ilyenkor fogja fel az ember. Nem beszélve arról, hogy a saját cipőmet 5 és fél hónapig nem bírtam felhúzni.”

Emlékszik, hogy a 88. nap után sikerült zuhanyoznia. A családot kérte, hogy tolják ki és majd megoldja. Kis segítség azért így is kellett.

40 napot volt ébren a kórházban, megterhelő volt számára az is, hogy a nővéreknek vele kell foglalkozniuk, ő pedig nem tud segíteni.

„Idegesített, hogy hozzám kellett jönnie az ápolónak, amikor még sok embert kellett etetni. Amikor egy szemközti beteg vizet kért, semmit nem tehettem, se csengetni, se beszélni, se odamenni nem tudtam. Nyomasztó volt.”

Nem elég, hogy nem tudott ápolni, úgy érzi, betegnek sem volt túl jó.

„Minden nap hoztak egy marék gyógyszert, én meg mondtam, hogy ez sem kell, az sem kell, potyogtak a könnyeim. Én, aki nem bírom az injekciót, most visszakaptam mindet, amit kiosztottam a harmincvalahány év alatt.” – mondja nevetve.

Mindenki azon dolgozott, hogy jobban legyen.

„Szmájlikkal érkeztek a kajáim. Jöttek adományok, négyféle ételt kaptam, de én azt nem bírom megenni, kértem, adják valakinek.

A kórház után nagy élmény volt a szépítkezés a tévés interjúra

Látogatók csak a járvány után jöhetnek

105 napot volt kórházban, a család alig várta, hogy újra otthon legyen. Most kényeztetik, minden kérését próbálják teljesíteni.

„Nem szabad, hogy elszaladjon velem a ló, nekik is van életük. Elég az, hogy folyamatosan vinni kell engem gyógytornára, orvosokhoz. Van, hogy pár perc alatt végzünk, de van, hogy egész nap ott ülünk és várunk a sok beteg között. Imádom a családom, igyekszem mindig sütni, főzni nekik, amit szeretnek.”

Látogatóban a férje az intenzív osztályon

Látogatókat egyáltalán nem fogadnak, Hajnalka szeretné, ha nem kerülne többet vírus az otthonukba.

Biztos abban, hogy vissza fog menni dolgozni, de tudja, ez nem a közeljövőben lesz. “Munkahelyi, üzemi balesetként van elkönyvelve a fertőzésem. Szeretném meghosszabbítani a táppénzt, mert még körülbelül egy év kell, mire visszakapom a régi énem.”

"Megjártam a poklok poklát, csak nem fogadott be, kidobott."

- mondja összegzésként.

A betegeinek mindig azt mondta, örüljenek, hogy életben maradtak, hogy találkozhatnak a családdal, örüljenek minden pillanatnak, éljenek a mának. Magának is ezt üzeni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Akik bőrszín és nemi indentitás alapján ítélik meg egy fordító alkalmasságát, semmivel sem különbek Dr. Gődény vírustagadóinál

Aggasztó az a tendencia, hogy laikusok egyre gyakrabban, a verbális vagy akár tettleges erőszaktól sem visszariadva próbálnak befolyásolni szakembereket a döntéseikben. Most már a műfordításban is. Véleménycikk következik, a szerző műfordító, a Magyar Műfordítók Egyesületének tagja.
Kövesdi Miklós Gábor, fotó: MTI/EPA/AP pool/Patrick Semansky - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Talán ismerik a The Expert (A szakértő) című, interneten terjedő jelenetet. Ebben a megrendelő arra kéri a „piros vonalak szakértőjét”, hogy rajzoljon 7 piros vonalat, egy részét zöld tintával, más részét áttetszővel. Ráadásul olyan párhuzamos vonalakat szeretne, amelyek metszik egymást. A szakértő persze közli, hogy ez lehetetlen, amire a megrendelő és a főnöke letorkolják: ne vágja rá egyből, hogy lehetetlen, gondolja át alaposan.

Ez jutott eszembe, amikor olvastam az Amanda Gorman verse holland fordítása körül kipattant botrányt a The Guardianben.

Amanda Gorman afro-amerikai költő, aki Joe Biden elnök beiktatásán előadott versével tett szert világhírre. A Meulenhoff kiadó most szeretné kiadni a verseit hollandul. A fordítására a tavalyi Nemzetközi Booker-díjas Marieke Lucas Rijneveldet szemelték ki, aki nem bináris identitása miatt női keresztneve mellé felvett egy férfinevet is.

A döntés azonnal tiltakozást váltott ki, még pedig egészen abszurd indokkal:

mivel Gorman fekete, Rijneveld pedig fehér, ezért sokak szerint a holland nem alkalmas erre a feladata.

Janice Deul aktivista egyenesen elszalasztott lehetőségnek nevezte Rijneveldre bízni a fordítást, aki „fehér, nem bináris, és nincs is elegendő tapasztalata ezen a területen.” A tiltakozások hatására Rijnveld sajnos úgy döntött, visszalép, nem vállalja a felkérést.

hirdetés

Sokan régóta aggódva figyeljük a politikai korrektség és az ún. „cancel culture” művészi szabadságra gyakorolt, káros hatását, de úgy érzem, ebben a történetben szintet lépett a jelenség, ezért mindenképpen foglalkozni kell vele. Az ugyanis, hogy egy adott verset ki tud lefordítani, teljes egészében szakmai kérdés. Egy laikusnak persze lehet róla véleménye, amely véleményt bizonyos mértékig a szakemberek akár figyelembe is vehetnek, de ennyi.

Ami most történt, pontosan olyan, mintha az oltástagadók hőbörgésének hatására egy orvos nem adna be egy oltást.

A laikusok azt képzelik, az ő véleményük kellően megalapozott ahhoz, hogy erőszakkal szerezzenek érvényt neki. És ez nagyon ijesztő.

Több mint 25 éve foglalkozom hivatásosan fordítással, ebből több mint 15 éve műfordítással. 100 kötethez közelít az általam fordított könyvek száma. Ezt csak azért írom le, hogy érzékeltessem, van némi tapasztalatom a műfordítás kérdésében.

Higgyék el nekem, ha azt mondom, ahhoz, hogy valaki lefordítson egy művet, semmiben nem kell hasonlítania a szerzőre. Nem kell ugyanolyan bőrszínűnek lennie, nem kell ugyanolyan neműnek lennie, nem kell osztoznia a sorsában. „Csupán” jó műfordítónak kell lennie.

A jó műfordító ismérve, hogy ismeri a forrásnyelvi kultúrát, mestere az anyanyelvének, tudja, hol nézhet utána mindannak, amit esetleg nem tud csípőből, és képes az anyanyelvén visszaadni az eredeti mű stílusát, finomságait. És még egy: a jó műfordító fel tudja mérni, hogy a konkrét műalkotást képes lefordítani, vagy sem, bár ebben már az őt felkérő kiadónak is van felelőssége.

Deul érvei között egyetlen egy olyan található, ami releváns lehet: a tapasztalat hiánya. Ez viszont, mint az imént utaltam rá, a fordító és a kiadó felelőssége. Nekik kell mérlegelni. Nem kétlem, hogy megtették.

Amikor a tiltakozók azt sugallják, hogy Gormant csak egy másik fekete nő tudná hitelesen fordítani, azzal a költőnőt alázzák meg.

Ezzel ugyanis tulajdonképpen azt mondják, hogy szerintük az amerikai költő versei nem egyetemes érvényű alkotások.

Ráadásul elvitatják azt a jogát, hogy alkotóként eldönthesse – ha erre lehetőséget kínálnak neki –, hogy ki fordítsa a verseit. A kiadó állítása szerint ugyanis a 22 éves Gorman maga választotta a 29 éves holland alkotót fordítójául.

Ízlelgessük az alábbi állítást: „fekete nő versét csak fekete nő fordíthatja”. Nem hangzik abszurdan? Nem pont ellenkezője ez annak, amire a feminizmus és az emberjogi mozgalmak törekednek?

Gondoljuk végig, hová vezet ez a gondolatmenet. Sapphót ezentúl csak leszbikus nők fordíthatnak? Ki fordíthatja Shakespeare-t, akinek a nemi indentitása a mai napig vita tárgya?

Vallomással tartozom: több mint 10 P. G. Wodehouse kötetet fordítottam le úgy, hogy nem vagyok Amerikában élő brit író.

De van rosszabb is: Sue Townsend, Ursula LeGuin, Nora Roberts és még számos írónő könyvét fordítottam magyarra, és képzeljék,

egyszer sem játszottam el a gondolattal, hogy előbb nővé operáltatom magamat és lehúzok pár évet úgy, hogy jobban megismerjem a női lélek rejtelmeit.

A kiadók sem kértek ilyesmire, ami szerencse, mert biztos feszültséget okozott volna köztünk.

Ha már Wodehouse-t említettem: a legjobb magyar Wodehouse-fordítót úgy hívták: Devecseriné Guthi Erzsébet. Szőllősy Klára sem szégyellte briliáns Thomas Mann- és Bulgakov-fordításokkal gazdagítani a magyar olvasókat. Hollandiában ma már ezt sem lehetne?

Azok, akik bőrszín és nemi alapon szeretnék megállapítani egy műfordító alkalmasságát, semmivel nem különbek, mint Dr. Gődény vírustagadói, a laposföldhívők, a Brian élete betiltói, vagy Madách falanszterének szereplői.

Pontosan olyanok, mint a viccbeli Józsi bácsi, akinek mindenről az jut eszébe. Ha valamiben színes bőrű nő érintett, ott nekik csinálni kell valamit, különben hiába éltek.

Nincs rosszabb, mint a megideologizált dilettantizmus. Talán csak ha mindez még küldetéstudattal is párosul.

Legyen nyugodtan mindenkinek véleménye, de hagyjuk, hogy a döntéseket a szakemberek hozzák. Egyszerűen azért, mert ők értenek hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: