hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Koronavírus: „Rémálom az egész, szeretnék felébredni!” – mondja egy vidékről átvezényelt szakápoló

A Kútvölgyi kórházba küldött szakápoló szerint 32 betegre hárman vannak. Sok embert veszítenek el, és a bent fekvők iszonyúan magányosak.
Belicza Bea - szmo.hu
2020. október 28.

hirdetés

A nekünk nyilatkozó, névtelenséget kérő szakápoló vidékről érkezett Budapestre. Azt mondja, az egyik nap munka közben szóltak neki, hogy másnaptól már a fővárosban kell dolgoznia.

Azt is megmondták, hol, de mire hazaért, már meg is változtatták hová kell mennie. A Kútvölgyi kórházba küldték. Nem tudja, miért pont őt választották ki, de szerinte négyszer annyi embert szerettek volna elhozni a kórházából, mint amennyien végül is útra keltek. Alig maradt ideje felkészülni a budapesti utazásra.

"Ki kellett találnom, hogyan jutok oda, bepakolni, aztán alvás, és reggel indulás."

A Kútvölgyiben eredetileg a Semmelweis Egyetem III. számú Belgyógyászati Klinikája működött, és márciusban, a járvány első szakaszában kellett kiköltözniük. Az épületet ugyanis járványkórháznak jelölték ki, azóta a Szent János kórház telephelyeként üzemel.

Áprilisban talpig beöltözve Orbán Viktor is meglátogatta a Szent János kórházban ápolt betegeket. Találkozott olyanokkal, akik megfertőződtek, és olyanokkal is, akiket csak megfigyelésre hoztak be, mert felmerült náluk a koronavírus-fertőzés gyanúja. Bement a legsúlyosabb állapotban lévő, lélegeztetőgépre került betegekhez is.

hirdetés

VIDEÓ: Orbán Viktor vizitel

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A járvány első hullámának a végén a Kútvölgyi épületét kiürítették és lezárták.

"Ez a kórház már nem működött egy ideje, mi fogadtuk az első betegeket." - meséli a szakápoló. Székesfehérvárról, Szekszárdról, Esztergomból, Dunaújvárosból, Győrből és Dömsödről küldtek egészségügyi személyzetet most ősszel a Kútvölgyibe. Olyanokat is, akik korábban még sohasem ápoltak koronavírus-fertőzötteket.

"Az orvosok sem a megfelelő területen vannak, ráadásul volt olyan is, hogy két tapasztalatlan, másodéves rezidens volt éjszakára"

- jellemzi a helyzetet.

"Másnap kaptunk egy gyorstalpalót, hogyan kell beöltözni." Utána már indult is a munka.

"Három folyosónyi beteget kaptunk, az első napokban azt kérték, hogy minden folyosóra vegyünk új védőruhát. Mindenhol pozitív betegek vannak, csak az átjárók védelme miatt. Aztán rájöttek, hogy ennyi ruha nincs is, és rengeteg idő megy el az átöltözéssel. A folyosók között most csak a lábzsákot és a kesztyűt cseréljük, overált csak akkor, ha vért vagy papírokat kell elvinni vagy behozni. Sokszor a 12 órát egy ruhában csináljuk meg. A beteghordó eközben egy ruhában dolgozik egész nap, a koronásokat viszi a lezárt útvonalon röntgenre, CT-re és megy aztán a mindenki által, védőruha nélkül használt lifttel is ugyanabban a ruhában.

Alapvetően egy mosható zsilipruha van alul, arra megy a kezeslábas, fejvédő, plexi vagy szemüveg, egy maszk, lábzsák és három kesztyű, amiben nem csak kényelmetlen, hanem őrült nehéz vért venni például."

A szakápoló a védőruha ellenére is tart a fertőzéstől.

"Be vagyunk zárva, minden második ablak be van szögelve, nem tudunk szellőztetni. A pozitív beteg mellett a levegőben benne van a vírus. Azt mondták, hogy a lehető legkevesebbet legyünk a beteg mellett. De annyit kell mellette lenni, amennyi idő alatt ellátható."

Ráadásul szerinte kevesen vannak.

"32 betegre nappal hárman voltunk, este ketten. Nem lehet rendesen ellátni ennyi embert. Arra nincs időnk, hogy megitassunk mindenkit, pedig muszáj lenne a folyadékot pótolni."

Ez létfontosságú, emlékszem a koronás édesanyám is folyton szomjas volt és nem tudott inni még az első hullámban. A szakápoló szerint előfordul, hogy problémát okoz az alapbetegségekre felírt gyógyszerek beszerzése, és nem mindig jut el hozzájuk minden szükséges információ, például az, hogy vérzékeny egy beteg.

Azt mondja, lelkileg nagyon megviseli, amit nap mint nap bent lát.

"Rémálom az egész! Szeretnék felébredni, megszabadulni azoktól az arcoktól, akik folyamatosan bíznak bennünk, és kétségbeesetten veszik el a gyógyszereket, amiket adunk."

Ezeknek egy részét azonban ők sem ismerik, és fogalmuk sincs, beválnak-e.

"Sok embert veszítünk el. Az idősek, demensek, nagyothallók rémülten fekszenek, mert a maszktól egy mosolyt sem látnak tőlünk. Egyedül vagy maximum ketten vannak egy szobában, iszonyúan magányosan, és félnek, nem értik, mi történik."

A szakápoló szerint a saját ellátásuk megoldott. Egy étteremből szállítják nekik az ételt, és ásványvíz is van.

"A pisilés nem probléma, mert nincs időnk inni a 12 óra alatt. Annyira elfáradunk, leizzadunk. De ez nem baj. Az a baj, hogy nem tudjuk ellátni a betegeket."

Az épületből kimehetnek, és a tömegközlekedést is használhatják. Van, aki hazajár közülük, a többiek a kórház egyik szintjét kapták meg aludni. Egy szobában csak egy ember van, de fürdőszoba nincs mindenütt.

"Hazamenni nem merek, mert féltem a családom. Elvileg öt naponta kellene tesztelni, de engem a két hét alatt egyszer sem teszteltek még."

- mondja.

Sok kérdésük van, amikre egyelőre nem kaptak választ. "Most még azt sem tudjuk, hogy az útiköltséget kifizetik-e, és hogy egyáltalán melyik kórház fizet nekünk, nem tudják megmondani, hova adjuk le a jelenléti ívet."

Az interjúban felmerült kérdések kapcsán megkerestük az EMMI-t és a Szent János Kórházat is, amint megérkezik a reakciójuk, frissítjük a cikket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Menj inkább dolgozni, öcskös!” – írja a magyar kommentelő annak, aki hatszor kelt át az óceánon

Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.
Bakos András írása, Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

„Biztosan vannak most olyan ellendrukkerek, akik örülnek” – mondta a kétszeres Guinness-rekorder magyar hajós. Biztosan tudja már, milyen reakciót vált ki egyesekből az, amit írnak róla az újságok.

Rakonczay Gábor tizennégy éve vállalkozik extrém kihívásokra, hatszor kelt át az óceánon, 977 kilométert gyalogolt az Antarktiszon és futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat.

Múlt héten, miután hat napot töltött az általa tervezett deszkán, és állva evezve napi 80-100 kilométert haladt, úgy döntött, hogy feladja ezt az utat.

A hír alatti kommentekben rengeteg volt az olyan megjegyzés, amelyeken nem káröröm, és nem is a sportoló életét féltő aggodalom érződik, hanem leplezetlen düh.

Amikor csak egy-két ilyen vélemény eljut az érintetthez, talán jót mosolyog, de így tömegesen lehangoló olvasmány lehet:

„fizika törvénye… Ez nem járt iskolába? Vagy ilyen hülye, vagy direkt csinálja…. nyomorult”;

hirdetés

„ott kellett volna hagyni, senki nem küldte az idiótát”; „sajnos egy őrült”;

„szerintem vigyék egyből elmegyógyintézetbe, mert ilyen ötlet csak az ilyentől származhat”;

„egyáltalán mi szükség van erre a faszméregető baromságra. Menj inkább dolgozni, öcskös.”

Vannak szelídebb hangvételű megjegyzések:

„mert nagyot álmodni… aztán a valóság felébresztette”;

„kicsit naiv elképzelés volt ez…”;

„teljesen értelmetlen öncélú terv volt”;

„nagy hűhó oszt hűha lett, ennyi”;

„nem normális kísérlet. Körülbelül erre lehetett számítani… nem volt ez átgondolva… örüljön, hogy túlélte”;

„nem kell nagynak látszani, ha kicsik vagyunk! Ez az egész próbálkozás egy hülyeség! A Balatont nem bírta volna átevezni egy ilyen szarral! Se víz se kaja! Mit gondolt!”

Többen számonkérik a sportoló realitásérzékét. Akadt olyan vélemény, hogy a hajósnak a pénzt, amit a szponzorok az útjára adtak, inkább az éhező gyerekekre kellett volna elköltenie. Néhány komment bátorítja, vigasztalja, illetve megállapítja: „az itt cinkezők 90 százalékának már az is megmérettetés, hogy a sarki boltig eljussanak, de arra van ész, hogy itt fröcsögjenek”.

Az emberi teljesítőképesség határairól tényleg úgy szokás beszélni, mintha valami örök, általános mérce lenne. Holott, aki már sportolt valaha legalább három hónapig, megélte, milyen gyorsan tágulnak ezek a határok.

Nem óceánnyi távolság választja el a százhúsz kilós, magas vérnyomással diagnosztizált negyvenéves embert attól, hogy negyvennyolc évesen lefusson egyhuzamban 160 kilométert 24 órán belül egy versenyen – ami sokak szemében szintén fölösleges őrültség, illetve „lehetetlen”, pedig ez saját tapasztalatom.

A futás ma a legnépszerűbb szabadidősport, egyre többen szeretnek bele. Az ő szempontjukból nézve már az a realitás, hogy érdemes ilyen módon életmódot változtatni, mert több öröm éri az embert – már ha ez számít –, és nem kell különleges adottság a lelkesítő eredményekhez, csak átlagos egészségi állapot, kitartás és jó futócipő. Ez nyilván sokkal jobb lábbeli, mint amilyenje a 2500 éve élt hivatásos futárnak, a Hérodotosz által említett Pheidippidésznek volt, aki másfél nap alatt tett meg mintegy 250 kilométert, aztán pihenés nélkül vissza is fordult. A technikai fejlődés azonban mindig azt szolgálta, hogy minél nagyobb teljesítményre legyünk képesek, akkor is, ha csak a monitor előtt ülünk.

Egy szépen gyarapodó tábor tagjaként megértem Rakonczay Gábort. Örömet okoz neki, hogy így éli az életét, eldöntve, mi a fontos neki, miért érdemes áldozatot hozni. Ez nem befejezett lélekállapot: időnként mérlegeli, mi az, amit a céljai elérése érdekében érdemes vállalni – merthogy nem meghalni akar, hanem élni. Edzi magát, közben tervez, épít egy hajótestet, támogatókat szerez ahhoz, hogy ki is próbálja, mire képes vele.

A szponzorok felnőtt emberek, képesek eldönteni szabad akaratukból, kinek mire adnak pénzt. Aligha veszítettek azzal, hogy a hajós idő előtt befejezte az útját, mert így is szerepelt a hajója a fotókon, a matricákkal együtt.

Egyedül Rakonczay Gábor érezheti azt, hogy veszített, mert ezúttal nem sikerült teljesítenie azt, amire vállalkozott. Amikor kimentették, ott kellett hagynia a hajót is, amit hónapokon át épített. Ő azonban azt mondta: „nincs bennem csalódottság, elkeseredettség”.

Ez nem őrültség, csak szenvedély.

Magyarországon az emberek 27,3 százaléka dohányzik. Egymástól nagyon eltérő adatok szólnak arról, hogy mennyi az alkoholista: a WHO szerint 900 ezren, a KSH szerint csak 380 ezren vannak. Ez szinte mindegy, mert az alkoholisták is, a dohányzók is hatnak a körülöttük élők egészségére.

Rakonczay Gábor olyan szenvedélyt talált magának, amivel legfeljebb a saját épségét veszélyezteti. Mi a gond ezzel, magyarok?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni?” – a 12 éves Levente is tünetmentes Covid után került az intenzívre

Ő már a harmadik általunk bemutatott gyerek, akinek begyulladtak a szervei, és utólag kiderült, hogy egy jóval korábbi koronavírus-fertőzés áll a betegség hátterében.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

A 12 éves Abony és a 15 éves Gergely megdöbbentő története után bemutatunk egy harmadik gyereket is, akiért szintén komoly küzdelmet folytattak az orvosok.

A cecei Csajtai Aliz és férje októberben kapták el a koronavírust. Egy kirándulás után egyszerre estek át a betegségen.

„Nagyon megviselt mindkettőnket, egy hétig voltunk nagyon rosszul, a szagok nem érzékelésétől a gyengeségen át a hasmenésig volt minden.”

„A gyerek velünk volt, hová tettük volna? Úgy hallottuk, a gyerekekre nem is veszélyes”

– meséli Aliz, hogy a 12 éves fia, Levente mikor fertőződhetett meg. Akkor azonban nem tudták, hogy a fiú is átesett a betegségen, mert neki nem volt semmilyen tünete.

Egy hónap múlva azonban 4o fokos láza lett és megfájdult a feje. Ekkor már óvatosságból pár napja otthon volt, mert az iskolában több gyerek is elkapott egy hasmenéses vírust. Először Levente édesanyja azt hitte, ez a baja a fiának is.

hirdetés

Csakhogy Levente lázát nem tudták csillapítani, a gyógyszer picit levitte, de gyorsan vissza is szökött. Anyja ki akarta zárni a koronát. Volt még otthon egy gyorstesztjük, az halványan pozitívnak mutatta a fiút. Elvitték PCR tesztre is. Amíg az eredményre vártak,

Levente egyre gyengébb lett, alig evett, ivott és még hányt is.

Azután megjött a PCR teszt eredménye, negatív lett.Csejtei Levente

Öt nap múlva a székesfehérvári kórházba vitte az anyja, a fertőző osztályra kerültek. Azonnal infúzióra tették, mert kiszáradt, nagy dózisú antibiotikumot kapott. Akkor már hasfájása is volt, vakbélgyulladás gyanújával vizsgálták.

„A doktornő azt mondta, ez nem vakbél. Vastagbél, vékonybél, vese, minden gyulladásban van.”

Az orvosok sem tudták, mi okozza, csak azt, hogy nagy a baj.

„Levente gyulladási értéke (CRPm) 376 volt. A doktor úr elmagyarázta, hogy ennek 5-10 között kellene lennie. Körülbelül 200-nál van vérmérgezés.”

Többféle antibiotikumtól sem lett jobban a fiú. Panaszkodott, hogy nagyon fázik a lába, miközben lázas volt.

Azt mondta, nehéz a levegővétel. Bedagadt a nyaka. Megduzzadt és kipirosodott a szeme, eltorzult, foltosan vörösödött az arca, kiütéses lett a teste.
„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni? Azt mondtam, nem engedem. Akkor kisírtuk magukat együtt és eldöntöttük, hogy erősek leszünk. Mindenki sírt a családban, csak Levente és én nem. Mi harcoltunk. Azt sem tudom, hogy csináltam végig ép ésszel.

- mondja Aliz, aki szerint fia ezután rengeteget aludt.

„Nem tudtam vele beszélgetni sem. Volt, hogy félrebeszélt, nem értettem, mit mond.”

A harmadik napon a kórházban, a vérvétel alapján rájöttek, mi lehet a baj, átküldték a fertőző osztályról a gyerekosztályra. Ott újabb nagy vizsgálatok következtek. Alighogy megérkeztek, oxigént kellett neki adni.

„A szaturációmérő csipogni kezdett. Jött a nővér, mondta, hogy kicseréli, mert valószínűleg rossz, aztán ahogy elment, újra nagyon csipogott. 8o volt a szaturációja. A maszkos oxigénnel visszatornázták.”

Levente keringése kezdett összeomlani, átvitték az intenzív osztályra. Az orvosok szerint a korábbi Covid-fertőzés utáni Kawasaki-szindrómája lehet, bár az elvileg csak 5 éven aluliaknál szokott lenni.

„Azt mondták, ezt a betegséget tíz napig lehet kezelni úgy, hogy ne legyen visszamaradó szövődménye. A hetedik napnál tartottunk.”

Úgy kezdték el a kezelést, hogy ha nem sikerülne javulást elérni 48 óra alatt, felviszik Pestre. Az utolsó pillanatban sikerült megállítani a betegséget.

„Megcsinálták, nagyon hálás vagyok, hogy megmentették a fiamat.”

Tíz nap múlva hat kiló mínusszal engedték haza Leventét. Azt kérték a szüleitől is, hogy most ne menjenek sehova, hetente egyszer egy bevásárlás, akkor a ruhát is le kell cserélni gyorsan. Leventét most mindentől védeni kell, nem fertőződhet meg, se coviddal, se mással. Egész decemberben otthon volt a család.

Január eleje óta újra iskolába jár, de végig maszkban van, és egyedül ül egy asztalnál. Márciusig nem tornázhat, nincs néptánc sem.

Februárban mennek teljes kontrollra, akkor derül ki, van-e szívizomgyulladása.

Ahogy azt korábban megírtuk a miskolci, 15 éves Borbély Gergely is ebben az időben betegeskedett, nála is megemlítették a Kawasaki szindrómát, de nála szerepel a PIMS (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) is, amit úgy is hívnak, hogy MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome). Ugyanezzel diagnosztizálták a 12 éves, pécsi Abonyt is.

A PIMS és a MIS-C is a COVID-fertőzés által kiváltott gyermekkori, több szervrendszert érintő gyulladás.

Alizék korábban nem akartak védőoltást, mert azt gondolták, ha esetleg újra elkapják a vírust, túlélik. A gyerek védelme azonban most mindennél fontosabb. Így annak ellenére is szeretnék mielőbb megkapni az injekciót, hogy a hat hónapon belül fertőzésen átesetteket egyelőre nem oltják.

A kórházban Aliz mindenkinek hálás, azt mondja, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindent megtettek a gyerekért.

Az orvosok úgy búcsúztak Leventétől, legyen szíves nem egy újabb, ritka betegséggel visszatérni megint, maximum kisujjtöréssel jöhet legközelebb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Szégyenszemre a 22 éves lányom tart el, mert nem hagynak dolgozni – nélküle már az utcán lennék”

Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.
Láng Dávid; címkép: Mika Baumeister/Unsplash - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

November 11-én jelentették be a máig hatályos járványügyi korlátozásokat. Azóta általános rendezvénytilalom van érvényben, az éttermek kizárólag elvitelre és házhozszállításra készíthetnek ételt, a szállodák pedig csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A minap szinte az egész sajtót körbejárta a hír, hogy ez az állapot egészen pünkösdig fennmaradhat. Bár a kormány nem sokkal később tagadta, hogy ilyen döntést hoztak volna, abban gyakorlatilag minden szakmabeli egyetért, hogy még jó néhány nehéz hónap áll előttük.

Legutóbb szeptemberben, a határzár bejelentése után pár héttel készítettünk körképet az aktuális helyzetről, most pedig ismét megkérdeztünk néhány szereplőt a turizmus és vendéglátás területéről, milyennek látják a kilátásaikat.

„De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? ...ja, ez nem is olyan jó, ugye?”

„A tavaszi hullám kezdetekor kénytelenek voltunk mi is átállni házhozszállításra, de a Netpincér és a Wolt által felszámított költségek a 27%-os elviteles ÁFA-kulccsal együtt akkora terhet róttak ránk, hogy gyakorlatilag minden tartalékunkat lenulláztuk” – idézi fel Lévai Zsuzsi, a Halkakas Halbisztró tulajdonosa.

A fentieknek köszönhetően a forgalom 50%-a úgy ment ki a kezükből, hogy még semmi másra nem költöttek: se alapanyagra, se rezsire, se bérekre. A 2600 forintos fish & chips árából például 1300 forint maradt náluk, ebből kellett volna kigazdálkodniuk minden fennmaradó költséget.

hirdetés

Nagyon bíztak a kormányzati mentőcsomagban, de elmondása szerint inkább látványintézkedéseket kaptak valódi segítség helyett, amire alapozhattak volna. Ennek fényében különösen várták az újranyitást, ami után szeptemberig folyamatosan növekedett a forgalmuk. Ekkor azonban beütött a határzár és az újbóli krach – bár bezárniuk még nem kellett, a vendégszám megint durván visszaesett.

„A novemberi szigorításkor az volt az első gondolatom, hogy én ezt még egyszer nem tudom megcsinálni. Akkor még a 27%-os ÁFA volt érvényben, és pár hónap alatt nem tudtunk annyi tartalékot képezni, hogy kicsit is megérje újra kiszállításra átállni.”

Már el is mondta az alkalmazottaknak, hogy nem folytatják, amikor támadt egy furcsa megérzése.

„Másnap reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogy nem szabad bezárnunk, mert valami történni fog. A rákövetkező napon pedig bejelentették, hogy az elviteles ÁFA 5%-ra csökken.”

Ez hatalmas segítség volt, egyben elindított benne egy olyan gondolatmenetet is, hogy ki kell próbálniuk a saját házhozszállítási rendszert.

„Rájöttem, hogy nem arra kell várnom, hogy az emberek maguktól megtaláljanak, hanem nekem kell odamennem hozzájuk és a szájukba rágnom, hogy itt vagyok, lehet tőlem rendelni, ha halat szeretnél enni.”

Elkezdett speciális halnapokat hirdetni, először saját lakóhelyén, Nagykovácsiban, illetve a környező budai kerületekben: a hét egy adott napján délig bárki leadhatta neki a rendelést, az étteremből hazafelé pedig ő maga szállította ki a halvacsorát.

Helyi Facebook-csoportokban kezdte hirdetni a lehetőséget, személyes hangvételű posztokkal szólítva meg az embereket. A dolog pedig bevált: novemberben és decemberben nagyon jól ment, és Zsuzsi a januárral kapcsolatban is bizakodó.

Egy jelenet különösen élénken megmaradt benne. Bekopogott egy családhoz, az apuka nyitott ajtót, aki ránézett, és így szólt: „De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? …ja, ez nem is olyan jó, ugye?” Ez tökéletesen összefoglalta a helyzet kettősségét.

„Először megijedtem, utána viszont összeszedtem az összes kreatív energiámat, hogy rájöjjek, hol van rám igény a piacon” – meséli.

Bár elmondása szerint ötször annyi munkával legfeljebb feleannyi bevételre tesznek szert, legalább felszínen tudnak maradni, és ha az érdeklődés nem csökken, tavasz végéig biztosan ki tudják húzni leépítés nélkül.

„Tisztában vagyok azzal, hogy akit most utcára raknék, az nagy valószínűséggel ott is maradna, ami hatalmas felelősség. Ráadásul nyolc éve csinálom ezt az éttermet, és nem fogom olyan könnyen adni.”

„Ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága”

„Tőlem három háznyira van egy bolt, amióta zárva vagyok, nyolcan-tízen is álldogálnak ott minden nap, nagyobb zajt csapva, mint korábban az én vendégeim” – meséli Hajnalka, aki egy kisebb sörözőt üzemeltet egy dél-békési kisváros központjában. A lezárások előtt ez elég volt a kényelmes megélhetésre, azóta viszont nullára csökkent a bevétele.

„Senki ne mondja nekem, hogy az higiénikusabb, ha a bolt előtt isszák az emberek a sört és a helyben kimért pálinkát, mosdólehetőség nélkül” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem a boltos ellen irányul a kirohanása, hanem a rendszer ellen.

Felháborítónak tartja, hogy minden más üzletág működhet a kiskereskedelemtől a szolgáltatókig, a vendéglátósokat viszont teljesen ellehetetlenítik. „Ha nekik szabad, nekem miért nem?” – teszi fel a kérdést.

Egyéni vállalkozóként ráadásul semmilyen támogatásra nem számíthat. „Nincs egy vas jövedelmem sem, ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága. Egyedül az a szerencsém, hogy a testvéremnek van egy boltja, ahová áthordtam egy részét, és ő eladta. De ez egyedi helyzet, másoknak mindent ki kell dobniuk” – panaszolja.

Az egészben az a legnehezebb számára, hogy senki nem tudja megmondani, mikor nyithatnak ki újra. Alkalmi munkákat leszámítva addig máshova se mehet el dolgozni, mivel aligha fogadnák el, ha azt mondaná, „bocs, fogalmam sincs, meddig tudok maradni, hiszen a saját vállalkozásom az első.”

„Hogy mennyit bírok még ki? Másfél, maximum két hónapot. Ha addig se változik semmi, végleg bezárok és eladom a helyet. Örökké nem élhet az ember bizonytalanságban” – összegez.

Nála is nehezebb helyzetben van Anita, aki egy környékbeli, de még kisebb településen működtet kocsmát bérlőként.

„Ez egy épülő vállalkozás, alig két éve nyitottam, így semmi tartalékom nincsen. Van viszont lakáshitelem és egy ősrégi, rossz kocsim, amit megcsináltatni sincs pénzem. Ketten élünk a 22 éves lányommal, szégyenszemre ő tart el, nélküle valószínűleg már az utcán lennék” – sorolja.

A legnagyobb pofátlanságnak azt tartja, hogy nem engedik el a havi 50 ezer forintos katát, így azt a november 11-i bezárás óta is fizetnie kell. Erre jön még rá a bérleti díj – bár azt decemberre legalább már elengedték – és a rezsiköltség, ami annak ellenére se nulla, hogy nem tart nyitva.

Összesen már legalább 200 ezer forint kiadása volt a kocsma miatt azóta, hogy egyáltalán nem jön belőle bevétel.

„Egy falusi kocsmáról eleve ne képzelje senki, hogy dől belőle a pénz: normál esetben is épphogy arra volt elég, hogy hónapról hónapra épphogy megéljek, félretenni szinte semmit nem tudtam” – teszi hozzá.

A bezárás után próbálkozott más munkával, de annyira alulfizették – mindössze 6000 forintot kapott naponta –, hogy abból még a katát se tudta kigazdálkodni. A vállalkozását most már felfüggesztette, így legalább a havi 50 ezer forintot nem kell fizetnie, az eddigi veszteségekért azonban senki nem kompenzálta. És mivel nem megszüntette, csak szünetelteti, munkanélküli segélyre sem tud jelentkezni.

Anita is tapasztalja, hogy az eddig a kocsmába járók a bolt elé szoktak át, kenyér helyett már az alkohol teszi ki az ottani forgalom nagy részét. Az üvegeket pedig szétdobálják az utcán, aminek semmi következménye nincs.

„A plázákban tömegnyomor van, Kékestetőn is tömegek kirándulnak gond nélkül, ezzel vannak tele az újságok. Mi meg itt azon matekozunk, hogyan ne kopjon fel az állunk” – mondja kiábrándultan. Már a tavaly tavaszi újranyitás is nagyon nehezen ment neki, most pedig még bizonytalanabb abban, érdemes-e folytatnia.

„Tavaly ősz óta az idei őszre lövünk, addig aligha lesz értékelhető forgalom”

„2019-ben 1366 rendezvényünk volt, a tavalyi évről pedig még januárban is azt mutatta minden elemzés, hogy újabb rekordok fognak dőlni. Ez végül igaz is lett, csak épp negatív előjellel” – mondja Tatár György, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás, illetve a https://www.cegeshelyszinek.hu és http://www.rendezvenyhelyszinek.hu ügyvezetője.

A bevételek visszaesése miatt már az első lezárás idején meg kellett válnia néhány munkavállalótól, a bő 20 fős csapat magját azonban akkor még meg tudta tartani.

A nyár alapvetően nem a céges rendezvények szezonja, de az újranyitás után így is egész sok megrendelést és ajánlatkérést kaptak. A szeptembertől decemberig tartó csúcsidőszak is erősen indult, aztán ahogy egyre nőtt az országban a fertőzöttek száma, úgy kezdték sorra visszamondani a már lekötött eseményeket is. Ezek között ráadásul több olyan volt, ami tavaszról került át őszre, de végül az új időpontban se tudták megtartani.

Az őszi korlátozások bejelentésekor Tatár már látta, hogy ezen egyhamar nem lesznek túl, így újabb alkalmazottakat kellett elküldenie. A cég létszáma most már az eredetinek alig a fele.

„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt a megrendelőinkkel, másrészt a rendezvényhelyszínekkel és az alvállalkozókkal (catering-szolgáltatók, rendezvénytechnikai vállalkozások, előadóművészek stb.) de leginkább csak azért, hogy tartsuk egymásban a lelket és megbeszéljük, ki hogyan látja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy senki nem tud semmi biztosat.”

Neki viszont mindenképp terveznie kell, ezért most arra készül, hogy szeptembertől talán már lehet értékelhető mennyiségű céges rendezvényre számítani, előtte viszont aligha. A piacvezető pozícióból fakadóan bízik benne, hogy át tudják vészelni ezt a lezárást is, addig azonban még jó néhány nehéz hónap vár rájuk.

Tatár a fentiek mellett egy kis szállodát is üzemeltet Balatonfüreden Boutique Hotel Annuska néven. Itt szintén minimálisra csökkent a forgalom, amióta csak üzleti, gazdasági, vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, ennek ellenére nem zárt be és nem bocsátott el senkit.

“Az volt a karácsonyi ajándék, hogy mindenkinek megtartottam az állását annak ellenére, hogy üzletileg nem értelmezhető mennyiségű vendégünk volt.”

„Bár az átoltottságtól és a járványügyi helyzettől függ, de az elvi esély megvan rá, hogy a nyári főszezon Balatonfüreden már rendben lesz. Biztosat viszont itt sem lehet tudni és 2 hónap nyilván nem tudja eltartani az évet” – teszi hozzá.

A leépítést mindazonáltal ezután is szeretné elkerülni, a helyzete pedig abból a szempontból szerencsésebb, hogy a szálloda méreteiből adódóan eleve kevés alkalmazottat foglalkoztat. Tavaly nyáron pedig azt tapasztalták, hogy a vendégek szívesebben jönnek az ehhez hasonló kisebb helyekre, ahol sokkal kevesebb a kontaktus lehetősége és a higiéniai előírások is könnyebben betarthatók.

„Fő feladatunk az optimizmus, felkészülés és a reménykedés”

„Mi a járvány kezdetén nagyon hamar reagáltunk a kialakult helyzetre, március közepén bezártunk és egészen augusztus közepéig nem is fogadtunk vendéget. Ekkor nyitottunk ki, de alig pár hét után jött a határzár, így szeptember közepén ismét úgy döntöttünk, hogy így nincs értelme nyitva tartani” – meséli Galla Gergő, a 179 szobás Barceló Budapest igazgatója.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a járvány előtti időben szinte az összes vendégük külföldi turista volt.

Elmondása szerint 10-20 szobás kihasználtság miatt egyszerűen nem érte volna meg nyitva maradni, kompromisszumokat a minőség rovására – például, hogy egészségügyi okokból ne legyen teljes a reggeli, vagy a szobaszervíz – pedig nem akartak kötni.

A forgalomkiesés miatt már tavaly áprilisban radikális lépéseket kellett tenniük: „A főszezonra tervezett belsős csapat jelentős részét sajnos el kellett küldeni, illetve olyan is volt, aki magától választott más szakmát ebben a turizmus számára kiemelten nehéz helyzetben, így ma már csak alig többen mint 10-en maradtak teljes állományban”

– sorolja az igazgató. Ezt a létszámot már szeretnék megőrizni, de arra a kérdésre, ők mivel tudják hasznossá tenni magukat a bezárt szállodában, így felel:

„Fő feladatunk a szálloda műszaki állapotának megőrzése, az épület őrzése, amiben jómagam is részt veszek, és a folyamatos készenlét, készülés az újranyitásra. Emellett az is feladatom, hogy a kollégákban megpróbáljam tartani a lendületet, hogy megtalálják a munkában a kihívást, így folyamatokat optimalizálunk, rendszerezünk. Olyan feladatokat is próbálunk megoldani, amelyekre a főszezon forgatagában lehetetlen időt fordítani, de sajnos ezekből lassan egy év zárt állapot után egyre kevesebb van.”

A jövővel kapcsolatban próbál optimista lenni, már amennyire a rengeteg bizonytalanság megengedi: „Két héttel ezelőttig bíztunk a tavaszban, most bízunk a nyárban, aztán lehet, hogy ha áprilisban újra beszélünk, akkor már az őszben bízunk majd.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A maradék autonómiánkat is elveszíthetjük” - megkongatta a vészharangot a szegedi professzor

Szajbély Mihály a Szegedi Egyetem rendkívüli ülésén azt mondta, a felelősségük történelmi, és nem hagyhatják, hogy a kormány által kinevezett kuratórium örökös tagjai vegyék át a szerepüket.
Fotó: egyetemtv.hu - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

Rendkívüli ülésen vitatta meg a Szegedi Egyetem legfőbb döntéshozó szerve, a szenátus azt a kormányzati tervet, ami alapján a szegedi, a pécsi, a debreceni és a dunaújvárosi egyetem működését is alapvetően átalakítanák.

A modellváltásnak nevezett átalakítás után az egyetemeket már nem az állam, hanem egy alapítvány működtetné, akárcsak a Színház és Filmművészeti Egyetemet és a Corvinust. Az alapítvány élén egy olyan kuratórium állna, amelybe az eddigi gyakorlat szerint kizárólag a kormány által megbízhatónak ítélt politikusok, üzletemberek vagy szakemberek kerülhetnek. A Szegedi Egyetemnél például Novák Katalin családügyi miniszter neve is felmerült. A kuratóriumnak lehetősége lenne arra is, hogy magához vonja a szenátus legfontosabb jogköreit.

A diákok egy része már napok óta tiltakozik a javaslat ellen, amiről az Innovációs és Technológiai Minisztérium tervei szerint február 9-én már szavazna is a parlament- derült ki egy dokumentumból, amit a hvg szerzett meg. Kedd estére Pécsen a diákok rendkívüli online fórumot szerveztek, Szegeden pedig első körben hétfőn tárgyalt a kormány terveiről a szenátus.

Ezen az ülésen mondott drámai beszédet a bölcsészettudományi kar választott képviselőjeként Szajbély Mihály, a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet vezetője.

A beszédet az Oktatói Hálózat tette közzé.

Szajbély Mihály szerint a magyar felsőoktatás évtizedek óta alulfinanszírozott, sőt, ahelyett, hogy pénzt tettek volna bele, folyamatosan vonták ki belőle a pénzt. A mostani átalakítási terv, vagyis az alapítvánnyá alakítás azonban teljesen új helyzetet teremt.

hirdetés

„A szombaton kiküldött szenátusi tájékoztató az alapítványi forma legfőbb áldásaként az egyetem autonómiájának növekedését említi. Mondhatnám azt is: sulykolja, hiszen összesen 7 alkalommal használja az átalakítás melletti érvként.” - mondta a professzor.

„Az alapítványi forma azonban valójában nem az egyetem autonómiáját, hanem a fenntartó szerepét átvevő kuratórium (ill. a felügyelő bizottság) autonómiáját biztosítja.

Mégpedig mind a felülről érkező mindenkori kormányzati, mind az alulról, azaz az egyetem karairól és egyéb szervezeti egységeitől érkező kezdeményezésekkel szemben.

A kuratórium bebetonozott szervezett, tagsága örökös, csak lemondás vagy elhalálozás esetében újítható meg, a helyek betöltéséről a kuratórium maga dönt."

Szajbély Mihály szerint ha az alapítvány alapító okiratába nem sikerül kellő garanicákat beépíteni,

„a kuratórium önhatalmúlag működtetheti a minden autonómiájától megfosztott egyetemet."

A professzor azt mondja, ez az átalakulás legfőbb kockázata, amit a szenátus tagjai számára készült tájékoztató anyag még csak meg sem említ. Ehelyett könnyen kezelhető kockázatokról beszél, és rózsaszínre igyekszik festeni az alapítványi jövőt.

Nincs szó benne az átalakulás rendkívül feszített menetrendjéről sem. "Ennek a menetrendnek az ismeretében a mai szenátusi ülésen nem tájékozódnunk kellene, hanem krízishangulatban azoknak a garanciákról (minimális feltételekről) döntenünk, amelyek valóban az egyetem autonómiáját biztosítják a kuratóriummal szemben."

Szajbély Mihály szerint minimális feltételnek kellene lennie, hogy

- a kuratórium kétharmadát a szenátus választja

- a kuratórium elnökét a szenátus és az ITM konszenzusos alapon bízza meg

- a szenátus által választott tag lemondása vagy elhalálozása esetén helyét ismét a szenátus töltheti be

- a kuratórium elnökének lemondása vagy elhalálozása esetén helye ismét csak konszenzusos alapon tölthető be

- a szenátus jogosult a kuratórium tevékenységét évente értékelni

- a szenátus jogosult az általa megbízott kuratóriumi tagokat 5 évente megerősíteni vagy visszahívni, és a visszahívottak helyébe újakat delegálni

A bölcsészettudományi kart képviselő oktató azt javasolta, hogy az átalakulást csak megfelelő garanciarendszer birtokában támogassák.

Hozzátette,

„az alapítványi forma mézesmadzagjaként ígért 30%-os béremeléssel az egyetemi tanársegéd nagyjából az ALDI pénztáros bérét érné el."

Ahhoz, hogy a felsőoktatásban dolgozók az orvosok bérrendezését követő bértáblának csak a nyomába is érjenek, minimálisan 100%-os azonnali és általános béremelésre lenne szükség.

A megfelelő garanciák hiányában Szajbély Mihály szerint vissza kellene utasítaniuk az alapítványi formára való áttérést.

„Szeretnék emlékeztetni arra, hogy miniszterek és kormányok jönnek-mennek – előbbiek gyakrabban, utóbbiak ritkábban – így ami rövid távon az egyetlen jó lépésnek tűnik, az hosszabb távon ballépésnek bizonyulhat.

Meggyőződésem, hogy valódi biztonságot az egyetem számára nem adhat más, mint a valódi autonómiájához való ragaszkodás. Ebből a rendszerváltáskor kialakult és törvénybe foglalt autonómiából – változó kormányok alatt – már sokat veszítettünk, de most a maradékot is könnyen elveszíthetjük.

Szeretném szenátortársaim figyelmét felhívni a felelősségünkre: a döntés, amelyet majd meghozunk, nemzedékek tanulási, oktatási, kutatási lehetőségeit határozza meg, így döntésünk egyértelműen történelmi, és a történelem ítélőszéke előtt tartozunk felelősséggel érte."

- fejezte be felszólalását a professzor.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: