„Jönnek visszafelé nemsokára a kislányával, ugye? Itt leszek. Már várom” – nyugdíjas sorsok Hollandiában
Időt loptam ma. Magamnak. Mielőtt beindult volna a home office és otthontanulás verkli, reggeli sétára mentem. Csípős még a korai szél Arnhemben, de így is csodás a sok - pazar virágokkal teli kertecske – nárcisz, tulipán, jácint, harangvirág, virágzik a kedvenc orgonám és lilaakácom, de igazán akkor gyengültem el, amikor észrevettem a pár szál gyöngyvirágot egy kiskert tövében. Senki nem látott, letérdeltem, egész közelről éreztem az illatát. Mint utoljára sok éve, a papa kertjében.
Papa 78 éves volt, amikor egy tavaszi napon úgy döntött, nem gondozza tovább a birtokát. Ha nincs a mama, ő sem marad tovább ott. Akkor is épp a gyöngyvirágok nyíltak. Kérte, vigyük idősek otthonába. Hiába hívták a lányai magukhoz, ő ragaszkodott ahhoz, hogy független maradjon, mint egész életében. Gyorsan helyhez jutottunk egy közeli, baranyai otthonban, és ő - 60 év után - egyetlen bőrönddel sétált ki a gyönyörű portája kapuján. Soha többet nem ment vissza. Azt mondta, elég volt. Megkönnyebbült, hogy az otthonban sorstársak között van, és vigyáznak rá. Szerette az ápolóit, a szobatársát, de a legfontosabb az volt neki, hogy gondoskodnak róla, hogy ő már leteheti a terheket, mert mások viszik helyette. Elengedte a súlyokat – előbb kint, aztán bent. 3 hónapot élt még ezután. Rendelkezett magáról. Döntött. Akkor és úgy lett vége, ahogy ő akarta. Méltósággal ment el. A gyöngyvirágok gyorsan elhervadtak a pajta mögött.
Vajon, mit szólna, ha látna most, ahogy térdelek ebben a lehetetlen pózban?
A méltóságról jutott eszembe aztán az az idős perzsa hölgy, aki az utcánkban él Arnhemben. A fia meghalt. Senkije nincs már. Négykerekű sétálókeretével minden nap lebotorkál a sokadik emeletről vásárolni és levegőzni, szigorú távolságot tartva másoktól, ahogy az meg van írva. A bolt ötpercnyire van, neki ez legalább fél óra. Csinos ruhát húz, kontyba teszi a haját, és bár nem titkolhatja a kínt, ami az arcára íródott, a legfeltűnőbb rajta mégis a mosolya és a huncut kis szépségpötty, amit a szeme sarkába rajzol minden nap.
A reggeli sétám egyre felemelőbb. A friss levegő és a gondolatok által tágul a horizont.
Sokat gondolok mostanában a szőke, idős holland hölgyre. Régebben gyakran futottunk össze ebben az utcában, önkéntesként dolgozott errefelé, egy rehabilitációs központban.
Pár hónapja mondta, hogy ő maga is demenciával küzd, a lakásába jár hozzá egy nővér. Vajon, mit csinálhat egyedül, a koronavírus idején? Otthonba vonult vajon ő is, mint itt annyian, él még egyáltalán? És akkor szembe jött velem ma reggel. Szőkére festett szép haja messziről fénylett, teste sportos, mozgékony, tekintete távolba révedt. Ketten voltunk az utcán, megállt mellettem, látszott, keres az emlékei között, majd így szólt:
„Pár hónapja ugyanitt láttam magát. Honnan is jött? Emlékszem, Magyarországról. Nehéz most ez a bezártság. Sétálok minden nap, kimegyek az erdőbe. Az jót tesz. Fontos, hogy az agyunk működjön. Vigyázzon magára maga is! Még látjuk egymást!”
Intett, és mosolyogva sétált tovább.
Öngondoskodás, életösztön, felelősség önmagunkért, életerő, kapcsolódás. Így felsorolva nagy szavak. Még nagyobbak, ha felfedezzük őket egy emberben.
Eszembe jutott egy idős holland házaspár is. Lelkészek. Közel 50 éve teljesítenek szolgálatot az erdélyi magyarokért. Amikor először találkoztam a hölggyel, fél óra beszélgetés után sem vettem észre, hogy nem magyar – sem a nyelve, sem a gondolkodása nem árulkodott. Nemrég üzent, hogy sok fiatal egyetemista ragadt itt a vírus miatt, köztük magyarok. Ha tudunk, segítsünk nekik mi is – lelkileg támogassuk őket.
Ők maguk, a férjével kettecskén a múltat rendezik – 50 év magyar anyagát archiválják, mert a gyerekek úgysem tudnának mit kezdeni vele – mondják. Pont jó ez az időszak erre.
Fel kellene hívnom őket – gondoltam, és lassan haza is értem a sétámból.
Hazaérve rossz hír fogadott: egy itteni barátunk 80 éves édesanyja két hete kórházban van. 4 hete beteg. Nem tudják, mi a baja. Csak annyi biztos, hogy napról napra gyengül, veszíti el az életerejét.