Magyar Péter „történelmi jelentőségű törvénycsomagot” nyújtott be, ami hazahozhatja az uniós milliárdokat
Magyar Péter miniszterelnök Facebook-posztban jelentette be, hogy a kormány „történelmi jelentőségű törvénycsomagot” nyújt be az Országgyűlésnek, amelynek célja, hogy a magyar emberek és vállalatok hozzájussanak az őket megillető uniós forrásokhoz.
Magyar úgy fogalmazott,
A korábbi kormány érvelésével szemben szerinte az Unió nem politikai okokból tartotta vissza a pénzeket, a valódi elvárások mindenki számára hozzáférhetőek voltak: szigorú, korrupcióellenes intézkedések, átláthatóbb közélet, erősebb garanciák és autonóm egyetemek.
– fogalmazott a miniszterelnök.
Kiemelte, hogy három hét alatt megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unióval, és mintegy 6 ezer milliárd forintot hoznak haza.
A törvénycsomag egyik legfontosabb eleme az Integritás Hatóság megerősítése, amely új jogosítványokat kapna.
Ha uniós pénzből finanszírozott közbeszerzéseknél visszásságot tapasztal, közbeléphet és vizsgálatot indíthat. Mert a közpénz az a magyar emberek pénze.”
A vagyonnyilatkozati rendszer is teljesen átalakul. Magyar szerint ha valaki „kifelejti egy vadászkastélyt, egy jachtot, egy fél lakást”, vagy a vagyongyarapodását nem tudja igazolni, akkor a hatóság célzott ellenőrzést folytathat le.
A poszt szerint a csomag rendezi a közérdekű vagyonkezelő alapítványok ügyét is, az állami eredetű vagyon visszakerül az államhoz. Az egyetemek esetében olyan átmenetet ígért, amely helyreállítja az egyetemi autonómiát, aminek eredményeként a magyar diákok újra részt vehetnek az Erasmus-programban, a kutatók pedig hozzáférhetnek a Horizon-forrásokhoz.
– zárta bejegyzését.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök és Magyar Péter május 29-én közösen jelentették be, hogy Magyarország hozzáférhet egy 16,4 milliárd eurós csomaghoz. A kifizetés azonban nem automatikus, a kormánynak augusztus végéig több kulcsfontosságú reformot – úgynevezett szuper-mérföldkövet – kell teljesítenie. Ennek részeként a kabinet múlt pénteken elindította az Európai Ügyészséghez való csatlakozás előkészítését, kedden pedig a Parlament megkezdte az Orbán Viktor korábbi kormánya által létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolásáról szóló törvény vitáját. A reformok körül politikai feszültség alakult ki Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, akinek elmozdítására a kormány múlt hétfőn az Alaptörvény módosítását is bejelentette. Míg a kormány „történelmi áttörésként” beszél az uniós források felszabadításáról, a Fidesz az alku miatt szuverenitási aggályokat fogalmaz meg.